Egy új élet kezdete - 16. fejezet

Meglepetések sorozata

Sziasztok!
Meghoztam a 16. fejezetet, amelyben Vikit több meglepetés is éri, pozitív és negatív egyaránt!
A rész végén, most jó sok képet találtok!:) A következő fejezetről annyit, hogy előreláthatólag egy hét múlva rakom fel, ám ez változhat! Ha sok-sok véleményt írtok ehhez a részhez, akkor esetleg korábban is felkerülhet! Szóval irány kommentezni!!! :)
Puszi és jó olvasást!!:)

- Szia! - hallottam meg a hangját, de az agyam képtelen volt felfogni, hogy tényleg az áll velem szemben, akit látok.
- Te- te mit keresel itt? – nyögtem és még mindig ledermedve álltam az ajtóban.
- Mondtam, hogy a szünetben eljövök hozzád! – mosolygott mindentudóan, a kék szempár tulajdonosa, amiről képtelen voltam elvenni a tekintetem. Szó szerint elvesztem bennük, pont mint régen. Csak akkor fogtam fel, hogy mi állt a levélben. „ A szünetben meglátogatlak.” Egy szóval sem írta, hogy az én szünetemben…

- Balázs, én… - próbáltam valami értelmeset mondani, de nem sikerült. Automatikusan hátra léptem.
- Bejöhetek? – meg sem várta a válaszom és belépett az ajtón, majd becsukta maga mögött. – Hiányoztál… - lépett elém és mielőtt ellenkezhettem volna megölelt. Mozdulni sem bírtam, arról nem is beszélve, hogy levegőt sem kaptam, úgy szorított magához. Oldalra fordította a fejét és beleszagolt a nyakamba. – Ah, mióta vágytam már erre! – sóhajtott.

- Elég! – kaptam észbe és kirántottam magam a karjai közül. – Ez így nem működik, hogy képzeled, hogy csak úgy ide jössz és- és… - idegesen tekergettem a hajam.
- Ne tagadd, hogy te is legalább annyira vágytál erre mint én! – nézett mélyen a szemembe, már megint majdnem elvesztem a tekintetében, de még épp időben észbe kaptam.
- Nem! Én végeztem veled, ahogy azt le is írtam! Nekünk már semmi dolgunk egymással! – jelentettem ki. – Kérlek, ne kínozzuk egymást! – néztem rá könyörgően.

- Ezzel kínozzuk egymást, hogy úgy teszünk mintha túl lennénk a dolgon…Viki én komolyam gondolom! Képes vagyok bármit feladni érted, már néztem főiskolát Londonban és…- nem hagytam, hogy befejezze.
- Hagy abba! – könyörögtem. – Én ezt nem tudom Balázs, én már nem érzek úgy irántad. Fontos vagy, mindig is az leszel, de én már nem szeretlek! – mondtam komolyan.
- Sajnálom, hogy tönkre tettem a dolgokat, de rendbe hozom! Ígérem! – simított végig a karomon.

- Nem te tetted tönkre. Rájöttünk, hogy nem megy, nem a mi hibánk volt! – néztem rá.
- Igen, de most itt vagyok, együtt lehetünk, már nem megyek sehova! – lépett még közelebb.

Megragadta a derekamat és megcsókolt. Próbáltam ellenkezni, de nem eresztett. Aztán abba hagytam a próbálkozást, a nyaka köré fontam a kezem és visszacsókoltam. Abban a pillanatban úgy éreztem magam, mint még soha. Annyi érzelem kavargott bennem, hogy az leírhatatlan. Jól esett a csók, kár volna tagadni, de hírtelen Rob arca villant be.

Óriási bűntudatom támad. Hogy tehetem ezt vele? Biztos fájna neki, ha megtudná. Teljes szívemből szeretem, jobban mint bárkit, jobban mint, ahogy Balázst valaha is szerettem. Eddig is tudtam, de most valahogy még egyértelműbb lett a számomra. Mikor elkezdet felfelé tűrni a pólóm észbe kaptam és ellöktem.

