Egy új élet kezdete - 11. fejezet

Váratlan levél



Sziasztok!
Megígértem, hogy kaptok ma meglepit! Biztos rájöttetek, hogy az egyik a kép! Viki és Rob első közös képe. Bizony lesz még több is!:) Már sok kész van, de nem sietjük el a dolgot! Lesz, olyan is(vagyis a legtöbb olyan lesz),ami majd a történethez kapcsolódik!:)
A második meglepi pedig az, hogy ez megint egy hosszú rész! Remélem örültök neki és nem csalódtatok a meglepikben!
Lenne egy kérésem! Szeretném tudni, hogy pontosan hányan olvassátok a történetem! Mert az oldalon lévő számlálóból tudom, hogy nem annyian, ahányan írni szoktatok (akiknek ezúton is nagyon köszönöm!)! Szóval azt kérném, hogy legalább most az egyszer mindenki írjon, aki elolvassa a fejezetet! Fontos lenne nekem!!!
És érdekel, hogy mi a véleményetek a képről!:)

Abban a pillanatban kitártam az ajtót és a nyakába ugrottam.
- Szia! - mondta miközben viszonozta ölelésemet.
- Szia! – szorítottam még jobban magamhoz, közben beleszagoltam a nyakába és magamba szívtam isteni illatát. Mikor végre elengedtem becsuktam az ajtót. Odaléptem hozzá és szenvedélyesen csókoltam hosszú ideig, nagy nehezen elvettem ajkaimat az övéről.

- Annyira örülök, hogy itt vagy! – bújtam megint hozzá és az arcára emeltem tekintetem. Egyszerűen képtelen voltam türtőztetni magam.
- Nem jobban, mint én! - mosolygott. Akartam mondani, hogy azt nem hiszem, de folytatta – Mi ez az isteni illat? – szaglászott.
- Sütöttem csirkét! Eszünk? - kérdeztem.
- Igen, az jó lenne! – mondta és elkezdtem a konyha felé húzni. Miközben tüsténkedtem le sem vette rólam a szemét. Kicsit zavarba ejtő volt, majdnem le is ejtettem a tányért. Szerencsére a tányér megúszta, így elkezdhettünk enni.

- Ez nagyon finom! – jegyezte meg miközben bekapott még egy falatot.
- Köszönöm! A nagyim receptje. – mondtam.
- Tőle tanultál főzni?- kérdezte.
- Nagyrészt igen! – feleltem.
Miután megvacsoráztunk elpakoltam. Ragaszkodott hozzá, hogy segítsen. Kivettem két sört a hűtőből.
- Menjünk a nappaliba! – ajánlottam.
- Menjünk! – bólintott.

Elindultunk befelé, majd a kanapéra ültünk. A tévében ment egy film, amit elkezdtünk nézni, de nem igazán tudtam arra figyelni. Izzott a bőröm a tudattól, hogy ott ül tőlem néhány centire.
Közelebb kúsztam és hozzá bújtam, arcomat a nyakába fúrtam. Kezével a karomat simogatta, ami nemsokára már a nyakamon cirógatott. Kirázott a hideg tőle.

Nekem nem is kellett több, felnéztem rá és megcsókoltam. Elhúzódott, de csak azért, hogy kezével hátra tűrje a hajamat, hogy a nyakamhoz férhessen. Aztán ajka már a kulcscsontomat csókolta végig őrjítő lassúsággal. Kezemmel a hajába túrtam. Forrt a vérem és zihálva rántottam fejét az enyémhez. Szenvedélyesen csókolózni kezdtünk, hátra döntött a kanapén és fölém hajolt. Így csókolózunk tovább. Keze minden porcikámon végig simított.

