Egy új élet kezdete - 40. fejezet

Happy End#2

Sziasztok! Elnézést a késésért, de olyan dolgok jöttek össze, amikre nem számítottam! De nem akarok senkit untatni, megérkezett az újabb és egyben tényleg a legutolsó fejezet is! Kicsit nehhéz szívvel, de felrakom ezt is. Nekem is nehéz, hiányozni fog a történet és a kedves olvasóim is, akik fejezetről fejezetre végigkövették Rob és Viki történetét. Ezúton is szeretném megköszönni nekik…én nagyon szerettem írni és, ha ti fele annyira szerettétek olvasni, akkor már boldog vagyok!:)
Szóval nem is tudom, mit mondjak a fejezetről! Ez az alternatív vég… személy szerint a kedvencem! Kicsit talán reálisabb is, mint az előző, ha a dolgok jelenlegi állást nézzük!:D Majd megértitek!:) Ha bármi kérdésetek van a fejezettel kapcsolatban a chatben szívesen válaszolok! A blogot nem zárom be, a fejezetek is fent maradnak! Ha valaki szeretné esetleg egyben az egészet, az ír nekem egy e-mailt és elküldöm szívesen!:)
Akkor olvassátok is és most utoljára szeretnék mindenkinek jó olvasást kívánni!:)
Puszillak titeket! Lili

- Kicsim! Ide, adnád a fakanalat? – szóltam hátra a széken üldögélő és engem figyelő férjemnek.
- Igen, persze! – nyújtotta felém, és közben lágy csókot lehelt ajkaimra. Még mindig megremegek a csókjától. – Csak egy torát csinálsz? – kérdezte meglepetten.
- Igen, a másikat Kristen csinálja! Azt mondta, ne terheljem túl magam… mondja ő! – nevettem. – Mintha két torta készítése annyira megerőltető lenne! – kentem fel a máz utolsó rétegét is. A többi étel már kész volt. Apa a kertben fog halászlevet főzni, így csak egy kis aprósüteményt és pogácsát készítettem még a torta mellett.
- Hányra is jönnek a vendégek? – érdeklődött.
- Négyre hívtam mindenkit! – feleltem. Bár úgy érzem Laura és Tom késni fognak, amit meg is értek, hiszen nem akarják felkelteni Briant, ha még alszik. Viola és Mike biztos pontos lesz, mivel Lea alig várja, hogy felköszönthesse a srácokat.

- Sziasztok! – jött be a konyhába Rob.
- Jaj, szia! – rohantam hozzá, hogy megöleljem.
- Milyen szépen kerekedsz Viki! – jegyezte meg mosolyogva.
- Köszönöm, ha bóknak szántad! – nevettem.
- Természetesen! – bólintott. – Hol vannak a gyerekek? – nézett körbe, de amint a mondat végére ért óriási hangzavar támadt.
- Apa! – rohantak felé a srácok boldogan. Felkapta őket, megölelgette és megpuszilgatta. Ahogy néztem őket, megállapítottam, amit már sokszor, hogy a gyerekeink közösen kaptak belőlem és Robból. Rose tiszta én, de a személyisége inkább az apjáé, míg Robie külsőre akár Rob, de belsőleg rám hasonlít. Büszkék vagyunk rájuk, azt hiszem jogosan.
- Mit szólnátok, ha kicsit elmennék, mondjuk fagyizni, hogy anya el tudjon mindennel készülni? – érdeklődött Rob, mire Rose és Robie heves bólogatással válaszoltak. – Balázs, velünk tartasz? – nézett az említett felé.

- Szívesen! – kelt fel a székről.
- Ne sörözzetek! – fenyegettem őket a fakanállal.
- Hova gondolsz, szívem! – jött mellém Balász, hogy megcsókoljon, miközben egy sejtelmes pillantást váltottak Robbal. Férfiak…
Számomra különösen nagy örömöt jelentett, hogy Rob és Balázs barátok lettek. Hiszen volt, pár nem szép ügyük a múltban, de ezen felül tudtak kerekedni és most nagyon jó barátok. És milyen kifürkészhetetlen az élet, a végső boldogságot valóban Balázs oldalán találtam meg.
- Viki! – gondolataim közül egy hang szakított ki.
- Anya! – ugrottam a nyakába. – Apa! – hozzá is oda rohantam, hogy megölelgessem.
- Hol vannak a gyerekek? – érdeklődött anya.
- Fagyizni mentek Robbal és Balázzsal, hogy tudjak készülődni! – feleltem.
- Remélem sietnek, már alig várom, hogy lássam az unokáim! – mosolygott apa.
- Szerintem fél óra és itt is vannak! – nyugtattam. – Ha nem baj, felmennék elkészülni! – nyomtam egy puszit az arcukra.

Felsiettem a szobába, hogy gyorsan lezuhanyozzak. Miután végeztem, felkaptam egy nyári ruhát és majdnem elbőgtem magam. Úgy éreztem, olyan vagyok, mint egy bálna. A karcsú alakomat, elcsúfítja az a nagy gömb a hasam helyén. Bár koránt sincsen akkora hasam, mint, mikor az ikreket vártam…mégis szomorúan szemléltem magam. És ez még csak a hatodik hónap… Felkentem magamra egy kis sminket, majd lebaktattam a lépcsőn. Nagy meglepetésemre Robék már haza értek a gyerekekkel, észre sem vettem, hogy így eltel azt idő. Anya és apa már a srácokat ölelgették. Gyorsan nyomtam két puszit a kissé maszatos gyerekeim fejére és tovább folytattam a dolgom a konyhában.

- Kislányom, akkor elkezdem a levest, rendben? – kérdezte apa.
- Persze, már mindent előkészítettem, ott vannak a hűtőben! – mutattam arra.
- Na, kimegyünk a nagypapival? – kérdezte anya, Roset és Robiet, akik serényen bólogattak.
Rob és Balázs is kimentek fontoskodni, így megint egyedül maradtam a konyhában és a gondolataimba merültem. Visszaemlékeztem – mint mindig ezen a napon – a terhességemre és az elmúlt három évre. Hiszen a srácok ma lesznek három évesek, ma van három éve hogy megszülettek.

