Egy új élet kezdete - 21. fejezet

Barát

Sziasztok! Megérkezett a 21.fejezet! Remélem nem vagytok nagyon mérgesek, hogy csak ma sikerült felraknom, de nem voltam itthon! Ráadásul szerdán tudtam meg, hogy péntek reggel elutazunk! Szóval bocsánat, de itt van már!
Szeretnék sok-sok véleményt, fontos, hogy tudjam, mit gondoltok!
Előre is köszönöm és jó olvasást! Puszi

Reggel az ablakon beszűrődő nap sugarai ébresztettek. Magam mellé néztem, ahol Rob még csendesen szuszogott. Egy ideig még néztem, ahogy alszik, majd elkezdtem kimászni az ágyból, de ekkor egy erős kéz visszarántott, így Rob mellkasán kötöttem ki.

- Hova-hova? – érdeklődött álmos fejjel.
- Gondoltam felöltözöm! – feleltem.
- Várj, hány óra? – elengedett és felült az ágyban.
- Tizenegy múlt tíz perccel. – követtem a mozdulatban.
- Ne! Tizenkettőre a forgatáson kell lennem! – vakarta meg a fejét.

- Akkor gyorsan öltözz fel, én addig rendelek valami reggelit! – simítottam végig a karján.
- Nem, a reggeli már nem fér bele! – sóhajtotta.
- Kaja nélkül nem mehetsz! Hogy fogod bírni a munkát! – aggodalmaskodtam. Rob elmosolyodott és megcsókolt.
- Nem kell aggódnod, majd ott eszem valamit! – mosolygott még mindig.
- Mi az, miért vigyorogsz így? – néztem rá kérdően.

- Csak tatszik, hogy így törődsz velem! – mondta, miközben végigdöntött az ágyon. Elkezdett igen hevesen csókolni és keze is olyan helyekre tévedt, hogy fél perc múlva nem biztos, hogy jót tudok állni magamért.
- Persze, reggelire nincs időd, de erre igen! – mondtam viccesen.
- Ha választhatok, hogy reggeli vagy Te, hm… egyértelműen Te! – lehelt még egy apró csókot az ajkamra, majd nagy nehezen feltápászkodott az ágyból.

- Hé, nem azt mondtam, hogy bánom! – kaptam a karja után. Elmosolyodott és visszaült mellém.
- Muszáj mennem! – lehajolt hozzám egy csókért, majd eltűnt a fürdőben. Csalódottan vettem tudomásul, hogy tényleg itt hagyott.

Még akkor is az ágyban voltam, mikor Rob kisietett egy szál törölközőben a fürdőből. Izmos felsőtestét elnézve, megint előtörtek vad gondolataim, amin cseppet sem segített az, mikor ledobta azt az pici törölközőt - ami eddig valamennyit takart belőle -, hogy felöltözzön. Próbáltam másra gondolni, ami nagy nehezen sikerült csak.

- Meddig forgatsz ma? – kérdeztem, főkként, hogy eltereljem a gondolataim.
- Elég sokáig! Chris azt mondta, hogy éjfélig biztos ott leszünk! – húzta el a száját. – Miért szerettél volna menni valahova este?
- Nem, illetve igen! Szerettelek volna bemutatni valakinek! – ültem fel ismét az ágyban.
- Itt Vancouverben? Kinek? – csodálkozott.

- Dávid, az egyik legjobb barátom itt dolgozik és szerettem volna ha megismered! – gyűrögettem az ágyneműt. Leült mellém és megsimította az arcom.
- Holnap már hat körül itthon leszek. Az jó, ha holnap találkozunk vele? – fürkészte az arcomat.
- Köszönöm! Tudod, ez fontos nekem! – öleltem át.

- Tudom és örülök, hogy bemutatsz neki! – mosolygott. – De most indulok!
- Rendben, én pedig beszélek Dáviddal! – engedtem el. –Rob!- kérdően visszafordult felém és várta, hogy mit akarok. – Kérlek ne érts félre, ez nem számonkérés vagy ilyesmi, de tudni szeretném mit akart Kristen tegnap, amihez egyedül kellett lennetek!– idegesen bámultam a kezem.

