Egy új élet kezdete - 8. fejezet

Mindenre van megoldás


Sziasztok! Felraktam a 8.fejezetet, amiben Viki és Rob ugyan tisztázzák a félreértést, de akad más nehézség is…

Szóval a következő fejezet pénteken kerül fel! Szeretném megköszönni a kedves kommenteket, nagyon örültem nekik!:)
Most ugyan péntekig nem leszek itthon, de azzal tudnátok igazán boldoggá tenni, ha mikor haza jövök, rengeteg vélemény várna!:) Jobban megy az írás is, ha van visszajelzés!:D
Szóval jó olvasást és várom a véleményeket!!!
Puszi, Lili


Mikor a kapuhoz értem épp kijött valaki és beengedett. Felrohantam a második emeletre és megálltam az 5-ös ajtó előtt. Nagy levegőt vettem és a becsengettem.

Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó és Robert arcán láttam a meglepődöttséget.
- Viki? – nézett rám értetlenül.
- Szia! Bejöhetek? – kérdeztem. Arrébb állt és én beléptem az előszobába, majd megálltam neki háttal.
- Mit keresel itt? – tudakolta.
- Beszélni szeretnék veled! – mondtam és felé fordultam.
- Miről? – kérdezte.
- Elmesélni, hogy mi volt Balázzsal!– mondtam egyszerűen.
- Nem kell, ha nem… - kezdte, de közbevágytam.
- De akarom! – vágtam rá. – Félreértetted a helyzetet és szeretném tisztázni! Ha még akarod hallani. – mondtam. Bólintott. Én meg belekezdtem.

- Balázs… – nyeltem egyet és folytattam – volt az… életem! – mondtam lassan. – Egy iskolába jártunk, barátok voltunk és végül egymásba szerettünk. Hét és fél hónapig jártunk együtt! Én ide költöztem és egy hónapra rá rájöttünk, hogy ez így nem működik és szakítottunk. Ezek után összetörtem és magamba zárkóztam. A sebek fájtak és ürességet éreztem. Így ment ez két és fél hónapig, majd találkoztam egy régi barátommal és ő segített valamennyire rendbe jönni. Túltettem magam a szakításon. Begyógyultak a sebek, de az űr megmaradt, azon ő sem segíthetett. – foglaltam össze röviden. Megálltam egy pillanatra és elmosolyodtam. – És aztán találkoztam veled és éreztem, hogy valami megváltozik bennem! A szívem újra életre kelt és az üresség bennem… teljesen eltűnt! – fejeztem be.

Vártam, hogy mondjon valamit, de Robert csak bámult rám és nem válaszolt. Ez kétségbe ejtett. – Nézd, én már rég túl vagyok Balázson. – néztem rá kérdően, de még mindig nem reagált. Mintha gondolkodott volna.

– Tudom, hogy ez sok így egyszerre, de… de igazán mondhatnál valamit,- ekkor elindult felém - mivel mégis csak most meséltem el neked életem… - nem tudtam befejezni, mert elkapta a derekamat és szájával betapasztotta az enyémet.

Visszacsókoltam, ajkaink intenzíven mozogtak. A szívem vad kalapálásba kezdett. Igen szenvedélyesen csókolt és hihetetlenül jól. Karjaimat a nyaka köré fontam, egyik kezemmel a hajába túrtam, miközben nyelveink teljes harmóniában mozogtak a másik szájában. Mikor ajkaink elváltak, mind a ketten ziháltunk. Homlokát az enyémnek támasztotta.
- Köszönöm, hogy elmondtad! – suttogta.
- Köszönöm, hogy meghallgattál! – válaszoltam. Homlokaink eltávolodtak és egymás szemébe néztünk néhány pillanatig. Majd felém hajolt és újra megcsókolt. Annyira boldog voltam.

Abbahagytuk a csókot, kezei lehullottak rólam.
- Menjünk a nappaliba! – mondta. Lesegítette a kabátomat, megfogta a kezem és a nappali felé húzott.
Leült a kanapéra és maga mellé húzott. A kezemet nem engedte el.
- Nekem is el kell mondanom valamit. – kezdte – Egy ideje már én sem reménykedtem abba, hogy valaki is megdobogtatja a szívemet! De szerencsére épp időben találkoztam veled, mielőtt még teljesen elvesztettem a reményt! – mondta és közben végigsimított az arcomon, kicsit felé hajoltam, rögtön reagált és ismét megcsókolt, de csak egy pillanatra.