Akkoriban még annyira más volt minden, egészen más jövő elé néztem, Rob oldalán. De a dolgok változnak és nem minden úgy történik, ahogy az ember gondolná. Én azt gondoltam, Robbal fogok megöregedni, de a sors mást szánt nekem.
Már lassan négy éve annak, hogy megtudtam gyereket várok. Éppen egy évvel előtte, Vancouveri látogatásom során beszéltük meg Robbal, hogy várunk még a gyerekkel. De aztán máshogy alakult. A harmadik évemet kezdtem az egyetemen, mikor kiderült babát várok. Robbal boldogok voltunk, nagyon vártuk a kicsik érkezését. Kicsik, mert kiderült, ikreket várok. Ez csak még jobban fokozta az örömünket.

A terhességem nem volt egy leányálom. Sokat voltam rosszul, Rob nagyon türelmes volt, de sokat veszekedtem vele. Valahogy nagyon hisztis voltam, és hiába birka természetű, volt, hogy csúnyán összevesztünk, mindenféle apróságon. Ráadásul sokat forgatott, hogy majd ha megszületnek a babák, itthon tudjon lenni. Nekem ez is baj volt, sokat nyaggattam amiatt, hogy legyen velem többet.
Egyszóval nem voltam egy elviselhető kismama. A sors furcsa fintora az volt, hogy Viola és Laura is velem együtt voltak terhesek. De valahogy nekik nem volt ennyi hangulatváltozásuk, őket nem viselte meg.

A szülés után úgy tűnt, miden helyre jöhet. Robbal meg tudtuk beszélni a problémáinkat. Együtt örültünk Rosenak és Robienak, úgy látszott, minden újra a rendes kerékvágás szerint megy. De mégsem volt, minden ugyan olyan. Ez a kilenc hónap mind kettőnket megviselt, a kapcsolatunkat is. Mi tagadás éket vert közénk a dolog. Igyekeztünk rendbe hozni, próbáltuk, még tanács adásra is jártunk, de nem ment. Egy héttel a srácok első születésnapja után úgy döntöttünk, megpróbáljuk külön. Már nem voltak meg azok az érzelmek egymás iránt, amik kezdetben. Eltávolodtunk egymástól és a szerelem elmúlt. Előfordul ez, de nem gondoltam, hogy velünk is ez fog történni. Már nem úgy tekintettünk a másikra. A furcsa az volt, hogy ez a szenvedélyes szerelem átalakult valami mássá. Mély és nagyon őszinte barátsággá, ami még most is megvan köztünk és ezért mindennap hálát adok.

Soha többet nem vetettünk semmit a másik szemére, hogy kinek a hibája. Felfogtuk, hogy nem működött, elmúlt a szerelem és örültünk az új érzésnek. Barátokként neveltük együtt a gyerekeket. Valahogy soha nem is volt furcsa, hogy barátok vagyunk. Úgy érzem ez köztünk már akkor is megvolt, mikor szerettük egymást. Már akkor is barátok voltunk. És még mindig kölcsönösen tiszteljük a másikat.
Ahogy mondtam a gyerekek első születésnapja után körül belül egy héttel szétmentünk. Igyekeztünk mindent úgy csinálni, hogy a gyerekeket ez ne viselje meg. És sikerült, ami nagy szerencsénk, mivel ha bármivel is ártanánk nekik, azt Rob és én sem bírnám elviselni. Talán még túl kicsit voltak, hogy felfogják…

Mindenesetre mellettem volt egy barát. Balázs ismét megjelent az életemben, ugyanis Londonban kapott munkát, mint egy reklámcég igazgató helyettese. Összefutottunk, még terhes voltam a srácokkal, mikor ez történt. Normálisan tudtunk egymással viselkedni és barátok tudtunk lenni. Ő segített át a szakítás utáni nehéz időszakon is, mivel azért volt ilyen. Hiába nem szerettük már egymást, a tudat, hogy csődöt mondottunk, mind a kettőnket megviselt. Balázs mellettem volt, támaszként és barátként. Aztán lassan azt vettem észre, hogy megint bele szerettem.

Egyszer régen, azt mondta: „ Úgyis mellettem fogsz kikötni” – és milyen igaza volt, végül tényleg ő lett az a férfi, akivel vagyok. Boldog vagyok és kiegyensúlyozott. A mostani terhességemmel nincs is semmi baj, teljesen normális maradtam. És a legfontosabb, hogy Balázs a sajátjaiként szereti a Robbal közös gyerekeinket. Rajong értük és a srácok is érte. Persze a Rosenak és Robienak mindig is Rob az első. Rob rengeteg időt tölt velük, nem is érzik a hiányát, mert nincs is mit érezni. És ahogy mondtam Balázs és Rob barátok lettek.
És, hogy Robnak hogy alakult az élete?...

- Szia, pocak! – hallottam meg a csilingelő nevetést a hátam mögül.
- Kristen! – tártam szét a karjaimat egy ölelésre, ami nehézkesen ugyan, de sikerült.
- Meghoztam a tortát! Remélem finom lett… - fintorgott.
- Biztosan és köszönöm! – mosolyogtam rá. Rajta is egy nyári ruha volt, ami a mell része alatt be volt húzva. Hosszú barnás vörös fürtjei egyenesen lógtak a vállaira, zöld szeme csillogott. Boldog volt! Öröm volt ránézni.
- A srácok merre vannak? – kérdezte izgatottan.
- Kint vannak! Behívjam őket? – kérdeztem és már indultam is az ajtó felé.
- Nem, majd mindjárt kimegyek hozzájuk! – legyintett. Hangos nevetést hallottunk az előszoba felől. Azt hiszem mind a ketten felismertük a hangokat. Kristen szeme izgatottan csillogott és mosolyogva az ajtó felé fordult.

