Egy új élet kezdete - 31. fejezet

New York

Sziasztok! Meghoztam a 31. fejezetet. Elnézést a késésért, bár az a pár ember, aki véleményt ír, biztos elnézi nekem! Köszönöm nekik továbbra is.:) Kicsit rövidebb lett a fejezet, mint szokott, de majd igyekszem a következővel. Remélem tetszeni fog és megosztjátok velem a gondolataitokat.
Jó olvasást!

Igen, számíthattam volna rá. Laura nem változik. Megköszörültem a torkom, amire szétrebbentek.
- Viki… – kúszott egy kínos mosoly Laura arcára. Tom úgy tűnt, valami nagyon érdekes dolgot talált a csempén, mert el sem vette onnan a tekintetét.
- Igazán nem akarok megzavarni semmit – mondtam némi gúnnyal a hangomban. – Tom! Ugye nem bánod, ha váltok néhány szót négyszemközt a húgommal? – néztem rá. Csak bólintott és kivonult.

- Viki, tudod én… - kezdett volna mentegetőzni.
- Csak egy valamire, vagyis inkább valakire emlékeztetnélek! Mond még neked valamit a Domi név? – érdeklődtem cseppet sem kedvesen.
- Persze, hogy mond! – kezdte babrálni idegesen az abroszt.
- És azt is tudod, hogy az én egyik legjobb barátom, ugyebár. De úgy tűnik azt elfelejtetted, hogy már az elején figyelmeztettelek, csak akkor kezdj ki vele, ha komolyan is gondolod! Kértelek, hogy ne bántsd meg! – emelkedett a hangom ereje. Laura zavartan rám nézett, mint aki hülyének néz.

- Én kedvelem Domit és komolyan is gondoltam a dolgot. De nem tehetek róla, ha valaki más nagyobb hatással van rám. Tom olyan… nem is tudom, egyszerűen vonz és olyan hatással van rám, amilyennel már rég nem volt senki – mosolyodott el.

- Én nem értelek Laura! Azt hittem megváltoztál és megkomolyodtál, de látom még mindig ugyan olyan felelőtlen vagy, mint voltál. Nem értem, hogy viselkedhetsz így. Ne csodálkozz, ha Tom könnyűvérünk tart majd! – olyan ideges voltam, hogy olyan dolog szaladtak ki a számon, amit soha nem mondaék ki. Viszont most nem tudtam uralkodni magamon. Domi túl fontos volt nekem, így senki nem viselkedhet vele. Laura meghökkenve nézett a szemebe.

- Jó értem, hogy éppen lekurváztál? – kérdezte sértetten.
- Félre érted – próbáltam menteni a menthetetlent.
- Nem, nem értem félre! De ne feledd, hogy te sem vagy jobb! Én legalább nem az exemmel csókolózom! – vágta a fejemhez, az egyetlen hibámat és legnagyobb hibámat. Majd minden további magyarázat nélkül ott hagyott és visszament az erkélyre. Követtem.

- Köszönöm a bulit Rob! – odament hozzá és megölelte. – Most megyek – vetett rám egy utolsó lenéző pillantást. Én csak lehajtott fejjel támaszkodtam az erkélyajtónak.
- Hazaviszlek! – ált fel Tom. Hát persze, hogy haza viszi.
- Köszönöm, az jó lesz! – mosolygott rá Laura. Tom odajött hozzám és elmotyogott egy örülök, hogy megismerteleket, majd megölelt. Miután távoztak leültem Rob mellé, aki látta, hogy baj van, de nem kérdezett semmit. Via már nem volt ilyen…

- Valamin összevesztetek, igaz? – kérdezte.
- Majd holnap elmesélem. – feleltem, mire bólintott.
A kedvem már nem volt az igazi. A fiúk jól érezték magukat, hülyültek még egy ideig, majd Marcus és Sam is leléptek. Viola és Mike is haza mentek. Robbal ma itt alszunk a szülei házában.

A szoba előtt elköszöntünk Lizzytől, és bevonultunk Rob szobájába. Felvettem a neked kikészített pólóját, pont tökéletes volt hálóingnek. Bebújtunk az ágyba és Rob nem bírt tovább a kíváncsiságával.

- Elmondod? –kérdezte halkan. Nagyot sóhajtottam, majd belekezdtem.
- Mikor bementem a konyhába Laura éppen Tommal smárolt! – mondtam panaszosan.
- És? – nézett rám értetlenül.
- Mi az, hogy és? Laura Domival jár! Mégis hogy tehet ilyet? – meghökkenve vettem tudomásul, hogy Rob nem talál ebben semmi kivetnivalót.
- Szerintem kicsit túlreagálod. Nem szólhatsz bele abba, hogy kivel akar lenni. Ha Tommal akar lenni, hát legyen! – magyarázta.

