Egy új élet kezdete - 30. fejezet

Kerti parti

Elkészült a 30. fejezet, amiben egy kicsit megismerkedünk Rob legjobb barátaival, vagyis a nagy csapattal. Ugye, pár barátjáról volt már szó a történetben(Mike, aki állandó szereplő és Sam is képbe került nemrég). Itt az ideje, hogy a többiek is megismerjék Rob szerelmét!
Remélem tetszeni fog a rész és megosztjátok velem, mit gondoltatok róla!
Jó olvasást!

Csodálatos volt az a négy nap Vancouverben. Igazán éleztem a Robbal töltött időt. Clarrel elég sok időt töltöttem, ahogy Nikkivel is. Aztán újra itthon voltam. Befejeztem a vizsgáimat. Végre elmondhatom magamról, hogy elvégeztem az első évemet az egyetemen.

Most éppen a Waldorf Hilton Hotelbe tartok, hogy felvegyem Nikkit és a barátját, akik tegnap érkeztek, pár romantikus napot eltölteni Londonban. Nikki már befejezte a forgatást és most kicsit pihenni szeretne.

Holnap délelőtt érkezik Rob Cannes-ből. A hétvégét együtt töltjük, aztán megy forgatni Olaszországba, majd pedig egy új film miatt New York-ba. Úgy néz ki New Yorkba én is vele tartok, mivel a sulimnak vége erre az évre. Aztán pedig haza utazom anyuékhoz.

Leparkoltam a szálloda előtt és bementem, hogy megvárjam Nikkiéket. Pár perc múlva Nikki visítva ugrott a nyakamba, majd bemutatta Parist. Annyira jól mutattak együtt.

Egy nagyon jó napot töltöttünk együtt. Elvittem őket pár nevezetességhez, hogy lássanak is valamit Londonból, majd arra gondoltam vacsorázhatnánk nálunk.
Viola nagyon örült, hogy végre megismerheti Nikkit, mivel már sokat meséltem neki róla. Nikki hallásból már ismerte Mike-ot, azt mondja Rob sokat mesélt róla. Így hamar akadt közös témájuk.

Laura megint kitett magáért. Amint leesett neki, hogy Nikki az a Nikki, egyből kíváncsian kérdezgetni kezdte. Próbáltam leállítani, de Nikki csak mosolyogva leintett, hogy Őt nem zavarja a dolog.
A vacsora nagyon jó hangulatban telt és még sokáig maradtak a vendégeink. Iszogattunk éss beszélgettünk még egy ideig.

- Viki, holnap este lesz egy kis programunk! – szólalt meg Mike, miután Nikkijék elmentek.
- Milyen program? – csodálkoztam – De holnap jön haza Rob… - kezdtem volna ellenkezni.
- Igen, pont ezért! Csinálunk náluk egy kis kerti sütögetést, úgyis olyan jó az idő. Meg amúgy sem tudtuk megünnepeli a szülinapját, mert nem volt itthon. – magyarázta Mike.
- Rendben. – egyeztem bele. Részleteket nem tudtam meg, csak annyit, hogy holnap délután elmegyünk bevásárolni a partira.

Így is történt. Mikeal felkerekedtünk pontban 3-kor és elmentünk egy nagy szupermarketbe, hogy beszerezzük a húsokat, a krumplit, a salátának valót és egyéb hozzávalókat. Négykor már ott is voltunk a Pattinson család házában, ahol Lizzy mosolyogva fogadott bennünket. Mikeal kipakoltunk a konyhába, ahova belépve a sürgő-forgó Calarrel találtuk szemben magunkat.

- Áh, gyertek csak! Szervusz, drágám – ölelt meg Clare. – Mike, de rég láttalak! – fordult Mikehoz és őt is megölelgette. – Épp kész lett a sütemény! – szedte ki a sütőből a pitét.
- Látom Clare nem bírtad ki, hogy ne csinálj semmit! Pedig mondtam, hogy majd én intézkedem. – forgatta a szemét Mike.

- Ugyan édesem, ez semmiség. Lesz még mint csinálnod ne aggódj. – veregette vállon a csalódott Mikeot. – Samék mikor érkeznek? – érdeklődött.
- Sam is jön? – kérdeztem meglepetten.
- Igen. És te szóltál Nikkiéknek? – kérdezte miközben elkezdett kipakolni.
- Persze. Azt mondták, hogy olyan hat körül jönnek! – kezdtem segíteni neki én is.