- Nem is én… - jött be Rob, de amint észrevette Kristent elhallgatott. Boldog mosoly jelent meg az arcán és a szeme ugyan úgy csillogott, mint Kristené. – Kicsim, nem is tudtam, hogy már itt vagy! – búgta és egy lépéssel mellette termett, hogy a karjaiba zárhassa. Lágy csókot váltottak, miközben Balázzsal mosolyogva figyeltük őket. Kristen épp úgy beleremegett Rob csókjába, ahogy én szoktam Balázséba. Rob leült a székre és az ölébe vonta Kristent. – Hogy van a lányunk? – kérdezte boldog arccal és Kristen pocakját simogatta, majd lágy puszit lehelt rá.

- Remekül. Egész délután a hasamat rugdosta… - nevetett Kristen.
- Na de menjünk ki, látni szeretném Roset és Robiet! – ugrott fel Kristen, mire Rob mosolyogva kézen fogta és kimentek.
- Öröm rájuk nézni! – jegyezte meg Balázs, ahogy a távolodó alakjukat nézte. Ezzel csak egyet érteni tudtam. – Én is kimegyek, hátha kell még segítség Alexnek! – gyorsan megcsókolt és kiviharzott.

Újra a gondolataimba merültem. Kristen épp akkor szakított félbe, mikor az Ő részük következett volna. Neki Kristen volt a támasza –ahogy nekem Balázs – a szakítás után. Mikor az eset történt, Kristen éppen Londonban forgatott. Mindig is legjobb barátok voltak és egyértelmű volt, hogy Kristen mellette áll. De Kristenre ugyan úgy én is számíthattam, sokat beszélgettem vele. Furcsa volt a történetük kezdete, ugyanis én fél évvel a szakítás után jöttem össze Balázzsal, mikor is éppen Kristennel beszélgettem. Félve, de bevallotta nekem, hogy úgy látja jobban vagyok és szeretne őszinte lenni velem. Elmondta, hogy szerelmes Robba, talán mindig is az volt, de erre még csak most jött rá nemrég. Nagyon rosszul érezte magát, azt hitte haragudni fogok. Megnyugtattam, hogy én lennék a legboldogabb, ha Rob is megtalálná a boldogságot.

Bíztattam mondja el neki, de ő visszakozott, mert biztos volt benne, hogy Rob csak barátként tekint rá. Én nem voltam ebben biztos és két nappal később be is bizonyosodott az igazam, amikor Rob elém állt azzal, hogy Szereti Kristent. Nem lepett meg a dolog, hiszen legbelül mindig is féltem attól – mikor még Robbal voltam-, hogy köztük több van. Talán, mindig is több volt. Mikor Rob bevallotta nekem, nem bírtam és elnevettem magam. Elmondtam neki, hogy Kristen is ezt adta nekem elő két napja és kértem, hogy beszéljen vele. Akkor láttam először újra igazán boldognak. Fejvesztve rohant Kristenhez, hogy elmondja neki. Mint mondtam Rob és én barátok lettünk a szakítás után, tehát boldog voltam, hogy segíthettem.

Bevallom, kicsit furcsa volt először, de miután láttam, milyen boldogok, én is az voltam. Egy évvel később Rob, megkérte Kristen kezét, aki boldogan mondott neki igent és nem sokára kiderült, hogy Kristen babát vár. Két hónapos terhes volt, mikor megtartották az esküvőt, itt Londonban. Nekem és Balázsnak előttük két hónappal volt. Rob és én nem voltunk összeházasodva, mert még nem volt tervbe véve sem az, sem a gyerek. És mikor kiderült, hogy terhes vagyok úgy döntöttünk, nem kapkodunk most ezzel, majd ha a gyerekek megszülettek ráérünk összeházasodni. De az ismert okok miatt elmaradt. Legalább válni nem kellett! És mind a ketten azzal házasodhattunk először akivel leélni tervezzük az életünket.
Kristen, most az ötödik hónapban van és irigykedve nézem őt.

Annyira gyönyörű, komolyan csodálatos kismama. Rob boldog… úgy látom boldogabb, mint velem valaha is volt. És a legjobb dolog az egészben, hogy tíz percre laknak tőlünk. Igen, ide költöztek Londonba, amit Kristen erőltetett, hogy közel lehessen Rob a gyerekekhez. Kristen imádja a gyerekeket, akárcsak Balázs. És a gyerekek is imádják Kristent, teljesen oda vannak érte. Ebből is látszik, hogy Kristen remek anya lesz.

Kimentem én is a kertbe, éppen akkor érkeztem, mikor Clare és Richard, meg Viktoria és Lizzy beléptek a kapun. Calre rögtön szalad a gyerekekhez, akik Kristenen lógtak és megpuszilgatta őket. Majd a menyét is, miután agyon dicsérte, hogy milyen gyönyörű. Majd hozzám is oda szaladt és megölelt.
Rob és Balázs hoztak néhány sört, amihez ugye cigi is dukál.

- Édes, nem zavar ha rágyújtok? – kérdezte Rob Kristentől.
- Nem, dehogy! – nyugtatta meg és visszafordult a gyerekekhez. Balázs feltette nekem is ezt a kérdést, majd rágyújtottak.
- És mi lesz a neve? – húztam Kristen mellé egy széket.
- Hmm… hát még nem egyeztünk meg! Rob szeretné, ha Kristennek hívnák, de én nagyon nem! – fintorgott.
- Pedig gyönyörű név, pont, mint a tulajdonosa! – bókolt a feleségének, aki kicsit elpirulva nézett maga elé.