Hirtelen felült és a kezemet megragadva húzott engem is. Az ölébe ültem, szembe vele. Mellkasát végig simítva kezem ismét a hajába vándorolt. Nyakát csókoltam és elégedetten hallgattam, ahogy felsóhajt, majd ismét a szájára nyomtam az enyémet. Kezeimmel pólója alját kerestem, mikor megtaláltam lehúztam róla és a földre hajítottam. Ő is megszabadított a pólómtól. Ekkor kezével a fenekem alá nyúlt és felpattanva a kanapéról a hálószoba felé igyekezett.

Az ágy előtt aztán a lábamra állított, szorosan ölelt magához, azt hiszem, ha nem teszi összecsuklottam volna. Ajka a nyakamat és a mellkasomat kényeztette, kezem a sliccéhez vándorolt és lehúzta azt. Miután a gatya lekerült róla és rólam is az ágyra döntött. Kezével a hátamon járt és kikapcsolta a melltartómat, majd elhajította. Végignézett immár szinte teljesen meztelen testemen és felsóhajtott.
- Gyönyörű vagy! – mondta mosolyogva.

A szívem hevesebb kalapálásba kezdett, ha ez még lehetséges volt egyáltalán, arcomat elöntötte a forróság. Ajkaimmal az övéhez hajoltam és szenvedélyesen csókolóztunk tovább.
Nem sokkal később már semmilyen ruha nem volt rajtunk. Érzékien simogattuk egymást, keze és csókjai bejárták egész testemet. Mikor nyelvével lassan a mellemen körözött éreztem, hogy már nem bírom sokáig, amit egy nyögéssel adtam a tudtára.

Neki is ekkor jöhetett el az pont, ahol már nem bírta féken tartani vágyait és végre magához húzta csípőmet.
Mozgásának ritmusa, nyögéseink, ahogy egymás nevét suttogtuk, mind csak fokozták a vágyat. Ez egész más volt, mint az előző éjszaka. Most teljes odaadással szeretkeztünk végig.
Zihálva feküdtem a mellkasára simulva, mind a ketten próbáltuk visszaállítani lélegzésünket normális tempóra. Karjaiban aludtam el.

Arra ébredtem, hogy Robert ujjai hegyével a gerincemet simogatja. Hason feküdtem, fejem a fal felé volt fordítva. Lassan felé fordítottam, ekkor ujjai tétován megálltak.
- Ne, haragudj nem akartalak felébreszteni! Csak nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzád! Olyan gyönyörű vagy! – mentegetőzött oldalán feküdve, kezével a fejét támasztotta. Mosolyognom kellett, olyan ártatlan képet vágott. Felkönyököltem.
- Már hogy haragudnék! – simítottam végig az arcán és megcsókoltam. Arcomat a nyakába fúrtam és kis csókokkal halmoztam el.

Szótlanul feküdtünk egy ideig egymás karjaiban, majd magamra húztam az én takarómat és felültem. Elvigyorodott én pedig kérdően néztem rá.
- Este nem voltál ilyen szégyenlős! – mondta. Elpirultam, ahogy eszembe jutott a tegnap este. A gyönyör, amit neki köszönhetően éltem át megint csak.
- Akkor másra koncentráltam! - szégyenlősen mosolyra húztam a számat. Hátat fordítottam és az ágy vége felé kezdtem kúszni.
- Viki! – szolt utánam, így visszanéztem rá. Tétován nézett, én pedig türelmesen vártam, hogy mit szeretne mondani.

– Szeretlek! – mondta és bátortalanul elmosolyodott. A szívem hangos kalapálásba kezdett. Ez a szó csak fokozta boldogságomat. Csak remélni mertem, hogy ezt fogja mondani. Gondolkodás nélkül rávetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. Elvettem számat az övéről és a szemébe néztem.
- Én is szeretlek! – mondtam neki. Mind ketten elmosolyodtunk, majd folytattuk a csókot.

