Egy új élet kezdete - 14. fejezet

Nehéz napok

Meghoztam a 14. fejezetet, melyben Viki és Rob kis nehézséggel kell, hogy megküzdjenek…

Várom a véleményeket a fejezetről! Azt gondolom ez a fejezet egyike azoknak, ami fontos a kapcsolatuk alakulásának szempontjából! Szeretném tudni, mit gondoltok!
Előre is köszönöm!:)
Jó olvasgatást, remélem tetszeni fog!:)

Nagy nehezen kinyitottam a szemem, mikor végre tudatosult bennem, hogy nem álmomban csörög a mobil, hanem a valóságban. Pislákolva kutattam a telefon után, hogy minél hamarabb felvehessem. Nem akartam felébreszteni a mellettem még békésen szundikáló Domit.

-Halló? – emeltem rekedt hangon fülemhez a készüléket, mikor végre megleltem valahol magam mellett az ágyban.
- Jaj, ne haragudj kicsim, nem akartalak felébreszteni! – jött a hang a vonal másik feléről, amit ezer közül is megismertem volna.
- Rob! – kiáltottam fel – Ne viccelj, örülök, hogy hívsz! Megérkeztél? – kérdeztem kicsit halkabbra véve a hangom és kimásztam az ágyból.

- Igen, egy órája szállt le a gépem. Most értem ide a hotelba. – mondta ő is szintén suttogva. – De miért is suttogunk? – érdeklődött.
- Azt nem tudom, hogy te miért, - mosolyogtam bele - de én azért, mert Domi még alszik! Nem akarom felébreszteni. – mondtam már normális hangon, mert közben kiértem a nappalibba.
- Rob? Ott vagy még? – érdeklődtem, mert már egy ideje nem volt válasz.

- Hogy kicsoda alszik? Hol vagy most? – kérdezte kicsit keményebb hangon.
- Dominál vagyok! Tegnap este ide jöttem, mert nem akartam egyedül lenni! – válaszoltam miközben lehuppantam a kanapéra.
- És Viola nincs otthon? Miért nem ott vagy? – kérdezte mindenféle érzelemtől mentes hangon és elég számon kérő hangsúllyal.
- Domival akartam lenni! – válaszoltam én is keményen. Soha nem szerettem, ha számon kérnek.

- Oh, így mindjárt érthető! – hangjából csak a gúny volt kiszűrhető.
- Ugye nem vagy féltékeny? – kérdeztem meglepetten. Nem értettem a reakcióját. Ő is tudta mennyit jelent nekem Domi.

- Miért is lennék? Ahogy elmegyek rögtön egy pasi lakásán töltöd az éjszakát! Mondj egyetlen ész érvet, hogy miért ne legyek az!- már szinte kiabált a telefonba. Még soha nem beszélt velem ilyen hangon és igazságtalannak éreztem.
- Először is Domi nem egy pasi, hanem az egyik legjobb barátom! – kicsit én is felemeltem a hangom, hogy nyomatékot adjak a szavaimnak, bár józanésszel tudtam, hogy ez a legrosszabb, amit tehetek. – Másodszor pedig a feltételezés is sértő! – mondtam és a hangom valóban sértett volt.

- Szerinted én mit érzek? Felhívlak, hogy elmondjam, hogy mennyire szeretlek és, hogy már most majd bele őrülök a hiányodba, erre megtudom, hogy te egy pasinál - a pasi szót igen csak megnyomta- töltötted az éjszakát! Akivel mellesleg elég érdekes kapcsolatod van! – szűrte a fogai közt a mondatot és elképzelni is rémisztő volt az arcát hozzá.

- És szerinted én mit érzek? – tettem fel neki én is költői kérdést, ami az imént tőle hangzott el. – Talán nem bizonyítottam még elégszer, hogy mennyire szeretlek? De tudod mit inkább zárjuk le ezt a beszélgetést! – ajánlottam és éreztem, hogy a könnyeim kicsordulnak a szememből.
- Remek! – válaszolta idegesen.
- Remek!- ismételtem elcsukló hangon és kinyomtam a telefont.

