Egy új élet kezdete - 34. fejezet

Igen...


Sziasztok! Meghoztam a történet várva várt folytatását, azaz a 34. fejezetet! Azt hiszem nagy fejtörést okoztam mindenkinek az előző fejezet végével! Nagy volt az aggodalom és most kiderül volt-e rá okotok!:) Nagyon meglepődtem a kommenteken(amit ezúton is köszönök!), mivel kitaláltatok valamit! Majd úgy is meglátjátok mire gondolok!:)
Remélem tetszeni fog az új rész is!
Jó olvasást!

- Úgy látom megzavartam valamit! – közölte csalódottan a konyhába belépő barátnőm.
- Nem… én inkább kimegyek! – engedett el Balázs és elindult kifelé. Talán rájött, hogy hiba lett volna, neki is és nekem is.
- Viola! – kezdtem bele, de leintett.
- Nekem nem kell magyarázkodnod, Viki! De talán Robnak jogosan vannak félelmei! – letette az asztalra a behozott tányérokat majd felém fordult. Ez a legjobb barátnőm szájából nagyon rosszul hangzott. Ha tényleg így látja, annak oka van.
- Nem történt semmi! – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Igen, de történt volna, ha nem jövök be! Viki tudod, hogy nagyon szeretlek és csak ezért vagyok mérges. Talán el kéne gondolkoznod azon, mit is jelent neked Rob! – leült a székre és kérdően tekintett fel rám.
- Ezen nem kell gondolkoznom! Szeretem jobban, mint bárkit valaha! – vágtam rá azonnal.
- Akkor jó! Csak nem ez lenne az első botlásod Balázzsal, mióta együtt vagy Robbal! – folytatta a kínos témát.
- Tudom, de olyan nehéz, mikor azt mondja még mindig szeret és látom, ahogy szenved. Annyira szerettem őt és valahogy enyhíteni akarom a fájdalmát. Rossz így látni! – ültem le mellé.

- Értem szívem, és tudom mennyire nehéz ez neked! Emlékszem még mennyire szerettétek egymást, arra is milyen állapotban voltál, mikor szakítottatok! – mind a ketten beleborzongtunk az emlékbe. – De ezzel nem segítesz neki a felejtésben. Sőt sokkal rosszabb neki, ha úgy érzi, még van remény! – igaza van Violának, mint mindig.
- Majdnem megint elrontottam mindent! – sóhajtottam szomorúan.
- De csak majdnem és itt ezen van a hangsúly! Szerencsére a megmentő időben érkezett! – mosolygott rám. – Na menjünk ki, Rob is nemsokára itt lesz! – követtem Violát kifelé és közben hálát adtam az Istennek, hogy Rob nem pont akkor érkezett.

Kilépve megláttam, ahogy Anita Balázson csimpaszkodik. Furcsa volt őket együtt látni, azért is mert Anita sem külsőleg, sem belsőleg nem volt éppen Balázs esete. Csak egyet kívántam: Balázs találja meg a boldogságot, akár Anita, akár valaki más oldalán. Egykori szerelmem rám mosolygott, amiben felfedeztem egy kis bűntudatot és sajnálatot is. Kedvesen visszamosolyogtam, majd továbblépkedtem az ismerős arcok között.
- Kislányom, Robert mikor érkezik? – kérdezte anyám izgatottan. Elég nagy kedvence lett, amin nem csodálkozom. Kifogástalan viselkedésével bármelyik anyukát levenné a lábáról.
- Remélem hamarosan! – ösztönösen körbenéztem, hátha már itt van, de csalódnom kellett.
- Ha megjött, akkor hozom a tortát! – közölte mosolyogva és elsietett.

