Egy új élet kezdete - 6. fejezet

Meghívás

Ahogy ígértem felkerült a 6.fejezet. Ebben a fejezetben Robert végre megtesz egy fontos lépést…
Remélem tetszeni fog nektek!:)
Jaj, még valami! Szeretnék sok-sok KOMMENTET!!!:D
Puszi


Éppen akkor hozta a pincér a tiramisut, mikor beértünk. Mike Violáét kóstolgatta.
Robertre néztem, és ő is odafordult.
- Megkóstolod? – kérdeztem. – Nagyon finom.
- Igen. – szedtem a kanállal és a szájához emeltem.
- Na, milyen? – érdeklődtem, miközben ízlelgette.
- Tényleg nagyon finom! –bólintott.
- Ugye? Kérsz még? – kérdeztem tőle. És újabb adagot szedtem a kanállal.
- Nem, köszönöm. – válaszolta. Ránéztem és próbáltam csábítóan leenni a tiramisut a kanálról. Mosolygott.

Miután megettük mindet megint kimentünk cigizni. Most vittem a narancslevemet is. Alig, hogy rágyújtottunk. Megint odajött egy Robert rajongó. Vagyis most kettő. Ezúttal teljesen jól reagáltam. Mosolyogtam és úgy tettem, mintha természetes lenne. A lányok olyan 17 évesek lehetek.

Most Mike készítette a fotót. Én és Via csak figyeltünk.
- Nagyon szépen köszönjük a fotót! – mondta az egyik lány.
- Nincs mit. – válaszolta Robert. Én közben csendesen iszogattam a narancslevem és figyeltem. A másik lány szólalt meg.
- Kérhetek valamit? – kezdte, de nem várta meg a választ – Megharapnál? – kérdezte teljesen komolyan.

A szemeim kidülledtek és a számban lévő narancslé, amit éppen lenyelni készültem kispriccelt. Annyira meglepődtem. Robert észrevette és rám nézett.
- Bocsi! – tátogtam hang nélkül, köhécselve, mert valamennyit félre is nyeltem.
Ekkor már a nevetéssel küszködtem. Elmosolyodott. Viola mellettem szintén, Mike pedig pár lépésre tőlünk kuncogott.

- Ne haragudj, de nem! – mondta udvariasan, miközben visszafordította a fejét a lányokhoz. A kérdést feltevő lányon látszott, hogy csalódott volt.
- Köszönjük a fotót. Sziasztok. – mondták és elmentek. Miután kellő távolságra voltak Robert felém fordult. Én pedig nem bírtam ki.
- Ez sokszor elő fordul?- kérdeztem széles mosollyal. Már ő is mosolygott.
- Volt már rá példa! – mondta őszintén.
- Ez durva volt, haver. – mondta Mike kuncogva és megpaskolta Robert karját. Mind nevettünk.
Visszamentünk az étterembe. A pincér hozta a számlát. Robert érte nyúlt, de Mike megfogta a másik végét.
- Majd én! – mondta Mike.
- Nem, én szerettelek volna meghívni titeket! – válaszolta Robert és húzta a számlát.
- Akkor felezzünk! – próbálkozott Mike. Robert a fejét rázta.
- Nem! – jelentette ki. Mike lemondóan elengedte a számlát.

Robert megnézte, majd a zsebébe nyúlt és belerakta az előhúzott pénzt a noteszba, a blokk mellé. Majd a pincérnek nyújtotta.
- Köszönjük. – mondta neki.
- További szép estét! – válaszolt a pincér és elment.

Elindultunk kifelé. Az ajtóban Robert elvette a kabátom és rám segítette.
- Ha már nem engedted, hogy fizessek, - kezdte Mike, mialatt az étterem előtt álltunk -, akkor hadd hívjalak meg titeket holnap vacsorára, hozzám! Én főzök. Ugye, ráértek holnap?– kérdezte. Robert elmosolyodott.
- Viki és én igen! – vágta rá Viola. Majd rám nézett én meg bólogattam.
- Rendben. – mondta Robert.
- Remek, akkor 7- re várlak titeket! – örvendezett Mike.
Robert mindenkitől elbúcsúzott, majd hozzám lépett.
- Szia! – mondta és felém hajolt. Kezét a karomra tette és két puszival elköszöntünk.
- Szia! – válaszoltam.

Gyorsan hazaértünk, Mike felkísért minket az ajtóig. Ott érzékeny búcsút vett Violától és elment. Violával leültünk a kanapéra.
- Szóval játszik a Twilight- ban? – bólintottam - És nem tudtad?
- Nem! – mondtam.
- És kit játszik? – érdeklődött.
- Mint kiderült Edward Cullent, a vámpírt, aki beleszeret az emberlányba. – mondtam.
- De ez nem változtat semmit az érzéseiden, ugye? – kérdezte aggódva. Sóhajtottam.
- Nem, az enyémeken nem! De a helyzeten igen! – mondtam lemondóan.
- Ezt meg hogy érted? – nézett rám értetlenül.

