Egy új élet kezdete - 12. fejezet

Fájdalmas boldogság?

Sziasztok!
Meghoztam a 12.fejezetet, amelyben Viki végre megismerheti Rob családját. És végre fény derül arra, mi áll a titokzatos levélben!A részhez vannak képek is, amit a fejezet végén találtok!:)

Ez megint egy hosszú rész lett! Remélem mindenkinek tetszeni fog! Véleményeket várok! Köszönöm az előző részhez írt kommenteket!:) Kérlek most is írjatok!!
Puszi













Szia Vikica!

Olyan régen hallottam már rólad! Minden rendben veled?
Reméltem, hogy idővel keresel majd, de csalódnom kellett. Én eddig bírtam, hogy ne írjak neked, az elmúlt hónapok nélküled gyötrelmesek voltak! Hittem, hogy az idő minden sebet begyógyít, de már tudom, hogy tévedtem! Még mindig ugyan úgy szeretlek, mint az utolsó beszélgetésünk alkalmával! Hiányzol, és nem bírom nélküled!
Vissza kellett fognom magam, hogy ne vegyek most azonnal egy repülőjegyet és menjek Londonba, hogy ezt személyesen mondjam el neked. De annak is eljön az ideje, mert a tavaszi szünetben Londonba látogatok. Akkor végre újra láthatlak és megbeszélhetjük a dolgainkat!

Ne feledd: SZERETLEK!

Balázs



Mikor a levél végére értem, azt hittem lefordulok a székről! Nem hittem a szememnek, nem bírtam felfogni a szavakat. Elolvastam újra és újra. Aztán a kezdeti sokk után mérhetetlen düh lett urrá rajtam.

Mégis mi a francot gondol? Miért ír nekem ilyeneket? Hogy ide jön? Nem, nem azt nem akarom, nem akarok vele találkozni! Ki kell találnom valamit! Világosan megbeszéltük a szakításunknál, hogy ennek egyszer és mindenkorra vége! Hogy nem lesz folytatás, hogy mind a ketten megpróbálunk tovább lépni. Nekem sikerült! És, mi az, hogy SZERET? Istenem, szegénykém még nincs túl rajtam. A düh helyét ekkor felváltotta a sajnálat.

Sajnálni kezdtem, ahogy ráeszméltem, hogy ő még mindig szeret. Hogy is ne sajnáltam volna, hiszen egykor ő jelentette nekem a világot! Azon gondolkoztam, hogy mit is válaszoljak neki. Egyértelmű akartam lenni, ugyan akkor nem akartam megbántani. Gondoltam, majd közben kialakul. Így nekifogtam a válasz megírásának.


Szia Balázs!

Köszönöm kérdésed velem minden rendben van!
Én nem is tudom, mit írhatnék, annyira ledöbbentett a leveled. Amiket írtál… én sajnálom, sajnálom, hogy még mindig szenvedsz miattam. Jobban fáj ezt hallani, mint képzeled. Bár csak azt mondhatnám, hogy még én is ugyan úgy érzek irántad, mint mikor szakítottunk. De nem! Én túltettem magam a szakításon, túltettem magam rajtad, nehéz volt, de sikerült! Köztünk már nem jöhet rendbe a dolog, nem leszünk újra együtt soha! Mert én, már nem szeretlek!
Ami pedig a Londoni utadat illeti, csak akkor gyere, ha nem csak miattam jössz, mivel én a szünetben nem leszek Angliában.

Sajnálom…

Viki


Befejeztem és elküldtem a levelet. Reméltem, hogy szavaim nem fognak még nagyobb fájdalmat okozni neki. Lehet, hogy túl keményen fogalmaztam, de nem hagyhatom, hogy akár egy percig is azt higgye, hogy még van remény. Amilyen mazochista vagyok elkezdtem még egyszer elolvasni, amit írt.

Majd hallottam, hogy Rob felém tart így gyorsan kiléptem a fiókomból. Nem akartam neki szólni erről, mert csak rosszul érezné magát, azt meg nem akarom.

Éppen bezártam az ablakot, mikor odalépett mögém, kezeit a derekam köré fonta és a nyakamra nyomott egy puszit.
- Szia, álomszuszék! – fordultam felé mosolyogva.
- Sajnálom, csak ahogy masszíroztál elnyomott az álom! – mosolygott.
- Semmi baj, egy ideig én is aludtam veled! Fél órája ébredtem fel körülbelül. – felálltam és a nyaka köré raktam kezeim.

- Mit néztél? – intett fejével a laptop felé.
- Csak az e-mailjeimet. – vontam meg a vállam.
- Kaptál valami érdekeset? – kérdezte.
- Nem! – vágtam rá. Sosem tudtam jól füllenteni. Felhúzta a szemöldökét és én rájöttem, hogy nem tudok előtte titkolózni! – Vagyis Balázstól kaptam egyet. – sütöttem le a szemem. A válasz hallatán teste megfeszült, olyan lett, mint egy szobor.

- Elmondod, hogy mit írt? – nézett rám kérdően.
- Csak, azt, hogy… - haboztam egy pillanatig – hogy még mindig szeret és, hogy szeretné, ha rendbe hoznánk a dolgokat! – mondtam még mindig lesütött szemmel. Éreztem, ahogy megrezzen és várja a folytatást, de nem bírtam mást mondani. Óvatosan felemelte államat, hogy lássa a szememet.

- És te mit szeretnél? – kérdezte aggódó hangon.
- Tessék? – döbbentem le a feltett kérdésen. - Azt akarod tudni, hogy vissza mennék-e hozz? – néztem rá kérdően és ő bólintott. – Természetesen nem! – mondtam kissé ingerülten! Mégis, hogy jut ilyen az eszébe? Hát nem világos számára, hogy őt szeretem tiszta szívemből? – Válaszoltam neki, hogy felejtsen el, és, hogy én már túl vagyok rajta! Hogy gondolhatod, hogy visszamennék hozzá? – néztem rá vádlón. Csak egy vállrándítással válaszolt. Vártam, hogy mégis mondjon már valamit.

- Csak, ha még érzel iránta valamit és lehetőséged van rendbe hozni a dolgokat… - sóhajtott - meg idegesít, hogy ilyeneket írogat neked, hiszen valamikor sokat jelentett számodra… nem tudom én csak…- rázta a fejét. Elmosolyodtam.
- Te csak féltékeny vagy! – fürkésztem a tekintetét. Egy pillanatig elgondolkozott.
- Lehet! – mondta halkan.

- De semmi okod rá! Már mondtam neked, hogy Balázs már a múlté! – simítottam végig arcán- Már csak te létezel számomra! Szeretlek! – fúrtam bele tekintetem az övébe.
- Én is szeretlek! Pont ezért félek, hogy elveszítelek! – mondta szomorúsággal a hangjában.
- Sosem fogsz elveszíteni! – mosolyogtam rá. Végre ő is elmosolyodott. Szenvedélyesen megcsókoltam, majd a füléhez hajoltam.
- Nincs kedved visszamenni a hálóba? – suttogtam.

Nem válaszolt, csak felkapott és az ágyig meg sem állt velem. Ezen az éjjelen már megint csak nem a gyengédség volt jellemző ránk, pont mint az első közös éjszakánkon most is vadul szeretkeztünk egész éjszaka. Valamikor hajnaltájt aludhattunk el, de nem tudom mikor, mert még akkor is önkívületi állapotban voltam az előtte történtek miatt.


Reggel 9-kor ébredtem fel. Rob még aludt mellettem és én csak bámultam őt. Annyira tökéletes volt, el sem hittem, hogy tényleg ilyen szerencsés vagyok, hogy egy ilyen férfi szeret engem!

Eszembe jutott Balázs levele. Megint rossz érzésem lett attól, hogy tudom, szenved. Tegnap már nem gondolkoztam ezen Robnak köszönhetően, aki elterelte a figyelmemet. Teljes mértékben egymásba feledkeztünk, mindenhol csak ő volt számomra. Semmi másra nem tudtam és nem is akartam gondolni.

De most újra csak a levél járt a fejemben. Arra jutottam, hogy nem emésztem tovább magam ezen. Csak Robertre akarok figyelni a maradék két hétben amíg még itt van. Minden egyes percet kihasználni, amit együtt tölthetünk. Továbbra sem vettem le a szemem róla, olyan nyugodtan aludt. Hihetetlenül édes volt.

Nem bírtam ki és egy csókot nyomtam a nyakára. De ez nem volt elég, így a szájára is egyet, mikor elvettem ajkamat kinyitotta csodaszép kék szemeit.
- Bocsáss meg, nem akartalak felébreszteni! – kaptam a szám elé a kezem.
- Így a legjobb felébredni! – mosolyodott el. Elvette kezemet, amelyet a szám elé kaptam és megcsókolta. Az oldalára fordult, hogy jobban lásson. Közelebb csúsztam hozzá és átöleltem, kezemmel a hátát simogattam.

- Hányra megyünk a szüleidhez? – néztem rá.
- Délre. – mondta.

Megreggeliztünk. Robertnek telefonja volt, így én elmentem tusolni. Pont akkor fejezte be mire kijöttem. Ő is elment zuhanyozni, én pedig tanácstalanul álltam a szekrényem előtt. Mégis mit vegyek fel? Végül egy farmer és egy barna csinos ing mellett döntöttem.

Kimentem az előszobába és Rob is éppen akkor lépett ki a fürdőből egy szál törölközőben. Legszívesebben odarohantam volna és lerángattam volna róla. Helyette nagy levegőt vettem.