- Csak beszélni velem! – felelte és nem úgy tűnt, mint aki folytatni akarja. Ez nem igazán tetszett, biztos voltam benne, hogy valamit elhallgat.
- Rendben, ha nem akarsz róla beszélni megértem! – sóhajtottam és elkezdtem kimászni az ágyból.
- Tegnap, mikor Jacksonnál aludtam átjött Kristen is! – kezdett bele hírtelen, én pedig megálltam a mozdulat közben. – Jackson elaludt, mi pedig beszélgettünk Kristennel és…

- Történt köztetek valami? – kérdeztem idegesen, nem bírtam kivárni míg kinyögi, muszáj volt tudnom!
- Mi? Nem, dehogy is! – felelte mosolyogva. – Olyannak ismersz, mint aki másnál keres vigaszt? – még mindig mosolygott, de ez már nem volt igazi mosoly!
- Persze, hogy nem! Sajnálom, de akkor mit akart? – próbáltam titkolni, hogy igen is, ideges vagyok.

- Szóval este ittunk és Kristennek jobban beütött és mondott pár olyan dolgot, amit nem biztos, hogy józanon is megtett volna! – ekkor megint habozott.
- Az istenért Rob, mond már mi történt! – szóltam rá ingerülten.

- Azt mondta, hogy Ő nem csak barátként tekint rám és, hogy velem akar lenni! – hadarta el egy szuszra, majd figyelte a reakciómat, de nem reagáltam, hiszen ez nem újdonság számomra. De legalább már Rob is felfogta, hogy Kristen másképp tekint rá. – Én persze mondtam neki, hogy sajnálom, de én csak a barátja tudok lenni. Aztán tegnap azért jött, hogy elnézést kérjen és, hogy megérti, hogy nekem itt vagy te. Neki pedig ott van a barátja, akivel megpróbálja rendbe hozni a dolgokat. – rámosolygott egy pillanatra, amit halványan viszonoztam. – És, hogy természetesen továbbra is a barátom akar maradni. – fejezte be Rob, ezt a brazil szappanoperát is megszégyenítő történetet.

- Nos, ez engem nem lep meg túlságosan! Én már az elején mondtam neked, hogy nem örül, hogy van valakit! Emlékszel? – kérdeztem, mikor megtaláltam a hangom.
- Igen! – mondta. – De engem csak te érdekelsz! – húzódott közelebb.
- Tudom! – csúsztattattam kezem az övébe. – Ebben soha nem is kételkedtem! És remélem sikerül rendeznie a dolgokat Michaellel, mert ő nagyon szereti Kristent! – elmélkedtem. Rob csak megértően bólintott.

- Akkor nem haragszol? – kérdezte tétován.
- Dehogy is! Semmi okom rá! – mosolyogtam rá és megsimogattam aggódó arcát.
- Szeretlek! – fogta meg a kezem és a szájához húzta hogy megpuszilja. – De most muszáj mennem! – mondta.
- Rendben! Én is szeretlek! - egy búcsúcsókot követően már tényleg elindult a forgatásra.

Egy gyors zuhany után felöltöztem és elővettem Rob laptopját. Előkerestem az e-mailt, amelyben Dávid elküldte az itteni mobilszámát és felhívtam. Három csörgés után fel is vette:

- Szia, Dávid! Viki vagyok! … igen, minden és veled? … akkor jó! … figyelj, igazából azért hívtalak, mert Vancouverben vagyok … nem, tudod mondtam, hogy a barátom itt dolgozik! … pontosan, szeretném ha megismernétek egymást! … ráérsz holnap estefelé? … remek… azt nem tudom, van valami ötleted? … igen, vagyis én nem, de Rob biztos tudja… oké, akkor a bár előtt 7-kor, az jó? … már alig várom! … én is téged, szia! – búcsúztam el Dávidtól.

Izgatottan vártam a holnap estét, hiszen Dávid nagyon fontos volt a számomra. Reméltem, hogy megkedvelik majd egymást.

Az órára néztem, ami 12:20-at mutatott. Gyorsan összeszedtem a maradék cuccot és elindultam a hal felé. Nikki mosolyogva várt a recepció előtt és egy gyors ölelés után elindultunk ebédelni.

- Hova megyünk? – érdeklődtem, mikor már a taxiban ültünk.
- Van, egy Brix nevű éterem, ami pici, de nagyon finoman a kaja. Szeretném megmutatni. – mosolygott Nikki
- Alig várom! –mosolyogtam. Nikki érdeklődve nézte egy ideig az arcomat, majd vagy két oktávval feljebb megszólalt:

- Csak nem? Megbeszéltétek? – és a szeme csillogott.
- Igen, tegnap este sikerült tisztázni! – mosolyogtam.
- Jaj, istenem annyira örülök, Viki! – ölelt át. – Rémes volt mindkettőtöket ilyen állapotban látni! – Időközben megérkeztünk az étterembe, amely a Homer streeten volt.