- Ugyan Viola! – kezdtem – Miért akarna tőlem bármit is! Lehet, hogy nem is gondolja komolyan. - mondtam elkeseredve. Viának kikerekedett a szeme.
- Amit pénteken láttam, az nagyon is komoly volt! – mondta határozottan.
- Légy belátó. Lehet, hogy csak szórakozott. Nem hinném, hogy komoly lenne! - reménykedtem, hogy tévedek, de tényleg ettől tartottam. – Bárkit megkaphat.
- Nem! – ellenkezett. – Nem szórakozott, komolyan gondolja. Ma is látszott rajta. Figyeltem. Lehet, hogy bárkit megkaphat, de ő téged akar. Ebben biztos vagyok! – mondta teljes bizonyossággal.
- Nem szeretnék feleslegesen reménykedni! – válaszoltam.

- Figyelj, Mike is megmondta, aki ismeri őt! Nem mondta volna, amit mondott, ha nem gondolná, azt, hogy tényleg kedvel téged. Vagy, ha azt gondolná, hogy csak szórakozik. Hidd el! – mondta meggyőződéssel. Próbáltam hinni neki, de kétségek voltak bennem.
- Szeretném, ha igazad lenne! – válaszoltam.
- Igazam van! De holnap is ott lesz. És te is látni fogod az igazam, ebben biztos vagyok! – mondta.

Hogy lehet ennyire biztos magában, gondolkoztam. Annyira szeretném, ha igaza lenne. Még csak két napja ismertem Robertet, de már tudtam, hogy őt akarom! Minden perccel egyre biztosabb voltam benne. Innen már nem volt visszaút.
Aludni mentünk, de még nem voltam álmos, így befejeztem a könyvet, amit délután kezdtem olvasni. Közben szerencsére elálmosodtam. Miután becsuktam a szemem, el is nyomott az álom.

Fél hétkor csörgött a telefonom. Elkészültem gyorsan és elindultam a suliba. Hamar eltel a délelőtt és már mehettem is a srácokért.

Az volt a szerencsém, hogy az ő sulijuk egy utcára volt az én főiskolámtól. Onnan pedig 15 perc séta volt a házukig. Így mindig gyalog mentünk haza.

Mikor beértünk a házba, leültünk a konyhában. Segítettem nekik a házi feladatban. Utána bepakoltam holnapra Matt cuccait.
Majd eszembe jutott, hogy visszahoztam Lilly-nek a könyvet.
- Köszönöm! – nyújtottam át neki.
- Tetszett? – kérdezte érdeklődve.
- Aha, nagyon jó könyv. - mondtam és eszembe jutott Robert, meg, hogy ma este megint látom. Izgatott lettem, nagyon is.

Hogy eltereljem a figyelmem elkezdtem megcsinálni a holnapi tízóraijukat. De nem sikerült a figyelemelterelés, végig Roberten gondolkodtam.
Mikor befejeztem visszamentem a nappaliba a gyerekekhez.
- Viki! – szólt Lilly. – Szerdán a suliban kell maradnunk délután, mert valami rendezvény lesz. – mondta.
- Oh, szeretnéd, hogy veletek menjek? – kérdeztem.
- Nem, csak diákok lehetnek ott! Ilyen suli utáni játék délután lesz! Külön az alsó és felső tagozatnak! Kötelező a részvétel. – mondta és elhúzta a száját – Hétig tart, úgyhogy majd apa elhoz minket!
- Rendben! – mondtam.

Matt felvetette, hogy társasozzunk! Úgyhogy elkezdtünk monopoly-t játszani.
Mire befejeztük Adam is haza ért. Így indulni készültem, de Adam még mondani akart valamit.
- Szerdán nem kell jönnöd, mert a gyerekeknek valami vetélkedő lesz a suliban tanítás után, sokáig. Így majd én elhozom őket. – mondta.
- Tudom, Lilly már szólt róla! Akkor holnap találkozunk!– válaszoltam. Elköszöntem a gyerekektől és eljöttem. Menet közben az órámra néztem és láttam, hogy 6 óra van. Így elkezdtem igyekezni.

Mire hazaértem Via már készülődött. Észrevette rajtam, hogy ideges vagyok, mert késni fogunk.
- Nyugi! Már szóltam Mike-nak, hogy késünk, mert dolgozol. – mondta.
- Köszi! – és közben bementem a fürdőbe.

