Egy új élet kezdete - 3. fejezet

A barát


Itt a harmadik fejezet! Bocsánat, hogy ilyen későn raktam fel, de ma egész nap rohangáltam.
Holnap pedig elutazom, ami azt jelenti, hogy a következő fejezet sajnos csak jövő hét szerda környékén kerül fel! De addig is gyertek és írjatok véleményt! Igaz, csak akkor fogom látni, ha haza érek, de nagyon örülnék neki,ha sok-sok vélemény várna, mikor megérkezem!:)
Mindenkinek kellemes időtöltés kívánok, így, a nyár utolsó hetére! Ígérem, amint megérkeztem rögtön felteszem a következő fejezetet!


- Sziasztok! – mondta mikor odaértünk és puszit nyomott Viola szájára.
- Szia, Mike. – mondtam és két puszit váltottunk.
- Robert – szólalt meg Mike és az asztal másik oldalán ülő férfi felé nézett. Eddig észre sem vettem őt. Felkelt a székből. – Ő itt Viola! – mosolygott Mike és fél oldalához ölelte kedvesét. Kezet nyújtottak egymásnak.
- Szia, Viola! – mondta az idegen – Már sokat hallottam rólad.
- Szia!- mosolygott Via. – Nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek.
Ekkor Mike felém fordult, ahogy az idegen is.
- Ő pedig Viola legjobb barátnője, Viktória. – mutatott rám. Kicsit zavarban voltam, mert ez a barát nagyon is helyes volt. Egy igencsak magas, kék szemű és szőkés hajú férfivel találtam szemben magam. A tincsei kicsit kócosan álltak, de ez csak még vonzóbbá tette. – És ő az én legjobb barátom, Robert. – folytatta Mike. Robert rám mosolygott és a kezét nyújtotta felém. Azonnal reagáltam.
- Szia, nagyon örülök. – mondta és még mindig mosolygott.
- Szia! Én is örülök. – mondtam, én is mosolyogtam. Aztán néhány pillanatig még egymás szemébe néztünk. Végül elengedtük egymás kezét és leültünk.

Viola Mike mellé ült én pedig a helyes idegen mellé voltam kénytelen. Nem mintha bánnám. Udvariasan kihúzta nekem a széket és mosolygott. Leültem és mosolyogva megköszöntem neki. Jobb kezével beletúrt bozontos hajába és ő is leült. Egymás szemébe néztünk még egy pillanatig, majd Mike félbeszakította ezt.
- Szóval elaludtatok. - kezdte Mike.
- Ne is mond, ha nem hívsz fel, nem tudom mikor keltünk volna fel. – mondta rögtön Viola.
- Az nagy kár lett volna! – mondta Mike.
- Igen, pedig nem is voltunk fáradtak. – vont vállat Via. – majd Roberthez fordult. – Szóval honnan is ismeritek egymást? – kérdezte kíváncsian.
- Osztálytársak voltunk az általános iskolában. – mondta Robert - És azóta is barátok vagyunk.
- De mostanában Rob nagyon elfoglalt, így keveset tudunk csak találkozni. – vette át a szót Mike.
- És milyen volt Mike a suliban?- vigyorgott Viola. – Sokat csapta a szelet a lányoknak?- kérdezte, majd huncut vigyorral Mike felé fordult. Mike is mosolygott.
- Őszintén megvallva elég nagy nőcsábász volt. – mondta Robert vigyorogva.
- Tényleg? – nézett Viola Mikera.
- Persze, csajoztam. De nem találtam a megfelelő lányt. – válaszolta Mike - Mivel, akkor még nem itt éltél. – mosolygott és egy csókot nyomott Viola szájára.