- Csak azért tetszik, mert őt is így hívják! – szólalt meg Lizzy mosolyogva.
- Nem kizárt! – bólintott Rob sugárzó mosollyal.
- Alle, amiben Rob is benne lenne, de még próbál meggyőzni! – nézett Robra, aki csak mosolyogva odament, hogy megcsókolja. – És ti, tudjátok már? – érdeklődött.
- Andrew! – vágtuk rá Balázzsal. – Ez lehet magyar és angol is! – mosolyogtam.
Mindenkinek tetszett a név, így egyre elégedettebb voltam a választásunkkal.

Megérkezett a Viola-Mike páros Leával és a Laura-Tom páros is Briannal. A gyerekek azonnal játékba kezdtek. Kristen segített kihordani nekem a cuccokat, jellemző hogy összesen két terhes nő van itt, mégis ők csinálnak mindent. Úgy látszik ezt a műveletet, nem tartották veszélyesnek a férjeink.
Végül Robbal meggyújtottuk a gyertyát a Rose és Robie tortáján, hogy a gyerekek elfújhassák.
- Egy… kettő…három…- számoltak a drágáink és elfújták.

- A büszke szülőkre! – emelte fel a poharát Balázs. Rob mellé, álltam és megöleltük egymást. Koccintottunk, én persze csak narancslével, ahogy Kristen poharában is az volt. Segítettünk a kicsiknek felvágni a tortát, majd mindenkinek osztottunk. Balázs mellém álltam és figyeltük a gyerekeket, akik boldogan és büszkén falatozzák a szülinapi tortájukat. Néhány méterre tőlünk, Kristen és Rob is ezt tették összeölelkezve.

Életem legszebb két ajándékát Robtól kaptam. A gyerekeinket. Boldog voltam Balázzsal, ahogy Rob Kristennel. Ennél szebb vége nem is lehetne a történetünknek. Csodás emlékeim vannak a Robbal töltött időszakomról, és szerelmünknek két gyümölcs is van, akikkel boldogan élünk. Nem együtt, de boldogan. Ki-ki a maga szerelmével, akivel mérhetetlenül boldog. Azt hiszem ennél szebben nem is alakulhatott volna az életem. Ha újra kéne kezdenem, mindent ugyan így csinálnék, hiszen a végeredmény a fontos. Ami pedig a legjobb mindenki számára.

Ránéztem Robékra, akik szerelmes pillantással nézték egymást, le sem tagadhatnák, mennyire szeretik a másikat. Majd bizonyítékul ajkaik egymásra találtak, megkoronázva a tökéletes pillanatukat.

Én is Balázsra néztem, akinek olyan szerelem volt a tekintetében, amilyen az enyémben is. Mi is lágy csókot váltottunk, a mi tökéletes pillanatunk kedvéért.
Elmosolyodtam a fejembe férkőző gondolatra: négy ember, akik tökéletesen boldogok és mérhetetlenül szerelmesek…


The End

Egy új élet kezdete - 39. fejezet

Happy End

Sziasztok! Meghoztam nektek az utolsó előtti, vagyis a 39. fejezetet. És igen, ez már az egyik vége a történetnek! Mégpedig az, amelyikre a legtöbben szavaztatok… Kíváncsi leszek, kinek, mennyire tetszik majd. Szeretném, ha mindenki, aki elolvassa leírná a véleményét!
Jövő héten kedden olvashatjátok az alternatív véget is, mivel azt is megírtam nektek! Az kiscit hosszabb lett, kivel több magyarázatra szorul!
Jó olvasást: Lili

„Az a boldogság, ha éppen ott szeretnél lenni, ahol vagy.” – olvastam az idézetet a tegnap vett magazin címlapján. Talán jobban vonatkozik rám, mint bárki másra, főleg ezen a napon. Elmosolyodtam az emlékek hatására, amelyek a fejembe kúsztak, miközben az utolsó réteg csokikrémet is felkentem a tortára. Ügyeletem rá, hogy jó csokis legyen, mivel ez volt a kívánság. A másik torta már a hűtőben áll, szintén dupla adag krémmel a tetején, de az nem csoki, hanem eper. Lassan minden készen lesz a délutáni vendégsereg fogadására, mindenki itt lesz, akit szeretünk.

- Kicsim, minden kint van az udvaron! Hú, de jól néz ki! – karolta át a derekamat Rob, mikor bejött a konyhába.
- Ugye? Extra adag krém van, mind a kettőn! – mosolyogtam és beraktam a hűtőbe ezt a tortát is.
- Mikorra is ígérték, hogy visszaérnek? – kérdezte Rob, miközben helyet foglalt az asztalnál és elvett egy pogácsát.
- Jó lenne, ha nem ennéd meg az összeeset! – ütöttem a kezére mosolyogva – Amúgy meg anya azt mondta, három körül, hogy legyen időm megcsinálni mindent! – feleltem és a salátára öntöttem az öntet.
- És akkor apukád megfőzi bográcsban a halászlevet, igaz? – kérdezte reménykedve.
- Igen, már ahhoz is előkészítettem mindent! – nyugtattam meg és az ölébe ültem.

- Te el tudod hinni? – kérdezte kicsit szégyellősen, mire felnevettem.
- Nem, és minden nap azt kérdezem magamtól, hogy nem álmodtam-e az elmúlt két évet! – feleltem őszintén.
- Nekem is gyakran megfordul a fejemben! – csókolt meg, amitől már biztosan tudtam, hogy ez nem lehet álom.
- A többiek mikorra érkeznek? – érdeklődtem.
- Kristen azt mondta itt lesz háromra Nikkivel, hátha kell még egy kis segítség. Violáékkal és Lauráékkal pedig te beszéltél! – világosított fel.
- Igen, Violáék csak négyre jönnek, mert Lea későn aludt el és Laura pedig fél négyre ígérte magukat! – feleltem és felkeltem, hogy kiszedjem a csirkét a sütőből.
Rob elment átöltözni. Három negyed három volt az óra szerint, így azt gondoltam van még egy kis, de tévedtem!