Ahogy elnéztem azt a férfit, aki valaha mindennél többet jelentett nekem már nem éreztem az égvilágon semmit. Kicsit összekavarodott bennem minden, hiszen a szakításunk óta most találkoztunk először. De tudtam, hogy nekem nem ő kell. Ahogy a csókra reagáltam az is csak azért lehetett, mert eszméletlenül hiányzott Rob, az ő csókjai, senki másé.

- Legjobb lesz, ha elmész! – mondtam neki.

- Viki, én… - odaléptem és megöleltem. Hírtelen reakció volt, nem tudom miért csináltam, de megtettem.

Ebben a pillanatban kinyílt a bejárati ajtó. Szembe találtam magam Viola döbbent és Mike értetlen tekintetével. Gyorsan hátrébb léptem Balázstól és a most érkezettek arcát fürkésztem.

- Balász! – Viola hangja meglepett volt. Amint a barátnőm kimondta a nevet Mike arcán az értetlenséget felváltotta a megértés és furcsán méregette párosunkat.
- Szia Viola! – Via oda lépett Balázshoz és megölelte. – Jó téged látni!
- Igen, én is örülök! – közben Viola szúrósan nézett rám.

- Mike, ezt itt Balász! – lépett el Viola és oda húzta Balázst Mikehoz. – Viki, exbarátja! – az exbarátja szót eléggé megnyomta. Mike és Balázs illedelmesen bemutatkoztak egymásnak. Majd magamra hagytak vele.

- Szóval, akkor semmi esély? – próbálkozott utoljára. Csak lemondóan megráztam a fejem. – Esetleg van valaki más? – kérdezte.
- Igen! – kaptam az alkalmon, hátha így végre belátja, hogy mi már nem leszünk együtt. Az arcán csak fájdalom volt látható.

- És semmi esetre sem akarod elhagyni, igaz? – kérdezte lemondóan.
- Nem! – jelentettem ki.
- Értem, de azért egy próbát megért! – mosolyodott el keserűen. – Légy jó, Viki! És ha meggondolod magad tudod hol érsz el! Szeretlek!
- Viszlát Balász! – nyitottam ki az ajtót.

Lehajtott fejjel ballagott kifelé. Megállt előttem egy pillanatra, lehajol és egy kis csókot nyomott a számra. Majd kisétált az ajtón, azzal az életemből is, remélhetőleg örökre. Becsuktam az ajtót és nekitámaszkodtam.

Viola lépett az előszobába, megindultam felé és átöleltem. A könnyek kicsordultak a szememből.
- Sajnálom! – simította meg Via a hátamat.
- Nincs mit sajnálni! – néztem rá.
- Elmeséled mi történet? – kérdezte. Bólintottam, bementünk a nappaliba és elmeséltem neki mindent onnan, hogy Balázs megérkezett.

- Robnak el fogod mondani? – érdeklődött.
- Nem tudom! Végülis nincs mit elmondani, de majd meglátjuk. Nem akarok titkolózni! – sóhajtottam.
- Rendben! – mosolyodott el Viola.

Aznap este rémesen aludtam. Végig azon járt az eszem, hogy Rob biztos nagyot csalódna, ha megtudná a dolgokat. Ezért valahogy megmagyaráztam magamnak, hogy az ő érdekében jobb, ha nem mondom el neki.

Szombat délelőtt Viola egy kis borítékot nyújtott át nekem.
- Mi ez? – forgattam a kezemben.
- Nyisd ki! – utasított. Engedelmesen elkezdtem kinyitni a borítékot és közben majd megölt a kíváncsiság, hogy mi lehet benne. Nagy meglepetésemre egy levél volt, legalábbis elsőre annak tűnt. Viszont, mikor széthajtottam leesett az állam. Egy repülőjegy volt.

- Ezt, hogy… - próbáltam megszólalni, de nem ment. Csak nézegettem a jegyet, ami Vancouverbe szólt péntekre, Április 3.-ára. Ekkor megvilágosodtam. – Ezért érdekelt, hogy mikor lesz a szünetem, és ezért nem mehetek haza! Úristen Viola, ezt hogy csináltad? – kérdeztem boldogan.