Valószínűleg észrevette a reakciómat, amelyet a látványa hozott ki belőlem, mert először csak végigmért, majd közelebb jött és magához húzott.
- Nagyon csinos vagy! – mondta mosolyogva, majd megcsókolt. Nyelvünk vad táncba kezdett és teljesen elfelejtettem, hogy nem akarom, jobban mondva nem szabad most letepernem. Emlékeztetnem kellett magam, hogy egy fontos „találkozóra” készülünk éppen.

- Öltözz fel! – ziháltam, mikor abba hagytuk a csókot.
- Mi? – mosolygott kétségbeesett hangom hallatán.
- Ha azt akarod, hogy ma eljussunk a szüleidéhez, jobban teszed, ha felöltözöl! – próbáltam határozott lenni. Rob még mindig igen elégedetten mosolygott és a nyakamat kezdte finoman csókolgatni.

- Biztos, azt akarod, hogy felöltözzek? – mormolta a kulcscsontomba két csók között.
- Nem. – sóhajtottam - Vagyis igen! – kaptam észbe. Elvette ajkát a kulcscsontomról és rámosolygott, nyomott egy utolsó puszit a számra.
- Ahogy akarod! – elengedett és vigyorogva a szobába ment. Én pedig próbáltam visszaállítani a lélegzésemet normális tempóra, amiben nem volt túl nagy segítségemre izmos hátának látvány.

Mikor végre sikerrel jártam a fürdő felé vettem az irányt. Kisminkeltem és befújtam magam, gesztenyebarna hajam laza kontyba kötöttem. Kiléptem, Rob a nappaliban várt rám. Kezét felém nyújtotta és elindultunk.

Beszálltunk a kocsiba és elindultunk a szülői ház felé, ahol a férfi, akit szerettem töltötte gyermekkorát. Nagyon izgatott voltam a tudattól, hogy láthatom hol nőtt fel. Izgatottsággal és némi félelemmel töltött el az, hogy találkozom a szüleivel.

Nem is a találkozástól tartottam, hanem attól, hogy mit fognak majd gondolni rólam, hogy szimpatikus leszek-e nekik. Aztán eszembe jutott, hogy talán a testvéreivel is találkozom ma.
- A nővéreid is ott lesznek? – kíváncsiskodtam.
- Csak Lizzy. Viktória Los Angelesben van. – mondta. Majd bekanyarodott egy kis utcába és megállt egy nagyon szép és otthonos ház előtt, melyet csak néhány növény választott el az utcától.

- Megérkeztünk! – mosolygott rám. Kiszálltunk a kocsiból és mellém lépett, kezét felém nyújtotta. - Mehetünk? – kérdezte. Nagy levegőt vettem, kifújtam, kezemet az övébe csúsztattam és feleltem kérdésére.
- Igen! – indultunk el a ház felé..
- Nem kell izgulnod! – mosolygott rám, láttán, hogy menyire feszült vagyok. Rajta csak az öröm és az izgalom jelei voltak felfedezhetőek. Bólintottam és bevezetette a „kapunk”.

A házhoz érve kitárta előttem az ajtót. Egy közepesen hosszú folyosó tárult szemeim elé, a végén egy lépcsővel. Rob levette a kabátját, majd lesegítette az enyémet és felakasztotta a falon lógó fogasra.

Egyszer csak egy hihetetlenül fiatalos asszony sietett ki elénk, óriási mosollyal az arcán. Szőke haja volt, kék szeme, csodálatos vonásai. Igazán szép nő volt és nagyon hasonlított Robra.

- Sziasztok! – mosolygott tovább, de mielőtt még reagálhattunk volna folytatta. – Richard, Elizabeth megérkeztek! – kiáltott a lépcső irányába. Hírtelen egy fiatal szőke lány táncolt le a lépcsőn, szintén szőke haja volt és kék szeme. Mögötte egy kedves arcú férfi, aki nem tűnt olyan fiatalnak, mondjuk Rob mondta, hogy az apja idősebb az anyukájánál. Miután egy sorba rendeződtek előttünk, Rob szólalt meg:

- Anya, apa, Lizzy! Ő itt a barátnőm Viktória! – mosolyodott el és magához ölelt. Engem is mosolygásra késztetve a barátnőm illetővel, hiszen ezt most hallottam először a szájából és nem kis örömmel töltött el.
- Jó napot! Nagyon örülök, hogy megismerhetem magukat! – mosolyogtam rájuk. Robert anyukája közelebb lépett.

- Részünkről a szerencse! – mondta mosolyogva és megölelt, bátortalanul viszonoztam. – Clare vagyok!
- Richard vagyok! – lépett hozzám Rob édesapja és megölelt, a fiára, majd rám pillantott. – Ja, és tegezz nyugodtan minket! Még mindig nagyon fiatalnak érezzünk magunkat!- mosolyodott el. Rob felszisszent és elmosolyodott. Mulattatott a reakciója.
- Örömmel! – mosolyogtam rá. Ekkor Lizzy lépett elém.
- Örülök, hogy végre találkozunk! – nézett Robra, majd megölelt.
- Én is! – mosolyogtam.
- Menjünk a konyhába. Éhesek vagytok már? – kérdezte ragyogó arccal Clare.
- Igen, nagyon! – feleltem.
- Remek! – lépett oda Clare és elhúzott a szeretett férfitól, akinek lefagyott arcáról a mosoly, úgy tűnt nem igazán tetszett neki, hogy szétszakítottak minket.

Átölelte a derekamat, ott ahol eddig Rob tartott és bevezetett a konyhába. Leült mindenki, Rob mellém és megszorította a kezem az asztal alatt. Válaszul rámosolyogtam.
- Egy tradicionális angol ételt készítettem, sült krumplit hallal. – mosolygott Clare. Leült ő is és szedett mindenkinek, enni kezdtünk.
- Viktória, – szólított meg Richard- Rob mondta, hogy itt jársz főiskolára. Mit tanulsz? – érdeklődött Richard miközben bekapott még egy falatot.

- Drámapedagógiát. – feleltem. Elismerően elmosolyodott.
- Miért pont ezt? – nézett rám Lizzy.
- A gimnáziumban sok dráma órám volt és nagyon szerettem. Ott inkább a gyakorlati résszel foglalkoztunk, de engem az elméleti rész is nagyon érdekelt. Viszont, akkor még nem is gondoltam rá, hogy drámapedagógiát tanuljak. – mondtam.
- Aztán mégis? Miért?– mosolygott Lizzy.

-A végleges döntés úgy jött, hogy a sulinkban pályaválasztási tanácsadást tartottak. Utána a drámatanárom, látva a bizonytalanságomat, hogy nem igazán tudom, mit tanuljak tovább oda jött hozzám. Mondta, hogy látja, hogy érdekel a dráma és, hogy ő teljesen el tudna engem képzelni drámapedagógusként. Segített abban, hogy mik a lehetőségek és én úgy döntöttem, hogy jelentkezem ide. Végülis neki köszönhetem. – mosolyogtam.
- Ő javasolta Londont?– kérdezte Richard.

- Mondhatni. Magyarországon csak másoddiplomaként lehet drámapedagógiai végzettséget kapni, de mondta, hogy külföldön nem csak úgy. Tudtam, hogy a barátnőm ide jön tanulni, így egyértelmű volt, hogy a külföld számomra Anglia lesz.
- És jól érzed itt magad? – kérdezte Clare.
- Igen, remekül! – pillantottam Robra. Ő csak elmosolyodott.
- Gondolom, a szüleid nagyon hiányolnak! – nézett rám Clare szomorúan. Tudtam, hogy tudja milyen érzés távol élni a gyermekedtől.
- Igen és nekem is nagyon hiányoznak! Eddig még csak egyszer voltam otthon, mióta ide költöztem szeptemberben. – mondtam szintén szomorúan.

Miután végeztünk az evéssel a nappali felé vettük az irányt.
Beérve furcsa hangokra lettünk figyelmesek. Az erkélyajtó felé néztünk, ahonnan a hang jött és az ajtón kívül egy fehér gombóc kaparászott türelmetlenül. Rob édesanyja elmosolyodott és beengedte a türelmetlen kutyát.

Azonnal Robhoz rohant és ugrálni kezdett. Rob leguggolt és simogatni kezdte. Mosolyogva figyeltem őket, majd Rob felegyenesedett.
- Ez itt Petty. – mutatott a kutyára. Leguggoltam és simogatni kezdtem, a kutyus hálásan nézett rám.
Leültünk kanapéra, én Rob mellé ültem, aki átkarolta a vállamat az egyik kezével, a másikat pedig a combomra rakta. Azonban hírtelen Petty felugrott a kanapéra és az ölemben helyezkedett el.

- Örömmel látom, hogy jól kijön egymással a számomra két legfontosabb nő! – mosolygott, megsimogatta Pettyt, majd kezét visszahelyezte a combomra.

- Hogyan is találkoztatok? Ezt még nem mesélted el, fiam! – huppant le velünk szembe Richard.
- Viki legjobb barátnője Mike-al jár. Elmentem velük bulizni, ott találkoztam vele először!– mosolygott rám.
- És már az első pillanatban megtetszett? – mosolygott Robra az édesanyja.
- A pub-ban ültünk és vártunk a lányokra. Mike a tömeget figyelte, így én is. Egyszer csak belépett két lány a terembe, az egyikük Viki volt. Éppen óriási koncentrációval fürkészte a tömeget, hátha meglátja Mike-ot. Majd elnevették magukat. Ekkor még nem tudtam, hogy őket várjuk. Annyira természetesen szép volt és a kisugárzása egyből a hatalmába kerített. Majd Mike integetni kezdett valakinek, és ekkor Viola észrevette Mike-ot. Elindultak felénk és én csak magamban drukkoltam, hogy ne Viki legyen Mike barátnője kettőjük közül. És nem ő volt! – mosolyodott el. – Aztán beszélgettünk és tudtam, hogy erre a lányra vártam! Csak reméltem, hogy ő is lát bennem valamit!