– Gyere! – ültem fel ismét, magammal húzva őt is.
- Hova? – nézett rám csodálkozva. Nyomtam egy csókot a szájára.
- Gondoltam lezuhanyozhatnánk… együtt! – mosolyogtam kacéran.
- Tetszik az ötlet! – mosolygott vissza. Éppen ő is felült mikor megszólalt a mobilom.
- Pillanat! – nyúltam az éjjeli szekrényre a telefonért. – Igen? – szóltam bele.

- Szia, Domi vagyok! – jött a válasz.
- Szia, mondjad! – sóhajtottam, mert most nem éppen ehhez volt kedvem.
- Azért hívlak, mert kaptunk egy feladatot a főiskolán. A tanár nagyon kreatív kedvében volt. Egy darabot kell gondolatban színpadra vinni! – mondta.
- Oh, és miben tudok segíteni? – érdeklődtem.
- Hát, a dramaturgiában! Esetleg tudsz adni valami anyagot? – kérdezte reménykedve.

- Ő… azt hiszem igen! – gondolkoztam – Mikorra kéne?
- Igazság szerint szerdára kell elkészíteni… Úgyhogy ma neki kéne állnom! – mondta.
- Tehát most kéne! – micsoda logika – Jó, akkor előszedem a jegyzetem és van egy könyv is. Abban is van, ami hasznos lehet! Mikor jössz érte? – kérdeztem.
- Az egyik haveromnál vagyok. Mondjuk egy órán belül, ha érte megyek az jó? – érdeklődött. Huh, az elég hamar van gondoltam!
- Jó! – mondtam.
- Köszi, akkor megyek! Szia!- búcsúzott el.
- Szia! – mondtam. Sóhajtottam és letettem a telefont. Robert kérdően nézett rám.

- Domi volt! Előadást ír és szüksége van hozzá anyagra! Idejön érte. – magyaráztam.
- Akkor a zuhany elhalasztva? – kérdezte lemondóan. Elmosolyodtam és megsimítottam az arcát.
- Arról szó sem lehet! – csókoltam meg.
- Mikor elment? – kíváncsiskodott tovább.
- Nem, mert ha már átjön, biztos marad egy ideig! – ráztam a fejem – Most zuhanyozunk! – mondtam. – Menj előre, mindjárt ott vagyok!
- Oké! – mondta és elment a fürdőbe.

Felkaptam a hálóingem és gyorsan megkerestem a jegyzeteim és a könyvet. Leraktam az asztalra a nappaliban és Robert után indultam.

Mikor beléptem a fürdőbe már folyt a víz, ő pedig a behúzott függöny mögött volt. A hajamat a fejem tetejére gumiztam, a hálóingemet a padlóra dobtam és beléptem mellé.
- Szia! – mosolygott és rögtön magához húzott egy csókra. Levettem a tusfürdőt és kenegetni kezdtem magam.
- Megmosnád a hátam? –nyújtottam felé a flakont és hátat fordítottam neki.

Elvette, a tenyerébe öntött belőle, elkezdte őrjítően lassan és gyengéden a hátamat simogatni a tusfürdővel. Egyre lejjebb mosta a hátam, majd mikor a csípőmhöz ért, keze a hasamra csúszott. Most ott simogatta, immár tusfürdős testemet. Végül a melleimet kezdte masszírozni, közben ajkával már a nyakamat és a vállamat kényeztette.

Lehelete csiklandozott, amire felsóhajtottam. Kezeit újra a csípőmre tette és megfordított. Átkaroltam a nyakát és szenvedélyesen megcsókoltam. Nyelveink hosszan időztek a másik szájában. Újra a hátamat simogatta két kezével, végül pedig a fenekemet. Finoman bele- bele markolt, amire ő és én is felnyögtünk.