Elkezdtek turbékolni. Ezért úgy döntöttem, hogy Robert felé fordulok. Ő is pont ekkor döntött így, mert találkozott a tekintetünk, mikor ránéztem. Erre persze mindketten elmosolyodtunk.
- Szóval itt jársz főiskolára, ugye? – kérdezte tőlem kedvesen.
- Igen. – válaszoltam neki és közben elgondolkodtam, hogy ezt vajon honnan tudja. Aztán persze rájöttem, hogy Mike nyilván megosztott vele pár információt Violáról és biztos engem is említett.
- Mit tanulsz?- folytatta az érdeklődést.
- Drámapedagógiát. – mondtam könnyedén.
- Miért esett a választásod éppen Londonra? - kérdezte és láttam rajta, hogy valóban érdekli. Közben egyik kezével a hajába túrt. Ez tetszett és kicsit ki is zökkentett, de rögtön összeszedtem magam és válaszoltam.
- Magyarországon csak úgy lehet tanulni, ha már van valamilyen pedagógiai végzettséged. Másoddiplomaként kaphatsz drámapedagógiai végzettséget. – mondtam. – Itt pedig lehet főiskolán tanulni. Csak jókat hallottam róla. Így gondoltam miért ne! – mosolyogtam.
- Értem. – mondta. –Nem hiányzik nagyon Magyarország? - kérdezte gyöngéd hanggal.
- Őszintén? Nem, nem igazán! – mondtam határozottan. Meglepetten húzta fel a szemöldökét.
- Tényleg? – kérdezte és látszott rajta, hogy nem erre a válaszra számított.
- Magyarország nem igazán hiányzik. – mondtam megint – De a családom és a barátaim igen. Nagyon is. – mondtam és kicsit összeszorult a szívem, ahogy erre gondoltam. Robert elmosolyodott erre.
- Igen, ezt meg tudom érteni! – sóhajtott. Meg tudja érteni? Ezek szerint nem itt él? Hírtelen nagyon elkezdett érdekelni.
- Te nem Londonban élsz? - kérdeztem meglepetten.
- Elvileg igen, gyakorlatilag viszont nem élek sehol. - mondta és őszintén felkacagott.
- Ez mit jelent? – kérdeztem kicsit összezavarodva.
- A munkám miatt sokat utazom, így igazán sehol nem lakom. – mondta.
- Mit dolgozol? - kérdeztem hirtelen.
- Színészkedem. – mondta tétován. Nem úgy, mint aki dicsekedni akar vele, inkább, mint aki titkolná. Én pedig meglepetten hallottam a választ. Nem igazán volt ötletem mit mondjak erre.
- Oh – nyögtem ki – Láthattalak valamiben? – kérdeztem tőle.
- Hát, láthattál éppen. – mondta egy félmosollyal. – De szerintem nem láttál. - mondta és angyali arccal nézett rám. – Igaz? – kérdezte végül ugyan azzal a mosollyal.
- Igaz. – mondtam és lenéztem. Engem is meglepett, de zavarba jöttem. Valószínűleg észrevette rajtam, mert rögtön folytatta.
- De, ez jó! – mondta. Visszanéztem rá és láttam, hogy komolyan mondja. – Mindketten most látjuk egymást először. Nem kell semmiféle rólam alkotott képpel számolnom, így jobban lehet ismerkedni! – mosolygott és az arcomat fürkészte. Az utolsó mondattól összerándult a gyomrom. Ismerkedni?! Ez tetszett!

Akkor hirtelen arra gondoltam, hogy mi a fene van velem. Alig ismerem tíz perce! Miért vált ki belőlem ilyen hatást?
Ekkor Mike szólat meg. Felé fordultunk.
- Hozok valamit inni! – mondta és felpattant – Ki mit kér? – kérdezte.
- Én egy sört. – mondta Viola és rám nézett.
- Én is azt.
- Megyek, segítek neked. – kelt fel Robert is. Elindultak a pult felé. Ekkor Via oda hajolt hozzám. Mint, aki csak erre a pillanatra várt…nem kétlem, hogy így is volt!
- Ugye nem is olyan rossz? – kérdezte reménykedően.
- Nem, határozottan nem. – mondtam. Láttam rajta, hogy örül a válaszomnak.
- És mit gondolsz Robertről? – kérdezte kíváncsian.
- Hát, aranyos. – mondtam. Láttam rajta, hogy nem ezt a választ várta. Már folytatta is.
- Tetszik neked? – kérdezte mosolyogva.
- Ezt honnan veszed? – néztem rá vádlón.
- Ismerlek. – mondat egyszerűen – Na, meg le sem veszitek egymásról a szemeteket. – mondta elégedett vigyorral az arcán.
- Beszélgetünk, tudod ilyenkor illik a másik szemébe nézni. – adtam kitérő választ. De ezzel nem volt elégedett.
- Aha, de ez más. – erősködött tovább. – Ugyan, nagyon is jó pasi, tudom, hogy bejön neked. – vigyorgott ismét.
- Viola, én még nem vagyok kész az ilyen dolgokra. – mondtam, de már nem voltam benne egészen biztos, hogy ez tényleg így van-e. Sőt. Ezen elgondolkodott.
- De szerintem kész vagy. Ne harcolj ellene, felesleges. – szólalt meg újra és láttam rajta, hogy komolyan mondja. Viola nagyon jól ismert, ijesztően jól. Így a kétségek erősebbek lettek bennem. Lehet, hogy igaza van? De akkor is ez még túl korai. Még csak most találkoztam vele.