- Ezek szerint látott! – vigyorgott Lizzy.
- Igen! Bár máig sem értem mit!– rázta meg a fejét. Erre felszisszentem. Hiszen én pont ugyan ezt éreztem, csak vele kapcsolatban. Erre mindenki elmosolyodott, valószínűleg megértették, hogy miért reagáltam így. Lizzynek dolga volt így elköszönt és távozott. Négyen beszélgettünk tovább. Clare és Richard meséltek magukról, elmesélték azt is, hogy hogyan találkoztak. Meséltek Robék gyerekkoráról is.

- És a nővérei folyton beöltözették lánynak Robot. – mesélte el Richard. Erre persze mind nevetni kezdtünk.
- Nevet is kaptál? – kérdeztem nevetve.
- Persze, Claudiának hívtak ilyenkor. Minden részletre figyeltek. – mosolygott Rob. Ezen még nevettünk egy ideig.

- Merre találom a mosdót? – kérdeztem.
- Gyere, megmutatom! – pattant fel Clare. Kimentünk a folyosóra és odavezetett egy ajtóhoz.
- Köszönöm! – mosolyogtam rá. Mikor végeztem a nappaliba mentem vissza, de meghallottam, hogy Richard mit mond.

- Teljesen megváltoztál, konkrétan nem ismerek rád! Boldognak tűnsz és kiegyensúlyozottnak, olyannak…olyannak, mint még soha! – veregette meg Rob vállát az apja.
- Mert még soha nem is éreztem így magam! – felelte Rob, majd sóhajtott egyet - Soha nem éreztem így senki iránt, még csak hasonlót sem. Ő a legcsodálatosabb, legédesebb teremtmény a földön, és olyan pokolian nagy szerencsém van, hogy engem szeret!- folytatta Rob és valami különös áhítat volt a hangjában, ahogy mondta. Ha eddig nem lettem volna biztos benne, hogy tényleg szeret, most minden kétségem elpárolgott volna.

- Igazán tüneményes lány! És látszik rajta, hogy mennyire oda van érted. Annyira örülök, hogy találtál egy ilyen lányt és végre boldog vagy, fiam! – mondta kedves hangon Richard. Olyan jól esett ezt hallani. Tehát kedvel engem az édesapja és ez megnyugvással töltött el, hiszen nagyon féltem, hogy mit fognak szólni hozzám.
- Igen, pont rá van szükségem, ő olyan… annyira, nem is tudom, nehéz rá szavakat találni. Vele végre önmagam lehetek. Nem is kívánhatnék nála jobbat. – mondta Rob némi szenvedéllyel a hangjában. Teljesen meghatódtam azon, amit mondott.

Nem akartam megzavarni őket és a konyhából csörömpölést hallottam. Gondoltam bemegyek oda. Mikor beléptem épp Clare pakolászott. Mikor meglátott széles mosolyra szaladt a szája.
- Á, Viktória! Gyere beljebb. Kérsz valamit? – kérdezte kedvesen.
- Nem, köszönöm, csak hallottam, hogy valaki itt van és gondoltam benézek! – álltam tétován az ajtóban.

- Nem szeretnél leülni? – érdeklődött Clare és egy szék felé mutatott.
- De, azt hiszem! – ültem a székre és Clare is helyet foglalt.
- Annyira örülök, hogy Rob elhozott hozzánk! – mondta mosolyogva.
- Én is! – feleltem.

- Csak reméltem, hogy nem várakoztat minket sokáig és hamar megismerhetünk! – mosolyodott el. – Annyira jó látni, hogy milyen boldogok vagytok, hogy mennyire oda vagytok egymásért. Tudod, egy anya mindig arra vágyik, hogy a gyermekei boldogok legyenek! – simított végig a kézfejemen. Hálásan rámosolyogtam.

- Ő a legjobb, ami történhetett velem! – mondtam neki őszintén.
- És te vagy a legjobb, ami történhetett vele! – nevetett fel. Kérdezett még pár dologról, majd Rob besétált.

- Szóval itt vagy! – mosolygott az ajtóban. Felkeltem a székről, odajött és átkarolta a derekamat. – Olyan rég eltűntél már.
- Csak nem máris hiányoztam? – kérdeztem mosolyogva.
- Minden percben hiányzol, ha nem vagy mellettem! – nézett a szemembe. Fél szemmel láttam Clare meghatódott arcát.
- Legalább tudom, hogy nem csak én vagyok így vele! – simítottam meg a karját.

- Gyere! – kezdett kifelé húzni. – Megmutatom az emeletet! – kacsintott rám.
- Oké! – vigyorogtam. Felmentünk a lépcsőn és megálltunk a folyosón.
- Az ott a szüleim szobája, az Viktóriáé, Lizzyé, az egy fürdőszoba - mutogatott bőszen, majd húzni kezdett- és ez az én szobám! – nyitotta ki az ajtót és beterelt. A szemben lévő falnál állt az ágya. Volt egy nagy szekrény, polcok sok könyvel, hifi és sok cd. Tágas szoba volt, tipikus fiú szoba.

- Szóval itt töltötted ifjúkorod? – vigyorogtam rá.
- Igen! – mosolygott vissza. Oda ment a cd lejátszóhoz és halk zenét kapcsolt be, majd visszatért mellém.
- Gyere! – húzott közelebb magához és csókolni kezdett. Csak nem itt akarja, mikor a szülei lent vannak a földszinten?! Egy perc múlva már a nyakamon kalandozott ajkával, keze pedig a fenekemen volt. Az ágy felé tolt, majd ledőltünk rá. Blúzom alá nyúlt és mellkasomat csókolgatta. Én pedig elgondolkodtam, amit ő is észrevett.

- Mi az? – érdeklődött a nyakam alatti gödröcskétől.
- Csak azon gondolkoztam, hogy hány lány volt már ebben az ágyban! - felkapta a fejét és a szemembe nézett.
- Igazából te vagy az első! – mosolygott. Felnevettem. – Most min nevetsz? – ült fel az ágyon és kérdően meredt rám.
- Gondolod, hogy elhiszem, hogy egy lányt sem hoztál haza? – mosolyogtam még mindig.
- Miért hazudnék? – nézett még mindig kérdőn.

- Igazad van! Ne haragudj! – ültem fel ártatlan arccal és simítottam végig az arcán.
- Ha akarnék, sem tudnék rád haragudni! – mosolyodott el.
- De akkor hol… úgy értem a volt barátnőiddel hol voltál? – érdeklődtem és hozzá szégyenlősen mosolyogtam.
- Nem volt annyi barátnőm! – mosolyodott el. – De általában nála voltunk, vagy az én akkori lakásomban! – nézett rám és újra megcsókolt.

- Nem hiszem, hogy ezt itt kéne, inkább majd otthon!– szakítottam meg a csókot.
- Igazad van! – mosolyodott el. – Akkor gyere! – húzott fel az ágyról és elindultunk lefelé. Miután elköszöntünk a szüleitől és megígértük nekik, hogy hamarosan jövünk megint, elindultunk haza.

A telefoncsörgésre léptünk be a lakásba. Ledobtam a kabátom és a cipőm, majd a konyhába siettem a mobilomért.
- Hallo! – szóltam bele.
- Végre kislányom! Azt hittem már történt valami! Négy napja nem is hallottam felőled és ma meg egész nap fel sem veszed a telefonod! Van fogalmad róla mennyire idegesek voltunk már apáddal?– hadarta anyám egy szuszra.
- Nyugi, anya! Csak itthon felejtettem. – próbáltam megnyugtatni.

- Mondtam már neked, hogy a mobil mindig…
- Miért hívtál? – vágtam közbe, mert tudtam, ha ebbe belekezd az nagyon hosszú lesz.
- Csak, hogy mi van veled! – értetlenkedett.
- Figyelj, majd este hívlak skype-on! – ajánlottam.
- Rendben. Nálunk 9- kor? – kérdezte.
- Igen! Puszi.
- Szia, szívem!

Letettem a telefont és Rob már ott mosolygott a hátam mögött!
- Anyám volt! Aggódik…- ráztam a fejem.
- Őt is meg lehet érteni! – mosolygott tovább.
- Igen, tényleg 4 napja nem hívtam már! Majd este beszélek vele!- morfondíroztam.
- Sajnálom, túlságosan lefoglaltalak! – nézett rám.
- Igen, de pont ez a szerencséd! – vigyorogtam.

Közelebb kezdett araszolni hozzám, én pedig a konyha pultig hátráltam vigyorogva, incselkedés képen. Ez bejött. Rob a derekam után nyúlt és hírtelen magához rántotta testemet. A következő pillanatba ajkai már szorosan tapadtak az enyémre, zihálva túrtam bele bozontos hajába.

Megragadta a csípőmet és felültetett a pultra. Lábaimat a dereka köré kulcsoltam, ezzel teljesen magamhoz szorítva. Levette a pólóját az én ingem pedig a hűtő tetején landolt, amit fél perc múlva a melltartóm követett.

Ajkával birtokba vette a mellem, az én számat pedig kéjes sóhaj hagyta el. Ez ösztönzőleg hatott rá, mivel egyre mohóbban kezdte szívogatni mellbimbómat, mire körmeimet végig húztam izmos hátán. Mosolyogva talált vissza számhoz. Szorosan a mellkasához simultam szenvedélyes csókunk közben.