- Szóval holnap elutazol? – kérdeztem és hallhatta a szomorúságot a hangomban.
- Igen! – válaszolta nagyot sóhajtva.
- Mennyi időre mész? - érdeklődtem.
- Körülbelül 1 hét és visszajövök! – simított végig az arcomon.
- Az nagyon hosszú idő! – feleltem és legörbült a szám.
- Tudom! – mondta és magához húzott, kezével a hátamat simogatta. Arcomat a mellkasába temettem.
- És utána? – kérdeztem, miközben felnéztem rá. Mosolygott.
- Utána itt leszek… egy ideig! – fejezte be és már nem volt meggyőző a mosolya. – Van itt még valami, amiről beszélnünk kéne! – mondta.

- Mi? - kérdeztem érdeklődve.
- Az én életem elég zavaros. – húzta fintorra a száját - Nem tudom, meddig tudjuk titkolni a kapcsolatunkat a nyilvánosság, elöl! – kezdte, de én a kapcsolatunk szónál elakadtam! Olyan jó volt ezt hallani, most már biztos voltam, hogy ő is komolyan gondolja. – És, ha rájönnek, neked is meg fog változni az életed! Nem akarlak belerángatni az őrületbe, ami körülöttem van, anélkül, hogy tudnád mi vár rád! Neked kell eldöntened, hogy tudod- e vállalni! – mondta komoly arccal.
- Tudom vállalni! – mondtam mosolyogva.

- Biztos vagy benne? – kérdezte és még mindig komoly volt.
- Engem nem érdekel, hogy ki tudja meg, én csak veled akarok lenni! Semmi más nem fontos! – magyaráztam neki, miközben néztem és láttam, hogy elmosolyodik. - Én tudom vállalni, ha te is ezt akarod! – mondtam igazán eltökélten. Ekkor megfogta a karomat. Nekidőlt a kanapé karfájának, lábát feltette és magához húzott. Fejemet a mellkasára hajtottam, szorosan ölelt át.
- Persze, hogy ezt akarom! Én csak téged féltelek! – mondta miközben a karomat dörzsölgette.

Fejemet felemeltem és a szemébe néztem.
- Nem kell féltened! – mondtam neki. Kicsit feljebb húztam magam, hogy jobban elérjem az arcát, végigsimítottam rajta, majd kezem a nyakára csúszott és megcsókoltam. – Én is mondanék, vagyis inkább kérnék valamit!
- Mit? – szemei érdeklődőek voltak.
- Mindent meg kell beszélnünk! Többet nem rohanhatsz úgy el, mint ma délután! Nem rohanhatsz el, ha felmerül valami nehézség. A dolgokat mindig tisztáznunk kell!– mondtam komolyan.

- Rendben! – bólintott egyet - Sajnálom a délután történteket, de bepánikoltam! Tartottam tőle, hogy esetleg nem akarsz velem lenni, hogy nem akarsz engem és ma, ahogy reagáltál, mikor meg akartalak csókolni… úgy éreztem beigazolódott, amitől féltem! – lehajtotta a fejét, majd ismét a szemembe nézett – Nem fordul elő többet! - mondta mosolyogva és megcsókolt, majd magához ölelt. Így voltunk még hosszú ideig. Majd az órára néztem és láttam, hogy fél tíz van! Ekkor sóhajtottam egy nagyot. Robert érdeklődve nézett rám.

- Mennem kéne! – mondtam. Elgondolkodott.
- Itt is maradhatsz, ha szeretnél! – ajánlotta mosolyogva. Visszamosolyogtam és egy csókot nyomtam a szájára.
- Szeretnék, de jobb, ha megyek! Pihenned kell! – mondtam és nagy nehezen kimásztam az öleléséből.
- Ha maradsz is tudok pihenni! – vágta rá.
- Majd máskor! – belecsókoltam a nyakába.

- Akkor hazaviszlek! - sóhajtott és felült.
- Nem kell! Mike kocsijával jöttem! – feleltem.
- Nem is tudtam, hogy vezetsz! – csodálkozott. – Régóta van jogosítványod? – kérdezte.
- Tavaly április óta! – válaszoltam és vállat vontam.
- Ha visszajöttem el kell vinned valahova! – mosolygott.
- Feltétlenül! – mosolyogtam vissza. – Egyébként összepakoltál már? – érdeklődtem.
- Nem, de nem is fogok! Csak iratokat viszek magammal, a lap-toppom és telefont! Los Angelesben is vannak cuccaim. – válaszolta.
- Értem. – mondtam.
- Lekísérlek a kocsihoz. – szólalt meg.
Kimentünk az előtérbe és felöltöztem. Megfogta a kezem és elindultunk lefelé.

A kocsihoz érve megöleltük egymást, legalább három percig álltunk így.
- Vigyázz magadra! – mondta. Elengedett, hogy a szemembe nézhessen, de kezeit még mindig a derekam körül tartotta.
- Oké, de te is! – mondtam neki, miközben a kabátja gallérját piszkáltam.
- Igyekszem! – felelte és végigsimított a hajamon. Az arcomat az övéhez húzta és csókolózni kezdtünk. Ajkaink szenvedélyesen mozogtak. Hosszan csókolóztunk. Majd szánk szétvált és nagy nehezen elengedtük egymást.
- Majd hívj fel. Rendben? – kértem.
- Rendben. – felelte.
- Szia! – mondtam és közben már az ajtót nyitottam.
- Szia! – mondta ő is.