Éppen, hogy csak beszédbe elegyedtem egy kedves barátnőmmel, mikor valami furcsa érzésem lett. Mintha figyelnének. Oldalra fordítottam a fejem és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Ott állt Ő, az én kis életem értelme, mosolyogva engem figyelve. Nekem sem kellett több, letettem a poharat az asztalra és már rohantam is felé. Akár egy ötéves ugrottam a nyakába, össze-vissza csókolgatva tökéletes arcát.
- Nagyon hiányoztál édes! – susogta a fülembe két csók között.
- Nekem mondod? – fúrtam arcom a nyakába. Nem tudom mennyi ideig voltam képtelen elengedni, de csak arra lettem figyelmes, hogy Viola oda jön és én átengedem neki Robot, hogy Ő is köszöntse. Aztán szépen lassan jöttek anyuék és Allyék is, hogy üdvözöljék szerelmemet. Nekem a szívemet végre elárasztotta a melegség és a testemben is megjelent az ismerős bizsergés. Most, hogy itt van minden tökéletes.

Rob udvariasan tűrte, hogy bemutassam minden barátomnak, egy szava sem volt, csak kedvesen mosolygott és beszélt pár szót mindenkivel. Tudtam, hogy Balázsnak is be kell mutatnom, ezt nem kerülhetem el. De gondosan a végére hagytam.
- Hadd mutassam be nektek a barátomat! – húztam oda a gerlepárhoz. – Rob, Ő itt Balázs és a barátnője Anita! – a barátnője szót jócskán megnyomtam.
- Robert Pattinson. Örülök, hogy megismerhetlek! – kezdte udvariasan, de látszott rajta, hogy mennyire a háta közepére kívánja Balázst. Ez abban is megmutatkozott, mikor kezet fogtak. Rob kihúzta magát és a kelleténél jóval erősebben rázta meg Balázs kezét, aki természetesen legalább olyan ellenségesen méregette Robot, mint szerelmem őt. Lélegzet visszafojtva figyeltem a jelenetet.

- Nahát, nem gondoltam volna, hogy Ő a barátod! –hüledezett Anita. – Drágám, emlékszel arra a vámpíros filmre, amit a múlt héten néztünk? – fordult Balázs felé, aki bólintott. – Te játszol benne! – mutatott Robra, aki elmosolyodott. Tudtam, hogy utálja ha felismerik, de hát nincs mit tenni. – Hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte végül.
- Igazából Viola és a barátja által, aki Rob gyerekkori barátja. – válaszoltam és szerettem volna ennyiben hagyni a dolgot.
- És hol? – folytatta a faggatást.
- Londonban. – zárta rövidre Rob, aki látta rajtam, hogy idegesít a kíváncsisága.
- Nagyon jól néztek ki együtt! – kedveskedett, bár nem értem miért.
- Köszönjük! – mosolyogtam rá kedvesen. Még szerencse,hogy a következő pillanatban anyám odajött, hogy jön a torta, mert nem nagyon tudtam volna már mit mondani nekik.

Kihozták a gyönyörű nagy tortámat és letették az asztalra. Elfújtam a húsz gyertyát, amit mind rápréseltek a tortámra.
- Kislányom! Mivel nem nagyon tudtunk már neked mit venni, ezért apáddal eszünkbe jutott valami! – kezdett bele anya, majd jelentőségteljesen apára nézett.
- Mivel mondtad, hogy Roberttel szeretnétek összeköltözni, amit mi anyáddal százszázalékosan támogatunk, azt gondoltuk talán lehetne az ajándékunk a ház fele! – mosolyodott el apa. Egy pillanatig fel sem fogtam, amit mondott. Majd hevesen rázni kezdtem a fejem.
- Nem, apa ez túl sok! Semmiképpen sem! – hadartam.
- Nos, ez nem kérdés volt, mi így döntöttünk! – rántotta meg a vállát. Kétségbeesetten néztem Robra, akinek az álla szintén a betont súrolta.

- Alex, erre semmi szükség! – kezdett bele, de apa leintette.
- Gyerekek, nekünk ez nem nagy dolog és boldoggá tesz minket! – erősködött apa. Abban igaza volt, hogy az Ő munkájuk mellett, ez meg sem kottyan nekik, de mégis nagy dolognak éreztem! – Kérlek ne sérts meg. Viki! – mosolyodott el apa és megölelt, majd anya is oda lépett és együtt ölelgettek.
- Köszönöm! – suttogtam nekik hálásan.
- Ha már az ajándékoknál tartunk, akkor én is szeretném átadni az enyémet! – szólalt meg Rob kicsivel később, mikor már abbahagytuk az ölelkezést!
- Rob! Megbeszéltük, hogy nincs ajándék! – fordultam felé feszülten.