- Anya! – hallottam két visító hangot a bejárat felől, majd megláttam a két kis tündért felém rohanni.
- Srácok! – öleltem meg őket. – Milyen volt a séta? – kérdeztem egy- egy puszit nyomva a fejük búbjára.
- Jó, a nagyi és a papi vett nekünk fagyit! – szólta el magát Rose. Mindig is ő volt a pletykásabb.
- Csak egy- egy gombócot kaptak! – védekezett rögtön anya.
- Rendben és amúgy is születésnapjuk van! – mosolyodtam el.

- Kinek van születésnapja? – jött be Rob mosolyogva.
- Apa! – kiáltották egyszerre.
- Hát nekünk! – húzta ki magát Rose büszkén és már az apja nyakában is volt. Imádattal nézte és simogatta Rob arcát, szinte meghatódtam, ahogy néztem őket. Rob felemelte a kicsi Robot is és őt is megpuszilgatta, miközben megint elmondta nekik mennyire szereti őket.
- Mennyit aludtak? – kérdeztem anyát, mert elvileg azért vitte őket sétálni, hogy aludjanak is.
- Hát fél egytől, aludtak kettőig. Aztán még voltunk egy kicsit a játszótéren is – mondta.
- Az jó! – nyugodtam meg.


- Kikészítetted a ruhájukat? – bólintottam a kérdésre. – Akkor átöltöztetem őket, addig te is el tudsz készülni! – javasolta anya.
- Köszönöm! – öleltem meg. Megcsókoltam a két gyerekemet és elindultam készülődni. Rob már kész volt, így segített apának a kinti főzésben.
Miközben készülődtem visszagondoltam az elmúlt évekre, a rengeteg dologra, ami történt velem, velünk.

Mikor elkezdtem a második évemet az egyetemen, megbeszéltük Robbal, hogy várunk még a család alapítással. Akkor volt, hogy Vancouverben voltam nála és azt hitte terhes vagyok. Majdnem egy évig sikerült is ezt tartani. De ez alatt az idő alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és még azon a nyáron hozzá mentem feleségül. Csodálatos esküvő volt, itt tartottuk Angliában egy óriási birtokon. Gyereket még midig nem terveztünk, csak halogattuk. De az égiek ezt nem így gondolták. Azzal együtt, hogy elkezdtem a harmadik évemet a főiskolán, teherbe is estem.

Nem terveztük a gyereket, de nem is bántuk. Megbeszéltük, hogy belevágunk. Boldog voltam, hogy így alakult. Nem kis meglepetésemre a legjobb barátnőm Viola és Laura is áldott állapotba kerültek. Együtt csináltuk végig a terhesség nyűgeit és szép pillanatait. Pont mint a mesékben és ahogy az ember gyerek korában elképzeli. A legjobb barátnőimmel lehettem terhes.

Rob végig mellettem állt. Addigra már le volt forgatva a Twilight negyedik része, ugyan a terhességem alatt két filmet is forgatott, de elmondása szerint pont azért, hogy ne akkor kelljen, mikor már megvannak a babák. Igen, babák, ugyanis kiderült, hogy ikreket várok. Ami, mint tudható dupla feladat elé állítja a kezdő szülőket.
Viola megszülte a kislányát, Leát május 12. –én. Boldogan menetem a korházba és segítettem neki mindenben.

Aztán következtem én, július 25.- én, ma pont két éve. Itthon elfolyta a magzatvíz és a korházban négy óra alatt megszültem, mind a két babát. Rose jött elsőként a világra, aztán rá öt percre Rob is megszületett. A fájdalmat és kínlódást leszámítva, életem legszebb napja volt, mikor először tarthattam a kezemben a gyermekeimet. Rob végig fogta a kezem a szülés alatt. Szerencsére semmi komplikáció nem volt.

Laura zárta a sort, aki július 3.-án adott életet kisfiának, aki Brian névre lett keresztelve.
Az első időszak nehéz volt, Clare nagyon sokat segített nekünk. A picik ugyan nyugodt babák voltak, de mindig egyszerre sírtak. Aztán, ahogy nőttek egyre könnyebb és könnyebb lett velük.

Olyannyira, hogy azt gondoltam nem halasztok az egyetemen, hiszen az volt az utolsó évem. Inkább átiratkoztam levelezőre, így szinte semmi időt sem vett el a gyerekektől. Így a következő nyáron, nem csak a srácok első születésnapját ünnepeltük, hanem az én diplomázásomat is.

Ez alatt a két éve alatt semmi panaszom nem lehet. Két csodás gyerekem van és egy tökéletes férjem. Igen, Rob nagyon jó apa, bár kicsit engedékenyebb- főleg Rossal-, mint én, de ez legyen a legnagyobb baj. Elmondhatom, hogy együtt neveljük a gyerekeket.
Robnak valóra vált a legnagyobb álma is. Tommal közösen nyitottak egy pubot, ahol többek közt nyitott esteket is tartanak és London egyik legkedveltebb bárja lett. Ez annyira sikeres lett hogy Los Angelesben és New Yorkban is van már egy pubjuk.

És igen, az őrület csillapodott körülötte, ahogy a negyedik film is kijött. Még mindig elhalmozzák szerep ajánlatokkal, de nagyon meggondolja, melyiket vállalja el. Mikor a gyerekek megszülettek az első fél évben egyetlen filmet sem csinált. Az elmúlt két évben összesen három filmet forgatott, ebből az egyiket Londonban. A másik kettő esetében, pedig szinte majdnem minden hétvégén itthon volt. Már tényleg a család az első neki.