- Rob, én nem azt mondom, hogy nem lehet vele, de nem így. Már az elején mondtam neki, hogy csak akkor kezdjen ki Domival, ha komolyan gondolja, és ne bántsa meg! De az én édes kis hugicámnak, magán kívül semmi nem fontos! Tudhattam volna, hogy nem kéne hagynom ezt a Domi dolgot. Laura sosem változik. – sopánkodtam tovább.
- Nem kéne pálcát törnöd felette. Felnőtt ember és Domi is az, ez az Ő ügyük, nem a tiéd! Majd megoldják – sóhajtott Rob.

- Te most tényleg őt véded? Nem ismered Laura előéletét. Tommal is megcsinálhatja ugyan ezt! – hozakodtam elő Tommal, hátha így felfogja.
- Engem az sem fog érdekelni. Akkor majd mellette állok, de nem fogok beleszólni a dolgukba. És talán neked sem kéne - akadékoskodott tovább.
- Azt hiszem, nincs értelme ezen vitatkozni. Máshogy látjuk a dolgot – dőltem ez az ágyon.
- Nem vitatkozunk. Csak arra próbállak rávezetni, hogy nem kéne mások dolgába beleszólni! – folytatta tovább.

- Én ilyen vagyok, ha nem tetszik, nem kötelező velem lenni! – közöltem és befordultam a fal felé.
- Most nehogy megsértődj! – sóhajtott.
- Jó éjszakát, Rob! – részemről lezártam a dolgot. Valamit az orra alatt motyogva kimászott az ágyból és az erkélyre sietett egy cigivel a kezében. Ügyesek vagyunk, jól megcsináltuk a hangulatot a mai estére. Mire Rob visszajött, már félálomban voltam és nemsokára el is aludtam.

Reggel, arra ébredtem, hogy Rob puszilgat. Felé fordultam, hogy elnézést kérjek a hülye viselkedésemért, de megelőzött.
- Sajnálom, hogy megbántottalak! – suttogta a fülembe halkan.
- Igazad volt. Tényleg hagynom kéne Laurát és elfogadnom, olyannak amilyen. – adtam neki igazat.

- Én csak nem akarom, hogy fagyos legyen a hangulat köztetek, mikor olyan sokat jelentetek egymásnak. De én mindenhogy szeretlek! – mosolyodott el.
- Nekem csak ez számít! – adtam egy csókot a szájára. – Jól elrontottuk a tegnap estét! – görbült le a szám, az emlék hatására.
- Bepótolhatjuk! - ajánlotta és már húzta is ránk a takarót.

Kicsivel később, elégedetten mentünk le a konyhába, hogy együtt reggelizzünk a szüleivel. Egész estig velük voltunk, aztán nálunk folytattuk az estét.
Bementem Laura szobájába, hogy bocsánatot kérjek tőle. Őt is furdalta a lelkiismeret, amiért a fejemhez vágta a Balázs dolgot. Megbeszéltük a dolog, és azt is elmesélte, hogy tegnap este Tommal még sokáig beszélgettek és szeretne vele lenni. Csak annyit kértem, hogy minél előbb beszéljen Domival, mire azt mondta, hogy holnap megteszi.

Rob másnap reggel korán indult. Miután elköszöntem tőle, felhívtam anyát, mivel a nyári programomban némi változás állt be.
- Örülök, hogy vége a vizsgáidnak drágám! Akkor mikor jössz haza? – érdeklődött.
- Erről akartam beszélni veled! Rob június elejétől, New Yorkban forgat és szeretné ha vele mennék. – mondtam óvatosan.

- Tényleg? Milyen érdekes az élet… - gondolkodott el.
- Miért is? – kérdeztem türelmetlenül.
- Tudod Erik és Allyson is New Yorkban vannak a gyerekekkel. – mondta örömmel.
- Allyson szüleit látogatják meg? Milyen jó, meddig maradnak? – kezdtem örülni, hogy lesz ott valami biztos pontom.

- Elég sokáig, mivel nem látogatóba mentek, hanem visszaköltöztek! – felelte. Ezen kicsit meglepődtem és nem értettem miért nem tudtam még róla.
- Mikor? – kérdezősködtem tovább.
- Egy hónapja. Még nem hívtak? Allyson azt mondta, majd Ő elmondja neked! – lepődött meg anya.
- Nem hívott! – sóhajtottam.