A kezembe temettem az arcom és rázkódtam a sírástól. Nem értettem, hogy hogyan feltételezheti, hogy nekem rajta kívül más kell. Fogalmam sem volt mit tegyek. Tudtam, hogy én nem hívhatom fel, ahhoz túl büszke voltam. Különben is ő sértett meg, így neki kell bocsánatot kérnie.

Amint kicsit összeszedtem magam a fürdőszobába mentem, ránéztem az előszobában lévő órára, amin fél 9 volt. Néhány percig hideg vizet fröcsköltem az arcomra, hogy kicsit magamhoz térjek. Kilépve Domi lakótársába botlottam!
- Jó reggelt napsugár! – vigyorgott a képembe. - Micsoda meglepetés téged itt látni!
- Szia! – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Bár ha jobban bele gondolok nem is annyira lep meg! Én mindig is mondtam, hogy fiú és lány közt nem létezik barátság. – kaján vigyor ült ki az arcára. – Már várta, hogy Domi mikor csábít el végre.
Mi baja ma mindenkinek? Domi és én? Hagyjuk már, soha egy röpke pillanatra sem fordult meg a fejemben. Eddig. De ma mindenki ezen lovagol…

- Most nem vagyok vevő a humorodra, Jake! – fintorogtam és visszaindultam a szobába.
- Azért nekem is hagyhatott volna esélyt! – hahotázott tovább. Már a küszöbnél voltam, így nem vettem a fáradságot, hogy visszaszóljak valami frappánsat. Arról nem is beszélve, hogy nem is jutott eszembe semmi, nem voltam a toppon. Domi éppen kinyitotta az ajtót, így jól egymásnak ütköztünk.

- Valami gond van? – húzta fel a szemöldökét, miután mind a ketten sűrű elnézéseket kértünk az ajtós dolog miatt.
- Összevesztünk. – sóhajtottam. Tudtam, hogy nem lenne értelme köntörfalazni, Domi előbb vagy utóbb úgyis kiszedi belőlem.
- Min? – csodálkozott.

- Megtudta, hogy itt aludtam és bekattant. - fintorodtam el. - Nem hiszi el, hogy mi tényleg ilyen jó barátok vagyunk.

- Féltékeny! – rántott vállat – Majd megbékél! – mondta közömbösen és elindult a konyhába.

- Soha nem beszélt még így velem! – rohantam utána, mert már jócskán előrébb tartott, mint én.
- Teljesen érthető reakció! A férfiak nagyon megváltoznak, ha úgy érzik, elveszíthetik, akit szeretnek! – még mindig úgy tűnt, hogy nem igazán érdekli a téma. Ezt a közömbös hangnemből vettem le, amivel elmondta a véleményét. Leült és egy almát kezdett dobálni.
- Pedig ilyenről szó sincs! – vágtam rá.
- Ebben ő sosem lehet biztos. – visszarakta az almát a kupacba. - De ne aggódj, nemsokára bocsánatot fog kérni!- mondta magabiztosan. Csak jobban tudja, végülis ő is férfiből van, gondoltam.

Domival reggeliztem, majd elindultam haza Violához. Izgatottan várt otthon. Mikor elmeséltem neki az egészet, egyetértett Domival. Szerinte is nemsokára a bocsánatomért fog esedezni, hogy az ő szavaival éljek. Én viszont féltem, hogy mennyire fogja ezentúl a kapcsolatunkat beárnyékolni a féltékenység. Már ha egyáltalán van még kapcsolatunk…

A következő három nap őrjítő volt. Ijesztő, hogy mennyire nem tudom mit kezdeni magammal nélküle. Véglegesen tudatosult bennem, hogy többé nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Teljesen beleszerettem Robert Pattinsoba. Minden percben Rob és a vitánk körül jártak a gondolataim. Nem keresett és én sem kerestem. Ötletem sem volt, hogy mit csináljak.

Éppen egy teát főztem a konyhában, mikor Viola szaladt be.

- Viki! A telefonod csörgött, de mire oda értem letették! – nyújtotta nekem a készüléket.
- Köszi! – átvettem és megnéztem a nem fogadott hívást. Nagyot dobbant a szívem, mikor megláttam a kijelzőn Rob nevét.
- Ki volt az? – érdeklődött Via.

