Egy új élet kezdete - 18. fejezet

Új ismerős

Szaisztok!
Hoztam az új fejezetet! Ebben a részben szerelmespárunk, egy nyugisnak induló sétára indul Vancouverben…
Remélem tetszeni fog, bár nem egy pörgős fejezet! Majd a következő…:) Szeretnék kérni véleményeket!:D
Puszi és jó olvasást!

- Jézusom! Rosszul vagy? – kiáltottam, amit megláttam Robot. Odaléptem elé és a homlokát kezdtem nézegetni, hogy nem túl meleg-e.
- Kicsim nyugi! Ez csak smink! – mosolygott és elvette kezemet fal fehér arcáról, hogy megcsókolhassa.
- Persze! De hülye vagyok! – csaptam a homlokomra. Hogy is felejthettem el, hogy neki a munkájához fal fehérré kell válnia.

- Igazából nagyon is csábító vagy, ahogy aggódsz! – tolt befelé. – Olyan kis cuki ráncok lesznek a homlokodon! – mosolygott.
- Ez nem vicces! – kaptam a homlokomra a kezem. Erre csak még jobban elmosolyodott és válaszként megcsókolt.

Nem telet bele két percbe és már leszedtem róla a zakót, majd az ingjének gombjaival kezdtem szenvedni. Egyre agresszívabban próbáltam szétnyitni, mire lefogta a kezem. Kérdő arccal néztem rá, nem szokott ilyet csinálni! Talán nem akarja?

- Szívem, óvatosan! Ezek Edward ruhái! – vigyorgott.
- Hupzz! Bocsi! – próbáltam elfojtani egy mosolyt. A szemébe néztem és tüntetőleg nagyon lassan folytattam a kihámozását az ingből. Amint az is a földre került, elkapta a kezem és a fürdőszoba irányába húzott.

- Gyere, mossuk le rólam ezt a nevetséges maszkot! – mondta, mikor beértünk a fürdőbe.
- Pedig nagyon szexi vagy így! – simítottam végig mellkasán egy kacér vigyor kíséretében.
- Akkor ezentúl így fogok járni! – hámozott ki a köntösből.
-Hm, nagyon szexi vagy így, de jobban tetszel, ha nem úgy nézel ki, mint akire mindjárt rátalál az örök békesség! – mondtam, mialatt leszedtem róla a gatyát.

Erre csak halkan felkuncogott. Bementem a zuhany fülkébe, kidobtam a bikini felsőm meg a bugyiját és vártam, hogy kövessen. Halk puffanással földedért az ő alsónadrágja is, majd belépett mellém. Nevetve fröcsköltem arcába a vizet. Mosolygott és egy, „ezt visszakapod” után elvette a zuhanyrozsát és ő fröcskölt le.

Habbal borított arcáról dörzsöltem le a festéket és nem álltam meg, hanem végig mostam egész testét, lassan simogatva. Fordult a kocka és most Ő simogatott végig gyengéden a tusfürdővel. Miután leöblítettük egymás habos testét, vad csókban forrtak össze ajkaink.

Elindultam lefelé haladva és számmal kényeztettem végig nedves testét. Legérzékenyebb pontját érintve, fantáziámnak szabad utat engedtem, és nyelvem segítségével okoztam neki örömet. Halk nyögések hagyták el a száját és zihálva rántotta vissza ajkamat az övéhez egy újabb vad csókra.

Testével szorosan a zuhanykabin falának nyomott, kezeimet a fejem fölé emelte és most az Ő szája indult felfedezőútra. Minden érintésébe beleremegtem. A tüzet a testemben csak fokozta, mikor tekintetünk találkozott és szeméből ugyan az volt kiolvasható, amit én is éreztem: mindent elsöprő vágy a másik iránt.

Bizonyítékként megéreztem nekem feszülő férfiasságát is, mire egy halk sóvárgó nyögés hagyta el a számat. Megérezte, tudta mire vágyom most, megemelt és belémcsúszott. Felnyögtem, ahogy ő is és nyakamba temette a fejét.

Türelmetlenül mozdítottam meg a csípőmet, mire lassan mozogni kezdett. Körmeimet a hátába mélyesztettem, mikor lassú mozgása, heves lökésekbe ment át. Ő irányított, amit én egy cseppet sem bántam.

Örömet akartam Neki, Nekünk. Olyanok voltunk, mint egy puzzle darab: tökéletesen összeillet testünk. A másik nyakát, vállát és ajkait kényeztettük, intenzív nyögések közepette. A ritmus gyorsult, a nyögések még inkább, mi pedig egyszerre léptük át a gyönyör kapuját.