Kicsit megemelt és a falhoz nyomott. Abba hagytam a csókot, mert tudtam, hogy még 10 másodperc és nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Domi bármikor megjöhet! – ziháltam.
- Gyorsak leszünk! – suttogta a nyakamba.
- Nem akarok gyors lenni! Azt meg főleg nem akarom, hogy közben azon kelljen aggódnom, hogy vajon mikor szakít félbe minket a csengő! - nagy nehezen elvettem kezem a nyakából és végigsimítottam a mellkasán. Beleborzongott érintésembe, amitől csak még nehezebb volt türtőztetni magam.

- Rendben! – mondta lemondóan és ő is elengedett – De legközelebb nem úszod meg! – vigyorgott.
- Nem is akarom! – viszonoztam a vigyort.

Mikor kimentünk Robert-nek szólalt meg a telefonja, hosszan beszélt valakivel. Közben én a konyhában csináltam a pirítóst a reggelihez.

Miután letette megreggeliztünk. Mire befejeztünk megszólalt a csengő! Beengedtem Domit.
- Szia! – adtam neki két puszit.
- Szia! – mondta és belépett. Robert kijött a konyhából.
- Rob! – szólítottam meg a csodálatos férfit, aki immár visszavonhatatlanul hozzám tartozott, testestül és lelkestül. – Ő itt Domi! – intettem Domi felé- Domi! Ő pedig Robert! – simítottam végig a mellkasán.
Bemutatkoztak egymásnak.

- Na, gyere, a nappaliban vannak az anyagok! – irányítottam befelé Domit. Leültünk a kanapéra és a kezébe adtam a könyvet és a jegyzeteket. Robert is leült mellénk és egy könyvet vett a kezébe.
- Köszi! – mondta Domi.
- Szóval, mi a darab? – kérdeztem.
- Hamlet! – nézett rám lemondóan.
- Oh! Rögtön első évben keményen kezd…- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Bizony! Nem kispályás a tanár! – mondta.
- Van már valami elképzelésed? – kérdeztem.

- Reméltem, hogy ebben is segítesz! – vigyorgott. Hát persze, hogy gondolta.
- Kaptatok valami instrukciót? – érdeklődtem tovább.
- Azt szeretné, ha mindenki elképzelné a saját Hamlet előadását! Végig kell gondolni, hogy hogyan állítanád színpadra.– magyarázta, én pedig gondolkodtam, hogy mit is kéne kezdenie a dologgal. Ekkor támad egy elég jónak tűnő ötletem.

- Figyelj, be kell tartani az Erzsébet korabeli színjátszás szabályait, vagy el lehet készíteni, vagyis képzelni kortárs előadásként? – kérdeztem.
- Persze, ahogy nekünk tetszik! Teljesen szabadon alkothatunk! – vigyorgott.
- Remek! Én azt javaslom neked, hogy képzeld el kortárs darabként. Minden legyen benne 21. századi, a ruhák, a díszlet minden! - mondtam.
- Igen, ez jó! Én is valami ilyesmire gondoltam. – lelkesedett Domi.
- Jól van, a dramaturgiával ezek szerint nem lesz probléma!- mosolyogtam.
Kicsit még beszélgettünk, hogy hogyan akarja felépíteni a dolgozatot. Majd kicsit hétköznapi témákról.

- Hogy sikerült a randi? – kérdeztem.
- Milyen randi? – nézett rám kérdően.
- Múlt vasárnap egy randira igyekeztél! – néztem rá ferde szemmel. Hogy lehet egy randit elfelejteni?
- Ja, az! – vigyorgott – Az rémes volt! Nagyon jó csaj volt, de alig volt közös témának. Egyszerűen nem tudtunk beszélgetni semmiről. – rázta a fejét.
- Sajnálom, pedig olyan lelkes voltál. – együtt érzően néztem rá.
- Ugyan semmi, már túltettem magam a csalódáson! – vigyorgott mindent tudóan.

