Egy új élet kezdete - 19.fejezet

Balszerencsés nap

Sziasztok!

Ahogy ígértem, itt a 19.fejezet. Szegény Vikire elég sok megpróbáltatás vár ebben a részben…
Mint mindig a rész végén megint vannak képek.
Van egy ötletem! Mindig szeretnétek hamar olvasni az új részt! Nos, van egy ajánlatom, amivel teljes mértékben ti döntitek el, hogy mikor legyen új fejezet! Amint összegyűlik, 25 vélemény a fejezethez már teszem is fel a következőt! Mit szóltok? Ti döntötök!:)
Jó olvasást! Puszi

- Azt hiszem, mégis jobb lenne egy taxi! – mondta gyorsan. Nem bírtam megmozdulni, ott álltam ledermedve. Robert gyorsan cselekedett, látszik, hogy ő már rutinos a dologban. Leintett egy taxit és elindult felé.



Én még mindig dermedten álltam, nem bírtam megmozdulni, azt gondoltam, hogy tudom majd kezelni a dolgot, végig bizonygattam Robnak, hogy nem fog zavarni, de abban a pillanatban, ahogy a fotós a szemembe villogott a géppel nem ment. Szerencsére Rob észrevette, hogy nem tudok mit kezdeni a dologgal. Megragadta a kezem és behúzott a taxiba. Még akkor sem bírtam megszólalni, mikor már a taxiban ültünk.


- Minden rendben? – szorította meg a kezem. Ekkor tértem kicsit magamhoz.
- Igen! – próbáltam bíztatóan mosolyogni, de Rob arckifejezését látva ez nem nagyon jött össze. Őt nem tudom becsapni, ennél már jobban ismer.
- Sajnálom, tudhattam volna, hogy nem tudunk nyugodtan sétálni. – dőlt hátra az ülésben.
- Mi? Eddig is tudtunk! Londonban…


- London más! Ott nem foglalkoznak annyira az emberek, sem a paparazzik ezzel. Nem ilyen elvetemültek. – rázta a fejét.
- Nem baj, majd megszokom! – vontam vállat.
- De nem akarom, hogy megszokd! – mondta erélyesen.
- Tessék?- néztem rá meghökkenve. – Mégis mi más választásom van? Ezen kívül egy, de azt te sem akarod! Vagy igen? – néztem rá kérdően.


- Mi? Nem, persze, hogy nem. – felelte idegesen - De láttam, hogy reagáltál, ami normális is. – nézett maga elé és a kezét kezdte babrálni.
- Sajnálom, hogy így reagáltam, nem fordul elő többször! Csak ez volt az első alkalom, de most már tudom mire számítsak.– bizonygattam, de nem voltam benne teljesen biztos, hogy következőleg nem ugyan így fogok-e reagálni. Tényleg új nekem ez a dolog. Viszont Rob mindent megér, tudom, hogy nélküle nem bírnám. Inkább a paparazzik, minthogy nélküle éljek.


- Nehogy még magadat hibáztasd! – fordult végre felém.
- Az én hibám, ha jól reagálok, akkor nem kezded megint ezt a „miattam van minden, elrontom az életed” dolgot! – mondtam nem éppen higgadt hangnemben.


- Nem érted? – nézett mélyen a szemembe. – Én is szenvedek ettől az egésztől, ami körülvesz. De ez még rendben van, hiszen én vállaltam. Viszont az, hogy már te is része vagy az őrületnek megijeszt! Nem bírnám elviselni, ha szenvednél! – az arca elgyötört volt, amit nem bírtam nézni. A reakcióm bizonyíték volt számára, hogy jó a gondolata, hogy nem fogom bírni. De már nem is ez érdekelt, hanem csak az, hogy eltűnjön az arcáról a fájdalom és visszakapjam azt a Robot, akibe beleszerettem. Nem bírtam, ha marcangolja magát.