Gyorsan letusoltam és újra kifestettem magam. A hajamat megfésültem és egy hajpántot raktam bele, majd néhány tincset előre szedtem. Aztán a szobámba rohantam és kivettem a fekete csőszáru farmert, meg a sötétlila garbómat és felvettem. Beraktam a fekete gyöngy alakú fülbevalómat a fülembe és kimenetem az előtérbe.

Viola már kabátban volt. Felvettem a tegnap esti csizmám és a kabátom.
- Gyors voltál! – mondta Via.
- Igyekeztem. – mosolyogtam rá, közben felkaptam a táskámat is.
Bezártunk és kisétáltunk az utca végére a buszmegállóhoz. Ott állt meg az a busz, ami Mike háza közelében rakott le. Busszal 10 percre lakott.

Épp időben értünk oda, mert két perc múlva már jött is. Fél nyolcra oda is értünk.
Mike ajtót nyitott. Köszöntem neki, majd beléptem. Épp levetkőztünk, mikor Robert mosolyogva lépett ki a nappaliból egy sörrel a kezében és a hajába túrt.

A szívem dobogni kezdett, ahogy megláttam. Olyan jól nézett ki ma is. Egy szürke nadrág volt rajta és egy fekete póló.
- Sziasztok. – mondta. Odajött és adott két puszit nekem, majd Violának.
Mike beterelt minket a nappaliba, mert még nem volt teljesen kész.
- Viola, tudnál segíteni? – nézett jelentőségteljesen Viára. Tudtam, hogy azért csinálja, hogy kettesben maradjuk és én hálás voltam neki ezért.
- Persze! – ment vele Viola. Robert-el ketten maradtuk a nappaliban.

Egymással szemben álltunk. Robert rámosolygott és viszonoztam.
- Hogy telt a napod? – érdeklődött.
- Köszönöm, jól! – mondtam.
- És a tied? – érdeklődtem én is.
- Szintúgy. – mondta és félmosolyra húzta a száját. Olyan jól állt neki, hogy a gyomrom összerándult tőle és teljesen elvesztem.
- Mike, mondta, hogy dolgozol! Mit? – kérdezte.
- Egy családnál vigyázok két gyerekre. – válaszoltam néhány másodperc perc elteltével. Ennyi időre volt szükségem ahhoz, hogy visszatérjek a földre az előbbi mosolya miatt. – Elhozom őket a suliból és velük vagyok még az édesapjuk haza nem ér a munkából.
- Szereted? – érdeklődött tovább.
- Nagyon. A srácok nagyszerűek, nagyon szeretem őket. – mondtam őszintén.

Viola bejött, hogy kész a vacsora. Kimentünk a konyhába és nekiláttunk. A vacsora isteni volt. Nagyon szeretem Mike főztjét, nagyon jól főz. Bélszínt sütött és hozzá saláta volt.
Vacsora alatt végig beszélgettünk és nevettünk.

Mikor befejeztük a nappaliba indultunk, de én és Robert az erkélyre mentünk cigizni. Kicsit fújt a szél, de nem volt kellemetlen.
- És, ma megkért valaki, hogy harapd meg? – kérdeztem viccelődve.
- Nem, ma még nem! – mondta és elmosolyodott.
- Hát, ebben az esetben, megtennéd? – kérdeztem és a nyakamra mutattam. Kitört belőlünk a nevetés. Majd komolyabb lett.
- Sajnálom, hogy tegnap ilyen helyzetbe hoztalak! – mondta és az arca komoly lett – Lehet, hogy jobb lett volna, ha felkészítelek. – nézett rám sajnálkozva. – Mikor kiderült számomra, hogy nem tudod, ki vagyok, hogy nem láttad a Twilight-ot, úgy döntöttem még nem szólok, nem, amíg nem ismerjük meg egymást jobban. Tudtam, hogy engem látsz, én, érdekellek és nem Edward Cullen, ahogy mostanság mindenkit.– mondta őszintén. Ekkor végre megértettem, hogy miért nem szólt.

- Nem volt semmi baj, csak meglepődtem! – vontam vállat. – De ha tudom, akkor sem érdekelt volna. Akkor is te érdekeltél volna és nem egy szerep! - mondtam nyíltan és közelebb léptem hozzá. Az sem zavart, hogy az előbbi mondatommal nyíltan elmondtam neki, hogy nem közömbös nekem. Bár biztos vagyok benne, hogy már magától is rájött. Mintha megkönnyebbült volna, attól, amit mondtam. Reméltem, hogy így történet.
- Igen, most már tudom. – mosolygott. Ekkor felém emelte a kezét és egy hajtincsemet kivette az arcomból és a fülem mögé tűrte. A szívem erősen kalapálni kezdett.
Egy kis ideig csak bámultunk lefelé az erkélyről, majd visszafordult felém, ezért én is így tettem.