- Remek! Akkor jó sokan leszünk! – örvendezett Calre és segíteni kezdett. Hiába mondtuk neki, hogy nem kell, mindenképpen bele akart folyni. Aztán Lizzy is bejött és elkezdet összevágni a salátának valót.

Közben fintorogva közölte, hogy mivel Clare mindennap salátával tömi őket, legalább ma nem kéne ezt enni. Clare rögtön közölte vele, hogy nagy kislány már, akár egy étterembe is eljárhat, ha nem felel meg neki a főztje. Lizzy csak fintorogva folytatta a vagdosást.

- Mennyi konyhatündér! – hallottam meg a legszebb hangot a világon. A konyhaajtóban állt, mosolyogva az ajtókeretnek támaszkodva.
- Rob! – visítottam, mikor felfogtam, hogy tényleg Ő az és egy pillanat alatt szeltem át a köztünk lévő távolságot, hogy a nyakába ugorjak. Hosszú percekig csókolgattuk egymást, majd elengedtem, hogy a többi házi Rob rajongó is örülhessen neki.

Richard mosolyogva sétált be és vitte el Robot, hogy a kertbe, hogy kicsit elrendezzék a dolgokat. Rob fintorogva engedte el a kezem és elindult ki. Én pedig elkezdtem a krumpli pucolást.

Richard bejött valamit keresni, mire azonnal eszembe jutott, hogy Rob egyedül van kint.
Kimentem hozzá, a napszemüvegében törölgette az egyik asztalt, fenekén szexisen feszült a naci.

- Milyen volt Cannes? – érdeklődtem, mialatt mögé léptem és átöleltem.
- Unalmas… egy csomó uncsi ember és parti, ahol vigyorogni kell. – fordult felém. Ajkai már az enyémen voltak, végre ismét teljesen éreztem az életem.

- Ejnye fiatalok! Első a munka és csak második a szórakozás. - csóválta a fejét Richard, miközben egy újabb rongyot hajított Rob felé. Így Rob elengedett és elkapta a rongyot.
- Csak egy kis erőt gyűjtöttem a további munkához! – védekezett Rob sóhajtozva.
- Puhány vagy, fiam. – nevetett Richard és a székeket kezdte rendezgetni.
- Na, én is megyek a dolgomra. Ügyes légy! – mosolyogva egy utolsó csókot nyomtam a szájára és könyörgő tekintete ellenére, visszamentem a konyhába.

- Lebuktatok? – vihogott Mike, miközben a bepácolt húst pakolta a hűtőbe.
- Le! – sóhajtottam és folytattam a pucolást. Clare csak mosolyogva csinálta a salátaöntetet.
Kész lettünk mindennel, ezért kimentünk megnézni, hogy áll a két fiú odakint.

- Szép mondhatom! – méltatlankodott Clare, mikor meglátta a két söröző férfit. – Mi meg azt hittük, megszakadtok a munkában – rázta a fejét Clare.
- Épp most lettünk kész és nagyon fáradtunk! – kezdete a védőbeszédet Richard, de Clare csak intett egyet. A terasz, teljesen készen állt a vendégek fogadására. A nagy asztal és a sok szék jelezte, hogy leszünk egy páran. Még, jó, hogy az erkély – ami a nappaliból nyílt – ilyen nagy volt. És a kertel folytatódott.

Már épp készültem én is hozzászólni, mikor hangokat hallottunk.
Megjöttünk! – állt meg az ajtóban Viola. Mike bemutatta Violát Calreéknek, majd én követeztem Laura bemutatásával.
Pár perc múlva Nikkiék is befutottak. Nikki bemutatkozott Richardnak, mert csak őt nem ismerte, majd Parist is bemutatta mindenkinek. Még Rob sem ismerte.
- Kihozom az ételeket! – ajánlottam, mikor Richard begyújtotta sütőt. – Rob! Segítsz? – fordultam az említett felé.

- Persze! – ugrott fel azonnal. Elkezdtem kipakolni a hűtőből a dolgokat, mikor Rob keze a derekamra simult. Ellenkezés nélkül adtam meg magam és simultam hozzá, hogy édes ajkaival kényeztesse először a nyakam, majd vadul kaptam szája után. Éppen kezdett volna elfajulni a játékunk, de valaki megzavart minket.