- Héj, máris van más? – vágtam karon. Eléggé ismertem Domit, ahhoz, hogy tudjam, mi jár a fejében.
- Mondhatjuk! Ma este találkozom valakivel. – mondta kicsit szégyenlősen.
- Ismerem? Hogy találkoztatok? – kíváncsiskodtam.
- Nem ismerheted! – gondolkozott - Szerdán találkoztam vele először egy bulin.
- Remélem, ez sikeresebb randi lesz! – mondtam vigyorogva.
- Oh, biztos vagyok benne!– mosolygott. Kicsit még beszélgettünk, aztán elköszönt.

Rob végig ott volt velünk és a könyvet olvasta, így legalább nem untattuk. Bár néha, mintha kicsit gyanakvóan mért volna minket végig. De lehet, hogy csak képzelődtem.

Kikísértem Domit, majd visszamentem Robhoz.
- Remélem nem unatkoztál nagyon! – mondtam, miközben beleültem ez ölébe és átöleltem a nyakát. Ő is átölelt engem.
- Viccelsz! Érdekes volt! Domi mit tanul? – kérdezte.
- Színészetet! – mondtam.
- Tetszett, amilyen tanácsokat adtál neki! Nem csak gyönyörű és okos vagy, de kreatív is! – ezt úgy mondta, hogy közben tekintetét mélyen belefúrta az enyémbe. Kicsit zavarba is jöttem.

- Ugyan, ez semmiség volt! – mondtam zavartan. Igazán nem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- És még szerény is! – mosolygott.
- Na, jó úgy látom eltökélted, hogy mindenképpen zavarba hozol! – néztem rá mosolyogva. Erre szenvedélyesen megcsókolt. – Arra gondoltam, hogy főzök valamit ebédre! – simítottam végig karján. – Van valami, amit szívesen ennél? – érdeklődtem.
- Csinálhatnál valami magyaros ételt! – vágta rá. Elgondolkodtam, hogy mi is legyen az!
- Rendben! – húztam a konyha felé. – Csinálok csirkepörköltet, remélem ízleni fog!
- Biztos vagyok benne! – mosolygott.

Hozzáláttam a főzéshez. Robert végig az asztalnál ült és figyelte, hogy mit csinálok. Egyszer csak mögém lopakodott és a derekam köré fonta a kezeit, fejét pedig a vállamra támasztotta. Így kevergettem tovább az ételt egy ideig.

Rátettem a fedőt és Rob felé fordultam. Nyaka köré tekertem a karomat, mélyen a szemébe néztem és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan is lehetek ilyen szerencsés. De félbeszakított szenvedélyes csókjával.
- Anyukám hívott reggel! Meséltem nekik rólad és szeretnének megismerni! – a szívem kalapálni kezdett az izgalomtól. Találkozni kedvesünk szüleivel mindig nagy lépés. – Mondtam nekik, hogy megkérdezlek, hogy készen állsz-e rá! Mit gondolsz? – mosolygott ellenállhatatlanul.
- Természetesen készen állok! – mosolyogtam vissza. – Mikor?
- Holnap meghívtak ebédre! – simított ki egy tincset az arcomból. Nagyon izgatott lettem, egy másodperc alatt száz gondolat cikázott az agyamban. Vajon tetszem majd nekik? Miket mondhatott Rob rólam? És ehhez hasonló dolgok. De nagyon vártam már.

Arra gondoltam, hogy, elviszem én is hozzánk… de akkor nyilallt belém a felismerés, hogy ez nem lehetséges! Hiszen az én szüleim Magyarországon élnek! Ettől persze jókedvem alábbhagyott. Ezt ő is észrevette. – Valami baj van? Meggondoltad magad? – nézett rám aggódva.
- Nem, nem! Persze, hogy nem! – vágtam rá – Csak tudod, elszomorított, hogy én nem tudlak bemutatni a szüleimnek! – sütöttem le a szemem. Kezét az állam alá tette és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Emiatt nem kell aggódnod! El fogunk menni együtt Magyarországra és akkor hivatalosan is bemutathatsz nekik! - nézett a szemembe.
- Komolyan gondolod? – néztem rá kérdően. Elmosolyodott és megcsókolt.
- Igen! Nem ígérem, hogy az elkövetkezendő néhány hónapban, de hamarosan! – fürkészet arcomat.

