Egy új élet kezdete - 33. fejezet

Újra itthon

Sziasztok! Meghoztam a 33.fejezetet. Ebben elég sok dolog fog történni, ami megalapozza a következő részek történéseit! Remélem tetszeni fog! Várom a véleményeket és köszönöm az előző fejezethez a hozzászólásokat, nagyon örültem nekik!:)
Jó olvasást!

- Mi… mi újság? – kérdeztem nagyon feszülten.
- Felébredt! – felszabadult sóhaj hagyta el a számat. Mintha egy ezer kilós súlytól szabadultam volna meg.
- Hála Istennek! Akkor minden rendben lesz, igaz? – folytattam a vallatást.
- Igen. Jól van. Még az intenzíven tartják, ha holnapig nem jelentkezik semmi, akkor leviszik onnan és egy hét múlva talán már haza is mehet! – vázolta a helyzetet Erik.
- Akkor megreggeliztetem Jamieéket és bemegyünk, rendben? – mondtam egyre boldogabban.
- Az jó lesz. – elköszöntünk és örömmel újságoltam Robnak a jó hírt.

Szerencsére a gyerekek is fél óra múlva felébredtek, így egy kiadós reggeli után már a kórházba tartottunk.
Erik a folyosón várt minket és boldogságban úszott, akárcsak én. Bevitte a gyerekeket, aztán én is bemehettem hozzá, Robbal az oldalamon.
- Ally! – borultam a nyakába boldogan.
- Jaj, szívem óvatosan! Kicsit fáj… - nyögte ahogy ölelgettem. Észbe kapva elengedtem és két puszit nyomtam az arcára. – Rob, örülök, hogy te is itt vagy! – mosolygott kedvesen és váltottak két puszit. – És köszönöm nektek mindent! Erik mondta, hogy ti voltatok a srácokkal. Örülök, hogy jó kezekben tudhatom őket. – mondta hálásan.
- Ezt már mondtam párszor, hogy természetes. Én is örültem, hogy velük lehetek! – ráztam a fejem, elegem volt, hogy mindenki köszöngeti.
- Ha megbocsájtotok nekem most mennem kell! Örülök, hogy jól vagy Allyson! – ölelte meg finoman Rob! – Hívlak majd! – megcsókolt és elindult forgatni.

- Paige arról áradozott, milyen jó volt veled és Robbal. A barátod nagy kedvence lett! – nevetett, majd fájdalom jelent meg az arcán.
- Óvatosan még! – figyelmeztettem – Amúgy meg óriási támogatás volt nekem, hogy mellettem van. Szerencsés vagyok! – bólintottam.
- Igen, már mondtam, hogy nagyon kedvelem! Az elején izgultam, hogy elég jó-e neked, de most már tudom, hogy a legjobb! – fogta meg a kezem.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá. – Hallom nemsokára akár haza is mehetsz! – váltottam témát.
- Igen, igaz csak most ébredtem, de már megörülök, ettől a korházi légkörtől! – fintorgott. Nem tudom, hogy fogja kibírni, hogy itt kell feküdni, nem az az ember, aki sokáig kibírja egyhelyben.

- Arra gondoltam, hogy még nem jössz ki és Erik holnap már dolgozik, addig vigyázok a gyerekekre! – ajánlottam.
- Örülök, hogy ezt mondod, mert pont ezt szerettem volna kérni! Annak örülök a legjobban, ha te vagy velük és azt hiszem ők is ezt szeretnék! – mondta kedvesen, ártatlan arccal.
- Ebben az esetben, el is viszem őket! Nem jó nekik a korház! – álltam fel. – Holnap behozom őket megint! – nyomtam az arcára egy puszit.
- Köszönöm szívem! – bólintott.

A gyerekeket elvittem a játszótérre, hogy ne unatkozzanak, aztán mikor Erik hazajött én is elindultam az én Robomhoz.

A következő hét valahogy hasonlóan telt. Délelőtt a gyerekekkel Allynél voltunk, én sokszor visszamentem este is és vittem neki valami fonom ételt. Olyankor sokat beszélgettünk és nevettünk.