Férfiassága nekem feszült, én pedig elkezdtem a farmerja gombjával bajlódni, amit halk pityegés szakított félbe. Ajkaink hírtelen váltak szét.
- A francba! – morogtam és eltoltam magamtól.
- Mi az? – kérdezte zihálva, miközben én leugrottam a konyhapultról.

- A kapukód! Viola lesz az! – mondtam miközben próbáltam lehalászni a melltartómat a hűtő tetejéről. Rob felnyúlt érte.
- Köszi! –néztem hálásan rá. Végig néztem rajta. – Próbálj valami másra gondolni! – mosolyogtam, mire ő is savanyúan elmosolyodott.

- Az előbbiek után nem lesz könnyű! – vigyorgott tovább. Mire visszaöltöztünk hallottuk, hogy nyílik az ajtó. Épp időben. Kimentünk eléjük az előszobába. Üdvözöltük őket. Majd Mike feltűnően méregetett és szélesen mosolyog.

- Mi van? – vontam kérdőre.
- Ő, Viki! Az inged… félre gomboltad! – mutatott rá Viola, miközben mind a ketten vigyorogtak.
- Hupsz! – csak ennyit bírtam kinyögni. Hátat fordítottam és elkezdtem újra gombolni.

- Remélem nem zavartunk meg semmit! – kacarászott Mike. Hátra fordítottam a fejem, hogy mondjak valamit, de láttam, hogy Viola már a „segítségemre sietett”: szúrós szemmel nézett rá.

- Rob egy cigi? – váltott témát Violának köszönhetően Mike, de a mosoly még mindig ott virított az arcán. Robert bólintott és kimentek az erkélyre. El tudom képzelni miért volt olyan sürgős az a cigi!
- Na, milyen volt a hétvége? – érdeklődtem.
- Remek! És a tiéd? – vigyorgott Via.
- Az is! Bemutatott a szüleinek! – mosolyogtam.
- Oh! – vetett elismerő pillantást. – De milyen az ágyban? Úgy látom már túl vagytok rajta! – tért a lényegre vigyorogva.

- El sem tudod képzelni! Soha senkivel nem volt még ilyen jó! Egyszerűen alig bírom magamon tartani a bugyit, ha a közelemben van! – mosolyodtam el szégyenlősen.
- Azt észrevettem! – bökött az ingem felé fejével, ami mikor megérkeztek félre volt gombolva, bizonyítékként az előbbi beszámolómra. – Csak úgy izzik köztetek a levegő! – vigyorodott el megint.

Mesélt még pár dolgot a hétvégéről, majd a fiúk is bejöttek. Rob ma este hazament és Mike is, így Violával ketten maradtunk.

Végig beszélgettünk. Részletesen kitárgyaltuk mind a kettőnk hétvégéjét, majd eszembe jutott, hogy hívnom kell a szüleimet.


Rob szüleinek háza:
http://i35.tinypic.com/33nddhg.jpg

Így nézett ki Viktória(mikor a szülőknél voltak):
http://i35.tinypic.com/5my81x.jpg

Ing:
http://i38.tinypic.com/20kf4ab.jpg

Farmer:
http://i38.tinypic.com/34hw9kl.jpg

Kabát:
http://i33.tinypic.com/28meqmo.jpg

Csizma:
http://i33.tinypic.com/9pnogg.jpg

Egy új élet kezdete - 11. fejezet

Váratlan levél



Sziasztok!
Megígértem, hogy kaptok ma meglepit! Biztos rájöttetek, hogy az egyik a kép! Viki és Rob első közös képe. Bizony lesz még több is!:) Már sok kész van, de nem sietjük el a dolgot! Lesz, olyan is(vagyis a legtöbb olyan lesz),ami majd a történethez kapcsolódik!:)
A második meglepi pedig az, hogy ez megint egy hosszú rész! Remélem örültök neki és nem csalódtatok a meglepikben!
Lenne egy kérésem! Szeretném tudni, hogy pontosan hányan olvassátok a történetem! Mert az oldalon lévő számlálóból tudom, hogy nem annyian, ahányan írni szoktatok (akiknek ezúton is nagyon köszönöm!)! Szóval azt kérném, hogy legalább most az egyszer mindenki írjon, aki elolvassa a fejezetet! Fontos lenne nekem!!!
És érdekel, hogy mi a véleményetek a képről!:)

Abban a pillanatban kitártam az ajtót és a nyakába ugrottam.
- Szia! - mondta miközben viszonozta ölelésemet.
- Szia! – szorítottam még jobban magamhoz, közben beleszagoltam a nyakába és magamba szívtam isteni illatát. Mikor végre elengedtem becsuktam az ajtót. Odaléptem hozzá és szenvedélyesen csókoltam hosszú ideig, nagy nehezen elvettem ajkaimat az övéről.

- Annyira örülök, hogy itt vagy! – bújtam megint hozzá és az arcára emeltem tekintetem. Egyszerűen képtelen voltam türtőztetni magam.
- Nem jobban, mint én! - mosolygott. Akartam mondani, hogy azt nem hiszem, de folytatta – Mi ez az isteni illat? – szaglászott.
- Sütöttem csirkét! Eszünk? - kérdeztem.
- Igen, az jó lenne! – mondta és elkezdtem a konyha felé húzni. Miközben tüsténkedtem le sem vette rólam a szemét. Kicsit zavarba ejtő volt, majdnem le is ejtettem a tányért. Szerencsére a tányér megúszta, így elkezdhettünk enni.

- Ez nagyon finom! – jegyezte meg miközben bekapott még egy falatot.
- Köszönöm! A nagyim receptje. – mondtam.
- Tőle tanultál főzni?- kérdezte.
- Nagyrészt igen! – feleltem.
Miután megvacsoráztunk elpakoltam. Ragaszkodott hozzá, hogy segítsen. Kivettem két sört a hűtőből.
- Menjünk a nappaliba! – ajánlottam.
- Menjünk! – bólintott.

Elindultunk befelé, majd a kanapéra ültünk. A tévében ment egy film, amit elkezdtünk nézni, de nem igazán tudtam arra figyelni. Izzott a bőröm a tudattól, hogy ott ül tőlem néhány centire.
Közelebb kúsztam és hozzá bújtam, arcomat a nyakába fúrtam. Kezével a karomat simogatta, ami nemsokára már a nyakamon cirógatott. Kirázott a hideg tőle.

Nekem nem is kellett több, felnéztem rá és megcsókoltam. Elhúzódott, de csak azért, hogy kezével hátra tűrje a hajamat, hogy a nyakamhoz férhessen. Aztán ajka már a kulcscsontomat csókolta végig őrjítő lassúsággal. Kezemmel a hajába túrtam. Forrt a vérem és zihálva rántottam fejét az enyémhez. Szenvedélyesen csókolózni kezdtünk, hátra döntött a kanapén és fölém hajolt. Így csókolózunk tovább. Keze minden porcikámon végig simított.

Hirtelen felült és a kezemet megragadva húzott engem is. Az ölébe ültem, szembe vele. Mellkasát végig simítva kezem ismét a hajába vándorolt. Nyakát csókoltam és elégedetten hallgattam, ahogy felsóhajt, majd ismét a szájára nyomtam az enyémet. Kezeimmel pólója alját kerestem, mikor megtaláltam lehúztam róla és a földre hajítottam. Ő is megszabadított a pólómtól. Ekkor kezével a fenekem alá nyúlt és felpattanva a kanapéról a hálószoba felé igyekezett.

Az ágy előtt aztán a lábamra állított, szorosan ölelt magához, azt hiszem, ha nem teszi összecsuklottam volna. Ajka a nyakamat és a mellkasomat kényeztette, kezem a sliccéhez vándorolt és lehúzta azt. Miután a gatya lekerült róla és rólam is az ágyra döntött. Kezével a hátamon járt és kikapcsolta a melltartómat, majd elhajította. Végignézett immár szinte teljesen meztelen testemen és felsóhajtott.
- Gyönyörű vagy! – mondta mosolyogva.

A szívem hevesebb kalapálásba kezdett, ha ez még lehetséges volt egyáltalán, arcomat elöntötte a forróság. Ajkaimmal az övéhez hajoltam és szenvedélyesen csókolóztunk tovább.
Nem sokkal később már semmilyen ruha nem volt rajtunk. Érzékien simogattuk egymást, keze és csókjai bejárták egész testemet. Mikor nyelvével lassan a mellemen körözött éreztem, hogy már nem bírom sokáig, amit egy nyögéssel adtam a tudtára.

Neki is ekkor jöhetett el az pont, ahol már nem bírta féken tartani vágyait és végre magához húzta csípőmet.
Mozgásának ritmusa, nyögéseink, ahogy egymás nevét suttogtuk, mind csak fokozták a vágyat. Ez egész más volt, mint az előző éjszaka. Most teljes odaadással szeretkeztünk végig.
Zihálva feküdtem a mellkasára simulva, mind a ketten próbáltuk visszaállítani lélegzésünket normális tempóra. Karjaiban aludtam el.

Arra ébredtem, hogy Robert ujjai hegyével a gerincemet simogatja. Hason feküdtem, fejem a fal felé volt fordítva. Lassan felé fordítottam, ekkor ujjai tétován megálltak.
- Ne, haragudj nem akartalak felébreszteni! Csak nem bírtam ki, hogy ne érjek hozzád! Olyan gyönyörű vagy! – mentegetőzött oldalán feküdve, kezével a fejét támasztotta. Mosolyognom kellett, olyan ártatlan képet vágott. Felkönyököltem.
- Már hogy haragudnék! – simítottam végig az arcán és megcsókoltam. Arcomat a nyakába fúrtam és kis csókokkal halmoztam el.