Már megint egy olyan hely, ami közel van a szállodához, úgy látszik nem szeretnek messze menni. Nikki már előre lefoglalt egy asztalt, odavezettek minket és az étlapot kezdtük tanulmányozni. Az ebéd alatt volt lehetőségem egyre jobban megismerni Nikkit, aminek nagyon örültem. Mivel legutóbb ő kérdezett rólam, most én kérdeztem róla. Sokat mesélt az életéről. Elmesélte, hogy mikor fiatalabb volt, csinált egy filmet a tinédzser koráról. Érdeklődve hallgattam őt.

Három körül aztán átmentünk egy közeli kávézóba. Ahogy beléptünk rögtön megakadt a szemem az ajtó mellett felhalmozott heti pletykalapokon és napilapokon. Az egyik pletykalap címlapján én virítottam Robbal, a következő főcímmel:

Rajta kapva: RPatz szerelmes!

Az a kép volt címlapon, amit azok a paparazzik készítettek, akik vasárnap megzavarták a sétánkat.

Nikki észrevette, hogy nem követem, így visszasétált mellém és ő is szemügyre vette a lapokat. Kivettem, az újságtartóból és Nikkivel együtt olvasni kezdtük.

A cikkben röviden az állt, hogy most már biztos hogy Robert Pattinsonnak barátnője van, aki vele jött Vancouverbe, mert nagyon szerelmesek és nem bírják egymás nélkül. Ha bele gondolok ez teljesen igaz. A továbbiakban találgattak, hogy ki lehet a lány – pont, mint a múltkori OK! Magazinban - . Nikki hangos nevetésére lettem figyelmes. Ránéztem és már egy napilap volt a kezében.

- Mi az? – kíváncsiskodtam.
- Ezt nézd! – mutatta felém a lapot. Köpni nyelni nem tudtam, ahogy megláttam Nikkit, engem és Michaelt a címlapon. – Hihetetlen milyen gyorsak, mi? – nevetett tovább.
- Mit írnak? – kérdeztem.

- Nagyjából semmit! Csak leírták, hogy együtt voltunk vásárolgatni Vancouverben hétfőn és, hogy ezt nekik sikerült megörökíteni. Megemlítik, hogy jókedvűen sétálgattunk az utcán és vásárolgattunk. Biztosak benne, hogy te vagy Rob barátnője, mivel vasárnap lekaptak titeket, amit az utcán andalogtatok karöltve. Írnak arról is, hogy rá kérdeztek, de nem válaszoltál stb. – foglalta össze Nikki a lapban olvasottakat.

- Remek! – fintorogtam és visszatettem az újságot. Nikki is így tette, majd leültünk egy asztalhoz.
- Szóval vasárnap is találkoztál paparazzikkal? Az volt az első?– érdeklődött Nikki.
- Igen! – sóhajtottam.
- Hogy viselted? – faggatott tovább.

- Rosszul, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Aztán Rob behúzott a taxiba. A reakcióm meg is győzte, hogy nem fogom bírni. De közöltem vele, hogy ez nekem új, csak meglepett és legközelebb, már nem lesz gond, mert tudom mire számíthatok. – hadartam.
- Igen, tényleg csak a meglepettség lehetett, mert tegnap teljesen jól reagáltál. Meg is lepődtem, de örültem, hogy nem ráz meg a dolog. – értett egyet velem Nikki.

- Hozzá kell szoknom, ahogy ahhoz is, hogy sokszor leszünk címlapon! – néztem az újságtartó felé. Kérdeztem Nikkit, hogy Ő hogy bírja. Azt mondta, hogy már hozzá szokott, de vannak napok, mikor pokolba kívánja a fotósokat. Meglepett, hogy nem tudja a média, hogy van barátja. Bár azt is hozzátette, hogy még.

Öt körül aztán visszamentünk a szállodába. Nagy sajnálatomra Nikki holnap forgat, és lehet, hogy holnap után is így elbúcsúztunk egymástól. Megbeszéltük, hogy majd hív ha tudja mikor ér rá megint.
Mivel előző éjjel nem sokat aludtam – sajnáltam is Robot, aki szintén nem és most hulla fáradtan forgat -, ezért egy gyors zuhany után bedőltem az ágyba. Olvastam egy ideig, majd elaludtam.