Főleg, mert oda van a srácokért, ahogy én is. Talán, ahogy már mondtam ő kicsit engedékenyebb, ezt is főleg Rossal. A kislányunk bármikor le tudja venni a lábáról, egy cserfes mosolyával. Rose külsőre tiszta én, de belsőre tiszta Rob. Ugyan neki zöld szeme van és szőkésbarna haja, de az arcvonásai és minden más, mintha tükörbe néznék. Robbie, pedig külsőre kiköpött Rob. Kék szem, ugyan olyan hajszín, mint Robnak volt gyerekként és még a vonásai is tejesen olyanok. Ő pedig az én tulajdonságaimmal lett megáldva. Szóval, mind a két gyerekünk vegyesen kapott belőlünk.

Azért engem sem kell félteni, a szigorú anya szerep messze állt tőlem. Bár ezekkel a gyerekekkel sosincs semmi különösebb probléma. Talán a nevelésünknek is köszönhető ez és a gyerekeken az látszik, hogy jól csináljuk Robbal.

Az elmúlt években, nem csak Viola és Laura álltak mellettem. Nikki és Kristen is sokat vannak velünk, már mikor idejük engedi. Kristen csillaga nem hanyatlott le a Twilight végeztével. Egyre elismertebb lesz a szakmában, de még mindig ugyan az az ember, aki volt. Nikki kisebb szerepeket kap, de még mindig lelkesen dolgozik. Néha még Kellan is beesik hozzánk, bár ő ritkábban. Nikki és Kristen viszont továbbra is olyan jó barátaink.

Éppen, hogy csak felvettem a ruhámat kopogást hallottam!
- Gyere! – szóltam ki.
- Itt van a világ legszebb anyukája? – dugta be a fejét Kristen.
- Kris! – visítottam és a nyakába ugrottam. – Már nagyon vártalak! Jó volt az út? Nikki merre van? Jaj de boldog vagyok, hogy itt vagy! – ölelgettem tovább.
- Én is neked! Amúgy Nikki a kertben maradt Robbal és az apukáddal! Srácok? – érdeklődött.
- Még nincsenek lent? – kérdeztem meglepetten. – Anya öltözteti őket, menjünk le, szerintem mindjárt ott lesznek. Egész héten téged emlegettek, már nagyon hiányzol nekik! – mosolyogtam és a kertbe húztam.

Már anya is ott szobrozott Rossal és Robbieval. A várt hatás nem maradt el, mikor észrevették ki áll mellettem. Visítva rohantak Kris felé és ugrottak nyakába. Kris boldogan ölelgette őket. Ritkán találkoznak, de a gyerekek valósággal rajonganak érte, ahogy ő is értük. Ha napi négyszer legalább nem kerül szóba Kristen, akkor egyszer sem. És Kristen nagyon jól bánik velük. Nikkit is imádják, de valahogy Kris az elsőszámú náluk.

Nem sokkal később befutottak a keresztszülők is. Igen, mivel Rosenak, Viola és Mike a keresztszülei, ahogy Rob és én az ő Leájuknak. Robbienak pedig Laura és Tom és az Ő fiuknak, Briannek, pedig szintén Rob és én vagyunk. Szóval nem csak két gyerekkel, de két kereszt gyerekkel is gazdagabbak vagyunk.

Majd Calre és Richard, valamit a nagynénik, Viktoria és Lizzy is megérkeztek.
A gyerekek az összes ajándéknak nagyon örültek, kaptak bőven. Ahogy mondtam ez a születésnap szűk körű, csak a legfontosabb emberek vannak itt.

Elsőként megettük az ételeket, a torta az utolsó fogás lesz később. A gyerekek elmentek játszani a kertben, mi felnőttek pedig beszélgettünk egy kicsit végre.
Nem sokkal később Robbal kihoztuk a két tortát. Roseé volt az epres, Robbieé pedig a csokis. Letettük, hogy a srácok elfújhassák a két gyertyát, ami a tortájukon volt.

- Ne felejtsetek el kívánni! – mondta Rob mosolyogva, miközben összeölelkezve figyeltük, ahogy boldog mosollyal az arcukon készülnek elfújni a gyertyájukat.
- Nem fogjuk! – felelték szinkronban életünk értelmei és háromig számolva elfújták a gyertyákat. Megtapsoltuk őket és egy kis segítséggel, elkezdték vágni a tortát.
Rob mellől figyeltem, ahogy a Rose és Robbie nekilátnak az evésnek. Természetesen a díszpáholyból, ami jelen estben Kristen ölében volt. Még, jó, hogy két lába van, különben lázadás tört volna ki.

Boldog voltam, nagyon elégedett és boldog. Itt volt mindenki aki számunkra és a gyerekeinek számára fontos. Ez már hagyomány, az első születésnapjukon is így volt és a továbbiakon is így tervezzük. Büszke voltam a férjemre és büszke voltam, Rosera és Robbiera. Ez a három személy volt, az, akiért érdemes élnem. A legfontosabb részei az életemnek.

Biztos sok dolog vár még rám és Robra. De a kulcsszó a ránk. Együtt voltunk, vagyunk és remélhetőleg leszünk is.
- Igyunk a szülőkre, hiszen nélkülük most nem lennénk itt! Ezen a napon titeket is ünnepelünk! – emelte fel a pezsgős poharat Nikki. Robbal elmosolyodtunk és megfogtuk a saját poharunkat.
- Vikire és Robra! – mondták kórusban.
Robra, néztem, aki szintén engem nézett. A tekintetében ugyan azt az elégedettséget és boldogságot láttam, amit én éreztem ebben a pillanatban.

- Örökké! – suttogta és felém emelte a poharat.
- Örökké! – ismételtem és összekoccintottuk a poharunkat. Mosolyogva kortyoltunk a pezsgőbe, hogy aztán édes csókkal is megpecsételjük szavainkat. Örökké…


The End

Egy új élet kezdete - 38. fejezet

Örökké?