Szótlanul feküdtünk egy ideig egymás karjaiban, majd magamra húztam az én takarómat és felültem. Elvigyorodott én pedig kérdően néztem rá.
- Este nem voltál ilyen szégyenlős! – mondta. Elpirultam, ahogy eszembe jutott a tegnap este. A gyönyör, amit neki köszönhetően éltem át megint csak.
- Akkor másra koncentráltam! - szégyenlősen mosolyra húztam a számat. Hátat fordítottam és az ágy vége felé kezdtem kúszni.
- Viki! – szolt utánam, így visszanéztem rá. Tétován nézett, én pedig türelmesen vártam, hogy mit szeretne mondani.

– Szeretlek! – mondta és bátortalanul elmosolyodott. A szívem hangos kalapálásba kezdett. Ez a szó csak fokozta boldogságomat. Csak remélni mertem, hogy ezt fogja mondani. Gondolkodás nélkül rávetettem magam és szenvedélyesen megcsókoltam. Elvettem számat az övéről és a szemébe néztem.
- Én is szeretlek! – mondtam neki. Mind ketten elmosolyodtunk, majd folytattuk a csókot.

– Gyere! – ültem fel ismét, magammal húzva őt is.
- Hova? – nézett rám csodálkozva. Nyomtam egy csókot a szájára.
- Gondoltam lezuhanyozhatnánk… együtt! – mosolyogtam kacéran.
- Tetszik az ötlet! – mosolygott vissza. Éppen ő is felült mikor megszólalt a mobilom.
- Pillanat! – nyúltam az éjjeli szekrényre a telefonért. – Igen? – szóltam bele.

- Szia, Domi vagyok! – jött a válasz.
- Szia, mondjad! – sóhajtottam, mert most nem éppen ehhez volt kedvem.
- Azért hívlak, mert kaptunk egy feladatot a főiskolán. A tanár nagyon kreatív kedvében volt. Egy darabot kell gondolatban színpadra vinni! – mondta.
- Oh, és miben tudok segíteni? – érdeklődtem.
- Hát, a dramaturgiában! Esetleg tudsz adni valami anyagot? – kérdezte reménykedve.

- Ő… azt hiszem igen! – gondolkoztam – Mikorra kéne?
- Igazság szerint szerdára kell elkészíteni… Úgyhogy ma neki kéne állnom! – mondta.
- Tehát most kéne! – micsoda logika – Jó, akkor előszedem a jegyzetem és van egy könyv is. Abban is van, ami hasznos lehet! Mikor jössz érte? – kérdeztem.
- Az egyik haveromnál vagyok. Mondjuk egy órán belül, ha érte megyek az jó? – érdeklődött. Huh, az elég hamar van gondoltam!
- Jó! – mondtam.
- Köszi, akkor megyek! Szia!- búcsúzott el.
- Szia! – mondtam. Sóhajtottam és letettem a telefont. Robert kérdően nézett rám.

- Domi volt! Előadást ír és szüksége van hozzá anyagra! Idejön érte. – magyaráztam.
- Akkor a zuhany elhalasztva? – kérdezte lemondóan. Elmosolyodtam és megsimítottam az arcát.
- Arról szó sem lehet! – csókoltam meg.
- Mikor elment? – kíváncsiskodott tovább.
- Nem, mert ha már átjön, biztos marad egy ideig! – ráztam a fejem – Most zuhanyozunk! – mondtam. – Menj előre, mindjárt ott vagyok!
- Oké! – mondta és elment a fürdőbe.

Felkaptam a hálóingem és gyorsan megkerestem a jegyzeteim és a könyvet. Leraktam az asztalra a nappaliban és Robert után indultam.

Mikor beléptem a fürdőbe már folyt a víz, ő pedig a behúzott függöny mögött volt. A hajamat a fejem tetejére gumiztam, a hálóingemet a padlóra dobtam és beléptem mellé.
- Szia! – mosolygott és rögtön magához húzott egy csókra. Levettem a tusfürdőt és kenegetni kezdtem magam.
- Megmosnád a hátam? –nyújtottam felé a flakont és hátat fordítottam neki.

Elvette, a tenyerébe öntött belőle, elkezdte őrjítően lassan és gyengéden a hátamat simogatni a tusfürdővel. Egyre lejjebb mosta a hátam, majd mikor a csípőmhöz ért, keze a hasamra csúszott. Most ott simogatta, immár tusfürdős testemet. Végül a melleimet kezdte masszírozni, közben ajkával már a nyakamat és a vállamat kényeztette.

Lehelete csiklandozott, amire felsóhajtottam. Kezeit újra a csípőmre tette és megfordított. Átkaroltam a nyakát és szenvedélyesen megcsókoltam. Nyelveink hosszan időztek a másik szájában. Újra a hátamat simogatta két kezével, végül pedig a fenekemet. Finoman bele- bele markolt, amire ő és én is felnyögtünk.

Kicsit megemelt és a falhoz nyomott. Abba hagytam a csókot, mert tudtam, hogy még 10 másodperc és nem fogok tudni uralkodni magamon.
- Domi bármikor megjöhet! – ziháltam.
- Gyorsak leszünk! – suttogta a nyakamba.
- Nem akarok gyors lenni! Azt meg főleg nem akarom, hogy közben azon kelljen aggódnom, hogy vajon mikor szakít félbe minket a csengő! - nagy nehezen elvettem kezem a nyakából és végigsimítottam a mellkasán. Beleborzongott érintésembe, amitől csak még nehezebb volt türtőztetni magam.

- Rendben! – mondta lemondóan és ő is elengedett – De legközelebb nem úszod meg! – vigyorgott.
- Nem is akarom! – viszonoztam a vigyort.

Mikor kimentünk Robert-nek szólalt meg a telefonja, hosszan beszélt valakivel. Közben én a konyhában csináltam a pirítóst a reggelihez.

Miután letette megreggeliztünk. Mire befejeztünk megszólalt a csengő! Beengedtem Domit.
- Szia! – adtam neki két puszit.
- Szia! – mondta és belépett. Robert kijött a konyhából.
- Rob! – szólítottam meg a csodálatos férfit, aki immár visszavonhatatlanul hozzám tartozott, testestül és lelkestül. – Ő itt Domi! – intettem Domi felé- Domi! Ő pedig Robert! – simítottam végig a mellkasán.
Bemutatkoztak egymásnak.

- Na, gyere, a nappaliban vannak az anyagok! – irányítottam befelé Domit. Leültünk a kanapéra és a kezébe adtam a könyvet és a jegyzeteket. Robert is leült mellénk és egy könyvet vett a kezébe.
- Köszi! – mondta Domi.
- Szóval, mi a darab? – kérdeztem.
- Hamlet! – nézett rám lemondóan.
- Oh! Rögtön első évben keményen kezd…- csak ennyit bírtam kinyögni.
- Bizony! Nem kispályás a tanár! – mondta.
- Van már valami elképzelésed? – kérdeztem.

- Reméltem, hogy ebben is segítesz! – vigyorgott. Hát persze, hogy gondolta.
- Kaptatok valami instrukciót? – érdeklődtem tovább.
- Azt szeretné, ha mindenki elképzelné a saját Hamlet előadását! Végig kell gondolni, hogy hogyan állítanád színpadra.– magyarázta, én pedig gondolkodtam, hogy mit is kéne kezdenie a dologgal. Ekkor támad egy elég jónak tűnő ötletem.

- Figyelj, be kell tartani az Erzsébet korabeli színjátszás szabályait, vagy el lehet készíteni, vagyis képzelni kortárs előadásként? – kérdeztem.
- Persze, ahogy nekünk tetszik! Teljesen szabadon alkothatunk! – vigyorgott.
- Remek! Én azt javaslom neked, hogy képzeld el kortárs darabként. Minden legyen benne 21. századi, a ruhák, a díszlet minden! - mondtam.
- Igen, ez jó! Én is valami ilyesmire gondoltam. – lelkesedett Domi.
- Jól van, a dramaturgiával ezek szerint nem lesz probléma!- mosolyogtam.
Kicsit még beszélgettünk, hogy hogyan akarja felépíteni a dolgozatot. Majd kicsit hétköznapi témákról.

- Hogy sikerült a randi? – kérdeztem.
- Milyen randi? – nézett rám kérdően.
- Múlt vasárnap egy randira igyekeztél! – néztem rá ferde szemmel. Hogy lehet egy randit elfelejteni?
- Ja, az! – vigyorgott – Az rémes volt! Nagyon jó csaj volt, de alig volt közös témának. Egyszerűen nem tudtunk beszélgetni semmiről. – rázta a fejét.
- Sajnálom, pedig olyan lelkes voltál. – együtt érzően néztem rá.
- Ugyan semmi, már túltettem magam a csalódáson! – vigyorgott mindent tudóan.

- Héj, máris van más? – vágtam karon. Eléggé ismertem Domit, ahhoz, hogy tudjam, mi jár a fejében.
- Mondhatjuk! Ma este találkozom valakivel. – mondta kicsit szégyenlősen.
- Ismerem? Hogy találkoztatok? – kíváncsiskodtam.
- Nem ismerheted! – gondolkozott - Szerdán találkoztam vele először egy bulin.
- Remélem, ez sikeresebb randi lesz! – mondtam vigyorogva.
- Oh, biztos vagyok benne!– mosolygott. Kicsit még beszélgettünk, aztán elköszönt.

Rob végig ott volt velünk és a könyvet olvasta, így legalább nem untattuk. Bár néha, mintha kicsit gyanakvóan mért volna minket végig. De lehet, hogy csak képzelődtem.