- Nos, Allyson édesapja elég jó munkát ajánlott Eriknek a cégjénél. – magyarázta anya. Talán jobban is szeretnek ott élni, hiszen ott találkoztak. Erik éppen egy továbbképzésen volt New Yorkban, mikor találkozott Allysonnal, aki ott született és élt. Ekkor Allyson tizenhét éves volt és egy év múlva összeházasodtak, majd újabb egy évre rá megszületett a fiúk, Jaimie, aztán őt követte másfél év múlva Paige. Akik az én szemem fényei. Lea születése után Magyarországra költöztek és ott éltek egészen mostanáig. Nagyon hiányoznak nekem, így örülök, hogy velük lehetek.

- Akkor hívom is Allysont. Majd még beszülünk. Szia anya. – tettem le a telefont és már tárcsáztam is Allysont.
Mikor végre felvette, olyan boldog volt, hogy még telefonon keresztül is láttam, ahogy ugrál. Azt szerette volna, ha náluk lakom, de mondtam, hogy Rob miatt nem lehet. De megígértem nekik, hogy majd sokszor ott alszom.

A következő héten lerendeztem mindent. Beszéltem Adamékkel, hogy a nyáron nem tudok besegíteni nekik. Aztán megvettem a repülőjegyet június 7.-ére. Gyorsan eltelt az idő és már indulhattam is New Yorkba.

Allyson a John F. Kennedy reptéren várt rám és azonnal a nyakamba ugrott, mikor meglátott.
- Istenem, Viki! Milyen gyönyörű vagy még mindig. Nagyon hiányoztál, drágám – ölelgetett tovább.
- Te sem panaszkodhatsz. Gyerekek? – néztem körbe.

- Anyukénál hagytam őket, hogy el tudjunk menni ebédelni! Még nem szóltam nekik, hogy jössz, mert akkor nem tudtam volna otthagyni őket. Önző vagyok, de én akartam először veled lenni! – vallotta be.
- Nem haragszom, tényleg van mit mesélnem! – mosolyodtam el, miközben felpakoltuk a csomagokat egy kis kocsira.
- Tényleg, már megöl a kíváncsiság a Brit lovagod miatt. Mikor ismerhetem meg? – türelmetlenkedett.
- Majd elmegyünk vacsorázni valamelyik nap. – jutott eszembe.

- Mi lenne, ha inkább holnap nálunk vacsoráznátok? Én főzök! – ajánlotta.
- Rendben! – feleltem és közben megálltunk egy gyönyörű fehér Audi előtt. – Csak nem? – nevettem fel.
- Eriknek elég jó a fizetése! – mondta szégyenlősen, majd bepakoltunk a csodába és már indultunk is.

Az étterem a Time Squeren volt, azt mondta ez az egyik kedvenc helye és szeretné nekem megmutatni.
Ebéd közben kifaggatott Robról, minden kis részletet el kellett mesélnem neki. Néha én is ki tudtam szedni belőle, néhány információt. Így tudtam meg, hogy Jaimie szeptemberben kezdi az iskolát. Azt mondta, hogy nincs szükség arra, hogy dolgozzon, de Ő szeretné majd elfoglalni magát.

Aztán áttért arra, hogy hova is menjünk majd bulizni a hétvégén. Nevetnem kellett, jó, mondjuk fiatal volt. Még csak 25 éves és Erik is csak 30, szóval megértem, hogy még bulizni vágynak. Nagyon fiatalon találtak egymásra és alapítottak családot, de Allyson szerint, ha megtalálod a másik feled, akkor nem érdemes várni. Ő szeret fiatal szülő lenni és meg kell vallani, hogy igazán jó anya.

Délután négy felé a Palace hotel felé vettem az irányt, ahol reményeim szerint Rob már vár rám. Búcsút vettem Allysontól, aki holnap estére vár minket vacsorára. Már ma este szerette volna, ha megyünk, de én eléggé fáradt vagyok hozzá. Talán a srácok is jobban örülnek majd egy nyúzható Vikinek, mint egy kimerültnek. Már alig várom, hogy lássam őket, mindig is nagyon fontos szerepet játszottak az életemben.

Fáradtan cibáltam magam után a csomagomat. Nem szóltam Robnak, hogy előbb érkezem. Igen, úgy tudja, hogy holnap jövök.
Végre megtaláltam a szobát és mikor beléptem, elsőként, azt hittem rossz helyre jöttem. Aztán ellenőriztem a számot és jónak tűnt.

Ott álltam az ajtóban, miközben egy szőke lány kedvesen mosolygott rám a kanapéról. Ő vajon ki lehet. Nem tűnt olyan meglepettnek, mint én.

- Szia! – köszönt azonnal.
- Szia! Te ki vagy? – adtam utat kíváncsiságomnak és igyekeztem nem rosszra gondolni, ami meg kell vallanom, a jelen szituációban nagyon nehezen ment.

John F. Kennedy reptér:
http://naamtobatao.files.wordpress.com/2008/03/jfk-airport-address.jpg