Reggel ébredés után az ágyat tapogattam magam mellett, de Rob helyett csak egy papírt találtam ott, mint mindig, mikor nem ébredek fel ha elmegy. Ő meg persze sosem ébreszt fel. Elolvastam, amit írt:
Hat körül jövök! Szeretlek

Nagyot sóhajtottam és elhatároztam, hogy megmondom neki, ha elmegy ébresszen fel, hogy legalább egy pillanatra lássam, már azzal is beérem. Kezdett nagyon hiányozni, így is, hogy itt volt velem. Bár igazából tegnap reggel óta nem láttam.

Nem is nagyon volt kedvem ma semmihez. Azért felöltöztem és lementem inni egy kávét, hogy azért mégse egésznap a szobában gubbasszak. Aztán ismét a szobában kötöttem ki és úgy döntöttem, ha már van egy ilyen semmit tevő napon, nem ártana kicsit a főiskolára is koncentrálnom.

Átgondoltam, hogy mik azok a dolgot, amiket feltétlenül meg kéne csinálnom. Volt pár beadandó, amiket meg le kellett adni, hogy engedjenek majd vizsgázni. Úgy döntöttem ezzel ütöm el az időt.

Az egyik egy házi dolgozat volt pedagógiából, azzal elég hamar kész lettem és el is küldtem a tanárnak. Hiába a 21.század egyik nagy előnye, hogy a diákok interneten keresztül adhatják le a házi dolgozatot. A másik már nem bizonyult ilyen könnyű feladatnak. Módszertanra egy tervet kellett készíteni, amiben az áll, hogy én hogyan tartanék meg egy drámafoglalkozást. Milyen játékokat vinnék be? Mi alapján döntöm el, hogy milyeneket? Miért azokat? És azok mire jók?

Ezzel szenvedtem az idő hátralévő részében, mire össze tudtam hozni egy számomra elfogadható variációt. Igaz ez, majd csak a vizsga időszakra kell, ahol majd el kell mondanom és meg is kell csinálnom a tanár előtt, amiket leírtam, mintha tényleg egy foglalkozást tartanék. Viszont, ha bele gondolok az már nincs is olyan messze. Májusban kezdődik a vizsgaidőszak és egész június elejéig tart. Tehát nem árt elkezdenem felkészülni rá.

Én már a legtöbb vizsgára jelentkeztem is, mert az elején még lehet válogatni, hogy mikor szeretnék vizsgázni, később már erre nincs lehetőség. Kicsit görcsbe is rándult a gyomrom a gondolatra, hogy nemsokára vizsgák várnak rám, utáltam vizsgázni. Szerencsére a kötelező olvasmányokat erre a fél évre már elolvastam, ez a jó abban ha az ember barátja messze van. Figyelemelterelésként kötelezőket olvastam szabadidőmben. Amúgy is érdekesek voltak, mivel olyat tanulok ami érdekel és elég gyorsan is olvasok szóval nekem nem okoznak nagy gondot a kötelező olvasmányok.

Mire mindent elpakoltam, amit a „munkához” szétpakoltam Rob is betoppant. Felpattantam a kanapéról és a nyakába ugrottam.
- Azt akarom, hogy mindig ébressz fel, ha elmész! Ha csak egy pillanatra is de látlak! – suttogtam, mialatt kezemmel a bozontos hajában turkáltam.
- Ahogy akarod! – mosolygott.

- Remek! Most pedig készülődjünk. Dáviddal hétkor találkozunk a Bule Water Cafeban. – próbáltam kiszabadulni karjai közül, nem sok sikerrel.
- Már nincs időnek egy zuhanyra, igaz? – kérdezte és a nyakamhoz hajolt.
- Együtt? – sóhajtottam.
- Aha. – lehelte a nyakamra, amibe beleborzongtam.
- Azt hiszem nincs! – csalódottan nézett rám.

- Időt spórolnánk! – erre felnevettem. Felhúzott szemöldökkel figyelt.
- Rob! Csak gondold végig: te és én egy zuhanyban. Nem, hogy időt nem spórolnánk, de még holnap reggelre sem érnénk oda! – világosítottam fel nevetve.
- Ez igaz. – elmosolyodott és betolt a fürdőszobába, hogy kezdjem én a zuhanyzást.