Kikísértem Domit, majd visszamentem Robhoz.
- Remélem nem unatkoztál nagyon! – mondtam, miközben beleültem ez ölébe és átöleltem a nyakát. Ő is átölelt engem.
- Viccelsz! Érdekes volt! Domi mit tanul? – kérdezte.
- Színészetet! – mondtam.
- Tetszett, amilyen tanácsokat adtál neki! Nem csak gyönyörű és okos vagy, de kreatív is! – ezt úgy mondta, hogy közben tekintetét mélyen belefúrta az enyémbe. Kicsit zavarba is jöttem.

- Ugyan, ez semmiség volt! – mondtam zavartan. Igazán nem tudtam, hogy mit válaszoljak.
- És még szerény is! – mosolygott.
- Na, jó úgy látom eltökélted, hogy mindenképpen zavarba hozol! – néztem rá mosolyogva. Erre szenvedélyesen megcsókolt. – Arra gondoltam, hogy főzök valamit ebédre! – simítottam végig karján. – Van valami, amit szívesen ennél? – érdeklődtem.
- Csinálhatnál valami magyaros ételt! – vágta rá. Elgondolkodtam, hogy mi is legyen az!
- Rendben! – húztam a konyha felé. – Csinálok csirkepörköltet, remélem ízleni fog!
- Biztos vagyok benne! – mosolygott.

Hozzáláttam a főzéshez. Robert végig az asztalnál ült és figyelte, hogy mit csinálok. Egyszer csak mögém lopakodott és a derekam köré fonta a kezeit, fejét pedig a vállamra támasztotta. Így kevergettem tovább az ételt egy ideig.

Rátettem a fedőt és Rob felé fordultam. Nyaka köré tekertem a karomat, mélyen a szemébe néztem és közben azon gondolkoztam, hogy hogyan is lehetek ilyen szerencsés. De félbeszakított szenvedélyes csókjával.
- Anyukám hívott reggel! Meséltem nekik rólad és szeretnének megismerni! – a szívem kalapálni kezdett az izgalomtól. Találkozni kedvesünk szüleivel mindig nagy lépés. – Mondtam nekik, hogy megkérdezlek, hogy készen állsz-e rá! Mit gondolsz? – mosolygott ellenállhatatlanul.
- Természetesen készen állok! – mosolyogtam vissza. – Mikor?
- Holnap meghívtak ebédre! – simított ki egy tincset az arcomból. Nagyon izgatott lettem, egy másodperc alatt száz gondolat cikázott az agyamban. Vajon tetszem majd nekik? Miket mondhatott Rob rólam? És ehhez hasonló dolgok. De nagyon vártam már.

Arra gondoltam, hogy, elviszem én is hozzánk… de akkor nyilallt belém a felismerés, hogy ez nem lehetséges! Hiszen az én szüleim Magyarországon élnek! Ettől persze jókedvem alábbhagyott. Ezt ő is észrevette. – Valami baj van? Meggondoltad magad? – nézett rám aggódva.
- Nem, nem! Persze, hogy nem! – vágtam rá – Csak tudod, elszomorított, hogy én nem tudlak bemutatni a szüleimnek! – sütöttem le a szemem. Kezét az állam alá tette és kényszerített, hogy a szemébe nézzek.

- Emiatt nem kell aggódnod! El fogunk menni együtt Magyarországra és akkor hivatalosan is bemutathatsz nekik! - nézett a szemembe.
- Komolyan gondolod? – néztem rá kérdően. Elmosolyodott és megcsókolt.
- Igen! Nem ígérem, hogy az elkövetkezendő néhány hónapban, de hamarosan! – fürkészet arcomat.

Ekkor eszembe jutott, hogy miért is nem az elkövetkezendő néhány hónapban. Óriási fájdalom nyilallt belém pedig még itt volt, itt tartott a karjaiban. Mi lesz velem, ha csak gondolatától így kiborulok, hogy két hét múlva el kell szakadnunk hosszabb időre? Kétségbeesve nyomtam ajkamat az övéhez. Ki akartam élvezni minden egyes másodpercet, amit vele lehetek.

Megragadta a vállamat és eltartott magától. Nem értettem mi lehet a baj. Az arcomat fürkészte, mialatt az övére aggódás ült ki. – Te sírsz? – kérdezte kétségbeesve. Kezemmel az arcomhoz értem, majd meglepetten vettem tudomásul, hogy nedves. Észre sem vettem, hogy elkezdtek potyogni a könnyeim. – Valami rosszat mondtam? – arca cseppet sem lett nyugodtabb, sőt ha lehet még aggódóbb volt.

- Nem akarom, hogy elmenj! – vetettem magam a nyakába. Hátamat kezdte simogatni.
- Nem megyek sehová! – nyugtatott, de hangján nem hallatszott a megkönnyebbülés.
- Nem most! – túrtam fejem a nyakába. Mikor kimondtam kezei megálltak a hátamon és egész teste megmerevedett.

Elvettem fejem a nyakából, hogy az arcára nézhesse, de semmilyen érzelem nem volt rajta felfedezhető. Észbe kaptam, hogy milyen lehet neki ezt hallani. – Sajnálom, ezt… ezt nem kellet volna mondanom! – ráztam a fejem.
- De kellett, mivel így érzel! – simított végig hajamon. – Nekem is legalább ennyire fáj, ha nem jobban! – nézett rám elgyötört arccal. Egy pillanatig habozott, de végül folytatta. - Ettől féltem az elejétől kezdve, hogy mekkora fájdalmat fogok neked okozni azzal, ha el kell mennem. Nem akartalak ennek kitenni! Sajnálom! – szegte le a tekintetét. Most rajtam volt a sor, hogy arra kényszerítsem, nézzen a szemembe, nem hibáztathatja magát.

- Ne, ne csináld ezt! Nem te tettél ki ennek! Én vállaltam! - néztem rá eltökélt arccal. – És, ha azt hiszed, hogy egy pillanatig is megbántam, akkor nagyon tévedsz! Soha, hallod, soha nem voltam még ennyire boldog! – mosolyodtam el.
Ez így volt, sosem voltam még ilyen boldog. Most már ő volt az én kis világom közepe.

Végigsimítottam elgyötört arcán. Tekintete kicsit megenyhült.
- Én sem! És mindet megteszek, hogy ez így is maradjon! – mondta és magához ölelt. Egy percig csak szótlanul álltunk, majd folytatta. – Nem kell aggódnod, nem leszünk két hónapig távol! Vannak ötleteim… - suttogta a hajamba már kicsit vidámabb hangon és félmosolyra húzta a száját. Ránéztem és majdnem elvesztem gyönyörű tekintetében.
- Szeretlek! – mondtam neki szenvedéllyel a hangomban.
- Én is téged! – mosolygott rám és közben kezével letörölte a maradék nedvességet az arcomról, majd megcsókoltuk egymást. Ekkor a meghitt pillanatot valami sistergés szakította félbe. Ijedten ugrottam meg.

- Jézusom, a kaja. – vettem le a lángot.
- Odaégett? – kérdezte.
- Csak majdnem! De megmentettem. – mosolyodtam el. Kicsit megnyugodtam, főleg mikor azt mondta, hogy nem leszünk két hónapig távol. Kíváncsi voltam, hogy mit talált ki, de nem akartam faggatni, gondoltam, ha itt az ideje majd elmondja. – Jaj, nincs tejföl! – jutott eszembe.
- Elmegyek a boltba! – ajánlotta fel. – Kell más is?
- Nem, csak tejföl! A kulcs az ajtóban van. – mosolyogtam rá. Hogy lehetek ilyen feledékeny, gondoltam. Nyomott egy utolsó puszit a számra és elindult. Amíg távol volt megterítettem, majd a nappaliban vártam rá. Mikor meghallottam a kulcszörgést az előszobába siettem. Valami nem volt rendben az arcáról ítélve.

- Valami baj van? – kérdeztem.
- Nem, csak pár rajongó felismert! Pedig direkt a fejemre húztam a kapucnit. Nem tudom, hogy valaha hozzá szokom-e ehhez! – csóválta a fejét. – Remélem nem követtek!
- Azért ennyire csak nem elvetemültek! – mosolyogtam. De lekonyult a szám, ahogy elfintorodott. – Vagy mégis? – néztem rá.
- Nem, biztos nem, csak én vagyok kicsit paranoiás. – vigyorgott. Hozzáléptem és megcsókoltam.
- Én is az lennék! – néztem a szemébe. Szeme összébb szűkült. – Mi az?- érdeklődtem.
- Az hagyján, hogy engem zaklatnak, hiszen ez valamilyen szinten érthető is, – fintorodott el. - de téged ettől meg akarlak védeni!
- Erről már beszéltünk! Még mindig ugyan az a véleményem, kitartok a döntésem mellett! – simítottam végig a karján. – Engem nem érdekel! – biztosítottam.

- El sem tudod képzelni milyenek tudnak lenni a rajongók, a lesifotósokról nem is beszélve! – rázta a fejét. – Nem tudom, hogy eléggé átgondoltad-e.
- Nagykislány vagyok, megbirkózom vele! – erősködtem. – Vagy talán téged zavarna, ha kiderülne? – néztem rá kérdően.
- Dehogy! – vágta rá. – Sőt nekem csak könnyebb lenne! Én tényleg csak miattad aggódom! Mindent tudni akarnak majd rólad és…– simította meg az arcom.

- Felesleges!- vágtam rá ki. – Nem zárhatnánk le ezt a témát? Eddig még nem tud rólunk a média, majd ráérünk akkor foglalkozni a dologgal, ha rájönnek!- nyomtam egy gyors csókot az ajkára és lezártnak tekintettem a témát. - Ebédeljünk meg és utána megmasszírozlak, ha szeretnéd! – mosolyogtam rá.
- Ez jól hangzik!
Az ebéd, nagyon ízlett neki, legalábbis ezt állította. Utána a hálószoba felé vettük az irányt. Hasra feküdt, én ráültem és masszírozni kezdtem. Közben beszélgettünk. Egyszer csak nem válaszolt és láttam, hogy a szeme csukva van.