- Rob. – sóhajtottam és leraktam a telefont.
- Nem hívod vissza? – nézett rám kérdően.
- Nem! Majd hív még egyszer! – jelentettem ki.

A barátnőm csak a fejét csóválta és nem fecsérelte arra az időt, hogy mondjon valamit. Nem is kellet, úgyis tudtam mi a véleménye. Szerinte túl makacs és önfejű vagyok, és ha nem az elképzeléseim szerint történnek, a dolgok elviselhetetlenné válok! Nem volt az a fajta, aki magában tartaná, amit gondol.

Talán ezért is volt ilyen mély a mi barátságunk. Nekem is mindig keményen megmondta, ha véleménye szerint helytelenül cselekedtem. De nekem pont erre volt szükségem, hogy valaki kertelés nélkül a szemembe mondja a dolgokat, ezzel az eggyel lehetett észhez téríteni. Most viszont ez sem működött. Bár legszívesebben azonnal tárcsáztam volna, de úgy voltam vele, ha tényleg fontos vagyok neki próbál majd hívni még.

Lehet, hogy Violának mégis igaza van és túlreagálom a dolgot? Egyben voltam biztos, az pedig az volt, hogy én nem fogom visszahívni!

Érdekes dolgot tettem aznap este, amit még soha előtte. Felmentem az internetre és bepötyögtem a keresőbe Robert nevét. Már annyira hiányzott, hogy meg kellett ragadnom az egyetlen lehetőséget, hogy legalább láthassam, ami ebben az esetben csak így volt lehetséges. Kidobott egy csomó cikket és oldalakat róla.

Az egyik ilyen oldalra rámentem és elkezdtem nézegetni. Elég naprakész volt. A legutolsó bejegyzés tegnap volt. Mikor is Rob és a többi stábtag vacsorázni ment Vancouverben. Képek is voltak az estéről. Ahogy nézegettem őket összeszorult a szívem.

Be kellett látnom, hogy nagyon hiányzik. Fájt, hogy így viselkedett, de ez semmit sem változtatott azon, amit iránta éreztem. Azt akartam, hogy hívjon és elmondhassam neki, hogy nagyon szeretem és sajnálom, hogy hülyén viselkedtem. Mert én is rosszul reagáltam, ahelyett, hogy megpróbáltam volna megbeszélni vele bevágtam a durcit.

Elolvastam a vacsoráról a beszámolót és majdnem lefordultam a székről. Egy bizonyos bennfentes - akinek a kilétére nem derült fény a cikkből -, azt állította, hogy Rob és Kristen végig egymással voltak elfoglalva és nagyon bensőséges volt a viszony köztünk. A bennfentes biztosan állította, hogy egy csók is elcsattant a páros közt az este folyamán.

Ahogy ezek után újra néztem a képeket, láttam, hogy Kristen közel hajolva Robhoz, a fülébe suttog az egyik képen. Ledermedve bámultam a képernyőt, mikor meghallottam magam mellet a telefonom. A kezembe vettem, a kijelzőn az a név villogott, amiért öt perccel ezelőtt bármit feladtam volna. Most viszont nem vettem fel, hanem visszahelyeztem az asztalra.

Viola jött be a nappaliba.
- Viki, csörög a telefonod! – szólt nekem.
- Tudom! – feleltem, de még mindig a képernyőt bámultam. Mögém lépett és ránézett a telefonomra.
- Nem szeretnéd felvenni? – érdeklődött.
- Nem! – vágtam rá. Erre abba maradt a csörgés.

- Miért? – felnéztem rá és a képernyőre mutattam.
- Ezért! – leült mellém és elkezdte olvasni, amit az imént én olvastam.
- Viki! – sóhajtotta. – Ugye nem gondolod komolyan, hogy ez igaz? – nézett rám felhúzott szemöldökkel.
- Miért ne lenne az?! Azt gondolja, hogy megcsaltam és másnál keres vigaszt! – néztem rá.
- Ez lehetetlen! Hívd fel és tisztázzátok! – javasolta Via és valóban ez lett volna az ésszerű megoldás, de abban a pillanatban nem voltam képes ésszerűen gondolkodni.