- Rob hívott, hogy szedjem ki belőled, hogy mikor lesz a szüneted, mert azt szeretné, ha elmennél hozzá Kanadába. Meglepetést akart, ezért ki kellett találnom valamit! Így jött, hogy azt mondjam, hogy Mike szüleinek a nyaralójába megyünk! Majd hívtam, megvette a jegyet és elküldte! – mosolygott.
- Köszönöm! – ugrottam a nyakába. – Felhívom! – rohantam a telefonomért.

- Igen? – vette fel a telefont.
- Annyira szeretlek! – szorongattam még mindig a jegyet. – El sem hiszem, hogy vettél nekem egy repülőjegyet! – hadartam boldogan.
- Jövő héten ilyenkor már mellettem leszel! – mosolygott a telefonba.
- De én is megvehettem volna, nem kellett volna pénzt költened rám! – mondtam.

- Ez nem igazán okoz nekem gondot! – mondta magától értetődően. Nekem sem okozott volna gondot, jegyeztem meg gondolatba. Vagyis a szüleimnek. – A lényeg, hogy örülsz neki!
- Hogyne örülnék! – ugrándoztam örömömben, majd valamin megakadt a szemem. – De szívem, ez csak oda szól! – nézegettem a jegyet.
- Tudom! Arra gondoltam, hogy visszafelé majd itt megvesszük. Hátha tovább maradnál, mint egy hét! – mondta óvatosan.

- Mondtam már, hogy mennyire szeretlek? – kérdeztem mosolyogva.
- Ami azt illeti az elmúlt egy percben még nem! – felelte nevetve.
- Oh, hát akkor nagyon- nagyon szeretlek! – mosolyogtam.
- Én is téged! Akkor szombaton találkozunk, addig pedig hívlak! – mondta.
- Vigyázz magadra, szeretlek! – ismételtem magam.
- Szeretlek! – tettük le a telefont.

A következő egy hétben nagyon izgatott voltam, már alig vártam, hogy ott legyek. Beszéltem Adammel, hogy a jövő héten nem leszek és, hogy valószínűleg utána sem. Mikor elmondtam, hogy miért nagyon örült. Miután aggódtam megnyugtatott, hogy nem lesz gond, a szünetet a gyerekek a nagymamájuknál töltik, utána meg a másik nagyi jön és itt lesz velük. Jó utat kívánt és megígértette, hogy mindent elmesélek majd.

Pénteken volt az utolsó nap a suliban, szóltam, hogy a szünet utáni héten nem jövök még. Persze, anyuéknak is szóltam az utazásról. Kicsit aggódott, de nem nagyon ellenkezett, nem mintha bármiben is meg tudott volna állítani!

Apu nem volt otthon – szerencsére! Még nincs itt az ideje, hogy tudomást szerezzen Robrol -, éppen Berlinbe utazott. Tudni kell, hogy apám a nagykövetségen dolgozik, igen jó beosztásban. Sokszor küldik külföldre tárgyalni, mivel kiválóan beszél németül és angolul is. Most is épp egy tárgyaláson volt Berlinben.

Anyukám pszichológus, van egy magán praxisa és nem egy könyvet is írt már. Elismert a szakmában, és nem csak Magyarországon. Külföldön és otthon is egyaránt használják az egyetemeken az ő könyveit, így bevezetve az agyturkásznak készülő ifjoncokat a pszichológia rejtelmeibe. Sokszor hívják külföldre könyvbemutatóra és, egyetemekre előadást tartani.

Mind a két szülőm elég elfoglalt, valószínűleg ezért is nincs testvérem. És persze mind a ketten degeszre keresik magukat. Soha nem voltak anyagi problémáink. Sokan furcsállják, hogy ilyen jó anyagi háttér ellenére dolgozom! Ez egészen egyszerű, nem szeretnék csak a szüleimtől függni. Természetesen továbbra is támogatnak anyagilag, mert nekik ez nem megterhelő, én vagyok az egyetlen gyermekük és ki másra költenének magukon kívül.