- Bocsi! – hallottunk meg egy hangot. Rob mosolyogva elengedett és az ajtóban áldogáló férfi felé indult.
- Te mindig tudod, mikor kell jönni! – fintorgott, de megölelgette őt.
- Én is örülök neked, haver! – nevetett a még számomra ismeretlen férfi.
- Ő itt Mrcus! – fordult felém Rob, majd mellém sétált. – Ő pedig a barátnőm, Viki! – tolt felé. Kedvesen bemutatkoztam neki, majd kimentünk.

Elsőként Samet vettem észre, és odarohantam hozzá, hogy megölelgessem a már jól ismert srácot. Majd Robhoz ment és ők is összeborultak.
Aztán megjelent egy újabb srác.
- Tom! – kiáltotta Viola és a nyakába ugrott. Mikor elengedték egymást, a srác Rob felé indult és megölelték egymást.

- Szóval, te vagy Viki! – mosolygott. – Végre találkozunk, már sokat hallottam rólad! – nézett Robra fél szemmel.
- Én is örülök! – fogtam vele kezet. Akik nem ismerték egymást gyorsan bemutatkoztak. Ezek szerint a csipet csapat is megérkezett, így végre helyet foglaltunk, hogy együnk. Úgy tűnt, mindenkinek nagyon ízlik az étel.

- Ez nagyon finom. – szólalt meg Sam.
- Ja, tuti nem Rob csinálta! – nevetett Tom és a szájába tömött még egy adagot.
- Kuss! – fordult felé morcosan Rob.
- Csak én emlékszem, mikor Robnak volt egy lakása a Sohoban és még egy rántottát sem tudott csinálni? – folytatta Tom.
- Én is emlékszem! – jelezte Marcus.

- Ki ne emlékezne rá? – nevetett Mike.
- Még, jó, hogy emlékeztek. Folyton ott csöveztetek! – közölte Rob.
- Jah, milyen szép idők voltak azok! – gondolkodott el Tom.
- De akkor is legtöbbször ide jártatok enni! – emlékeztette őket Clare.
- Még jó! Pattz nem egy konyhatündér! – nevetett felszabadultan Sam.

- Neked Viki, nem mutatta még meg a szakácstudományát? – érdeklődött Marcus.
- Nem nagyon dicsekedett vele! – mosolyogtam Robra.
- Nem hiszem, hogy a legtöbb időt evéssel töltenék! Nézz csak rájuk, biztos van jobb időtöltésük! – célozgatott Tom.
- Tom viselkedj! – szólt rá Clare. Tom elrebegett egy elnézést és angyali mosolyt küldött Clare felé.

Úgy tűnik Clare az egytlen, aki kordában tudja tartani ezt a mihaszna bandát. De jó volt így látni őket. Eddig is tudtam, hogy ezer éve ismerik egymást, Rob sokat mesélt már róluk és a közös dolgaikról.

Miután elpakoltunk a vacsora nyomait, előkerült pár üveg sör és egy üveg bor is. A srácok egyik cigit gyújtották a másik után, így mi sem bírtuk megállni és sokat dohányoztunk. Nikki és Paris idő közben elmentek, mert holnap egy nagyobb kiruccanást terveznek.

Én helyet foglaltam Rob ölében, ezzel elnyerve Tom kaján vigyorát. Még mielőtt megszólalhatott volna, Rob közölte vele, hogy nyugodtan magában tarthatja a mocskos megjegyzéseit.

Éppen nagyon röhögtünk egy Sam által elmesélt régi történeten, mikor Rob nem bírt magával és simogatni kezdett. Eddig hősiesen tartotta magát, de most keze a rövidnadrágom szára alá csúszott. Szemei csillogtak.
- Kisfiam, társaságban vagy! – szidta meg Clare, mire szégyenlősen elmosolyodott és elhúzta a kezét.

- Ez az! Bírjál már magaddal és állj le. – tett rá egy lapáttal Tom is, persze vigyorogva. Úgy tűnt egymás szívatása szorosan a napirendjükbe tartozik.
- Te meg mi lenne, ha a beszólásaiddal álnál le? – mordult rá Rob és játékosan belebokszolt a karjába.
- Nem megy, bocsi! Egyszerűen ezt hozod ki belőlem. – bokszolt vissza Tom, még mindig harminckét fogas vigyorral.