Mellé feküdtem, megfogtam a kezét és egy csókot nyomtam a szájára, majd én is elaludtam mellette.

Mikor felébredtem és az órára pillantottam meglepődtem, hogy a kijelző fél hatot mutatott. Ilyen sokáig aludtam volna? Mondjuk fáradt voltam, hiszen éjszakai program nem az alvás volt.

Rob még mindig csendesen szuszogott mellettem. Csöndben kilopakodtam, hogy ne ébresszem fel. A nappaliba mentem és bekapcsoltam a gépet, hogy megnézzem az e-mailjeimet.

Azt hittem eldobom az agyam, mikor kinyitottam a fiókom. Egy olyan címről érkezett az e-mail, amire nem is számítottam. Nagy volt a kísértés, hogy kilépjek, és ne olvassam el, de a kíváncsiságom erősebb volt.

Így hát megnyitottam és olvasni kezdetem a levelet, amit lehet, hogy nem kellett volna…

Egy új élet kezdete - 10. fejezet

Ajándék


Sziasztok! Megérkezett a 10. fejezet. Ebben a részben Rob és Viki még közelebb kerülnek egymáshoz...
Nagyon kell szeretnetek, mert ez egy extra hosszú fejezet lett! Összevontam a 10. és 11. fejezetet, mert a 11.et túl rövidnek találtam, így gondoltam miért ne lepjelek meg benneteket! Egy kis ajándék(mint a rész címe:P)! Viszont extra hosszú fejezethez, extra hosszú vélemények is járnak, ugye?:)
Jó olvasást és várom a véleményeket! Nagyon kíváncsi vagyok mi a véleményetek erről a részről:D


Délben felhívtam Robertet, hogy ráér-e. Mondta, hogy 3-ra menjek át hozzá.
Így tettem.
- Szia! – nyitott ajtót. Magához húzott és megcsókolt.
- Szia! – mondtam. Befelé húzott egész a konyháig.
- Éhes vagy? – érdeklődött – Rendeltem Kínait! Szereted? – mosolygott rám kábítóan.
- Igen! – mosolyogtam én is. Megebédeltünk, majd az erkélyen cigiztünk és beszélgettünk.

- Mikor kell vissza menned? – kérdeztem szomorúan, mert tudtam, hogy vissza kell.
- Három hét múlva! – ez belém hasított, az olyan hamar el fog repülni.
- Sok időre mész?- folytattam a kérdezősködést, hogy felkészítsem magam.
- Azt hiszem! – mondta lehajtott fejjel – Elkezdjük forgatni Vancouverben a New Moon-t.- kérdően néztem rá.

- Az mi? – kérdeztem. Rám emelte a tekintetét.
- A Twilight második része! – mondta mosolyogva.
- Oh. – sóhajtottam, nem tudtam, hogy folytatása is van!
- De majd sokszor jövök haza! – próbált nyugtatni, mert látta az elkeseredettséget az arcomon. – Nem kell aggódnod. – mosolyodott el.

- Nem, én csak… - haboztam egy pillanatra, nem tudtam, hogy mondjam -… nekem csak nincsenek jó tapasztalataim a távkapcsolatokat illetően. – nyögtem ki. Láttam a szemében az aggodalmat.
- Hiszek benne, hogy nálunk működni fog! – hangja őszinte reménnyel volt tele, furcsa mód ez engem is megnyugtatott – Megígérem, hogy sokat jövök közben haza! – biztosított és megölelt.
- Ajánlom is! – mondtam viccesen.

- Ha azt hiszed, sokáig bírom nélküled tévedsz! – mosolygott.
- Hány része van a könyvnek? – érdeklődtem. – Csak, hogy tudjam, mire számítsak…
- Négy! – mondta.
- Mit lehet ebben a témában négy részen keresztül írni?!- pufogtam és ez inkább kijelentés volt a részemről, mint kérdés.
- Hát… - kezdte, de félbeszakítottam.

- Ne mond el, majd elolvasom! – mondtam. Mosolygott rajta. – Tudod Lilly, a lány, akire vigyázok, ő adta nekem a Twilight-ot, hogy el kell olvasnom. Gondolom, a többi is megvan neki! – morfondíroztam.
- Ha nem, én oda tudom neked adni őket. – ajánlotta.
- Itt van? – kérdeztem
- Aha! – felelte és a nappaliba húzott. Levett három vastag könyvet a polcról és nekem nyújtotta. Elolvasta mi van ráírva: New Moon, Eclipse és Breaking Dawn.

- Hú, mindegyik elég vastag. – jegyeztem meg. – Akkor ezeket elviszem! – mondtam és az asztalra tettem őket.
- Oké- leült a kanapéra és maga mellé húzott.
- Még egy kérdés! Ki játssza Bellát? – érdeklődtem.
- A neve Kristen Stewart. – mondta. Gondolkodtam, de nem csengett ismerősen a név.
- Még nem hallottam róla! – feleltem. Elmosolyodott.
- Engem sem ismertél. – mondta, ezen én is elmosolyodtam.

- Ez igaz! Mondj még filmeket, amiben játszottál, hátha hallottam róluk. – kértem izgatottan.
- Nincs olyan sok! – gondolkozott – Láttál Harry Potter filmeket? – nézett rám.
- Persze! Az unokaöcsém kedvencei, ami van azt mind meg kellett néznem vele! – mondtam. – Játszottál benne? – szégyelltem el magam. Bólintott.
- Csak egyben! – felelte. És végigsimított az arcomon, ez kicsit kizökkentett a gondolkozásból. De összeszedtem magam.

- Kit játszottál? – érdeklődtem.
- Találd ki! – vigyorgott. – Annyit segítek, hogy a Tűz serlegében játszottam. – nézett rám várakozóan. Gondolkoztam, a Tűz serlege. Melyik is volt az? A negyedik, ebben biztos voltam.
- A kviddics kupa? – kérdeztem, hogy valami kis támpontom legyen. Bólintott. Törtem a fejem, lepörgettem, hogy nagyjából miről szólhatott és aztán beugrott egy kép, nem voltam benne teljesen biztos. Majd újabb és újabb képek kezdtek derengeni.

- Cedric Diggory! – vágtam rá. Elmosolyodott.
- Mégis csak láttál valamiben! – mondta.
- Hát persze, te játszottad Cedric-et! – nevettem. – Hogy ez mért nem ugrott be eddig! Bár akkor még annyira más voltál…
- Jóval fiatalabb voltam! – mosolygott.
- Úgy látszik, szereted a könyvből készült filmeket! - mosolyogtam rá és egy csókot nyomtam a szájára. Megölelt. - Mesélj róla! Milyen volt? – kértem. Beszélgettünk egy ideig, hogy milyen volt beilleszkedni, milyen volt forgatni meg ilyenek.

Kimentem a mosdóba és mikor kijöttem kicsit körbetekintettem a lakást.
- Nagyon tetszik a lakásod! – mondtam elismerően.
- Köszönöm! De a legjobb helyet még nem láttad és kifelé kezdett húzni, majd megállt egy szoba előtt! – Ez a háló! Akarod látni? – kérdezte mosolyogva.
- Persze! – léptem be. És tényleg ez is gyönyörű volt. – Csodálatos.

- A nővérem segített berendezni! – mondta – Ha én rendeztem volna be nem hinném, hogy ilyen ízléses lakás lenne. - Az ágy felé indultam.
- Az ágyat is ő választotta? – lehuppantam rá és incselkedve néztem felé. Elmosolyodott.
- Nem, azt én! – mondta és mellém ült. Hátradőltem.
- Kényelmes! – állapítottam meg.

- De mennyire! – vigyorgott, fölém hajolt és szenvedélyesen megcsókolt. Könyökével mellettem támasztotta magát, másik kezével a csípőmet markolta, én pedig hajába túrtam. Ajkaink elváltak és ő szájával a nyakamat kezdte csókolgatni. Kezével a csípőmtől indulva végigsimította lábamat a térdemig. Ott egy pillanatra megállt és lábamat a csípőjére rántotta. Kapkodtam a levegő után.

Ajka a nyakam oldaláról, csókolgatva azt elvándorolt a nyakam alatti gödröcskéig. Azt kényeztette szájával. Kezem a hátán volt és húztam magam felé, így felém került. Ajkaink megint találkoztak. Hírtelen megragadta csípőmet és magára rántott, szánk szétvált. Lovagló ülésben ültem csípőjén.

Pólóján keresztül kezeim végig simították mellkasát egészen a hasa aljáig, majd a nyakára hajoltam. Végigcsókoltam azt, közben ő kezeivel a combomat simogatta végig egészen a fenekemig, amibe szemérmetlenül belemarkolt! Erre halkan belenyögtem a nyakába, majd szám visszatalált az övére és szenvedélyes csókolózásba kezdtünk.

Legurultam róla, hátamra feküdtem és mind a ketten zihálva kapkodtunk a levegő után. Néhány pillanat múlva felkönyökölve felém fordult. Keze a pólóm alá csúszott és a hasamat simogatta. Közben pedig megint csókolózni kezdtünk. Keze lassan felfelé vándorolt, de elkaptam mielőtt célba érhetett volna. Abbahagytuk a csókot.