Aztán végre kiengedték másfél hét után. Még akkor is sokat volta m velük, hogy Ally tudjon otthon is pihenni. Egyik nap Paige addig könyörgött, hogy had jöjjön velem a szállodába, míg végül beleegyeztem és elhoztam magammal. Ally csak nevetett, mert Paige elsősorban nem miattam akart jönni, hanem Rob miatt. Kezdtem aggódni, hogy mennyire fogja őt megviselni, ha Rob végez a forgatással és elhagyjuk New Yorkot. Persze Ally biztosított, hogy bármikor kölcsön adja.

Anya naponta többször hívogatta Allysont és még azt is felajánlotta, hogy kiutazik. Aztán Ally megnyugtatta, hogy én itt vagyok és a szülei is folyton segítenek.
Egyre jobban közeledett a forgatás vége Rob számára, ez pedig azt jelentette, hogy én hamarosan elhagyom a várost és haza utazom a szüleimhez.

Egy nagy feladatot kaptam. Mivel Ally azt tervezte, hogy a gyerekekkel velem jönnek Magyarországra, hogy a nagyinkat meglátogassák. De most neki még volt pár vizsgálata, így megkérdezte elvinném-e őket egyedül is, hogy a gyerekek egy kicsit a nagyival lehessenek csak. Azonnal rávágtam, hogy igen és csak aztán gondoltam bele, hogy milyen nagy feladat is ez. De már bevállaltam.

Közvetlen járatra foglaltunk helyet, így még az átszállással sem kell bíbelődni és kevesebb, mint nyolc óra alatt megérkezünk.
Rob utánam jön másfél hét múlva és újra együtt leszünk. Ez a majdnem két hónap csodálatos volt. Bár New York továbbra sem tartozott a kedvenc városaim közé - ahogy Robnak sem-, de szívesen emlékszem vissza majdnem minden pillanatra.

Erik és Ally maradtak, én meg felszálltam a gépre a gyerekekkel, hogy végre haza menjek. Hiányzott a ház, a családom és még Magyarország is. Ahogy leszálltunk a gépről a gyerekek nagyon boldogok lettek.
Apa és anya vártak minket a reptéren és hosszú percekig ölelgettek minket. Aztán a nagyihoz mentünk, hogy lerakjuk a gyerekeket.

A nagyi majd ki ugrott a bőréből, mikor meglátott és csak egy kiló kaja belém tömése után volt hajlandó engedni, hogy haza menjek és végre aludjak a saját ágyikómban, az itteni szobámban. A ház változatlan állapotban volt, mint mikor legutoljára itthon voltam – karácsonykor -, minden a helyén volt.

Szerettem ezt a házat, anya ízlésesen rendezte be, kitűnő érzéke volt a lakberendezéshez, mindent maga választott a falak helyétől a bútorzaton át mindent. Óriási ház volt, a földszinten nagy nappali és konyha, meg egy dolgozószoba. Az emeleten pedig apuék hálószobája, az enyém és még két vendégszoba is helyet kapott. A kert is nagy volt, medencével és kerti sütögetővel megpakolva.

A következő két napban igyekeztem beállni az európai időzónára, ami kicsit nehezen ment most.
Aztán legnagyobb meglepetésemre hamarosan beállított Via és Mike. Azért lepődtem meg, mert nem mondta, hogy Ők is jönnek.
- Jaj, de örülök nektek! – ölelgettem őket felváltva. – De nem is tudtam, hogy jöttök! – vetettem a szemükre.
- Igazából csak egy hete döntöttük el! Anyuék addig rágták a fülem, míg bele nem mentem! – nevetett Viola.
- Édesem, naponta beszélünk telefonon. Lett volna lehetőséged elmondani! – folytattam a hisztit. Viola csak a szmét fogatta, nem tudott mit mondani. Amúgy meg a legjobbkor jöttek. Anya és apa dolgozott, így unottan tengettem napjaimat az óriási házban.

- Rob is jön! – mondtam izgatottan.
- Tudom, beszéltem vele! – na puff, gondolhattam volna, hogy Mikenak nem nagyon tudok újdonságot mondani Robról. Pletykásabbak, mint a csajok.
- Össze fogunk költözni! – csúszott ki a számon. Mike és Viola ledöbbenve fordították fejüket felém.
- Parancsolsz? – kérdezte Via ledöbbenten.
- Látom mégis tudok újat mondani! – kuncogtam halkan. – Szóval Rob felvetette, hogy költözzünk össze, én meg boldogan belementem! – világosítottam fel a két tátott szájjal bámuló barátomat.