Egész gyorsan elkészültünk és már csak arra személtem, hogy kiszállunk a taxiból az étterem előtt. Hirtelen nagyon izgatott lettem, hogy az étterem felé sétáltunk és nem csak azért, mert láthatom a legjobb barátom. Nem csak jó izgalom volt bennem, hanem félelem is.

Féltem, hogy jól kijönnek-e majd egymással. Dávid is kegyetlen tudott lenni, ha valakit nem kedvelt.

Ekkor megláttam egy asztalnál és melegség öntötte el a szívem, ahogy mosolyogva felém lépett. Elengedtem Rob kezét és futva szeltem át a távolságot köztünk, hogy a nyakába vessem magam.
- Viktória! – ölelgetett. Igen, ez volt Dávid, nem hívott Vikinek. Azt mondta mindenki úgy hív, ezért ő nem hajlandó. Mindig csak nevettem rajta, de neki Viktória, esetleg Vikica voltam.

- Úgy örülök, hogy itt vagy! – mosolyogtam és elengedtem, hogy ismét Rob kezébe csúsztassam az enyém. Odahúztam és Dávid mosolyogva várta, hogy mire készülök! Tudta, hogy izgulok, jól ismert és mégsem sietett a segítségemre. – Dávid, ő itt Rob, a barátom! – felnéztem Robra, aki elmosolyodott. – Ez pedig Dávid, a legjobb barátom! – mondtam nemes egyszerűséggel. Dávid kezet nyújtott fel:

- Dávid Rother vagyok, nagyon örülök, hogy végre megismerhetlek! – sandított rám.
- Robert Pattinson! Már sokat halottam rólad! – rázott kezet vele.
- Biztos nem többet, mint én rólad. – mire mind a ketten elnevették magukat.

Ez első körön túl vagyunk, gondoltam. Hamar oldott lett a hangulat. Nem is vettem észre, mikor szorultam ki a beszélgetésükből. De egyszer csak azon kaptam magam, hogy már csak asszisztálok az ő baráti csevejükhöz. Igen, úgy beszélgettek és nevetgéltek, mint akik ezer éve ismerik egymást.

Természetesen a zene sokszor előkerült a beszélgetés során, mivel valamilyen módon, mind a kettő zenész. Meg is beszélték, ha egyszer mind a ketten Londonban lesznek, elmennek egy olyan klubba, ahol nyitott estek vannak és zenélnek együtt. Akkor tudtam én is kicsit beszélni, mikor Rob elment telefonálni.

- Na, mit szólsz? – kérdeztem izgatottan Dávidot.
- Le vagyok nyűgözve! – dőlt hátra elégedetten a széken.
- Ne vicceld el, ez fontos nekem! – néztem rá szigorúan.
- Nem, tényleg nagyon kedves és értelmes srác! – átnyúlt az asztalon és megfogta a kezem- Nála jobbat nem is kívánhatnék neked! – mosolygott.
- Köszönöm! – suttogtam.

- Ne nekem köszönd, nem én választottam! – vigyorgott, amire már én is csak egy mosollyal tudtam felelni.
- Remélem mindenkit le tud majd nyűgözni a családomban is! – sóhajtottam. Dávid értetlenül meredt rám, mire én elfintorodtam.
- Oh… - nyögött fel, mikor megvilágosodott. – Még nem ismeri?
- Nem! – vágtam rá.
- Akkor a nehezén még nem vagytok túl! – nézett rám sajnálkozóan.

- Milyen nehezén? – huppant vissza mellém Rob mosolyogva. Kérdően néztem Dávidra, hogy szerinte elmondjam-e már. Ő csak aprót bólintott, végülis igaza van. Robnak joga van tudni mi vár még rá!
- Tudod…- kezdtem bele, de nem tudtam hogyan folytassam. Ezt hogy lehet beadni. Így: „jaj drágám, ne ijedj meg, de tudod az apám egy szörnyeteg, ha fiukról van szó.” Vagy inkább így: „ugyan apám még nem ismer, de biztosra veszem, hogy már most tudja nem vagy elég jó nekem!” Fogalmam sem volt, hogy is mondjam el neki.

- Mi a baj, Viki? – kérdezte kicsit feszülten.
- Csak annyi, hogy még be kell mutassalak az én családomnak is. – sóhajtottam.
- És az olyan rossz? Ha nem akarsz nem kell! – nézett rám kicsit csalódottan.
- Jaj, nem! Nem erről van szó, bárcsak erről lenne! – teljesen rossz következtetést vont le. Mosolyogtam és nyomtam egy puszit a szájára.
- Akkor már tényleg nem értem! – és tényleg teljesen értetlenül meredt rám.
- Nem is fogod, míg meg nem ismered az apám! – fintorogtam.