Viszont igaz, ami igaz meg akarom ismerni. Nagyon is. Ám ez nem csak egy emberen múlik és nem tudhattam, hogy ő mit akar.
- Majd meglátjuk. – mondtam. Ebben a pillanatban értek vissza a fiúk.
- Mit látunk meg? – kérdezte Mike, miközben visszaült Via mellé.
- Semmit. – válaszolt Viola. – Gyorsak voltatok. Köszi. - mondta, miközben Mike odaadta neki az italt.
Robert leült mellém és elém rakta a sört egy mosollyal.
- Köszönöm. – mondtam miközben ránéztem és mosolyogtam. Sokat mosolyogtunk egymásra. Valahogy önkéntelenül is mosolyra gerjesztett, annyira természetesen jött belőlem. Őszintén.
- Nagyon szívesen. – válaszolta. A szemem sarkából láttam, ahogy Viola figyel minket és elégedetten elmosolyodik.
- Heinekent hoztam, remélem szereted. – mondta.
- Igen, ezt nagyon eltaláltad, a kedvencem! – válaszoltam. Elmosolyodott.
- Nekem is. – mondta és még mindig mosolygott. Én is elmosolyodtam, aztán lenéztem a sörre, ami az asztalon pihent. A tekintete még mindig az én arcomat fürkészte. Nem úgy tűnt, mint, aki máshova akar nézni, így visszanéztem rá és tekintetünk megint találkozott. Pár pillanatig némán néztünk egymás szemeibe. Ő törte meg a csendet.
- Nagyon szépek a szemeid. – mondta. Ajaj, éreztem, ahogy ettől a mondattól az arcom színe pirossá változik. Elkaptam a tekintetem, ami lehet, hogy rossz döntés volt, de úgy éreztem, ha még néhány pillanatig a szemébe nézek… Biztos, hogy ő is észrevette a zavaromat. Ennek ellenére folytatta. – Különleges zöld színe van. – állapította meg. – Nagyon szép. – mondta megint. Visszanéztem rá.

Ahogy megint a szemébe néztem, megtörtént, amitől féltem. Éreztem, hogy ebben a pillanatban a tökéletes burkon a szívem körül, amit olyan gondosan építettem fel és erősítettem az elmúlt 4 hónapban - hogy még csak véletlenül se kerülhessen senki a szívem közelébe, nem mintha eddig bárki is veszélyeztethette volna-, repedések jelennek meg. És nem tudtam ellene semmit tenni. Össze voltam zavarodva. Mi történik velem? Próbáltam, összeszedni magam.
- Köszönöm. – sikerült kinyögnöm végre valamit. Még mindig nem akarta elvenni a tekintetét rólam. Én sem. Jó pár pillanat múlva megszólalt.
- Mesélj még magadról! – mondta és némi izgatott kíváncsiságot véltem felfedezni a hangjában és az arcán egyaránt.
- Mit szeretnél tudni? – kérdeztem tőle.
- Mindent! – vágta rá habozás nélkül. Ez tetszett.
- Egy feltétellen. – mondtam a reakcióját figyelve. Várta, mint fogok mondani. – Neked is mesélned kell magadról! - mondtam és próbáltam angyalian mosolyogni.
- Rendben. – válaszolta. Így elkezdetem mesélni neki. Kíváncsian hallgatott és kérdésekkel bombázott. Ő is mesélt magáról, én is kérdeztem őt. Így egyre többet tudtunk meg a másikról: milyen zenét szeretünk, mi a kedvenc kajánk, mit szeretünk csinálni szabadidőnkben, milyen könyveket/filmeket szeretünk. Főleg ezeket a témákat veséztük ki.
Kiderült számomra, hogy dohányzik, mondjuk már az elején láttam előtte a kék camel cigarettás dobozt. De a beszélgetésünk közben többször is rágyújtott. Kérdezte, azt is, hogy dohányzom-e. Mondtam, hogy néha igen. Ma este is dohányoztam.