Már előző este bepakoltam mindent, amit vinni akarok a bőröndbe. Violával a héten elmentem vásárolni, elsősorban szexi fehérneműket vettem.

Pénteken Viola segített levinni a csomagokat a taxihoz.
- Vigyázz magadra és ne felejts el hívni! – ölelt át a barátnőm.
- Rendben! – feleltem izgatottan, mert már alig bírtam ki. A tudat, hogy nemsokára Robbal leszek türelmetlenné tett. Elköszöntünk és már a taxiban is ültem a reptér felé haladva.

A gépet éppen, hogy csak elértem, mert útközben dugó volt a kifelé vezető úton. Kényelmesen elhelyezkedtem az ablak melletti ülésemben és gondoltam alszom egy kicsit. Egy velem egyidős lány ült mellettem, aki igen beszédes volt, így aludni nem nagyon tudtam.

Miután kedvesen megkérdezte, hogy szeretek-e repülni, én naivan azt hittem, hogy ennyivel letudtuk a beszélgetést, de tévedtem. Ez csak a kezdet volt. Megállás nélkül beszélt és mire Vancouverben leszálltunk már kitűnőre vizsgáztam volna az életéből. Egész úton szóval tartott.
Míg a csomagokra vártunk is csacsogott, aztán illedelmesen közöltem, hogy vár a taxim, így elköszöntünk.

Rob lediktálta a hotel címét, mert ma egész nap forgat és nem tud kijönni elém. A sofőr szerencsére tudta hol van, tizenöt perc múlva már a csomagokat szedte ki a Sutton Palace Hotel előtt. Én meg csak álltam és ámultam a hotel méretén. Bár hozzászoktam a drága hotelekhez, mivel sokszor kísértem el anyát és apát is egy- egy külföldi útjára. Olyankor mindig hasonló hotelekben szálltunk meg. De ez valahogy még nagyobbnak tűnt.

Egy kedves ötvenes éveiben lévő férfi sietett mellém miután kifizettem a taxit.
- Jó napot hölgyem, a nevem Joseph! Engedje meg, hogy bevigyem a csomagjait. – mutatkozott be kedvesen.
- Jó napot! Köszönöm. – mosolyogtam rá. Felpakolta a bőröndömet egy kocsira és betolta az aulába, én pedig még mindig tátott szájal követtem.

A recepciós pulthoz mentem, Joseph pedig illedelmesen várakozott mögöttem. Egy mosolygós fiatal hölgy állt a pult mögött, így elé léptem.
- Jó napot kisasszony! Miben segíthetek? Esetleg már van foglalása? – érdeklődött kedvesen.
- Igen, illetve nem! Robert Pattisonhoz jöttem. – mondtam tétován. A lány végigmért, majd valamit nyomkodott az előtte lévő számítógépen és csak azután válaszolt.

- Igen, Mr. Pattinson jelenleg nincs itt, de szólt, hogy vár egy hölgyet. Kérte, hogy adjam oda a szobakulcsot és azt üzente, hogy ott várjon rá. – az elején kedves recepciós már korántsem volt olyan, kissé kimért lett. Úgy tűnt minden reménye egy csapásra elszállt, hogy Rob észreveszi.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá, mikor odaadta a kulcsot, vagyis kártyát a szobához. Neki csak egy halvány mosolyra futotta és azon is látszott, hogy a legkevésbé sem őszinte.

Joseph viszont mosolyogva engedett előre a liftben. Már majdnem becsukódott az ajtó, mikor megláttam, hogy egy fiú rohan integetve a lift felé.

Gyorsan megnyomtam a stop gombot, hogy még be tudjon szállni.
- Huh, ez meleg volt! Köszönöm! – nézett rám hálásan.
- Nincs mit! – mosolyogtam rá, amire ő tetőtől talpig végig mért és egy széles mosolyt küldött felém. Így volt lehetőségem megállapítani, hogy gyönyörű rendezett és fehér fogsora van, amit rezes bőre csak még jobban kihangsúlyozott. Viszont nem lehetett több 17 évesnél.