Ekkor eszembe jutott, hogy miért is nem az elkövetkezendő néhány hónapban. Óriási fájdalom nyilallt belém pedig még itt volt, itt tartott a karjaiban. Mi lesz velem, ha csak gondolatától így kiborulok, hogy két hét múlva el kell szakadnunk hosszabb időre? Kétségbeesve nyomtam ajkamat az övéhez. Ki akartam élvezni minden egyes másodpercet, amit vele lehetek.

Megragadta a vállamat és eltartott magától. Nem értettem mi lehet a baj. Az arcomat fürkészte, mialatt az övére aggódás ült ki. – Te sírsz? – kérdezte kétségbeesve. Kezemmel az arcomhoz értem, majd meglepetten vettem tudomásul, hogy nedves. Észre sem vettem, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim. – Valami rosszat mondtam? – arca cseppet sem lett nyugodtabb, sőt ha lehet még aggódóbb volt.

- Nem akarom, hogy elmenj! – vetettem magam a nyakába. Hátamat kezdte simogatni.
- Nem megyek sehová! – nyugtatott, de hangján nem hallatszott a megkönnyebbülés.
- Nem most! – túrtam fejem a nyakába. Mikor kimondtam kezei megálltak a hátamon és egész teste megmerevedett.

Elvettem fejem a nyakából, hogy az arcára nézhesse, de semmilyen érzelem nem volt rajta felfedezhető. Észbe kaptam, hogy milyen lehet neki ezt hallani. – Sajnálom, ezt… ezt nem kellet volna mondanom! – ráztam a fejem.
- De kellett, mivel így érzel! – simított végig hajamon. – Nekem is legalább ennyire fáj, ha nem jobban! – nézett rám elgyötört arccal. Egy pillanatig habozott, de végül folytatta. - Ettől féltem az elejétől kezdve, hogy mekkora fájdalmat fogok neked okozni azzal, ha el kell mennem. Nem akartalak ennek kitenni! Sajnálom! – szegte le a tekintetét. Most rajtam volt a sor, hogy arra kényszerítsem, nézzen a szemembe, nem hibáztathatja magát.

- Ne, ne csináld ezt! Nem te tettél ki ennek! Én vállaltam! - néztem rá eltökélt arccal. – És, ha azt hiszed, hogy egy pillanatig is megbántam, akkor nagyon tévedsz! Soha, hallod, soha nem voltam még ennyire boldog! – mosolyodtam el.
Ez így volt, sosem voltam még ilyen boldog. Most már ő volt az én kis világom közepe.

Végigsimítottam elgyötört arcán. Tekintete kicsit megenyhült.
- Én sem! És mindet megteszek, hogy ez így is maradjon! – mondta és magához ölelt. Egy percig csak szótlanul álltunk, majd folytatta. – Nem kell aggódnod, nem leszünk két hónapig távol! Vannak ötleteim… - suttogta a hajamba már kicsit vidámabb hangon és félmosolyra húzta a száját. Ránéztem és majdnem elvesztem gyönyörű tekintetében.
- Szeretlek! – mondtam neki szenvedéllyel a hangomban.
- Én is téged! – mosolygott rám és közben kezével letörölte a maradék nedvességet az arcomról, majd megcsókoltuk egymást. Ekkor a meghitt pillanatot valami sistergés szakította félbe. Ijedten ugrottam meg.