- Nem! – vágtam rá. – Nem látod ezt a képet? – mutattam az előbb említett suttogós képre.
- Ez nem bizonyít semmit! Ne legyél már ennyire makacs! – mondta erélyesen.
- Nekem eleget bizonyít! - lecsaptam a laptop tetejét és a szobámba rohantam. Bebújtam az ágyamba és szó szerint álomba sírtam magam.

Reggel magamtól keltem, ami szerencse volt, mert az este a nappaliban hagytam a telefonom, így az nem ébresztett. Kimentem és felvettem az asztalról. Négy nem fogadott hívásom volt és mind egy embertől, Roberttől. Egész egyszerűen kitöröltem őket.

Suliba mentem, majd a gyerekekért és igyekeztem nem Robertre gondolni. Ez persze nem ment túl jól. Nagyon fájt, amit tegnap olvastam.
Viola még megpróbált jobb belátásra téríteni, mikor látta, hogy még mindig nem veszem fel a telefont, ha hív, de nem járt sikerrel.

Pénteken nem volt se suli, se gyerekek. Ezért elmentem bevásárolni, majd kitakarítottam. Viola este Mike-nál aludt, így ő sem tudott szórakoztatni. Unottan kapcsolgattam a tv-t, mikor megszólalt a telefonom, ma már sokadszorra. A kijelzőn villogó név nem okozott meglepetést, pusztán megszokásból néztem rá a telefonra.

Rob nevét látva fogtam és a kanapé másik végébe készültem hajítani a készüléket, de a csengő megszólalása megzavart a mozdulatban. Ránéztem az órára és 6 óra volt. Ki lehet az ilyenkor, gondoltam.

Kivonszoltam magam a még mindig kitartóan zenélő telefonnal, hogy ajtót nyissak.
Nem kis meglepetés ért, mikor kinyitottam.

- Elmondanád, hogy miért nem veszed fel a telefont? – nézett velem farkasszemet a küszöb másik oldaláról, miközben idegesen kinyomta a telefont.
- Hogy kerülsz te ide? – kérdeztem meglepetten. Beljebb lépett én pedig automatikusan hátra.
- Nem válaszoltál a kérdésemre! – mondta és közben berúgta az ajtót. A szeméből csak úgy sütött az idegesség. – Aggódtam, már azt hittem történt veled valami! – mondta és a tekintete kicsit megenyhült.

- Oh, volt időd aggódni? – kérdeztem gúnyosan. – Azt hittem túl elfoglalt vagy hozzá!
- Ezt hogy érted? – nézett rám felvont szemöldökkel.
- Tudod jól! Láttam képeket a kedd esti vacsoráról és egy szemtanú szerint Kristennel elég jól elszórakoztattátok egymást! – szűrtem a fogaim közt.
- Valóban? És ezt te honnan szedted?

- Az interneten olvastam! – vágtam rá. – De különben is nem mindegy, az a lényeg, hogy tudom! Most pedig megkérlek, hogy távozz! – intettem az ajtó felé.
- Nem! – lépett beljebb és egy halvány mosoly jelent meg a szája szélén.
- Tessék?
- Nem megyek sehova! Nem azért utaztam 9 órát, hogy aztán visszaforduljak. – mondta, miközben lerúgta a cipőjét és ledobta a kabátját.

- Mégis mit csinálsz? – néztem rá dühösen. De ahelyett, hogy válaszolt volna elém lépett és még mielőtt ellenkezhettem volna megcsókolt. Mikor nyelve utat tört magának a számban már nem is akartam ellenkezni, vagyis akartam volna, de képtelen voltam rá, annyira hiányzott már. A csípőmnél közelebb rántott és erősen szorított magához.

A nyakamhoz hajolt és egy csókot nyomott rá, majd a szemembe nézett.
- Nincs semmi köztem és Kristen között. Ugyan folyton összehoznak minket, de mi ezeken csak nevetni szoktunk! Öt éve van barátja! – mondta mosolyogva. Már épp mondani akartam valamit, de amint észrevette, hogy szólásra nyitom a szám, betapasztotta ajkával. Megint csak nem bírtam tiltakozni.