- Úgy látszik te sem érted! – simítottam végig az arcán és hihetetlenül higgadtan kezdtem bele. – Nem számít ez az egész! – már nyitotta volna a száját, de rátapasztottam a mutatóujjam. – Had fejezzem be! – bólintott, így elvettem a kezem és az övébe helyeztem. – Lehet, hogy szokatlan és esetleg idegesítő a dolog, de mindez nem zavar annyira, hogy ne vállaljam érted, értünk! Mert akkor, csakis akkor szenvednék, ha nem lehetnék veled! – mikor befejeztem a szájához emelte összekulcsolt kezeinket és megcsókolta az enyémet.


- Nem értem, hogy vagy képes ezt vállalni! – rázta a fejét. Erre mosolyognom kellet.
- Emlékszel mit mondtál nekem reggel? – kérdeztem.
- Mit? – nézett rám kíváncsian.
- „Mert kis buta vagy és még mindig nem érted, hogy mennyire szeretlek! És, hogy nem bírom nélküled.” – idéztem őt. Erre már ő is elmosolyodott.


- Remélem egy hónap múlva is ezt fogod gondolni! – sóhajtott.
- Biztos lehetsz benne! – odahajoltam hozzá és megcsókoltam, hosszan és szenvedélyesen.


Közben megérkeztünk az étteremhez. Igaza volt, tényleg nem volt messze. Gyalog is hamar ideérhettünk volna, ha az a kis „akadály” nem jön közbe. Az étterem nagyon szép volt, most már azt is tudtam, hogy Rob kedvenc étterme Vancouverben a, Glowbal Grill.


Elindultam az étterem felé, de mielőtt az ajtóhoz értem volna Rob elkapta a kezem és visszafordított maga felé.
- Mi az? – érdeklődtem, miközben két keze a derekam köré fonódott.
- Valamit még mondani akartam! – nézett rám sejtelmesen.
- Tényleg? – simítottam végig a karján és a kezeim a nyaka körül állapodtak meg. – Mit? – fürkésztem türelmetlenül az arcát. Tekintetét mélyen az enyémbe fúrta és csak utána kezdett bele:


- Szeretlek! – ahogy kimondta nagyot dobbant a szívem. Eddig is tudtam, hogy így van, de most valahogy mégis másképp hangzott a szájából.
- Én is szeretlek! – húztam közelebb magamhoz az arcát, hogy szavaimnak nyomatékot adjak egy csókkal.

Nagy nehezen elengedtük egymást és bementünk az étterembe. Egy kedves úr fogadott minket:
- Jó napot! Segíthetek? – érdeklődött kedvesen.
- Jó napot! Pattinson néven van egy foglalásom két személyre. – mosolygott Rob. A férfi valamit nézett a listáján majd kedvesen intett.
- Kövessenek, kérem. – így tettünk. Átmentünk egy termen, majd egy aranyos sarokhoz vezetett minket. – Ez megfelel? – mosolygott.


- Tökéletesen! – felelte Rob. Kihúzta nekem a széket majd helyet foglalt velem szemben. Mikor jött a pincér rendelt italt mindkettőnknek, majd az étlapot kezdtük el nézegetni. Mikor visszatért a pincér az italokkal, leadtuk az étel rendelést is.
- Hogy ízlik? – érdeklődött Rob, mikor hozzáfogtunk az evéshez.
- Nagyon finom! – feleltem, miközben felszúrtam még egy falat húst a villámra és bekaptam.
- És a helyről mit gondolsz? – érdeklődött tovább.


- Nagyon kellemes és nyugodt hely! Tetszik! – mosolyogtam. – Hogy találtál rá?
- Még tavaly, mikor a Twilightot forgattuk, eljöttünk ide vacsorázni. – mondta, mikor lenyelte a krumplit és közben egy újabb húsgolyót szúrt a villájára.
- Sokat jártok el együtt? – kíváncsiskodtam.
- Igen, itt csak mi vagyunk egymásnak! – mosolygott, nekem is mosolyognom kellett az „itt csak mi vagyunk egymásnak” kijelentésén.