Szorosan ölelve és folyamatosan csókolva egymást próbáltunk visszatérni a földre.
- Szeretlek! – suttogta a fülembe. - Soha, senkitől nem kaptam még ennyit mint tőled! És ezt nem csak az előbb átéltekre értem! – mosolygott és újra megcsókolt.
- Azt hiszem tudom, mit érzel! – sóhajtottam.

Senkinek nem volt több a világon, mint nekem. Ő volt számomra minden. Nem volt szükségem másra, csak rá és Ő az enyém volt.

Nagy nehezen kimásztunk a zuhanyból és kicsoszogtunk a nappaliba. Felvettem egy hosszú pólót, Rob is csak egy pólót vett az alsónadrágja fölé.
- Milyen napod volt? – érdeklődött, miközben felvette a pólóját.
- Jó! – feleltem. – Neked?
- Hosszúnak tűnt! – mosolygott.

- Miért? – néztem rá kérdően.
- Egész nap Kristennel közös jeleneteket vettünk fel és elég lassan haladtunk. – vont vállat.
- Ezek szerint egyszerre végeztetek! – gondolkodtam hangosan.
- Igen! Miért? – vonta fel a szemöldökét.
- Mikor Michaelel beszélt telefonon, hogy végzett azt mondta neki, nem tudja, hogy végeztél- e már! – folytattam.

- Tényleg? – nézett rám csodálkozva. – Pedig egy kocsival jöttünk haza! – láttam rajta, hogy ő is ugyan annyira furcsállja a dolgot, mint én.
- Érdekes! – jegyeztem meg.
- Nem tudom miért csinálta! – vont vállat és úgy nézett ki, mint, aki ezzel lezárta az ügyet. Én persze tudtam, hogy miért állította Kristen, hogy nem tudja Rob végzett- e már, de nem akartam felhozni. – De te honnan tudod ezt? – rángatott vissza a merengésből.

- Mit? – értetlenkedtem, nem értettem mire gondol.
- Hogy mit mondott Michaelnek! – forgatta a szemeit.
- Összefutottam a recepción vele és ő sem tudott mit kezdeni magával, így együtt ebédeltünk, utána pedig lementünk úszni! – meséltem el neki.

- Helyes! Legalább nem unatkoztál! Aggódtam, hogy mit fogsz csinálni, de látom feltaláltad magad!– mosolygott. – Mit gondolsz Michaelről? – kérdezte hirtelen.
- Nagyon kedves srác. Jól éreztem vele magam. – feleltem.

- Megtaláltad a hitelkártyám? – váltott témát.
- Erről akartam veled beszélni! – léptem hozzá közelebb.
- Miről? – kíváncsiskodott.
- A hitelkártyáról! – sóhajtottam.

- Arról nincs mit beszélni! Tudod hol van, használd nyugodtan! – nézett mélyen a szemembe.
- Pont ez az! – csattantam fel, meglepődött a reakciómon. - Nem fogom használni, nincs rá szükség. Nem a pénzed miatt szeretlek! – simítottam meg az arcát.

- Tudom! De ha van miért ne élvezhetnénk? – vigyorgott csibészen. - Ki másra költeném?! - ölelt át szorosan. Már azt hihette, hogy ő nyert, mikor felé fordultam:
- Édes vagy, de nem fogom használni! – nyomtam egy csókot a szájára, mire csak felsóhajtott.

Mikor megjött a vacsora, fintorogva néztem a tálcára amin csak hamburgert és sült krumplit láttam. De gondoltam nem baj, az Ő kedvéért még ezt is hajlandó vagyok megenni.

- Ne vágj ilyen képet! Neked ezt rendeltem. - emelt fel egy fedőt, ami alatt saláta volt és csirke. Észre sem vettem, hogy van ott más is, annyira lekötötte a figyelmemet a hamburger és a krumpli, meg az, hogy nekem ezt most meg kell ennem. Néha persze ettem azt is, de nem tartoztak a kedvenceim közé.

- Köszönöm! – nyomtam egy puszit a szájára. Hogy is gondolhattam, hogy nem gondolt nekem is valami olyanra, amit szeretek. A kanapén láttunk neki az evésnek. Mosolyogva figyeltem, ahogy Rob eszik. Hozzá képest egy kismalac gyönyörűen evett. Arról nem is beszélve, hogy az étlap megtalálható volt a ruháján.