- Ugye nem gondolod, hogy ennyivel el van intézve? – ziháltam, mikor végre szóhoz jutottam.
- Nem! – mosolygott. – Sajnálom a múltkorit, hülye voltam. Tudnom kellett volna, hogy soha nem csalnál meg. Igazából tudtam is, csak eleve kivoltam, mert nagyon nehezen bírtam, hogy nem vagy velem. Aztán mikor megtudtam, hogy hol vagy féltékeny lettem. – sóhajtott. - Meg amúgy is idióta vagyok, mert ha végre minden rendben van és boldog vagyok, mindig teszek valami olyat, amitől újra összekuszálódnak a dolgok! Ahogy azt te is tapasztalhattad. Tudom, hogy ez nem mentég, de megpróbálok változtatni! – most rajtam volt a sor, hogy ne hagyjam tovább beszélni.

Először arra gondoltam, hogy nem adom be a derekam olyan könnyen, de amiket és főleg, ahogy mondta… nem tudtam tovább mérges lenni rá.
- Majd dolgozunk rajta! – mosolyogtam rá a csók befejeztével. – Én is tartozom bocsánatkéréssel! Nekem is ugyan úgy tudnom kellett volna, hogy nem csalnál meg! Sajnálom, hogy kételkedtem benned és, hogy a múltkor olyan lehetetlenül viselkedtem. – néztem rá boci szemekkel, amire ő egy újabb csókkal reagált.

Hírtelen megindult, maga előtt tolva engem, míg az előszoba falához nem préselt.
- Szeretlek nagyon-nagyon! Soha senki nem volt még ilyen fontos nekem és nagyon félek attól, hogy elveszítelek! – suttogta mélyen a szemembe nézve. Tekintetében csak szenvedélyt láttam mély szerelemmel párosítva.

- Nem fogsz! Én is nagyon szeretlek! – mosolyogtam rá.
- El sem tudod képzelni, hogy milyen volt ez a hét nélküled! Főleg a vasárnapi vita után! Én tényleg nagyon sajnálom! – kezdet az önostorozást, ami olyan nagyon jól ment neki.
- Elég! Nem csak a te hibád volt! Az a lényeg, hogy most itt vagy. Foglalkozzunk inkább ezzel! – simítottam végig mellkasán, bátorításképpen. Nem is kellett több, ismét birtokba vette az ajkaimat.

Hihetetlen gyorsan szabadított meg a ruháimtól, miközben én sem tétlenkedtem. A falnak dőlve ziháltam, miközben kínzó lassúsággal csókolta végig meztelen testemet. Felnyögtem, mikor nyelvét, a köldökömtől indulva végighúzta az ajkamig, megpihenve kicsit a melleimnél, hogy nyelvünk ismét vad mozgásba kezdhessen a másik szájában.

Teljesen hozzápréseltem testem az övéhez, minden porcikáját érezni akartam, hogy itt van és megint csak az enyém. Éreztem, hogy férfiassága megkeményedik, ezzel bizonyítva, hogy mennyire kíván ő is engem. Hiába nem voltunk hozzá szokva, hogy egy hétig nem érhetünk a másikhoz semmilyen módon.

Nyelvemmel a nyakát kényeztettem, majd picit beleharaptam, mire felnyögött. Kezét lecsúsztatta a fenekemre és belemarkolt. Belemosolyogtam a nyakába és még egyet beleharaptam, kicsit erősebben. A fenekemnél fogva megemelt, hogy belém csúszhasson, mire én egy elégedett sóhaj kíséretében kulcsoltam köré a lábam.

Visszanyomott a falhoz és mozogni kezdett bennem. Minden egyes lökésébe belesűrítette, az egy hét alatt felgyülemlett szenvedélyt.

Viktória és Viola lakása(ezeket képzeljétek oda, mikor megjelenik egy-egy része a lakásnak a történetben!)

Nappali:

http://i36.tinypic.com/2nm2mxj.jpg

Konyha:

http://i36.tinypic.com/2w3ql9s.jpg

Fürdőszoba:

http://i36.tinypic.com/2r3dm4j.jpg

Viola szobája:

http://i38.tinypic.com/6z7eva.jpg

Viktória szobája:

http://i36.tinypic.com/ejwvnd.jpg