- De mégis kikkel vagy igazán jóban? – próbálkoztam tovább.
- Hát, azt már tudod, hogy Nikkivel nagyon jó barátok lettünk. Rajta kívül Jacksonnal és Kellannel vagyok még elég jóban. Meg Kristennel – ekkor egy kis fintor ült ki az arcomra, hiába Kristen nálam gyenge pont volt. Hiába tudtam, hogy Robert nem érez iránta semmit, tudtam, vagyis sejtettem, hogy Kristen nem így van a dologgal. – és Peterrel.


- Peter? – érdeklődtem, hiszen róla még nem hallottam.
- Igen Peter! Őt még nem ismered, most Los Angelesben van, majd ha visszajön neki is bemutatlak. Ő játssza Carlislet. – mondta. Kíváncsian várom, minél több barátját szeretném megismerni. Ahogy elnéztem őket, tényleg egy elég jól összeszokott csapatról van szó.


Ebéd után ismét taxiba szálltunk és a tengerpart felé indultunk. Egy igazán hangulatos sétányon szálltunk ki.
- Megint megkockáztatjuk a sétát? – mosolyogtam rá, mikor kiszálltunk a taxiból.
- Még egy próbát megér! – villantott egy elragadó mosolyt és kézen fogva elindultunk.



Rob szeretett volna meginni egy kávét, így beültünk egy csendes kis kávézóba a part mentén. Megittunk egy-egy cappuccino-t, elszívtunk hozzá néhány szál cigit, majd ismét útra keltünk.
Már naplemente volt, mikor a egy mólóhoz értünk, ami kivezetett hosszan a víz fölé. Robbal egészen a végéig sétáltunk.



Csendesen, Rob karjaiban figyeltem a naplementét. Láttam már párat, de ez valahogy mégis más volt. Figyeltem, ahogy messze a várost sárga fénybe öltöztették a lemenő nap sugarai. Olyan boldog voltam ebben a pillanatban és azt éreztem, hogy ezt az értést soha senki nem veheti el tőlem. Robbal itt, ebben a gyönyörű naplementében ölelkezni és forró csókokban összeforrni volt, az egyetlen dolog a világon, amire most vágytam, és ez megvolt nekem.


- Van itt neked valami! – kezdett kutatni a táskájában.
- Mi? – csillant fel a szemem.


- Ez! – egy plüssből készült kék ékszeres dobozt nyújtott felém, amire fehér betűkkel Swarovski volt írva. Elvettem és kinyitottam. A szám tátva maradt, ahogy megláttam egy vékonyka arany láncon függeni, egy csodaszép szív alakú, Swarovski kristályokkal kirakott medált. Rob elmosolyodott a tátva marad szám láttán.


- Látom eltaláltam! – és arca derűsen csillogott.
- Rob ez gyönyörű! De miért? Nem kellett vo… - nem hagyta, hogy befejezzem. Nem hagyott tiltakozni. Mutató ujját a számra tette, majd mikor látta, hogy feladtam letekerte a sálat a nyakamból és megfordított. Felrakta a láncot és visszafordított maga felé, hogy szemügyre vehessen.


- Tökéletes! – sóhajtotta és egy elégedett mosoly terült el az arcán.
- Hogy ne lenne az! Köszönöm! – suttogtam, miközben a kis medált forgattam az újaim közt. Majd megcsókoltam.
- Nincs mit köszönnöd! – simított végig kézfejével az arcomon. – Ez semmi ahhoz képest, amit tőled kaptam! – mosolygott.
- Miért mit kaptál tőlem? – értetlenkedtem. Felnevetett.