- Találj magadnak valami elfoglaltságot! – fintorgott Rob.
- Énekeljünk! – vetette fel Marcus.
- Nem! – vágta rá rögtön Rob. Nekem tetszett az ötlet, így odahajoltam Robhoz és a fülébe suttogtam.
- Kérlek! – mondtam.
- Nem! – vágta rá ismét.
- Úgy szeretném! – suttogtam és belecsókoltam a nyakába.

- Én nem! – mondta megint, de már cseppet sem olyan magabiztosan. Ahogy megéreztem, hogy nyerésre állok, rögtön tudtam, hogy már csak egy csapás kell. Megcsókoltam, de csak egy pillanatra.
- Légyszi! – suttogtam a szájába. Nagyon sóhajtott.
- Gonosz vagy! – nyögte. Értetlenül néztem rá, mire egy újabb sóhaj után magyarázni kezdett.
– Tudod, milyen hatással vagy rám és, hogy a végén úgy sem tudok neked ellenállni! – a mondandója végén már mosolygott.

Csak egy hosszabb csókkal jutalmaztam, aztán felkeltem az öléből, hogy kihozhassa a gitárját. Samék is előkapták a sajátjukat, majd leültek és belekezdtek.
Először egy számomra ismeretlen dalt adtak elő, amit Marcus írt, de mind a hárman jól ismerték. Mikor meghallottam Rob csodálatos énekhangját, a világ megszűnt körülöttem, csak őt figyeltem.

Aztán a Never Think című számot adták elő, amit jól ismertem. Lizzy is beszállt az éneklésbe, hiába ez családi vonás náluk.
A dal végeztével, Clare és Richard közölték, hogy ez gyönyörű befejezés volt nekik ma estére és, hogy ők már öregek, hagyják bulizni a fiatalságot.
- Akkor igyunk! – vetette fel Mike, mire én a borospalackra néztem.
- Ebből már nem igen isztok! – lengettem meg az üres üveget. Erre mindenki halkan kuncogni kezdett.

- Azt hiszed csak ennyi van? Nem ismered még őket! – magyarázta Viola. Úgy éreztem tényleg komoly lemaradásban vagyok Viával szemben. Ő már jóval régebben ismeri a srácokat, és úgy tűnik a bulizási szokásaikat is. A fiúk eltűntek, majd egy perc múlva visszatértek egy rekesz sörrel és pár üveg keményebb piával.

Ekkor vette kezdetét a mértéktelen piálás. Laurát kerestem a szememmel, mert eszembe jutott, hogy talán nem érzi jól magát és foglalkoznom kéne vele. Ez a félelmem alaptalannak bizonyult. Mellette ült Tom és úgy tűnt nagyon nevetnek valami.

Megnyugodtam, hogy foglalkozik vele. Így végre Robra összpontosíthattam. Visszahelyezkedtem az ölébe és bekapcsolódtam a beszélgetésbe. Éppen a vodkás üveg után nyúltam, mikor Marcus észrevette és azonnal töltött nekem a poharamba.
- Itatod a barátnőm? – fordult felé Rob, tetetett morcossággal.
- Jobb ha iszik, úgy talán jobban viseli majd a hülyeségeid! – érvelt Marcus.

- Tényleg! Viki ismeri már azt a sztorit? – kérdezte Sam, jól megnyomva, az „azt a sztorit” részt.
- Nem hiszem, hogy Rob azzal dicsekedne! – nevette el magát Marcus.
- Talán el kéne neki mesélni! – szólt közbe Tom, aki még mindig Laurával beszélgetett, de erre még Ő is felkapta a fejét. Rob szinte elfehéredett.

- Nektek tényleg az a célotok, hogy Viki sikítva hagyjon faképnél és ne akarjon többet látni? – kérdezte Rob csalódottan.
- Ugyan már édes, nincs az a dolog, ami levakarna rólad! – biztosítottam, az aggódó fejét elnézve.
- Az nem olyan biztos! Várj csak még meghallod ezt! – mondta Mike fulladozva a nevetéstől.

- Lehet enyém a megtiszteltetés? – kérdezte Tom.
- Mit is vártam tőled! – rázta a fejét Rob, de úgy látom feladta és rájött, bármit is tesz, ez a sztori ma elhangzik itt.