– Tudod, azon gondolkoztam, hogy lenne-e kedved…- habozott egy pillanatig – hogy találkoznál- e velem. – várta a válaszomat, de én csak pislogtam. Majd megint megszólalt. – Úgy értem kettesben. – mosolygott elragadóan.
- Igen! – adtam választ a kérdésére. Annyira reméltem, hogy ezt ma este megkérdezi! Violának megint igaza lett volna? Tényleg engem akar? Ebben a pillanatban annyira boldognak éreztem magam. Teli mosolyra szaladt a szája.
- Mit szólnál szerdán egy ebédhez? – kérdezte és egyik kezét a nyakamra helyezte.
- Az remek lenne. – hebegtem. Láttam az arcán az örömöt. Valószínűleg nekem is hasonló érzelmek voltak felfedezhetőek az arcomon.

- Elviszlek a kedvenc éttermembe. – mondta mosolyogva. Majd közeledni kezdett az arcával felém, de Mike lépett ki az ajtón. Erre mi szétrebbentünk. Végig nézett kettőnkön és vigyorgott.
- Violával arra gondoltunk, hogy megnéznék egy filmet! Mit szóltok hozzá? – kérdezte. Nekem inkább lett volna kedvem itt kint maradni vele, de fázni kezdtem. Egymásra néztünk.
- Oké. – szólalt meg Robert. Miközben Mike-ot követtük befelé egy elég lemondóan csengő sóhaj hagyta el Robert száját. Erre csak mosolyogni tudtam, amit szerintem ő nem látott.

- Mit nézünk meg? – kérdeztem, mikor beértünk.
- Horrort! A Jason X- et. – mondta Viola, aki a kanapén terpeszkedett.
- Jaj, hoztál kukoricát? – kérdeztem és nevetni kezdtünk. A fiúk kérdően néztek ránk.
- Vikivel, mindig volt nálunk egy zacskó kukorica, ha horrort néztünk. Végig a fejünk előtt tartottuk és mögüle kukucskáltunk. – magyarázta Via.
- Most majd a vállamba temeted a fejed! – mondta Mike és leült Viola mellé a három személyes kanapéra. Viola hozzábújt.

Én a kétszemélyes kanapéra ültem. Jobban is örültem, mert így közelebb lesz hozzám Robert! Leült mellém, jó közel. Ez volt a szerencsém, mert különben kénytelen lettem volna mindenféle haditervet kieszelni, hogy hogyan kerüljek hozzá közelebb.

Mike elindította a filmet. Robert a háttámlára rakta a kezét, közvetlenül mögém.
Egy ideig nem történt semmi ijesztő. Majd hirtelen kezdtek fogyni az emberek. Sokszor összerezzentem, ha valami hirtelen történt.
Az egyik gyilkosság olyan idegölőre és ijesztőre sikerült, hogy Robert vállára tettem a fejem. Megfogta a vállamat a mögöttem lévő kezével és magához szorított. Ez annyira jó érzés volt, a film további részét hozzápréselődve néztem.

Mikor vége lett a filmnek Robert elvette a karját körülem. Miért nem volt hosszabb a film gondoltam. Viszont egészen elálmosodtam rajta. Viola az órára pillantott.
- Háromnegyed tizenegy van! Ideje lenne indulni. – mondta.
- Oké. – válaszoltam.
- Hazaviszlek titeket! - mondta Robert.
- Köszi Rob! – hálálkodott Mike. Lekísért minket az autóig, ahol elköszöntünk tőle.

Mikor hazaértünk Robert is kiszállt a kocsiból és elém állat.
- Köszi, a fuvart! – köszönt el Via. – Én felmegyek. – indult el.
- Mindjárt megyek én is! – kiáltottam utána, majd ismét Robert felé fordultam.
- Akkor szerdán érted jövök! Hányra jöjjek? – kérdezte.
- Kettő az jó? – érdeklődtem.
- Kettőre itt vagyok! – mondta. – Aludj jól! – kezével a karomat simogatta.
- Te is. – mondtam kábultan. Adtunk egymásnak két puszit és nagy nehezen elindultam felfelé.

Bementem a lakásba és mily meglepő, Viola az ajtóban várt rám.
- Na? – kérdezte és izgatottan nézett rám.
- Szerdán vele ebédelek! – mondtam.
- Ugye megmondtam! – örvendezett.
- Igazad volt! – mondtam neki – Most viszont megyek aludni, mert nagyon álmos vagyok! Jó éjt, Via! – nyomtam egy puszit az arcára.
- Jó éjt! – válaszolta.

Bementem a fürdőbe, átöltöztem és fogat mostam. Majd bebújtam az ágyamba. Felhúztam a telefonom 8-ra. Az első két órám elmarad holnap, így csak 10- re kell mennem és ahhoz elég 8-kor felkelni. Hamar elnyomott az álom, bár izgatott voltam a szerda miatt, már most!