- De ez… ez remek! – visongott Viola.
- Azt hittem, nem fogsz örülni, hiszen egyedül hagylak! – hajtottam le a fejem.
- Most csak viccelsz, ugye? – kérdezte nevetve. – Ha te boldog vagy én is! A legjobb barátnőm vagy, Viktória! – mondta szigorúan. Odamentem hozzá és megöleltem. Viola és Mike is elgondolkodtak, hogy talán összeköltöznek.
- És akkor mi lesz Laurával? – kérdeztem aggódva.
- Elfér! – nevetett Viola.

- Meg Tommal amúgy is olyan jól elvannak, alig látjuk őket! Talán ők is összebútoroznak! – majdnem megakadt a torkomon a kóla, ahogy Mike ezt mondta.
- Gondolod? – kérdeztem döbbenten.
- Nem tudom, csak mondtam. De el tudom képzelni! – rántott vállat. Ezek szerint dúl a szerelem a két fiatal közt.

A héten megérkezet Ally és Erik is New Yorkból és elég sok időt töltöttek nálunk. Végre újra együtt volt az egész család. Nekem mégis hiány érzetem volt… hiányzott Rob. Azzal nyugtattam magam, hogy nemsokára ő is itt lesz. Ez igaz is volt. Már csak pár napot kellett várnom, hogy újra együtt legyünk.

Rob érkezésén kívül volt még valami, ami vészesen közeledett. Ez nem volt más, mint a születésnapom. Mindig is utáltam, ha nagy hajcihőt csapnak, de ha valakinek egy Viola féle lány a legjobb barátnője, akkor elkerülhetetlen figyelmen kívül hagyni. Augusztus elsején van a születésnapom és Rob aznap este érkezik meg.

Próbáltam Violát leállítani azzal, hogy Rob fáradt lesz és nekem sincs kedvem a bulihoz, de rá kellett jönnöm, hogy semmi beleszólásom nincs a születésnapom ünneplésébe. Ráadásul remek támogatóra talált anyu személyében.

- Stella! Mit szólnál, ha Viki születésnapján este tartanánk itt egy kis bulit! Régi barátok és természetesen a család többi tagja! – kapta el Via anyát egyik nap a konyhában.
- Viola drágám, milyen figyelmes vagy! Természetesen semmi akadály a dolognak! – biztosította anya.
Fintorogva hallgattam, ahogy megbeszélik a teendőket.

Már csak két nap volt Rob érkezéséig, így egyre boldogabb voltam. Éppen jókedvűen szambáztam le a lépcsőn, mikor megérkezett Viola. A bulihoz szerzett be még néhány elengedhetetlen dolgot, mivel az is két nap múlva esedékes. A meghívottak listáját a pultra tette, ahogy elnéztem nem is olyan sok. Tényleg csak a család és néhány barát. A kezembe vettem, hogy pontosan átnézzem kikre is számíthatok, mikor szinte felvisítottam.

- Mi a bajod? – fordult felém Via értetlen arccal.
- Nekem mi a bajom? Mond, te normális vagy? – kérdeztem kétségbeesetten és meglóbáltam előtte a listát. – Balász? Hogy gondoltad? Rob és Balász egy házban? – kérdeztem, szinte hisztérikusan.
- Viki! Nem tehettem, hogy nem hívom meg. Minden régi barátunk itt lesz és Ő is közéjük tartozik! Nem lesz semmi baj! – mondta teljesen nyugodtan.
- Ez katasztrófa lesz! Azonnal felhívod és megmondod neki, hogy nem jön el! – utasítottam idegesen.

- Azt nem tehetem! Nagyon kellemetlen lenne! – rázta a fejét.
- Pedig meg fogod tenni. Ha lettél volna szíves közölni velem a terved, akkor szólhattam volna, hogy nem hívhatod meg! De te nem tetted, szóval, most viseled a következményeit! – förmedtem rá.
- Viki! – jött közelebb hozzám. – Nem lesz semmi gond. Vagy talán van mitől félned? – kérdezte kíváncsian. Tudtam mire céloz.