- Jézusom, a kaja. – vettem le a lángot.
- Odaégett? – kérdezte.
- Csak majdnem! De megmentettem. – mosolyodtam el. Kicsit megnyugodtam, főleg mikor azt mondta, hogy nem leszünk két hónapig távol. Kíváncsi voltam, hogy mit talált ki, de nem akartam faggatni, gondoltam, ha itt az ideje majd elmondja. – Jaj, nincs tejföl! – jutott eszembe.
- Elmegyek a boltba! – ajánlotta fel. – Kell más is?
- Nem, csak tejföl! A kulcs az ajtóban van. – mosolyogtam rá. Hogy lehetek ilyen feledékeny, gondoltam. Nyomott egy utolsó puszit a számra és elindult. Amíg távol volt megterítettem, majd a nappaliban vártam rá. Mikor meghallottam a kulcszörgést az előszobába siettem. Valami nem volt rendben az arcáról ítélve.

- Valami baj van? – kérdeztem.
- Nem, csak pár rajongó felismert! Pedig direkt a fejemre húztam a kapucnit. Nem tudom, hogy valaha hozzá szokom-e ehhez! – csóválta a fejét. – Remélem nem követtek!
- Azért ennyire csak nem elvetemültek! – mosolyogtam. De lekonyult a szám, ahogy elfintorodott. – Vagy mégis? – néztem rá.
- Nem, biztos nem, csak én vagyok kicsit paranoiás. – vigyorgott. Hozzáléptem és megcsókoltam.
- Én is az lennék! – néztem a szemébe. Szeme összébb szűkült. – Mi az?- érdeklődtem.
- Az hagyján, hogy engem zaklatnak, hiszen ez valamilyen szinten érthető is, – fintorodott el. - de téged ettől meg akarlak védeni!
- Erről már beszéltünk! Még mindig ugyan az a véleményem, kitartok a döntésem mellett! – simítottam végig a karján. – Engem nem érdekel! – biztosítottam.

- El sem tudod képzelni milyenek tudnak lenni a rajongók, a lesifotósokról nem is beszélve! – rázta a fejét. – Nem tudom, hogy eléggé átgondoltad-e.
- Nagykislány vagyok, megbirkózom vele! – erősködtem. – Vagy talán téged zavarna, ha kiderülne? – néztem rá kérdően.
- Dehogy! – vágta rá. – Sőt nekem csak könnyebb lenne! Én tényleg csak miattad aggódom! Mindent tudni akarnak majd rólad és…– simította meg az arcom.

- Felesleges!- vágtam rá ki. – Nem zárhatnánk le ezt a témát? Eddig még nem tud rólunk a média, majd ráérünk akkor foglalkozni a dologgal, ha rájönnek!- nyomtam egy gyors csókot az ajkára és lezártnak tekintettem a témát. - Ebédeljünk meg és utána megmasszírozlak, ha szeretnéd! – mosolyogtam rá.
- Ez jól hangzik!
Az ebéd, nagyon ízlett neki, legalábbis ezt állította. Utána a hálószoba felé vettük az irányt. Hasra feküdt, én ráültem és masszírozni kezdtem. Közben beszélgettünk. Egyszer csak nem válaszolt és láttam, hogy a szeme csukva van.

Mellé feküdtem, megfogtam a kezét és egy csókot nyomtam a szájára, majd én is elaludtam mellette.

Mikor felébredtem és az órára pillantottam meglepődtem, hogy a kijelző fél hatot mutatott. Ilyen sokáig aludtam volna? Mondjuk fáradt voltam, hiszen éjszakai program nem az alvás volt.

Rob még mindig csendesen szuszogott mellettem. Csöndben kilopakodtam, hogy ne ébresszem fel. A nappaliba mentem és bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzem az e-mailjeimet.

Azt hittem eldobom az agyam, mikor kinyitottam a fiókom. Egy olyan címről érkezett az e-mail, amire nem is számítottam. Nagy volt a kísértés, hogy kilépjek, és ne olvassam el, de a kíváncsiságom erősebb volt.

Így hát megnyitottam és olvasni kezdetem a levelet, amit lehet, hogy nem kellett volna…