Egy új élet kezdete - 5. fejezet

Megvilágosodás

Feltettem az 5.fejezetet! Ebben a részben Viktória megtudja, hogy ki is az a férfi, akit olyan nagyon kedvel! Remélem tetszeni fog!

Végül pedig a szokásos kérés! Véleményt szeretnék kérni mindenkitől, aki elolvassa a fejezetet! Látnom kell, hogy hányan olvassák, hogy folytassam-e?! Jöhet negatív illetve pozitív kritika is, mind a kettő sokat segít!!:)
Köszönöm!

Reggel 9-kor keltem, kipihenten. Megreggeliztem, megmosakodtam, felöltöztem és közben átgondoltam, mit is kell ma csinálnom. És akkor eszembe jutott, hogy vasárnap van. Majd az estére gondoltam. Alig bírtam magammal, ezért úgy döntöttem, hogy gyorsan elkezdem intézni a dolgaimat, mert akkor gyorsabban telik az idő!

Elindultam a könyvesboltba, mert ki kellett olvasnom egy könyvet a főiskolára, és a könyvtárban nem volt meg. Írtam egy cetlit Violának:

Szia!
Elmentem könyvet venni! Körülbelül két óra és itthon vagyok!
Puszi, Viki

Szerencsére az első könyves boltban megtaláltam, amire szükségem volt, így fél egyre már otthon is voltam. Viola épp a tegnapi vacsorát melegítette. Megebédeltünk együtt.
- Van valami terved estig? – kérdezte miközben pakoltunk a konyhában.
- Meg kell írnom egy házi dolgozatot szerdára. Utána pedig elkezdem olvasni a könyvet, amit ma vettem. Az is a suliba kell! – mondtam. – És te terveztél valamit?

- Majdnem, mint te! – mosolygott – Nekem is ki kell olvasnom egy könyvet.
- Hánykor indulunk. – kérdeztem.
- Mike értünk jön 18: 40-re. – mondta Via miközben, berakta a vizet a hűtőbe.
- Az remek lesz. Na, menjünk, csináljuk a dolgunkat. - ajánlottam.

A házi dolgozattal fél 3-ra kész lettem, így gyorsan belekezdtem a könyvbe is. Mivel elég 5-kor elkezdenem készülődni, így volt kettő és fél órám olvasni. Viszonylag gyorsan olvasok és ez amúgy sem volt hosszú könyv, illetve nem volt hosszú a többihez képest, amiket általában olvasni kell. Ez egy 200 oldalas könyv volt és mire 5 óra lett, a 146. oldalnál tartottam. Gyorsan még a maradék 4 oldalt elolvastam, hogy a 150.-nél fejezzem be.

Majd kimentem és hallottam, hogy Viola már zuhanyozik. Gyorsan visszamentem a szobámba, hogy ruhát válasszak. Nem tudtam, hogy mit vegyek fel, mennyire öltözzek ki. Nekem a ruhaválasztás mindig gondot okozott.

Végül kivettem egy ruhát. Ez egy méregzöld, hosszú ujjú, pont térd fölé érő, pamut ruha volt. Imádtam a fazonját. Testhez simuló volt, úgy kellett felvenni, mint egy köntöst. Belebújni az ujjaiba, az egyik madzagját átdugni egy lyukon, ez tartotta a ruha egyik részét. A másikat ráhajtani az előbb említett részre, azt a madzagot körbe tekerni a derekam körül, majd összekötni a másik madzaggal. Választottam hozzá egy fekete harisnyát.

Kimentem Viola kész volt, már öltözött, így én következtem a fürdéssel. Lezuhanyoztam, a hajamat is megmostam. Gyorsan fogat mostam, majd hajat szárítottam. Visszamentem a szobámba, hogy felöltözzek. Kijöttem és Via véleményét kértem.

- Jó lesz így? – kérdeztem izgatottan – Nem túl kevés? Nem túl sok? – hadartam a kérdéseket, miközben körbe-körbe forogtam, hogy Via minden szögből megvizsgálhasson.
- Tökéletes. – mondta Viola - Imádom ezt a ruhádat, nagyon csinos. És remekül áll neked. – mosolygott – El foga akadni a lélegzete, ha így meglát. – mondta. Mosolyogtam, és őszintén reméltem, hogy tetszeni fog neki.

- Te is nagyon csini vagy! – mondtam. Egy kék, térd alá érő farmer szoknya volt rajta és egy vajszínű garbó.
- Köszönöm! – mondta.
- Jó, akkor megyek és kifestem maga. – és a fürdőszobába mentem.