- Nem, ezt nem csinálod velem! Tudod, hogy túl vagyok rajta, én csak Rob miatt aggódom. Nem kényszeríthetem Balázzsal egy légtérbe. Hogy érezné magát szerinted? – kérdeztem az utolsó indokba kapaszkodva.
- Nézd a jó oldalát. Legalább bebizonyíthatod Robnak, hogy semmilyen hatással nincs rád! – érvelt tovább. Feladtam…kész Violával szemben úgysem nyerhetek.
- Rendben! De ha bármi baj lesz az a te lelkeden fog száradni. – mutattam felé sértődötten.
- Vállalom! – mosolyodott el győzelemittasan.

Görccsel a gyomromban ültem le reggelizni a születésnapomon. Apa és anya nem nagyon értették mi a bajom. Felköszöntöttek, majd átmentünk a nagyihoz ebédre, hogy Ő is átadhassa az ajándékát. Anya, apa, Ally és Erik este ott lesznek a buliban.

Felöltöztem a bulira. Mivel Rob is itt lesz egy szexi ruhát választottam, szerettem volna elkápráztatni. Meg amúgy is születésnapom van. A választásom egy zöld, körülbelül combközépig érő, gyöngyökkel kirakott ruhára esett. Már megvettem egy ideje, de még sosem volt rajtam. A gyöngyök ezüstösek voltak, ezért egy ezüstpántos magas sarkú szandált vettem hozzá.

Egyre jobban közeledett a hat óra, nekem meg egyre jobban fájt a gyomrom. Lassan kezdtek szivárogni az emberek, vagyis a rég nem látott barátaim. Az udvar kezdett megtelni. Éppen mosolyogva beszélgettem az egyik kedves barátnőmmel, mikor újabb emberek érkeztek. Vagyis csak kettő. Balázs és az egyik volt osztálytársam, Anita érkeztek meg. Letettem a poharamat, nagy levegőt vettem és odasétáltam Viola mellé, hogy köszöntsem őket. Nagy meglepetésemre kézenfogva várakoztak.

- Sziasztok! – mosolyogtam rájuk kedvesen.
- Szia! – köszöntek egyszerre. Balász elengedte a kezét és megölelt. Furcsa érzés volt, Viola végig figyelt, hogy hogyan reagálok. Aztán Anitának adtam két puszit.
- Örülök, hogy itt vagytok! Ráadásul úgy látom együtt vagytok! Gratulálok! – mondtam kedvesen.

- Köszönjük! – vette át azonnal a szót Anita. – A te barátod merre van? Úgy hallottam Ő is itt lesz. – nézett körbe és közben visszahúzta maga mellé Balázst, mint a tulajdonát. Tudtam, hogy Anita mindig is Balászt akarta. Sosem mondta, de egy barátnő megérzi ezt. Mindig is utált, mert Balász velem járt. Hát most az övé lett és ahogy látom nagyon elégedett. Talán azt gondolja, hogy zavar. De ebből nem eszik.

- Nemsokára jön! Mike, Viola barátja most indult el érte a reptérre! – mosolyogtam rá, figyelmen kívül hagyva a szúrós tekintetét.
- Tényleg, milyen hülye vagyok, pedig Balázs említette is, hogy angol! – kacagott fel.
- Igen. – hagytam rá.
- És mióta vagytok együtt? – faggatott tovább Anita, és közben Balázs reakcióját figyelte.
- Augusztus közepén lesz hét hónapja! – válaszoltam még mindig kedvesen.

- Aszta, az nem semmi! Mi még csak két hónapja, igaz macika? – simított végig Balázs karján. Alig bírtam visszafojtani a nevetést. Macika? Balázs utálja, ha becézgetik.
- Jah! – nyögte megrökönyödötten. Na, ez is szép kapcsolat…
- Igyatok valamit, én addig foglalkozom egy kicsit a többiekkel is! – otthagytam őket, nem bírtam volna nézni ezt a tettetett tökéletességet. Viola is követett.

- Ez jó lesz! – nevetett mellettem. Igazat kellett neki adnom, igen vicces lesz figyelni, ahogy Anita próbálja bebizonyítani, hogy Balázs mennyivel jobban illik hozzá, mint hozzám. Legalább nem fogok unatkozni, míg Rob meg nem érkezik!

Újra beszédbe elegyedtem a többiekkel. A listán szereplő összes ember itt volt. Nem volt vészes, annyira nem voltunk sokan. Tényleg csak egy szűkebb réteg volt jelen. Talán 15-en voltunk, plusz ugye a családom néhány tagja.