Ő a harmadik emeleten illedelmesen elköszönt és kiszállt, mi pedig tovább haladtunk felfelé. Miután felértünk a negyedik emeletre, ahol a szoba volt, Joseph kitolta a kocsit és az 520- as szoba elé irányított. Amint beléptünk az állam ismét a földet súrolta, talán még jobban letaglózott a szoba, vagyis inkább lakosztály látványa, mint a hotelé.

Igen, ez egy lakosztály volt. Az ajtó mögötti rövid folyosóról egy nappali nyílt, aminek a vége hatalmas üvegfal volt, onnan lehetett kilépni az erkélyre.
Első ránézésre ennyire volt időm, mert nem akartam Josephet feltartani.
- Köszönöm! – nyomtam a kezébe pénzt.
- Én köszönöm! És ha bármire szüksége van tudja, hol talál! – mosolygott kedvesen. Bólintottam és Joseph elhagyta a szobát.

A szemem megakadt a fal mellet álló asztalon. Egy óriási virágcsokor volt rajta. Odaléptem és megszagoltam, akkor vettem észre, hogy egy kártya is van hozzá. Kinyitottam és olvasni kezdetem:

Isten hozott kicsim! Érezd magad otthon!
Próbálok sietni!
Szeretlek:
Rob

Mosolyogtam, a sorokat olvasva. Elindultam körbe a lakosztályban, először kinéztem az erkélyen, amely a városra nézett és csodaszép látványt nyújtott. Majd megfordultam és észrevettem egy másik szobát, ami a háló volt. Bementem, elsőként az óriási franciaágyra siklott a szemem, majd észrevettem, hogy ott is hatalmas ablak van.

A hálóból nyílt a fürdőszoba is, amelyben egy nagy méretű kád volt, óriási tükör a mosdó fölött, és ha a kád nem elég egy zuhanyzókabin is volt. Nézegettem volna még tovább, de kopogást hallottam.

Kinyitottam az ajtót, ahol egy mosolygós fiú állt.
- Jó estét! Meghoztam a vacsorát! – mondta én pedig arrébb álltam, hogy be tudja tolni a zsúrkocsit.
- Vacsorát? – kérdeztem meglepetten.
- Igen, hatra rendelték! – mosolygott. Ekkor persze rögtön leesett, hogy biztos Rob gondoskodott arról, hogy egyek valamit. Hogy mikre nem figyel! Teljesen el voltam ájulva, hogy milyen figyelmes.

Adtam a srácnak némi „borravalót”, majd miután kiment neki láttam enni. Illetve először csak nézegettem, hogy mit is egyek. Sorra emelgettem fel a tányérok tetejét, volt párolthal, steak, köretként krumpli és pároltzöldségek.

Levessel kezdetem, ami zöldségkrém leves volt, majd ettem a húsból és a halból is. Talán kicsit túl sokat, így miután kitoltam a kocsit a folyosóra, hogy el tudják vinni, ledőltem a kanapéra és az ablakon bámultam kifelé.

Írtam egy sms-t Violának és a szüleimnek is, hogy megérkeztem és minden rendben van. Fél nyolckor - mert addigra szedtem össze magam -, elmentem lezuhanyozni. Egy teljes órát szöszmötöltem a fürdőben, hajmosással együtt. Ledobtam a vizes hajtörölközőt, magamra tekertem a másikat és kiléptem a fürdőből. Fel akartam öltözni, mikor eszembe jutott, hogy a bőröndömet a nappaliban hagytam.

Amint kiléptem a hálóból a szívem vad kalapálásba kezdett, mert megláttam nekem háttal a kanapén azt az embert, aki miatt átutaztam a fél világot. Megálltam az ajtóban, mire hátra fordult és elmosolyodott. Felpattan, és én rohanni kezdtem felé. A nyakába vetettem magam és csókolni kezdtem. Így ment jó pár percig.