Viola is bejött, így együtt sminkeltünk. Én egyre jobban izgultam, remegett a gyomrom. Via próbált megnyugtatni. Befújtuk magunkat. A hajamat megfésültem és kiengedve hagytam. Kész voltunk a fürdőben.
- Cipő! – jutott eszembe.
- Fekete, magas sarkú és hosszú szárú csizmád. – mondta rögtön.

Milyen igaza van! Ha nincs itt a legjobb barátnőm biztos, hogy tépelődtem volna egy ideig, hogy melyik cipő a legjobb. Ugyanis volt egy pár cipőm. Cipő és táska mániás voltam. Minden cipőhöz volt egy táskám! Elővettem a Via által javasolt darabot és felvettem. Ez tényleg remek hozzá, gondoltam.

Gyorsan bepakoltam egy kis fekete táskába és készen álltam az indulásra.
Viola egy magas sarkú fekete cipőt vett fel. Kabátot vettünk és elindultunk lefelé.
Egy pár perc múlva megérkezett Mike is.

Hamar oda értünk. Egy utcával arrébb tudtunk csak megállni, így visszasétáltunk az étteremhez. Az étterem viszonylag az utca elején volt, így mikor bekanyarodtunk már láttuk. És észevettem még valakit. Ő is észrevett minket.

A szívem hírtelenen ki akart ugrani a helyéről. Egyre közelebb értünk Robert-hez és én egyre idegesebb lettem.
Mosolyogva várt minket az étterem előtt és mi is mosolyogva közelítettünk felé. Míg el nem értük.
Mike kezet fogott vele:
- Szia, tesó. - üdvözölte Mike.
- Hello. – válaszolt Robert. Közben rám mosolygott én pedig szégyenlősen viszonoztam.
- Szia. – mondta Viola és adott neki két puszit.
- Szia. – üdvözölte Robert is. Majd odajött hozzám. Végre…

- Szia, Viki. – köszönt és megfogta a karom, hogy oda hajoljon két pusziért.
- Szia. – mondtam. Egymásra néztünk. Belenéztem mélyen a kék szemeibe. Olyan átható tekintettel nézett rám, hogy teljesen zavarba jöttem. Így jobbnak láttam elfordúlni.
Elindultunk, be az étterembe.

Az ajtóban elvették a kabátunkat és az asztalunkhoz kísértek, amit Mike előre lefoglalt négy személyre. Viola és Mike leültek egymás mellé, én pedig Robert mellé. Megint, mint legutóbb udvariasan kihúzta nekem a széket. Majd leült mellém.
- Köszönöm. – mondtam és rámosolyogtam.
- Szívesen. – válaszolta.
- Mit hozhatok inni? – kérdezte a pincér és várta a választ.

- Én egy kólát kérek. –mondta Via.
- Én egy narancslevet. – mondtam.
- Én is kólát. – mondta Mike.
- Én is. – mondta végül Robert.
Közben megkaptuk az étlapot és elkezdtük nézegetni. Egy kis idő múlva Via megszólalt.
- Huh, nehéz a választás. – szólalt meg Viola – Mindegyik nagyon jól hangzik. - vigyorgott.
- Én pizzát eszem. – mondta gyorsan Mike.
- Azt hiszem én is. – mondta Robert.
- Én a lasagne-t. – mondtam és becsuktam az étlapot.
- Akkor már csak én maradtam. – mondta Via és nézte az étlapot – Oké, én is lasagne-t eszem.
Épp időben választottunk, mert a pincér hozta az italokat.

- Sikerült választani? – kérdezte.
- Igen. – mondta Mike. – Lesz két lasagne és kérünk egy carbonara és egy mediterrán pizzát. – sorolta Mike a választásunkat.
- Rendben. – reagált a pincér és összeszedte az étlapokat.
- Remélem, gyorsak lesznek, mert farkas éhes vagyok! – mondta Mike. – Mit csináltatok ma csajok? – kérdezte.
- Tanultunk. – válaszolt Viola.
- Mit? – érdeklődött tovább Mike.
- Viának és nekem is olvasunk kellett a suliba. – mondtam.
- Meg Viki még megírt egy házi dolgozatot is. – nézett rám sajnálkozóan Viola.
- Akkor elvoltatok ma. - állapította meg Mike. – És te Rob? Mit csináltál ma?- fordult felé.
- Én a családommal ebédeltem és velük voltam egész nap. – mondta a kékszemű.