- Tudod, Viktória apja elég nehéz eset! – vette át a szót Dávid, mikor látta, hogy egyszerűen képtelen vagyok folytatni. – Makacs, önfejű és nem kedveli a lánya fiúit. – folytatta – Egy kezem is sok hozzá, hogy megszámoljam hány barátja felelt meg neki eddig. – Dávid próbált biztatóan mosolyogni, de Rob arca megrezzent.
- Sajnálom! Már szóltam anyunak… - Rob nem hagyta, hogy befejezzem.

- Kicsim, nem gond megbirkózóm azzal is ha nem kedvel. – simított végig az arcomon. Ha az olyan egyszerű lenne, akkor én sem aggódnék, gondoltam. Itt nem egyszerűen arról van szó, hogy ha nem kedveli, majd akkor nem fogalakozunk vele. Ez annál több, de nem akartam még jobban belefolyni a részletekbe, legalábbis egyelőre nem. – Különben is még ráér ezzel foglalkozni! – mosolygott.

- Igaz! – nem mintha később majd jobb lenne a helyzet. De nem beszéltünk erről többet. Az este további részében a beszélgetés vidámabb témára terelődött.

Sajnos hamar elrepült az idő és Rob – meg Dávid is- holnap reggel dolgozni ment. Fájó szívvel búcsúztam a legjobb barátomtól, de megbeszéltük, hogy holnap együtt ebédelünk. Rob és Dávid, mint két jó barát megölelték és hátba veregették egymást. Mosolyogva néztem, hogy a barátom és a legjobb barátom, milyen jól kijönnek. Még számot is cseréltek, mondván ha én nem leszek itt, akkor is tudjanak találkozni.

Rob a taxiban, hazafelé menet, elárulta mit tervez holnap estére:
- Kristennek holnap lesz a 19. születésnapja és meghívott minket! – kezdte. Kikerekedett szemekkel néztem rá.

- Nem hinném, hogy ez nekem is szól! – rántottam vállat.
- Már hogyne szólna! – nézett rám ingerülten. – A barátnőm vagy, Viki! Természetes, hogy téged is meghívott. – szorította meg a kezem.

- Nem kedvel – a szájára tapasztottam a kezem, mert már nyitotta, hogy ellenkezzen – ne mond, hogy nincs igazam, mert látom rajta, hogy így van! Ami érthető, mert biztos azt gondolja, ha én nem lennék, te már az ő barátja lennél! Főleg azok után, ami Decemberben történt köztetek. – húztam el a szám. Rob az arcomat fürkészte és felsóhajtott.

- Hát ez a baj. Mégiscsak haragszol, mert lefeküdtem vele. – fájdalmas arckifejezés volt az arcán.
- Én nem haragszom, Rob! – égnek emeltem a szemeim, majd ránéztem - Már mondtam, hogy nem érdekel, miért is érdekelne, hiszen nem is ismertelek! De ne várd el tőle, hogy ott üljek Kristen szülinapi buliján, amikor egyértelmű, hogy nem kívánatos vendég vagyok ott. - hadartam.

- De nem vagy az! A „várlak titeket” neked is szól. – győzködött – Hacsak Kristen nem hiszi, hogy skizofrén vagyok! – mosolyodott el csibészesen.
- Rob, én… - belém fojtotta a szót.
- Ha te nem jössz, akkor én sem megyek! – jelentette ki.

- Hé! Nem ér zsarolni! – csattantam fel. Bár tetszett az ötlet, hogy nem megy. Kristen biztos elég morci lenne. Úgy tűnik nagyon szeretné, ha Rob ott lenne. Ha képes engem is meghívni…
- Azt akarom, hogy velem gyere. Szükségem van rá, hogy ott legyél velem! – nézett mélyen a szemembe. Ennek nem tudtam ellenállni és ezt Ő pontosan tudta, ki is használta.

- Rendben! – sóhajtottam megadóan. Végülis Nikki biztos ott lesz és persze Rob is, és így már nem is hangozott annyira rosszul a „buli”.

Brix étterem:

http://i36.tinypic.com/11ln312.jpg

http://i36.tinypic.com/29q04s0.jpg

Blue Water Cafe:

http://i34.tinypic.com/22ks45.jpg

http://i38.tinypic.com/t8lwf9.jpg