Hangos nevetésben törtem ki, mikor a ketchup a szájától végig folyt egészen a nyaka közepéig. Kérdően nézett rám, majd mikor nevetésem nem csillapodott megszólalt:
- Mi az? – vonta fel a szemöldökét.
- Édes, hogy tudsz így enni? Mindenhol tiszta kaja vagy! – nevettem tovább és egy szalvétáért nyúltam, hogy letöröljem róla a ketchupot.

- Sajnálom, ne nézz ide ha nem tetszik! – nézett rám sértetten. Eldobtam a szalvétát és közelebb kúsztam hozzá, de még mindig mosolyogtam.
- Olyan édes vagy! – simítottam meg a karját.

- Édes? Azt hittem disznó! – húzódott el. Tudtam, hogy gonoszság, de tényleg mulatatott a reakciója. Nem törődve azzal, hogy elhúzódott tőlem, ismét közelebb araszoltam. A nyakától indulva lenyaltam róla a ketchupot, és mikor a szájához értem egy csókot nyomtam rá. Majd az arcára néztem, hogy lássam kiengeszteltem-e.

Az arcán még mindég a duzzogás látszott, majd letette a hamburgert a kezéből és az ölébe rántott.
- Nem gondolod, hogy ennyivel kiengeszteltél, ugye? – nézett rám morcosan.
- Nem? – görbült le a szám, miközben legszívesebben vigyorogtam volna.

- Nem! – vágta rá.
- Sajnálom, hogy megsértettelek! – néztem rá boci szemekkel.
- Nem jó! – rázta a fejét.

Közelebb hajoltam hozzá és mikor már ő is dőlt felém egy csók reményében, elfordítottam a fejem és a nyakát kezdtem csókolgatni. Kezem a pólója alá csúsztattam, és miközben simogattam, a nyakát is tovább kényeztettem.
- Nos? – húztam végig a nyelvem a nyakán.

- Már nem haragszom annyira! – sóhajtotta és a fenekemnél közelebb rántott magához. Vad csókban forrtunk össze, amit a telefonja szakított félbe. Csak akkor szakította meg a csókot, mikor beleszólt:
- Halló? – vette fel, én pedig visszatértem a nyakához. – Miért?...Most?...Rendben…- csapta le.

- Mi történt? – néztem rá kérdően.
- Chris, a rendező megbeszélést tart! – fintorgott.
- Most? – kérdeztem kétségbeesett hangon.
- Nála sosem lehet tudni! – vonta meg a vállát.

- Akkor a kiengesztelés elmarad! – sóhajtottam és lemásztam róla.
- Igazából nem is voltam mérges! – vigyorgott és megcsókolt.
- Ezt még visszakapod! – vágtam vállba.
- Hm, alig várom! - nevetve kivonult és felöltözött, hogy elindulhasson a megbeszélésre.

- Mennyi ideig szokott tartani, egy ilyen megbeszélés? – érdeklődtem.
- Nem tudom, remélem nem tart sokáig! Ha fáradt vagy nyugodtan feküdj le! – ölelt át az ajtóban, majd elindult.

Egy ideig néztem a tv-t, volt egy film, de nem igazán kötött le. Majdnem el is aludtam, így úgy döntöttem, hogy bemegyek a hálóba és lefekszem. Ha Rob hazaér biztos felébreszt majd, gondoltam. Nem tartott sokáig, amint lehajtottam a fejem el is aludtam.

Kettőkor riadtam fel, magam mellé néztem, de Rob nem volt ott. Ilyen sokáig tartana a megbeszélés? Egy ideig forgolódtam, majd úgy döntöttem iszom egy kis vizet.

Kilépve a nappaliba meglepetten néztem, hogy Rob a kanapén alszik. Nem értettem miért nem jött be mellé, talán valami baj van? Odamentem és bemásztam mellé a takaró alá.

Félig kinyitotta a szemét és csak egy „hmm”- öt motyogott, majd magához ölelt és nyugodtan szuszogott tovább. Így, hogy mellettem volt már én is vissza tudtam aludni.

Arra ébredtem, hogy Rob a nyakamat csókolgatja. Mosolyogva fordultam felé.
- Jó reggelt! – fontam karjaim a nyaka köré.
- Neked is! – hajolt a számhoz egy rövid csókért.
- Miért nem a hálóba jöttél este? – fúrtam arcom a nyakába.