Viola és Mike hol ott ültek velünk szemben, hol táncoltak. De nem igazán szakítottak félbe minket, amiért hálás voltam, mert nagyon jól éreztem magam. Nem is figyeltem másra csak Robert-re, ő pedig csak rám. Legalább két órája beszélgettünk így kettecskén.
Szerettem volna egy este elmesélni mindent magamról és megtudni mindent róla. Sokat nevettünk és viccelődtünk.
- Van egy még jobb! – mondta – Ezt egy kollégám mesélte, nem tudom meddig röhögtem rajta. – majd belekezdett. - A nagybátyám abbahagyta a dohányzást, leszokott az alkoholról, a nőkről, a nehéz, fűszeres ételekről és az éjszakázásról. Egészséges volt egészen az öngyilkosságáig. – ezen annyira el kezdtem nevetni, hogy alig bírtam abbahagyni. Ő is nevetett, majd megszólalt. – Én is valahogy így reagáltam! – nevetett tovább és a hajába túrt.
- Jaj! – sóhajtottam és a mellkasomhoz emeltem a kezem – Rég nevettem ennyit! – mondtam és láttam rajta, hogy ez tetszik neki.
- Én is. - válaszolta és még mindig teli szájjal vigyorgott. Ekkor új dal kezdődött, egy James Brown szám, amit nagyon szerettem.
- Ezt a számot nagyon szeretem! – mondtam és egy pillanatig egymást néztük.
- Táncolunk? – kérdezte. Felpattant és felém nyújtotta a kezét. Meglepődtem, de volt kedvem hozzá, főleg vele! Így rátettem tenyeremet a tenyerére. Ekkor megfogta rendesen a kezemet és én is felálltam. Kicsit megbillentem, ahogy két lábra álltam és el is fehéredtem, mert a szívem olyan erős lüktetésbe kezdett, hogy én is meglepődtem. Megérezte, hogy megbillentem. Aggódva nézett rám.
- Minden rendben? – kérdezte.
- Igen, persze, csak túl hirtelen álltam fel. - mondtam könnyedén – Mehetünk. – A tánctér felé vezetett.

Viola és Mike is ott táncoltak és mindketten elmosolyodtak, mikor megláttak minket. Melléjük értünk és Robert megpördített. Majd magához húzott és megfogta a derekamat az egyik kezével, a másik kezével még mindig a kezemet fogta. Az én másik kezem pedig a vállára tettem. Egymás szemébe nézve táncoltunk körülbelül egy percig.
Ekkor elengedte a tekintetemet, de csak azért, hogy a fülemhez hajoljon. A keze közben elindult a derekamról. Végig simított az oldalamon, egészen a csípőmig. Keze ott megpihent.
- Én is szeretem ezt a számot. – suttogta a fülembe, olyan hangon, hogy libabőrös lettem tőle. Ekkor éreztem, hogy a burkon a szívem körül, a repedések közt bevilágít a fény. Mintha egy kis darab valahol a helyére kerülne a szívemben. A fény elérte a szívemet. Furcsa érzés volt, amit most éreztem. Nem tudtam mi ez, csak annyit, hogy jó érzés. Hogy ezt akarom érezni. Szerettem volna tudni, hogy ő mit érez.

Majd újra megkereste a tekintetemet. Egymásra mosolyogtunk. Így táncoltuk végig a számot, végig egymást néztük. Persze, a szemem sarkából láttam Viola elégedett tekintetét. Furcsa mód úgy éreztem, hogy mások is figyelnek minket. Nem tudom miért. De nem igazán törődtem mással csak vele.

A szám véget ért, de rögtön kezdődött egy másik szintén lassú dal. Így nem hagytuk abba a táncot. A szám második percénél jártunk, mikor Robert keze a csípőmről lassan a hátam aljára csúszott, így még közelebb kerültem hozzá. Újai végét a gerincemen éreztem. Jó érzés volt.
A szám véget ért és féltem, hogy nem lesz akkor szerencsém, hogy még egy lassú számot játszanak. Pedig most igazán nem volt kedvem elengedni.

És volt akkora szerencsém. A dj elkezdte játszani a következő dalt. Majd beleszólt a mikrofonba. Ekkor egy pillanatra mind a ketten arra fordultunk.
- Készen vagyok még egy lassú számra? – kérdezte és kikapcsolta a zenét egy pillanatra. Az emberek felmorajlottak. Ez valószínűleg igent jelentett. – Remek, akkor élvezzétek! – mondta és újraindította a zenét ott, ahol az előbb abba hagyta.

Visszafordultunk egymás felé és elégedetten láttam, hogy ős is legalább annyira örül még egy lassú számnak, mint én. Ekkor a kezét, amiben az enyém volt, a mellkasához húzta az én kezemmel együtt. Elengedte és a mellkasára helyezte kezemet. Így felszabadult kezét, a hátam aljára rakta, a másik mellé. Én pedig mellkasáról felcsúsztattam a nyakába, a másikkal kezemmel együtt, ami eddig a vállán volt. Szorosabban fonta körém a karjait, mitől még közelebb kerültünk egymáshoz. Egész testünk összeért, amitől megint libabőrös lettem és gyomrom görcsbe rándult.

Olyan közel volt az arcunk egymáshoz, hogy most még jobban láthattam kék szemét. Néztünk egymás szemeibe és elmosolyodtunk. Így táncoltuk végig a négy perces számot. Az arcunk egyre csak közeledett a másikéhoz…