Beszálltam a kocsiba, beindítottam és elindultam. Még integettünk egymásnak, aztán már nem láttam a visszapillantó tükörben.

Hazafelé végig vegyes érzéseim voltak. Örültem, hogy együtt vagyunk, de fájt, hogy elment. Azzal nyugtattam magam, hogy egy hét hamar elrepül.

- Sziasztok! – léptem be a lakásba. Mike és Viola izgatottan rohant elém.
- Na? – kérdezte Viola.
- Tisztáztuk a dolgot! – mondtam. Viola megkönnyebbülten sóhajtott, de látszott, hogy nem elégedett a válasszal, amit kapott.

- Ne kelljen már minden egyes szót harapófogóval kihúzni belőled! – adott hangot elégedetlenségének – Együtt vagytok? – kérdezte. Sóhajtottam.
- Igen! – böktem ki.
- De jó! – visított Viola és a nyakamba ugrott. Mike is mosolygott.
- Köszönöm! – nyújtottam vissza Mike-nak a kulcsot. - Ha nem haragszotok, most elmennék aludni, mert elég fáradt vagyok! – mondtam.
- Persze, aludj jól! – felelte Via.
Tényleg fáradt voltam, így hamar elnyomott az álom.

A csütörtök lassan telt, ahogy a péntek is. Viszont pénteken reggel, suliba menet megcsörrent a telefonom. Robert hívott!

- Szia! Mi újság? Milyen volt az út? Mit csinálsz? – zúdítottam rá a kérdéseket boldogan.
- Fárasztó. – mondta – Mikor megérkeztem rögtön egy megbeszélésre mentem. Most éjjel fél 12 van, és még csak most megyek aludni! Holnap lesz egy interjúm és egy show műsorba vagyok hivatalos. – sorolta.
- Huh, akkor igen csak elfoglalt vagy!- mondtam.
- Te hogy vagy? – kérdezte.
- Megvagyok! – mondtam egyhangúan.

- Mit csinálsz most? – érdeklődött tovább.
– Most éppen a főiskolára megyek. – válaszoltam. – Nem vagy nagyon fáradt? – kérdeztem.
- De! Szerintem megyek és lefekszem! –felelte– Hívlak, ha tudom, hogy mikor megyek vissza! – ígérte.
- Rendben! Aludj jól és vigyázz magadra! – mondtam neki.
- Te is vigyázz magadra! Szia! – mondta.
- Szia! – válaszoltam és letettük a telefont.

Szombaton tanultam, este pedig Lilly-re és Matt-re vigyáztam, mert Adam üzleti vacsorán vett részt.

Vasárnap délelőtt pedig Domi jött át hozzánk. Mike is ott töltötte a vasárnapot. Így négyen megebédeltünk és jókat nevettünk. Domi olyan 5 körül elment, mert randevúja volt este.

- Majd be kell mutatnod! – utasítottam. Elmosolyodott.
- Rendben, majd elmegyünk négyen valahová! – mondta. – Én is szeretném megismerni azt a srácot, aki csodát művelt veled! – vigyorgott. Látta rajtam, hogy kivirultam már mikor megérkezett. Így elmeséltem neki az okát.
- Majd megbeszéljük mikor! Szórakozz jól! – mondtam.
- Köszi! Szia. – köszönt el.
- Szia! – válaszoltam.

Kicsit fáztam, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy forró fürdőt. Vagy fél óráig áztattam magam a kádban. Utána már nem volt kedvem visszaöltözni, így a szekrényemben kutatva megtaláltam a kedvenc pizsamám.

A felső egy halványrózsaszín, spagetti pántos, testhez simulós top volt. Az alsó pedig egy lezserebb, fehér-rózsaszín – szürke – halványsárga csikós hosszú nadrág. Nem is igazán látszott pizsamának az összeállítás. A hajamat lazán kontyba gumiztam, majd visszamentem a nappaliba Violáékhoz.

Éppen teát ittak és én is csatlakoztam. Ment a tv, de közben beszélgettünk. Egyszer csak megszólalt a csengő. Csodálkozva néztem Violára.
- Vársz valakit? – érdeklődtem.
- Nem. – mondta.
- Ki lehet az ilyenkor? – kérdeztem – Megyek, kinyitom! – és elindultam az ajtó felé.
Mikor kinyitottam és megláttam ki áll ott, elállt a lélegzetem! A szíven erősen kezdett dobogni...