- Téged és ez nekem mindennél többet ér! – nem tudtam, hogy sírjak vagy mosolyogjak. Bár a sírás most jobban ment volna, teljesen meghatódtam, azon, amit mondott. Soha senkitől nem hallottam még ilyen szépeket. Balázs is… Ekkor az előbb még beárnyékolhatatlanak vélt boldogságom megrengett. Ahogy eszembe jutott Balázs és az, ami a múltkor történt, nagyon rosszul éreztem magam. Ugyan meggyőztem magam, hogy jobb ha Rob nem tudja, mert úgy sem jelent semmit, most mégis úgy éreztem, hogy tudnia kell. A kapcsolatunk komolyra fordult és nem tehetem meg, hogy egy ilyen dolgot elhallgatok előle. Ő is megérezte a hangulatváltozásomat.


- Édesem, minden rendben? – fürkészte az arcomat. Most vagy soha Viki, légy erős, el kell neki mondanod!
- Igen vagyis nem! Én… nekem el kell mondanom valamit! – hajtottam le a fejem.
- Mit? – kényszerített Rob az állam alá nyúlva, hogy a szemébe nézzek.
- Tudnod kell, hogy semmiség, nekem nem jelentett semmit! – mikor ez kimondtam Rob teste megfeszült.


- Viki! Mond már mi van, megijesztesz! - arca aggódó volt.
- Rendben! Balázs meglátogatott múlt héten. Azért jött, hogy meggyőzzön , mert velem akar lenni…- haboztam egy pillanatig.
- És? – kérdezte, de arcán már semmilyen érzelem nem volt.


- Megcsókolt és én visszacsókoltam. – suttogtam szégyenkezve, abban a pillanatban, ahogy ezt kimondtam Rob kezei lehullottak rólam, arca elgyötört volt és szeméből csak úgy sütött a csalódottság és a fájdalom.


- Én esküszöm hogy nem jelentett semmit! Nem éreztem semmit, nem is tudom miért csókoltam vissza csak… csak hiányoztál és nem is bírtam, ellöktem egy pillanat volt az egész! Sajnálom! – hadartam. Rob nem szólt semmit, csak üveges tekintettel bámulta a tengert. – Rob! Kérlek, mondanál valamit? – néztem rá esdeklően. Felém fordította a fejét, de nem nézett a szemembe.


- Induljunk! – mondta érzelmektől mentes hangon és elindult visszafelé. Nem tudom mire számítottam, ismertem már annyira, hogy tudjam nem fog kiabálni velem, de mégis számítottam valami reakcióra.



Csöndesen lehajtott fejjel kullogtam utána. A gombóc egyre csak nőtt a torkomban és a szememben égtek a könnyek, de nem engedtem kibuggyanni. A taxiban néma csendben ültünk egymás mellett, teljesen az ajtó mellé húzódott és kifelé bámult az ablakon, minden fajta kommunikációt megtagadva.



Már éppen azon voltam, hogy megkérem, hogy kiabáljon velem, hogy adja jelét, hogy ideges, hogy fájdalmat okoztam neki és, hogy nem akar többé látni. Mikor megcsörrent a telefonja.


- Igen? – szólt bele halkan, olyan halkan, hogy tudtam nagy a baj. – Nem… nemsokára… végülis rá… rendben, akkor ott! – és letette. Nem mertem hozzászólni. Odadobta a pénzt a taxisnak, majd bevágta az ajtót és elindult a hotel felé.



Nekem megint csak az utána kullogás maradt. A hotel közepén lefékezett, olyan hirtelen, hogy majdnem nekimentem. Felém fordult, de ahelyett, hogy rám nézett volna a falat bámulta és úgy kezdett bele:
- Jacksonék várnak a bárban. – mondta komoran.
- Jó és … mikor jössz fel? – motyogtam a végét már csak magamnak, mert a mondat elején hátat fordított és faképnél hagyott.


Nagy levegőt vettem és elindultam a kulcsért. Érthető jelét adta, hogy nem kíváncsi rám többet, a hazautazást latolgattam. A recepciónál Nikkibe botlottam:
- Szia, Viki! A bárba tartasz? – érdeklődött berűsen.
- Nem, én a szobába. – motyogtam.
- Minden rendben? Nem nézel ki túl jól! Történt valami? – zúdította rám a kérdéseit aggódó arccal.