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, de nagyon el voltam havazva, nem igazán volt időm írni! Ez szerintem nem is lett olyan jó fejezet…inkább a vége bevezetésének mondanám!
Van egy ajánlatom! Mivel ennyit késtem a fejezettel, arra gondoltam kárpótollak titeket valahogy! Eszembe jutott egy jó kis „üzlet”! Szóval, amikor ehhez a fejezethez összegyűlik a 25 komment(egy ember csak egyet írhat!), akkor aznap este megkapjátok a következő fejezetet! Ezzel kis hátsó szándékom is van, mégpedig rávenni titeket a véleményezésre! Ha nem gyűlik össze az sem baj, akkor a jövő héten kedden(nem most), megkapjátok a fejezetet! Gondoljátok meg, hátha megérni!:)
Jó olvasást kívánok: Lili

- Rob, én nem vagyok terhes értsd már meg! – mordultam rá, de már én sem voltam annyira biztos az igazamban. Számolgatni kezdtem…nem, nem lehetek. Két hete múlt el a menstruációm. Kezdtem megnyugodni, Robbal is közöltem az ész érveket, miszerint lehetetlen és tényleg csak a tegnap este az oka a rosszullétemnek. Csak ennyit felelt:
- Rendben! Úgy látom nem akarsz terhes lenni! – közölte mindentudóan.
- Persze, hogy nem akarok! Húsz éves vagyok, még van három évem az egyetemen… tényleg nem alkalmas most egy gyerek! Valamint te folyamatosan forgatsz…nem tudnék felnevelni egy gyereket egyedül! – fogtam magam és kivonultam a fürdőből.

- Nem egyedül nevelnéd…
- Én akarok gyereket, de nem most! Majd ha végeztem az egyetemen, ráérünk! Fiatalok vagyunk még…kérlek érts meg! – néztem rá könyörgően.
- Megértelek és igazad is van…csak egy pillanatra megörültem! De valóban van még időnk erre! – békülőleg megölelt. Éreztem, hogy sikerült meggyőznöm. – Szóval milyen volt az este? Merre jártatok? Bár tegnap este láttam, jól sikerült! – váltott témát.
- Igen, remek volt! Először Nikkivel és Kristennel a bárban voltunk, majd Nikki aludni ment, mert nem érezte jól magát. Kristen és én még elmentünk egy bárba! – ültem le a kanapéra.

- Csak te és Kristen? – kérdezte meglepetten.
- Aha, nagyon jól éreztük magunkat! Azt hiszem a fal végleg megszűnt kettőnk között…igazad volt! Nagyon aranyos lány, igazán kedvelem. Sikerült megbeszélnünk mindent és most jó barátok vagyunk! – feleltem mosolyogva.
- El sem hiszed mennyire örülök neki! Ez nagyon fontos volt nekem! – mondta és leült mellém.
- Tudom! Ha már itt tarunk, jó lenne ha felhívnád! Ő sem volt jobb állapotban, mint én. Kicsit aggódom érte! – kértem kedvesen. Elmosolyodott és már nyúlt is a telefonjáért.

- Jó reggelt… Jaj, bocsi… semmit, csak Viki aggódott érted…hát nem túl jól, nemrég jött ki belőle minden!...aha…gyere át, Ő nem hajlandó enni…oké szia! – tette le a telefont.
- Na? – érdeklődtem.
- Hát… először is elküldött a picsába, mert felébresztettem! – nevetett - Nem volt túl jó kedve! Neki is betett az este… Átjön és velünk reggelizik, rendben? – kérdezte.
- Persze! Akkor rendbe szedem magam! – nyomtam egy csókot a szájára és a fürdőbe indultam.

Gyorsan lezuhanyoztam. A langyos víz különösen jól esett most. Mikor kész voltam, magamra kapkodtam a ruháimat és visszamentem Robhoz a nappaliba.
Néhány perc múlva már kopogtak is. Kristen lépett be álmos fejjel, semmivel sem volt jobb színben, mint én. Rob röhögött rajtunk egy sort és megalapította, hogy egy ideig nem megyünk bulizni. Kristennel sejtelmesen egymásra mosolyogtunk, de egy szót sem szóltunk.

Nem sokkal később befutott Kellan és rávetette magát a reggelire, amire én még mindig ránézni sem bírtam. Azt mondta, csak egy percre jött, hogy valamit egyeztessen Robbal, de amint meglátott engem és Kristen leült a kanapéra, egy croissanttal a kezében és érdeklődve kérdezte, hogy mi a franc történt velünk. Rob is kíváncsi volt a részletekre, így Kristennel felváltva előadtuk a történetet.

- És tényleg bevették? – kérdezte Kellan izgatottan.
- Teljesen, nagyon hitelesen alakítottuk Vikivel a szerelmespárt! – mondta Kristen nagyon álmosan.
- Bárcsak láttam volna! – vihogott Kellan.
- Én is megnéztem volna! – kontrázott rá Rob.

- Na ember, most aztán féltékeny lehetsz. Légy résen, a végén Kristen lecsapja a kezedről Vikit! – folytatta a poénkodást a kedves nagymackó. Rob csak a fejét csóválta.
- Ha pasi lennék tuti Kristent akarnám! – mondtam teljesen komolyan és belekortyoltam a kávémba.
- Meghiszem azt! – Kellan nagyon jól szórakozott, Rob csak mosolygott én meg Kristenre kacsintottam, aki szintén nagyon nevetett.

Órákkal később Kristen közölte, hogy Ő inkább visszafekszik aludni még egy kicsit. Kellan is távozott, miután megbeszélték Robbal az estét. Úgy tűnik ma is külön töltjük, mivel elmennek este kicsit iszogatni. Minket is hívtak, de jelen helyzetben a piára vágyom a legkevésbé!
Rob a mai napon türelmesen viselte a hisztieimet, mert volt egy pár. Valahogy semmi sem volt jó nekem ma!