- Nos, ez nem is igazi ajándék! – hajtotta le a fejté és zavartan a cipője elejét nézegette. – Szóval csak egy kis apróság – belenyúlt a farzsebébe és elővett egy kis ékszeres dobozt. Oh, ha megint valami drága nyakláncot vagy karkötőt vett nekem, akkor visszavitetem vele. Elmosolyodott és szépen lassan felnyitotta a dobozt. Nagy meglepetésemre nem karkötő és nem is nyaklánc volt benne… csak akkor esett le mit tervez, mikor belekezdett.
- Viki! – letérdelt elém és megfogta a kezem. – Amióta először megláttalak arról álmodozom, hogy a feleségem leszel! Szeretlek és biztos vagyok benne, hogy veled akarom leélni az életem. Tehát most felteszem a kérdést! Viktória Steiner, leszel a feleségem? – alig kaptam levegőt a meglepődöttségtől. Erre aztán nem számítottam. Úgy bámultam rá, mint aki megnémult. Néma csönd vett körül minket. – Nem azt kérem, hogy holnap gyere hozzám, hanem, hogy egyszer! Csak szeretnélek a menyasszonyomnak tudni! – mosolyodott el a ledöbbent fejem láttán. Igazából azt sem tudtam mire várok, hiszen másra sem vágyom jobban, mint hogy vele legyek életem végéig. Elmosolyodtam és úgy feleltem a kérdésre:

- Igen! – elégedetten felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd felegyenesedett hozzám. Azonnal a nyakába vetettem magam és hosszan csókoltuk egymást, miközben a barátaim hangosan tapsoltak.
- Köszönöm! – suttogta a fülembe elégedetten.
- Szeretlek! – mosolyogtam és a könnyeimet törölgettem. Igen, nem bírtam ki sírás nélkül, annyira meghatódtam.
- Én is téged! – felelte és a vidámságát le sem tagadhatta volna. Jelenleg semmi mással nem voltam elfoglalva, mint vele. Csak néztem a tökéletes arcát és hálát adtam az égnek, hogy van nekem és ennyire szeret.

Szépen lassan az emberek odasereglettek és gratuláltak nekünk. Elsőként anya ölelgetett meg sírva, csodálkoztam volna, ha kibírja, majd apa, akinek egy kicsit tartottam a reakciójától.
- Ne nézz így kislányom, ennél boldogabb nem is lehetnék! Rob remek fiatalember, jobb férjet nem is kívánhatnék neked! – közölte felszabadultan. – Arról nem is beszélve, hogy igazi úriember. Először tőlem kérte meg a kezed! – húzta ki magát elégedetten, miközben megpaskolta Rob vállát.
- Tényleg? – fordultam Rob felé meglepetten, aki csak bólintott.
- Igen, mikor éppen nem voltál mellette a mai estén odajött, elmondta mit szeretne és a beleegyezésemet kérte! – mosolygott apa.

Anya még mindig pityergett, ezért mellé léptem és tovább ölelgettem. Aztán a nagybátyámék is gratuláltak, Ally majd ki ugrott a bőréből, hiszen nagyon is támogatja a fiatalkori házasságot. Már kérdezte is, hogy mikor lesz az esküvő, mire Robbal közöltük vele, hogy ez hosszú jegyesség lesz. Aztán a legjobb barátaink is gratuláltak, mint kiderült Mike már tudott róla. Violát megviselte, hogy Mike nem szólt neki, aki csak legyintett és megjegyezte, hogy Via valószínűleg kikotyogta volna, ezért nem mondta el neki.