- Oda mentem, de keresztbe feküdtél az ágyon és olyan édesen szuszogtál, hogy nem akartalak felébreszteni! – simított végig a hajamon.
- Így is felébredtem! – durcáskodtam.
- Igen, azt látom! – nevetett fel és megpuszilt. – Mikor jöttél ide?
- Kettőkor kijöttem és akkor láttam, hogy itt fekszel! Meg is ijedtem, hogy azért, mert nem akarsz velem aludni! – öleltem át szorosabban.

- Mert kis buta vagy és még mindig nem érted, hogy mennyire szeretlek! És, hogy nem bírom nélküled. – mondta panaszosan.
- Szeretlek! – csókoltam meg. Jó pár percig csak egymást ölelve feküdtünk a kanapén, majd Rob szólalt meg:
- Mivel ma nem kell forgatnom, arra gondoltam, hogy elmehetnénk ebédelni! Van kedved hozzá? – fürkészett kíváncsian.

- Persze, hogy van! Hova me…– izgatottságomban fel akartam ülni, de elfelejtettem, hogy annyira azért nem széles az a kanapé, így a hírtelen mozdulattól a földön találtam magam. – Au. – nyögtem.
- Istenem, Viki?! – ugrott fel Rob. – Jól vagy, kicsim? –aggódó arccal térdelt mellém.
- Azt… azt hiszem igen! Hogy lehetek ilyen béna? – görbült lefelé a szám, miközben felültem. Rob magához ölelt.

- Nem vagy az, csak nem figyeltél. Fáj valamid? – kérdezte még mindig aggódva.
- Nem! – ráztam a fejem, mire felsóhajtott.
- Gyere öltözzünk fel és menjünk! – javasolta, mire csak bólintottam.

Felsegített a földről és miután megkérdezte, hogy biztos minden rendben van- e elkezdtünk készülődni. Hiába kérdeztem, nem árulta el, hogy hova visz. Azt mondta, hogy meglepetés lesz és, hogy nagyon szereti azt az éttermet.

Egy ruhát választottam és hozzá harisnyát. Felvettem a kockás kabátomat, egy sálat és elindultunk ebédelni.

Amint becsukódott a liftajtó, azonnal egy csókban forrtunk össze, és csak akkor rebbentünk szét, mikor a következő emeletnél egy idős bácsi szállt be a feleségével.

Mikor megláttak minket kedvesen mosolyogtak és a bácsi egy kacsintás kíséretében csak ennyit fűzött hozzá a látottakhoz: „Lassan a testel fiatalok!”. Erre mind a kettőnk arca egyre jobban kezdett hasonlítani egy érett paradicsomra.

- Legalább annyit árulj el, hogy közel van, ahova megyünk? – nyaggattam miközben a halból sétáltunk kifelé.
- Nincsen messze, taxival 5 perc se lesz! – mondta mialatt kiértünk a szállodából. A taxik ott sorakoztak a bejáratnál és Rob el is indult az egyik fele, mikor elkaptam a karját.

- Nem mehetnénk gyalog? – mosolyogtam rá.
- Gyalog? – nézett rám kikerekedett szemekkel.
- Igen, szeretnék sétálni! Van kedved hozzá? – néztem rá ártatlan arccal.
- Bármihez, amit szeretnél! – simított végig az arcomon, megfogta a kezem és elindultunk gyalog.

Menet közben meg tudtam állapítani, hogy Vancouver nagyon is barátságos város, nincs olyan érzésem, hogy elveszek benne. Pedig ez is egy nagyváros, de valahogy mégis nyugodt.

Már sétáltunk egy tíz perce - éppen a Nelson Streeten -, mikor tovább kezdtem faggatni:
- Az utca nevét is elárulod? – mosolyogtam rá.
- Miért számít? – kérdezte.
- Csak tudni szeretném! – pislogtam rá.

- Mainland Street. De ennyi, nincs több kérdés! – mosolygott rám.
- Miért? – ismét elővettem a legártatlanabb arckifejezésemet és úgy fordultam felé.
- Mert nem tudok neked ellenállni! – mondta úgy, mint aki valamilyen szégyenletes gyengeséget vall be. Erre széles vigyor jelent meg az arcomon, amire ő is elkezdett mosolyogni.

Elengedte a kezem, hogy átkarolhasson és ekkor olyan dolog történt, amire nem számítottam…

Nelson Street:

http://i33.tinypic.com/xkpqa1.jpg

Ez a ruha van Vikin:

http://i34.tinypic.com/xbak5j.jpg