- Annyira hiányoztál! – nyögte két csók között.
- Tudom, te is nekem! – fúrtam fejem a nyakába. – Köszönöm a vacsorát és a virágot! – mosolyogtam rá.
- Ez a legkevesebb! Hogy utaztál? Nem volt nagyon unalmas? – érdeklődött, miközben a jobb kezével a karomat cirógatta.
- Jól! Szórakoztatva voltam! – mosolyogtam. Értetlen kifejezés ült ki az arcára.
- Ki szórakoztatott? – vonta fel a szemöldökét.

- A mellettem ülő, elmesélte az egész életét. – mosolyogtam még mindig.
- Fiú volt vagy lány? – nézett rám még mindig felvont szemöldökkel.
- Imádom, mikor féltékeny vagy! – nyomtam egy csókot a szájára. – Egyébként meg lány!
- Gonosz vagy, mondták már? – mosolyodott el végre. De még mielőtt válaszolhattam volna egy csókkal elhallgatatott.

- Nem vagy nagyon fáradt? – érdeklődött a nyakamtól.
- Nem! – sóhajtottam.
- Akkor jó, mert ma bemutatnálak a többieknek! – felvillantotta elkápráztató mosolyát.
- Rendben. Hányra legyek kész? – érdeklődtem.
- Fél tízre megbeszéltem velük, hogy lemegyek a szálloda bárjába! Te leszel a meglepi!– vigyorgott.
- Ezek szerint még nem tudják, hogy itt vagyok, igaz? – kérdeztem.

- Nem, csak Nikkinek mondtam el, aki már nagyon kíváncsi rád! Alig várja, hogy találkozzatok! Már most át akart jönni, de sikerült lebeszélnem róla. Mondtam, hogy biztos pihensz! – elvigyorodott - De igazából csak kettesben akartam lenni veled! – vallott színt, majd megint csókolózni kezdtünk, és ahogy nyújtóztam, hogy még jobban átérjem a nyakát a törölköző megadta magát és a földre hullott.

Rob a csókunkba belemosolyogva konstatálta, hogy már az az icipici anyag sem takarja a testemet. Kezével meztelen hátamat cirógatta, míg nyelvünk vad táncot járt. Jól ismerte már a gyenge pontjaimat és ezt örömmel ki is használta, most is épp a gerincemen húzta végig ujját, ami halk sóhajra késztetett. Ajkával a nyakamat kezdte kényeztetni és mikor kezével a fenekembe markolt már egy nyögés hagyta el a számat.

- El kéne kezdeni készülődni! – ziháltam. Válaszra sem méltatta ötletemet. Megéreztem nyelvét a nyakamon, amivel intenzíven közelített a kulcscsontom felé, erre kicsit hátrébb húzódtam, amire egy fintorral reagált.
- Majd holnap megismered őket! – próbálkozott és már hajolt volna vissza az ajkaimra, de elhúzódtam.

- Este innen folytatjuk! – mosolyogtam és egy utolsó csókot nyomtam a szájára, majd visszatekertem magamra a törölközőt és a csomagom felé vettem az irányt.
- Akkor lezuhanyozom! – sóhajtotta és a fürdőbe ment.

Miközben ő zuhanyozott, én kipakoltam a ruháimat az egyik szekrénybe és elkezdtem nézegetni, hogy milyen ruhát is vegyek fel estére. Az egyik kedven mini ruhámra esett a választás.

Mire Rob kijött a fürdőből, én már fehérneműben flangáltam. Mikor meglátott kikerekedtek a szemei, majd olyan fancsali képpel sétált el mellettem a szekrényig, hogy majdnem megadtam magam és mondtam, hogy inkább maradjunk fent a szobában és csináljon velem, amit akar. Elhessegettem a csádító gondoltatot és fürdőszobába mentem a ruhámmal, egy gyors hajszárításra és sminkre.

A tükör előtt festettem épp a szempilláimat, mikor Rob belopózott mögém és átölelt hátulról. Kíváncsi voltam meddig bírja. Eddig bírta.

- Olyan gyönyörű vagy! – csókolt a nyakamba. Majd elkezdett a vállam felé haladni ajkával, végig csókolgatva azt.
- Na, így nem leszek kész! – próbáltam kibújni karjai közül, nem sok sikerrel.