Csak bámultam a gyűrűmet, ami csodás gyémántokkal volt kirakva. Nem akartam bele gondolni mennyibe is kerülhetett ez a csekélység.
Boldog voltam, azt hiszem soha nem voltam még ennyire elégedett az életemmel. Egy csodálatos férfit tudhatok a magaménak – most már a vőlegényemként -, nekem vannak a legjobb szüleim a világon és a legjobb barátaim. Sikeres vagyok a tanulmányaimat illetően, azt tanulom amit szeretnék és nemsokára összeköltözöm Robbal, abban a városban, amit imádok! Tökéletes életem van, szerencsés embernek mondhatom magam.

Lassan az emberek kezdetek szivárogni, az este végére már csak tényleg a szívemhez legközelebb álló emberek voltak ott. Aztán Ők is elmentek. Robbal mi is felmentünk a szobámba, hogy végre kipihenje magát.
- Ez volt életem legszebb napja! – mondtam halkan, miközben kijöttem a fürdőből.
- Nekem is! Ugye tudod, hogy nem sürgetlek semmivel! – fordított maga felé.
- Tudom kicsim! – csókoltam meg. – Először összeköltözünk, aztán ráérünk az esküvővel foglalkozni! Rengeteg időnk van! – mosolyogtam rá, mire egyetértően bólintott.

Ezen az estén már nem ez volt a téma köztünk. Rob lassan magával húzott az ágyhoz, hogy óvatosan végigdöntsön rajta és ajkaival bejárja testemet. Boldogan viszonoztam minden egyes édes percet, amit kaptam tőle. Lassan csókolt bele a nyakamba, a mellkasomba, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt a testemen, míg nem ajkaimat elégedett sóhajok hagyták el.

Kezeivel finoman kényeztette melleimet. Testem minden érintésére hevesen reagált. Sokáig nyújtotta az édes pillanatokat, míg nem sóvárogva kértem, hogy enyhisten kínlódásomon. Vágytam rá, nagyon is. Testünk újra eggyé vált és mind kettőnk ajkait felszabadult sóhaj hagyta el.

Lassan mozgott, én késséggel követtem az általa diktál ütemet. Csodálatosan boldog voltam, ez volt a mai este tökéletes lezárása. Szorosan fogtam körbe Rob testté, mikor mozgása egyre gyorsabb lett. Közel voltunk mind a ketten. Aztán Rob teste megfeszült fölöttem, ahogy az enyém is. Lihegve dőltünk el az ágyon, hogy a mellkasára húzódva végre álomba merüljünk.

Reggel, mikor felébredtem Rob még aludt. Nem is volt szándékomban felébreszteni, mivel még csak kilenc óra volt és amúgy is nagyon fáradt volt. Halkan kimásztam mellőle, nehogy felkeltsem. Én már nem tudtam volna aludni, ahogy a tegnap emlékei előtörtek, már tudtam, hogy miért nem. Ránéztem az ujjamra, amin ott ragyogott a csodás ajándék és a gyomromban ismerős bizsergés jelent meg. Izgatott voltam, hiszen menyasszony lettem. Ez csak még jobban megerősítette, az amúgy is erős köteléket köztünk.

Felvettem a rövidnadrágom és a toppom, amiben Rob érkezése előtt aludtam és elindultam kifelé. Nem is tudtam merre tartok, csak a föld fölött tíz centivel lebegve haladtam a kihalt folyosón. Ahogy elsétáltam anyuék szobája előtt, arra gondoltam benézek, hátha ébren van. Halkan lenyomtam a kilincset és bedugtam a fejem az ajtón.

- Gyere kicsim! – szólt anyu mosolyogva és megpaskolta az ágyat maga mellett. Mint valami ötéves, ugrándozva odamentem és bebújtam mellé az ágyba, átölelve őt. Percekig csak néma csendben feküdtünk és a hajamat simogatta. – Büszke vagyok rád! – törte meg a csendet.
- Miért? – néztem rá meglepetten.
- Nem tudom, csak olyan nagy vagy már. Úgy értem felnőttél és nemsokára feleség leszel! Ez furcsa egy anyának. - mosolygott.
- Azt hittem te is támogatod a fiatalkori házasságot, akárcsak Ally! – csodálkoztam rá.
- Ha megtalálod azt, akivel el tudod képzelni az életedet, akkor mindenképpen! – felelte kedvesen.