Apa amint meglátta Balázst üdvözölte. Ő volt az egyik szerencsés barátom, akit kedvelt. Meg most ugye Rob… Kicsattanó örömmel beszélgetett vele, érdeklődött az élete iránt.
Láttam, hogy az étel vészesen fogy, így bementem a konyhába, hogy pótoljam.
Éppen nagyban tettem vettem, mikor eszembe jutott, hogy egy kis üdítőt is kéne kivinni. Ahogy megfordultam, hogy a hűtőhöz lépjek egy pillanatra megállt bennem az ütő.

- Halálra rémisztettél! – suttogtam rémülten és a hűtőhöz léptem.
- Ne haragudj, csak láttam, hogy bejöttél és gondoltam beszélgethetnénk kicsit kettesben! – elővette azt a káprázató mosolyát, amitől annak idején levegőt sem kaptam. Most is megdobogtatott bennem valamit, de ez már nem ugyan az volt. Talán csak egy halvány szikrája annak, amit rég éreztem. Valaha mindennél többet jelentett nekem, de most már be kell látnom, fele annyira sem szerettem, mint Robot.

- Rajta! – ösztönöztem és kivettem egy üveg kólát. Nem úgy tűnt, mint aki bele fog kezdeni, így végül én szólaltam meg. – Meglep, hogy Anitával látlak! Nem számítottam rá, hogy ti ketten bármikor is együtt lesztek! – törtem meg a kínos csendet.
- Bevallom én sem! De aranyos lány és legalább van mellettem valaki! – lépett közelebb.
- Szóval csak pótlék? – kérdeztem meglepetten, nem ilyennek ismertem Balázst.
- Mellette legalább nem gondolok folyton rád! – mondta ki, amit a legkevésbé szerettem volna hallani. Közelebb lépett, teljesen a pultnak szorított.
- Én azt hittem…

- Én is! Én is azt hittem, hogy végre túl vagyok rajtad, hogy sikerült végre tovább lépnem. Egészen a mai estéig azt hittem talán ismét boldog lehetek! – karját két oldalam mellé támasztotta a pultra, ezzel engem csapdába ejtve. – Aztán megláttalak, olyan gyönyörű vagy, mint voltál, sőt talán még annál is szebb és előtörtek a régi érzelmek! Rá kellett jönnöm, hogy nem bírok túllépni rajtad, nem tudlak elengedni! – suttogta és szeméből sütött az őszinteség.

- Balázs, én… én nem tudok mit mondani! Kérlek, ne csináld ezt velem! Lassan egy éve vége és én már rég tovább léptem. De nehogy azt hidd, hogy nem fáj ezt hallanom! Megőrjít a tudta, hogy akit ennyire szerettem bántom! – mondtam fájdalomtól elfúló hangon.
- Szerettél… - nyögte fájdalmasan, mint akiben tudatosul, hogy tényleg vége. Végigsimítottam elgyötört arcán, mire homlokát az enyémnek döntötte.
- Sajnálom! – összeszorított szájjal, szinte némán mondtam ki az utolsó szavakat. Lehunyta a szemét, arcunk nagyon közel volt egymáshoz.

Úgy éreztem ezt még megtehetem, ez az utolsó alkalom, hogy elgyengülök. Több hibát nem ejtek, csak még ennyit, hogy valamennyire enyhítsem fájdalmát. Talán én is vágytam rá. Vagy csak a régi érzéseim késztettek rá? Nem tudom…

Nem volt időm végiggondolni, mert a konyhaajtó kinyílt. Balázs és én is oldalra kaptuk a fejünket a hangra. Ahogy ránéztem a megrökönyödött emberre, már tudtam, hogy majdnem elkövettem életem legnagyobb hibáját. A kék szemek meglepődöttséget sugároztak felém és talán csalódottságot…

A ház(+kert):
http://i50.tinypic.com/316kfti.jpg
A nappali:
http://i50.tinypic.com/10gjipk.jpg
Konyha:
http://i50.tinypic.com/2d13c6g.jpg
Viki szobája:
http://i47.tinypic.com/2zhjcc6.jpg

Viki a bulin:
http://i50.tinypic.com/epi109.jpg
(a házról folyamatosan kerülnek majd fel képek...meg szereplők is!)