- Csak Robbal összevesztünk! – sóhajtottam.
- Mi? Jaj, nem, szemét volt? Majd megkapja a magáét! – mondta eltökélten.
- Nem, nem az ő hibája volt! – ellenkeztem.
- Várj, feljössz a szobámba és elmesélsz mindent! – jelentette ki ellentmondást nem tűrő hangon.



Felkapta a kulcsot és közölte a recepcióssal, hogy most mégsem adná le, majd a lift felé kezdett húzni.
- De nem akarsz a többiekkel menni? – kérdeztem a liftre várva.
- Nem! Ha most találkoznék Robbal, az senkinek sem lenne jó! – kezdete.
- Mondtam, hogy nem az ő hibája! – ráztam a fejem, mialatt beszálltunk a liftbe. Niki benyomta a kettes gombot, majd felém fordult.


- Bármi is történt látszik, hogy téged bánt a dolog. És gondolom, Mr. hagyjanak szenvedni – miközben ezt mondta fintorogva macskakörmöket rajzolt a levegőbe. - meg elzárkózik a probléma megoldásától. Szóval, ha most találkoznék vele, nem bírnám ki, hogy ne osszam ki! – Nikki olyan határozott volt, hogy már csak arra eszméltem, hogy nyitja a szobája ajtaját és betessékel rajta.



Hasonlított Rob szobájához, de csak az elrendezésben. Ebben sokkal vidámabb színek voltak, mit Robéban. Illett is Nikkihez, benne egy igazán életvidám és laza csajt ismertem meg! Olyat, aki a nap 24 órájából 24-et, ezer százalékon képes pörögni. Leültem a kanapéra, majd Nikki is csatlakozott hozzám két üveg sörrel a kezében. Letette az asztalra, majd kérdő arccal hozzám fordult:
- Most pedig mesélj! – utasított.


- Ez elég bonyolult! – sóhajtottam, de Nikki csak türelmesen várt. – Szóval volt egy barátom Magyarországon, akivel majd 8 hónapig együtt voltam. Aztán, mikor Londonba költöztem, a kapcsolatunk nem bírta tovább. Kb. egy hónapja, kaptam tőle egy levelet, hogy újra akarja kezdeni, én persze írtam neki, hogy felejtse el. Úgy tűnt megértette, de múlt héten beállított és kérte, hogy kezdjük újra. Mondtam, hogy nem. De megcsókolt és nem tudom miért, én visszacsókoltam! – foglaltam össze, amilyen röviden csak tudtam a történteket.


- És? – húzta fel a szemöldökét.
- És ma elmeséltem Robnak a dolgot és azóta nem szól hozzám! – sóhajtottam.
- Ahogy elmesélted nekem úgy tűnik, hogy már nem érzel a volt barátod iránt semmit! – fejtette ki nézetét, miközben belekortyolt a kezében lévő sörbe.
- Persze, hogy nem és ezt Robnak is mondtam, de miután meghallotta a csók szót süketté vált az összes többire! – panaszkodtam.


- Elhiszem, nem könnyű eset! Mindig megnehezíti a saját helyzetét! – rázta a fejét. Nikki tényleg nagyon jól ismerte Robot.
- Tudod, én tényleg nem értem, hogy egyáltalán miért csókoltam vissze, de arról teljesen megbizonyosodtam, hogy nem érzek már iránta semmit! – folytattam.