- Akkor én jól döntöttem! – mondtam teljes bizonyossággal.
- Efelől nem is volt kétségem! Látom, hogy néztek egymásra… pont olyanok vagytok, mint én és apád annak idején! – merengett el. – És mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezte izgatottan.
- Nem tudom, talán ha befejeztem az egyetemet, talán előbb! Ezt majd az élet hozza magával. – vontam vállat, miközben majdnem kiugrottam a bőrömből. – Apa hol van? – jutott eszembe.
- Be kellett mennie az irodába. – felelte – Tudod Ő is nagyon boldog és büszke rád! Biztos benne, hogy Rob remek fiú, azt hiszem teljesen az ujjai köré csavarta az apádat! – nevette el magát.

- Igen szerencsére nagyon megkedvelte! Ez nagyon sokat jelent nekem, hiszen tudod milyen! – forgattam a szemem az emlékek hatására.
- Nos, valóban nem egyszerű eset, de látod, akit kell azt szeret! – simogatta meg az arcomat kedvesen. Hát igen… valóban az a lényeg, hogy Robot szereti.
- Szerencsére! – sóhajtottam és visszadöntöttem a fejem anya vállára. Még egy ideig feküdtünk ott, aztán anya megszólalt:
- Menjünk és csináljunk valami reggelit, Rob biztos éhes lesz ha felébred! – bólintottam és feltápászkodtunk az ágyból.

A konyhában aztán anya lendületbe jött. Először megcsinált egy jó nagy adag rántottát, majd nekilátott palacsintát is sütni. Hiába mondtam, hogy nem egy tucat emberre főz, Ő csak legyintett és közölte, hogy Rob biztos nagyon éhes lesz a tegnap után. A tokomon akadt a szó és reméltem, hogy nem a tegnap esti lefekvés utáni akciómra célozgat Robbal. Egyrészt nagyon halkak próbáltunk lenni, másrészt meg messze van anyuék szobája és vastagak a falak, nem úgy mint Angliában.

Anya csak mosolyogva folytatta a sütögetést, nem is figyelve a rémült arcomra. Azt hiszem örült, hogy végre csöndben vagyok és nem mondom, hogy elég lesz már az étel.
Rob csak délben kelt fel, addig anyával bekaptunk valami apróságot, hogy mi is Robbal együtt ehessünk.

Rob viccesen kívánt jó reggelt nekem, leendő feleségének nevezett!
Sokat gondolkoztam azon, hogy abban az egy hétben amíg itt vagyunk mit érdemes megmutatni Robnak. Arra jutottam, hogy csak a legfontosabb nevezetességekhez viszem el, ráérünk még körbenézni, ha máskor jövünk.

Ma este Violával és Mikekal fogunk vacsorázni a belvárosban. Laurával rég nem beszéltem, ezért úgy döntöttem ma végre felhívom őt, hiszen a tegnapi eljegyzésemet is ideje elmondani neki! Meg amúgy is kíváncsi vagyok mi van vele és Tommal. Robtól is meg fogom kérdezni, hogy mit tud róluk, hiszen az egyik legjobb barátja és sokat beszélnek. Mikeból már sokat kiszedtem, de ennyi nem elég.

Tárcsáztam is a Londoni lakásunk számát, de mikor a harmadik csöngés után választ kaptam, nagyon meglepődtem…

Viki fürdőszobája:
http://i44.tinypic.com/168v9dy.jpg
Szülők hálószobája:
http://i41.tinypic.com/2j4eped.jpg
ÉS A GYŰRŰ:
http://i43.tinypic.com/t852rd.jpg

Anita:
http://i40.tinypic.com/1039zwj.jpg
Balázs(emlékeztetőül):
http://i44.tinypic.com/2ivnz0o.jpg