- Én már így is kész vagyok! – fordított maga felé. – Teljesen megőrjítesz! – mondta lemondóan. Hírtelen felültetett a mosdó melletti kis szirtre és nem éppen vissza fogott módon kezdett csókolni.
- Szerinted, így hogy fogok elkészülni? – kérdeztem, mikor végre szóhoz jutottam.
- Valahogy ez most nem tud érdekelni! – jelentette ki. Kezével a combomon kőrözött. Ajkával a dekoltázsomra hajolt és ott csókolgatott. Egyre jobban kezdtem beadni a derekam. Robnak igen jó technikái voltak a meggyőzésemre.

Az estét a zsebében megszólaló telefon mentette meg.
- Nee! – sóhajtotta a melleim közé, de nem úgy tűnt, mint aki szándékozik felvenni.
- Nem kéne felvenni? – érdeklődtem. Előkaparta a zsebéből.
- Haló? – szólt bele kelletlenül. Nem szívesen lettem volna a vonal túlsó végén. – Nem… igen… nemsokára… igen, az jó lesz… akkor ott… szia! – rakta le és már folytatta volna a kényeztetésemet.

- Ki volt az? – kérdeztem, így kénytelen volt még mindig a szemembe nézni.
- Nikki! Csak érdeklődött, hogy mikor érünk oda! – mint aki jól végezte dolgát hajolt felém egy újabb csókra, de én lehuppantam a földre és csak egy gyors csókot nyomtam a szájára.
- Akkor vegyél fel egy pólót! – toltam kifelé a szobába.

- Ah, pedig már majdnem sikerült! – méltatlankodott.
- Bizony, nem sok híja volt! – helyeseltem.
- Tényleg? – fordult vissza felém egy diadal ittas vigyorral az arcán és ismét a csípőm után nyúlt.
- Kifelé! – löktem ki tettet méreggel, amire csak egy kuncogást kaptam válaszul.

Befejeztem a sminket, felvettem a ruhát. Raktam magamra a kedvenc parfümömből, majd visszamentem a hálóba. Rob éppen a telefonját nyomkodta, majd mikor észrevett kikerekedtek a szemei, az este folyamán, már másodszorra.

- Na, milyen? – érdeklődtem, amire nagyot nyelt.
- Nem túl rövid? – húzta fel a szemöldökét, mire elmosolyodtam.
- Meleg van a bárban! – vontam vállat, mint, aki nem érti, mire céloz. Elindultam, hogy felvegyek egy nyakláncot.

- Nem igazán erre gondoltam… - forgatta a szemeit.
- Segítesz? – nyújtottam felé a láncot figyelmen kívül hagyva az előbbi mondatát. Odajött és felrakta a nyakamra, majd nyomott rá egy csókot.
- Egyébként, ez is remekül áll, mint minden! – mosolygott, mikor felé fordultam. – De akkor is túl rövid! – morgott tovább.

- Édes, szeretem ezt a ruhát és az imént mondtad, hogy jól áll! És én tetszeni akarok neked!– simítottam végig a karján.
- Egy hosszabb ruhában is ugyan annyira tetszel! – jelentette ki.
- Ebben maradok és kész! Téma lezárva! – adtam egy puszit a szájára és elmentem a cipőmért.
- Nők! – sóhajtotta.

Vancouver International Airport:

http://i37.tinypic.com/1zvpj6q.jpg

Érkező gépek terminál:

http://i33.tinypic.com/2w6te01.jpg

The Sutton Palace Hotel:

http://i38.tinypic.com/wqpimv.jpg

http://i33.tinypic.com/j08jdv.jpg

A Lakosztály:

Nappali:

http://i37.tinypic.com/2iag8c2.jpg

Hálószoba:

http://i37.tinypic.com/1smxiq.jpg

Fürdőszoba:

http://i38.tinypic.com/1256yo8.jpg

BALÁZS:

http://i34.tinypic.com/2mc7zp4.jpg