Mikor Rob elment este, rájöttem, nem akarok egyedül lenni. Így felhívtam Kristent, hogy nem lenne-e kedve átjönni és egy nyugis estét csapni. Fél óra múlva már az étlapot böngésztük, hogy mit rendeljünk vacsorára.
Végül sok mindent kértünk, mert nem tudtunk dönteni, így nem sokkal később már teli hassal fetrengtünk a kanapén és megállapítottunk, hogy képtelenek vagyunk mértéket tartani.

Lassan a végéhez közeledett a Vancouverben töltött időm. A suli egy hét múlva kezdetét veszi, és nekem még egy csomó mindent el kell intéznem Londonban. Köztük nem ártana beiratkozni erre az évre.

Két hetet töltöttem itt. Ez alatt a két hét alatt sok dolog történt. Kristennel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aminek mind én, mind pedig Rob nagyon örült. Bár kicsit irigy volt, azt mondta Kristen lassan jobban ragaszkodik hozzám, mint hozzá. Megnyugtattam, hogy most már úgyis csak Ő lesz itt neki és végre, megint a legjobb barátja tud lenni. Közben pedig nagyon jól szórakoztam. Kezdeti „ellenségem”, mára az egyik legkedvesebb barátom lett. Furcsa az élet.

Kicsit pityeregve búcsúztam el Robtól a lift előtt, tudtam, hogy nemsokára haza látogat egy hétvégére, mégis sok időnek tűnt. Főleg, hogy az egész nyarat együtt töltöttük.
Kristen is átjött elköszönni…elmondta, kicsit tart tőle, hogy ezek után alig beszélünk majd. Mondtam, hogy nekem is vannak ilyen félelmeim, de csak rajtunk múlik, hogy ne így legyen. Megnyugodtunk mind a ketten és megbeszéltük, hogy majd telefonon sokat beszélünk és ha lehet jön Londonba, vagy én jövök vissza.

Nikkitől is nehéz szívvel vettem búcsút, hiszen őt már rég a szívembe zártam.
És a többiektől is fájt elköszönni. Már nem csak Robot volt nehéz itt hagyni.

Mikor visszatértem Londonba az üres ház letaglózott. Nagyon hiányzott Rob a közös otthonunkból, fel is hívtam és órákig csak beszélgettünk.
Másnap meglátogattam Viáékkal és Lauráékkal is, hiszen régen láttam őket.
Ebédeltünk egyet a belvárosban, majd a szép idő hatására kimentünk a Hide parkba sétálgatni egy kicsit.

Hétfőn belevetettem magam az egyetemi ügyek intézésébe. Elmentem a suliba beiratkozni, majd felvettem az óráimat is. A péntekem ugyan ebben az évben is szabad lesz, de a többi napon majdnem mindig négyig a suliban vagyok. Lehet, hogy csak déltől, de ez nem segít azon, hogy félbe van vágva a napom. Jóval több órám van, mint tavaly. Ezért le kellett mondanom a munkámról is, ami nagyon megviselt. Mivel a gyerekek fontos részei voltak az életemnek. Viszont megígértem nekik és magamnak is, hogy sokszor jövök majd látogatóba, hiszen olyanok voltak, mint a családom.

Ha már a családnál tartunk a hét végén anyuék eljöttek meglátogatni engem. Kíváncsiak voltak a házra, ezért pénteken délelőtt megérkeztek, hogy megnézzék hol lakik a lányuk.
Nagyon elégedettek volta, teljesen el voltak ájulva a háztól.
Pénteken este Rob szüleihez mentünk vacsorázni, mivel Clare nagyon szerette volna őket látni és ezzel apuék is így voltak.

Anyuék sajnos vasárnap este már haza mentek, csak gyors látogatóba jöttek, de ez is jó volt. Legalább nem éreztem magam olyan egyedül.
Robbal minden nap beszéltünk telefonon, már nagyon hiányzott. Tudtam, nem rajta múlik, Ő jönne már.
De nekem elkezdődött az egyetem, így volt, ami leköti a figyelmem. Éppen csak két hete volt suli, mikor Rob végre haza jött.

Három hét után végre ismét együtt voltunk, ha csak egy hétvégét is, de megint ketten. Éppen, hogy csak beköszöntött az október.
Ez a hétvége csodálatos volt, annyira hiányzott már. Csak olyan rövid volt ez a pár nap, amit együtt töltöttünk.

Két hét múlva lesz az őszi szünet a suliban. Arra az egy hétre megint Vancouverbe látogatok majd, hogy vele legyek. Aztán kezdődik neki a New Moon körüli őrület. Bár a premieren én is ott leszek, hogy támogassam, de az még több mint egy hónap.
Nehéz volt elbúcsúzni megint csak. Bár ez most két hét lesz, ezt ki fogjuk bírni.
Nagy nehezen lekísértem a ház elé, ahol a taxi várakozott rá.

Csak az tartotta bennünk a lelket, hogy ha lecseng a promóciós körút, utána megint sokáig együtt leszünk. Decembertől szabad a naptára és januártól meg Londonban fog forgatni, ami több, mint tökéletes. Vagyis decembertől április végéig, megint itthon lesz velem. Ez lebegett a szemem előtt, amikor a hosszú csókok után beült a taxiba.

Aztán még ki tudja, mit hoz nekünk a jövő! Talán együtt leszünk örökre, talán nem… Ezt majd az idő eldönti. De most a jelenre koncentrálok, arra, hogy jelen pillanatban az életem tökéletes. Mindenem megvan, amire csak egy húszéves nő vágyhat. Magam mellett tudhatom a számomra tökéletes férfit. Tanulok, remek barátaim vannak és csodás családom. Valamint egy házam, amiben életem szerelmével élek. Lehetnem ennél tökéletesebb? Biztos, de én jelen pillanatban nem vágyon többre!

Lassan visszasétáltam a házba, hogy valahogy eltöltsem az időt Rob nélkül. Ahogy befelé sétáltam, új gondolat vert gyökeret a fejemben. Talán nekünk is van olyan, hogy örökre?