- Oh, én tegnap csináltam ugyan ezt! Viszont neked még nem meséltem, hogy mik történtek szerelés közben. – vigyorgott Mike Robra. Violával egymásra néztünk és kitört belőlünk a nevetés, mivel nekünk Mike már tegnap este elmesélte. Robert kérdően nézett ránk.
- Mi már tudjuk mi történt! – mondtam Robert-nek. Bólintott egyet és Mike felé fordult.
- Szóval, ugye mentem segíteni apámnak és…- kezdte Mike elölről a történetet. Másodszorra hallani is legalább olyan vicces volt, mint elsőre. De most már hárman röhögtünk rajta. Robert egyszer csak átkarolta a vállamat és odahajolt hozzám. Nekem meg szokásához híven majd kiugrott a szívem a helyéről.

- Elképzelem, ahogy az apja beindítja a motort, neki meg a képébe fröcsköl az olaj. – súgta a fülembe. Mind a ketten hangosan felnevettünk. A keze még mindig a vállamon volt. Ekkor jött a pincér az étellel. Lerakta mindenki elé a sajátját.
Ekkor Robert elvette a kezét és az evőeszközért nyúlt. Mind így tettünk. Jó étvágyat kívántunk egymásnak és nekiláttunk.
- Hé, min nevetettek ti ketten, mielőtt jött a pincér? – kérdezte Mike miközben lenyelte a falatot? Robert-el egymásra néztünk és megint nevettünk.
- Csak elképzeltem, az olajos képed. – mondta Robert miközben még mindig nevettünk. Viola is nevetni kezdett.
- Megnéztem volna! – mondta Via is. Ekkor már Mike is nevetett.

- Ja, tényleg elég viccesen festettem. – kacagott magán. Mikor befejeztük az ételt a pincér ott termett. Mint, aki készenlétben állt valamelyik sarokban minket figyelve. Valószínűleg így is volt.
- Hozhatok még valamit? – kérdezte az összeszedett tányérokkal a kezében.
- Én szívesen ennék valami desszertet. – mondta Viola. – Van tiramisu? – nézett a pincérre.
- Természetesen. – válaszolta a pincér elégedett hangon. – Valaki másnak is hozhatok desszertet? – érdeklődött.
- Én is kérnék tiramisu-t. – mondtam.
- És kérünk még három kólát és egy narancslevet. – mondta Robert.
- Rendben, nemsokára hozom! – válaszolt a pincér.

- Huh, ez a pizza nagyon jó volt! – mondta Mike, miután a pincért elment.
- Az volt. – erősítette meg Robert. A pincér visszatért az üdítőkkel.
- Lehet, itt valamerre dohányozni? – kérdezte Mike a pincértől.
- Igen, ott kimennek azon az ajtón – mutatott a pincér egy barna erkélyajtó szerűre -, ami szintén egy utcára nyílik . Ott nyugodtan tudnak. – mondta.
- Köszönjük! – köszönte meg Mike. A pincér bólintott. – Akkor kimegyünk? –nézett ránk Mike.
- Aha. – mondta Robert és rám nézett.
- Menjünk – feleltem és felkeltem a székből.
- Még elmegyek a mosdóba. – állt fel Via is.
- Megvárlak. – szólalt meg Mike – Menjetek előre, mindjárt ott leszünk.

Elindultunk ki és mikor kiértünk megcsapott minket a hideg.
- Juj. – borzongtam össze. Robert észrevette.
- Kihozom a kabátodat. – mondta. Nem akartam, hogy bemenjen, hacsak egy percre is most, mikor végre kettesben vagyunk.
- Nem kell! – mondtam hirtelen és a karja után kaptam - Csak egy pillanatra rezzentem össze. Már nem is fázom. – mondtam és elengedtem a csuklóját.
- Biztos? Mert szívesen…- kezdte, de félbe szakítottam.
- Nem, tényleg jól vagyok. – vágtam rá. Mosolygott. Majd felemelte a kezét és végigsimított a karomon. Elállt a lélegzetem, ahogy szemembe nézett.

- Már akartam mondani, hogy nagyon csinos vagy ma este! – mondta és közben az arcomat fürkészte. Éppen válaszolni akartam, amikor valaki megszólalt.
- Robert Pattinson? – kérdezte egy ismeretlen hang. Robert kicsit kétségbeesett arcot vágott. Levette a kezét a karomról és oldalra fordult. Ott állat egy körülbelül velem egyidős lány. – Nem hiszem el. – mondta kicsit furcsa hanglejtéssel, mintha egy sikolyt fojtott volna el. – Tényleg te vagy az? – kérdezte a lány. Én pedig teljesen elvesztettem a fonalat.
- Ö… ö igen. – mondta Robert bátortalanul. A lánynak szó szerint leesett az álla. Én pedig még mindig nem értettem semmit.