- Szóval, ez Rob 20. születésnapján történt. Valamin vitatkoztunk, és nem tudtunk dűlőre jutni. Aztán fogadtunk és Mike felvetette, aki veszít, annak át kell másznia a szomszéd, Mrs. Clarkson kertjébe és elhozni az egyik virágát bizonyítékként, hogy megtette. Persze mindezt meztelenül. Sajnos Patty veszített, így neki kellett végrehajtania a dolog. Csakhogy Mrs. Clarkson észrevette és ez még nem a vége. A kis palotapincsije ráuszította, mert azt hitte valami betörő. Rob átugrott a kerítésen, ahol Clare állt… na, ezek után ki tudod találni mit szólt. – Tom a végén már annyira nevetett, hogy alig bírta befejezni a történetet. Persze, ez a kis történet mindenkit megnevetetett, még Rob is mosolygott.

- Büszke vagyok rád! – prüszköltem a nevetéstől.
- Én is szeretlek, drágám! – felelte durcásan, de még mindig annyira nevettem, hogy válaszolni sem bírtam neki.
- Ugyan, mindenkinek kell egy ilyen cikis sztori! – öleltem át a nyakát.
- Nyugi, Vikinek is van! – szólalt meg Laura, bár inkább fogta volna be.
- Tényleg! – kiáltott fel Via.

- Na, arra is kíváncsiak vagyunk! – csillant fel Tom szeme. Most az én arcom vált halálra rémülté…
- Majd máskor! – nyögtem.
- Épp az előbb mondtad, hogy mindenkinek kell egy ilyen cikis sztori! Én kíváncsi vagyok a tiedre, ha már te tudod az enyémet! – nézett rám Rob kíváncsiságtól égő szemekkel.

- Talán ezt elmondhatná Laura! – vetette fel Via.
- Meg ne próbáld! – fordultam Laura felé.
- Kicsi, majd megöl a kíváncsiság! – győzködött Rob.
- Ugyan Viki, ettől Rob is jobban fogja érezni magát. – nevetett Mike. Már nem volt időm tiltakozni, mert Laura belekezdett.

- Nem is volt ez olyan régen… talán két éve, mikor Viki szülei elutaztak és házibulit tartottunk otthon, vagyis náluk. Olyan húszan lehettünk és a pia igen csak fogyott. Aztán a fiúk elkezdetek minket heccelni, hogy legyen sztriptíz show. Persze, rögtön mondtuk, hogy nem, mire Balázs megszólalt, hogy Viki úgy sem meri. Akkor voltak a „cikizzük egymást, mert nem vallom be, hogy bejössz nekem” időszakban. – valamiért nem örültem, hogy Laura ezt a részt is belefűzte, hiszen ez Rob és köztem kényes téma. – Addig cukkolta míg Viki, felugrott az asztal tetejére és egy sztriptíz táncosnőt megszégyenítő showt adott elő, annak a legalább 20 embernek. Aztán másnap reggel, mikor elmondtam neki, mert nem emlékezett semmire, nem akart többet suliba menni. – adta elő életem legcikibb sztoriját Laura.

- Hé, azért nem vetkőztem le teljesen. A fehérnemű maradt! – szóltam ki Rob mellkasából, mert abba temettem a fejem. Ő persze rázkódott a nevetéstől, meg a többiek is. – Ennyire nem is vicces! – méltatlankodtam Robnak.
- Ez így volt fair, hogy már én is tudom! – próbálta elfojtani a nevetést.
- Akkor igyunk! – igyekeztem terelni a témát.

- Egyre jobban bírom a csajt! – nevetett Tom. Ezt bóknak vettem, de mondjuk annak is szánta…
Mikor mindenki lenyugodott, megint inni kezdtünk. Egyre többet és többet ivott mindenki.
- Vigyázz Mike, azért lassan igyál! – szólalt meg Sam mosolyogva.
- Ugyan, én bírom a legjobban a piát közülünk! – védte magát Mike.

- Persze! – nevetett Rob, azt hiszem megint valami bennfentes viccről maradtam le. Ez is valami történethez kötődhet.
- Hé, Rob! Akarsz fogadni! – vihogott Mike, mire mindenki megint rákezdett. Na, ezt már értettem.
Úgy döntöttem kihozok valami rágcsálnivalót, ne árt, ha van valami, aki kicsit felszívja az alkoholt.

Viszont, mikor bementem a konyhába, valami olyan dolog tárult a szemem elé, ami igazán meglepett. Pedig számíthattam volna rá…