- Pillanatnyi gyengeség! Sokat jelentette neked, esetleg abban a pillanatban rád törtek a régi érzések és ez vezényelt. – rántott vállat.
- Bárcsak Rob is ilyen könnyen megértené! – sóhajtottam és ittam egy kortyot a sörből. Nikki habozott egy pillanatig, majd belekezdett:


- Nagyon szeret téged, Viki! Mióta veled van, mintha kicserélték volna, rá sem ismerek. A régi magába forduló, magányos Robnak, akit megismertem, már nyoma sincs mióta találkozott veled! – egy pillanatra megállt és vette egy mély levegőt. – Biztos észrevetted, hogy mennyire nincs tisztában a saját értékeivel. Mondta is nekem, hogy nem érti miért vagy vele. Azt hiszem, most úgy érzi, hogy bebizonyosodott az a hülye elmélete, hogy rá fogsz jönni, hogy nem neked való! – húzta a száját. Abszolút értettem miről beszél, én is így éreztem és ötletem sem volt hogyan győzzem meg Robot, hogy nem jól gondolja, hiszen nem áll velem szóba.


- Zavar, hogy ezt gondolja! Nem akarja megérteni, hogy mennyire szeretem és, hogy ami köztünk van, az engem legalább annyira, ha nem jobban megváltoztatott, mint őt. – ahogy ezt kimondtam nem bírtam tartani magam és kicsordult egy könnycsepp a szememből. Ahogy Nikki észrevette közelebb jött és megölelt.


- Ne aggódj, most kifújja magát, iszik egy kicsit a srácokkal és utána, úgy sem fogja tovább bírni, túlságosan fontos vagy neki! – nyugtatott. - Ráadásul Jacksonék észhez térítik abban biztos lehetsz! – mosolygott.
- Sajnálom, nem akartam így kiborulni, de nagyon bánt, hogy így megbántottam! – szipogtam. Nikki egy zsebkendőt nyújtott felém.


- Nehogy mentegetőzz emiatt. Láttál volna engem, mikor Parissal összevesztünk egyszer. Két napig csak sírtam! – nevetett fel. – Tudod hamar nagyon fontos lett a számomra és nem tudtam elképzelni nélküle az életemet! Teljesen kétségbe voltam esve, hogy mi lesz velem nélküle! Aztán persze megoldódott, de az a két nap gyötrelem volt. – sóhajtott.
- Azt hiszem tudom miről beszélsz! – mosolyodtam el. – Mennem kéne! – vettem egy nagy levegőt.


- Helyes! – csapott Nikki a combjára. – Jaj, ne érts félre örülök, hogy itt vagy, de most fontosabb dolgod is van! – mosolygott rám.
- Tudom és köszönöm, hogy meghallgattál! – néztem rá hálásan.
- Ugyan, ez csak természetes! És ne hagyd magad, értesd meg vele, hogy hülye volt! – kacsintott rám. – Holnap pedig jó, ha 10-kor találkozunk a recepción? – kérdezte, miközben az ajtóhoz értünk.


- Holnap? – néztem rá értetlenül.
- Holnapra beszéltük meg, hogy elmegyünk együtt kicsit mászkálni! Vagy nem jó mégsem? – görbült le a szája.
- Jaj, persze ne haragudj, csak kiment a fejemből. Az remek lesz! – erőltettem mosolyt az arcomra.
- Rendben! – arca ismét vidám volt. – Akkor holnap, szia!
- Szia! – megölelt az ajtóban, majd elindultam a lift felé.



A szobába érve az várt, amire számítottam. Az üresség. Rob sehol sem volt. Leültem a kanapéra, hogy megvárjam. Hajnali kettőig ültem egy helyben, de Ő nem jött! Próbáltam hívni, de a telefonja ki volt kapcsolva.



Magamra húztam egy pokrócot és lehajtottam a fejem. Az éjszaka rémesen telt, ötpercenként felébredtem, de Rob nem jött haza.

A fotósok által készített kép a szerelmesekről:

http://i34.tinypic.com/2ijm9lv.jpg

Glowbal Grill:

http://i36.tinypic.com/xogndz.jpg

A sétány(látszik a móló is!)

http://i33.tinypic.com/2qjd8ow.jpg

És a nyaklánc, amit Robtól kapott:

http://i37.tinypic.com/ji2ic1.jpg