- Elnézést a zavarásért, de te vagy a kedvencem! Meg persze az egész Twilight úgy ahogy van! – pislogott és levegővétel nélkül folytatta. – Annyira jól játszod Edward Cullent! Hihetetlen! - mondta a lány. Én pedig ledermedtem. Robert felém pillantott és látta rajtam a megvilágosodást. Te jó ég! Eset le a tantusz. Ez a fiú játssza Edward Cullent?! Ezer féle gondolat cikázott végig a fejemben. Miért nem mondta? Hogy nem jöttem rá?! Bár ezt könnyen meg tudtam válaszolni! Nem láttam a filmet! Persze hallottam róla Lilly-től, de egyáltalán nem jutott eszembe megnézni. De most itt volt egy helyzet, amit valahogy le kellett reagálnom. Viszont nem tudtam, hogyan reagáljak. Annyira ledöbbentem. A lány pedig folytatta. – Csinálnál egy közös fotót velem? –kérdezte és felém fordult. Én még mindig ledermedve álltam. – Megtennéd, hogy készítesz rólunk egy képet? – kérdezte tőlem. Robert rám nézett.
- Nem hinném, hogy…- kezdte, de nem hagytam, hogy befejezze.
- Nem semmi gond. – néztem rá és elvettem a lánytól a fényképezőgépet. - Persze. – mondtam. A lány mellé állt és átkarolta a derekát, Robert pedig a vállára rakta a kezét. Mosolyogtak, vagyis inkább csak a lány. Robert arcán valami egész más volt, de igyekezett valami mosoly félét produkálni, én pedig kattintottam.

- Köszönöm. – mondta a lány és nyúlt a gépért. Odaadtam neki. – Nem is zavarok tovább. Örülök, hogy találkozhattam veled! Sziasztok. – mondta és elsomfordált.
- Szia! – mondtuk egyszerre és a lány után néztem. Majd Robertre. Már nyitotta a száját, de Violáék éppen akkor jöttek ki. Azt hiszem valamit észrevettek.
- Mi van srácok? – kérdezte Via. Rájuk néztünk.

- Épp most találkoztam Robert egyik rajongójával. – mondtam. Mike vigyorgott.
- Ledöbbentél? – kérdezte.
- Ami azt illeti igen, eléggé! – válaszoltam. Via fura fejet vágott. - Miért nem mondtad? – néztem rá kérdően. Rám nézett meggyötört arccal, mint aki a vádlottak padján ül. Én pedig továbbra és kérdően néztem rá és a válaszát vártam.
- Mondtam, hogy színész vagyok! – válaszolta közömbösen.
- Nem mondtad neki, hogy szerepelsz a Twilight-ban? – kérdezte Mike meglepetten. - Ember, felkészíthetted volna!- vigyorgott Mike.

- Mi? Twilight? – pislogott Via – Azt te nem…
- De! – vágtam rá mielőtt befejezhette volna. Most Robert nézett kérdően.
- Te mit nem? – kérdezte Robert.
- Semmi, csak én olvastam a Twilight-ot. – mondtam és magam elé néztem.
- Tényleg? – kérdezte meglepődve. Felnéztem rá. – De ha olvastad, akkor a filmet nem láttad? – kérdezte.
- Nem a filmet nem láttam! De ezek után biztos meg fogom nézni! – mosolyogtam kicsit.
- Nem muszáj! Sőt…. – akarta mondani.
- De akarom! – vágtam rá. És a tekintetét kerestem, mikor végre rám nézett rámosolyogtam. Visszamosolygott, de nem úgy mint eddig. Valami volt a szemében, ami aggaszott. Talán a reakcióm volt a baj.

– Kérhetek öngyújtót? – kérdeztem. Kicsit más irányba akartam terelni a témát. Látszott rajta, hogy megrázták az előbb történtek. Robert elővette a zsebéből és odatartotta nekem a lángot. – Köszönöm. – mondtam. Ő is rágyújtott Mike-kal együtt.
Odaálltam Robert mellé és vacogtam. Észrevette és elkezdte dörzsölgetni a karomat. Felnéztem rá.
- Köszönöm. – mondtam és rámosolyogtam. Ő pedig viszonozta. Próbáltam vele éreztetni valahogy, hogy nekem nem számít, hogy milyen filmben szerepel, és hogy mennyi ember rajong érte.

Engem nem ez érdekel! De biztos megvolt az oka, hogy nem mondta. Megijedtem, hogy valamit elrontottam, hogy a reakcióm megrémítette, vagy megsértette. Hiszen még igazán semmi sem alakult ki köztünk. De tudtam, hogy nem bírnám, ha többet nem találkoznánk.
Miután elszívtuk a cigit visszamentünk az éterembe.