- Ne most! Nemsokára indulnom kell dolgozni! – ziháltam. Sóhajtva visszafeküdt a hátára és ő is levegő után kapkodott. Féltem, hogy ezt úgy érti, hogy nem akarom még! Most én támaszkodtam a könyökömre és fordultam felé, kezemet a mellkasára raktam. Arcát fürkésztem és folytattam a mondókám. – Viola nem lesz otthon a hétvégén, egyedül leszek! Pénteken átjöhetnél. – mondtam. A szemembe nézett és láttam rajta, hogy megnyugodott, hogy én is annyira akarom, mint ő. Ha nem jobban és nem erőlteti rám a dolgot.

- De csak, ha te is akarod! – mondta.
- Most viccelsz?! Nem látszik rajtam? – azt hiszem kicsit bele is pirultam. Elmosolyodott és végig simított az arcomon.
- Holnap itt alszol velem? – érdeklődött – Szigorúan csak alvás! – mosolyodott el.
- Szívesen! – mosolyogtam én is. – Most viszont elindulok, mert el fogok késni! – tápászkodtam fel.
- Elviszlek! – mondta rögtön.
- Nem kell, holnap találkozunk. – nyomtam egy puszit a szájára.

Kikísért és az ajtóban megölelt.
- Biztos nem szeretnéd, ha elvinnélek? – kérdezte.
- Biztos. – mondtam és megcsókoltuk egymást.
Egész úton arra gondolkoztam, hogy, ha most nem kell dolgoznom, menni, biztos megtörténik.

A gyerekekkel megvacsoráztunk, majd fürdés után Matt fél 9-kor elment aludni. Lilly 10-ig volt ébren. Miután egyedül maradtam elővettem a New Moon-t és olvasni kezdtem. Adam 11- re ért haza. Ekkor eljöttem.
Viola már aludt és én is bebújtam az ágyikómba és elnyomott az álom.

Reggel kicsit elaludtam, ezért sietnem kellett. Gyorsan megreggeliztem, fogat mostam és letusoltam, majd rohantam a suliba.
Kettőre a gyerekekért mentem és Adam 6-ra jött haza. Elköszöntem a gyerekektől. Adam még valamit szerettet volna.

- Gyere, egy kicsit velem kérlek! – mondta Adam és a garázs felé indultunk, majd megálltunk egy kocsi előtt. Egy világoskék Citroen c3 volt.
- Új kocsit vettél magadnak? – kérdeztem meglepődve. Meglepődtem. Nem értettem, hogy a csodaszép szürke BMW- jét miért akarja lecserélni.
- Nem magamnak! Neked vettem! – mondta.

- Tessék? – kapkodtam levegő után. - Adam, erre nincsen semmi szükség! – válaszoltam.
- De van! – vágta rá.
- A busz is tökéletesen megfelel, öt percre lakom! – akadékoskodtam.
- Szívesen vettem. Kérlek, ne szomoríts el. Annyi mindent köszönhetünk neked, a gyerekek imádnak, mindig számíthatunk rád! Csak fogadd el. Már te is a család része vagy! – mondta.
- Adam, én szívesen csinálom! És én is a családomnak tekintelek titeket, tudod jól, de nem fogadhatom el. – ráztam a fejem.

- Vedd elő szülinapi ajándéknak, vagy jutalomnak, aminek csak akarod. – mondta mosolyogva.
- Kérlek, nem érzem úgy, hogy ekkora ajándékot elfogadhatnék. – mosolyogtam szégyenlősen.
- Akkor, vedd úgy, hogy azért vettem, hogy a gyerekkel könnyebben tudj közlekedni, ha el akarnak menni valahova a városban meg ilyenek. És ha szükséged van rá használd csak! Kérlek, ne utasítsd vissza. – nézett rám kérlelően. A nyakába ugrottam.

- Nem érdemeltem ki! – mondtam.
- Ne viccelj, ez semmiség ahhoz képest, amit te csinálsz. – elengedtem és kérdően néztem rá – A srácok boldogok veled. Örömet okozol nekik, helyre hoztad őket. – magyarázta. A szemem könnybe lábadt.
- Ez kölcsönös! – mondtam már sírva. Mosolygott.

- Tényleg, mostanában megint a régi vagy! Olyan, mint mikor megismertünk. Ha nem vagyok túl indiszkrét megtudhatom, hogy ez minek köszönhető? – érdeklődött
- Inkább kinek! – mosolyodtam el – Találkoztam valakivel!
- Örülök, hogy újra boldog vagy! Majd be kell mutatnod! – mondta.
- Köszönöm! Befogom, ígérem. – feleltem és a könnyeimet törölgettem.

- Vidd el ma a kocsit! Ne érezd úgy kérlek, hogy nem érdemled meg! Barátkozz vele. – ajánlotta.
- Ma elviszem, de ezen túl használni csak akkor fogom, ha a gyerekek miatt van rá szükség! – mondtam.
- Ahogy akarod! – egyezett bele. Nyomtam egy puszit az arcára és még egyszer megköszöntem. Majd elindultam haza immár az új kocsival.

Otthon elmeséltem Violának, aki biztosított róla, hogy szerinte is megérdemlem. Közöltem vele, hogy csak akkor fogom használni, ha a gyerekek miatt kell.

Bepakoltam holnapra ruhát magamnak, a fogkefémet és a sminkemet. Majd eszembe jutott, hogy alvóruha is kell. Elővettem a fekete spagetti pántos, csipkés hálóingemet. Gondoltam miért ne vihetnék valami szexi szerelést. Elköszöntem Violától.
- Holnap mielőtt megyek a gyerekekért hazajövök, hogy találkozzunk még. – mondtam.
- Oké, 3 körül indulunk. – felelte. Megöleltem.
- Szia! – mondtam.
- Szia! Jó szórakozást. – vigyorgott rám. Visszamosolyogtam rá és kimentem az ajtón. Igyekeztem, mert minél hamarabb Robnál akartam lenni…

Mikor Robert ajtót nyitott láthatott valamit az arcomon, mert miután megölelt rögtön rákérdezett.
- Történt valami? – kérdezte mikor becsukta az ajtót.
- Igazság szerint igen! – mosolyogtam – Adam, a gyerekek apja vett nekem egy kocsit. Nem akartam elfogadni, így abban állapodtunk meg, hogy csak akkor használom, ha a gyerekeket kell valahova vinni. De reméli, hogy meggondolom magam, így azt mondta ma vigyem el, hogy barátkozzak vele. – mondtam. Csak pislogott.

- De miért nem akarod? – kérdezte.
- Mert túl nagy ajándéknak érzem! – hajtottam le a fejem.
- Megértem, valószínűleg én is így tettem volna. – felnéztem rá és elmosolyodtam. – Mi az?
- Te vagy az első, aki ezt mondja, igaz még csak Via tudja, de biztos vagyok benne, hogy mindenki úgy gondolja, mint ő. – Robert is mosolygott.

- Ezek szerint kocsival jöttél? – kérdezte és szeme felcsillant.
- Igen. – kicsit furcsán néztem, mert nem értettem hogy miért ilyen jó, hogy azzal jöttem.
- Remek! Amúgy is el akartam menni kajáért, de akkor most te vezetsz! Úgyis azt ígérted, hogy egyszer elviszel valahova! Itt a remek alakalom. – örvendezett. Most már értem minek örült! Tényleg megígértem neki…
- Rendben! – mondtam. Hozta a cuccait és elindultunk lefelé.

Beszálltunk a kocsiba. Irányított, hogy merre menjek. Majd csak nézett rám és megszólalt.
- Remekül vezetsz! – mondta elismerően. Elmosolyodtam.
- Köszönöm! – kicsit zavarba jöttem.
- Magabiztos vagy és érzed a kocsit! Ez nagyon fontos. - mondta – Én nem vezetek valami jól. – kiröhögtem, erre kérdően nézett rám.

- Most csak vicceltél, nem? – tényleg azt hittem, hogy viccel.
- Nem! Komolyan mondtam! – nem akartam hinni a fülemnek.
- Ne mond már, ültem melletted, igenis jól vezetsz! – mondtam komolyan.
- Én ezt nem így gondolom! – felelte.
- Figyelj, én sem gondolom, hogy jól vezetek! – állatunk meg egy pirosnál és miközben üresbe raktam a váltót, ránéztem.
- Pedig igen! – mondta ismét. Mosolyogtam, mert legalább olyan önfejű, mint én. Ő is mosolygott. De valami elragadóan és kezét a combomra helyezte.

Ez nem kicsit terelte el a figyelmemet, így azt sem vettem észre, hogy a lámpa zöldre váltott. Valaki rám dudál, így kapkodni kezdtem. Egyesbe raktam a kocsit, gyorsan el akartam indulni. Épp ez volt a baj, lefullasztottam. Felnevettem.
- Még, hogy jól vezetek mi? – mondtam miközben sikerült elindulnom rendesen. Erre ő is elmosolyodott.
- Ez az én hatásom volt! – arcán elégedettség volt felfedezhető. Keze még mindig a combomon pihent.

Gyorsan vettünk kaját és mikor hazaértünk megettük. A teraszon elszívtunk egy cigit.
- Lezuhanyozom, jó? – mosolyogtam és egy csókot nyomtam a szájára.
- Törölközőt a fürdőszobaszekrényben találsz! – mondta.

Siettem a zuhanyzással, majd fogat mostam. Felvettem a hálóingem és kimentem. Robert a nappaliban várt. Mikor beléptem felnézett és elismerően végig nézett rajtam.
- Nagyon csini vagy! – mondta miközben beletúrt a hajába és felém indult.
- Köszi! – feleltem. Odaért hozzám és egy csókot nyomott a számra.
- Én is lezuhanyozom! – mondta és a fenekemre csapott, majd elindult a fürdő felé.
- Uh! – utánanéztem és ő csak visszavigyorgott.

Az ablakhoz álltam, csak bámultam kifelé. Nem tudom, meddig lehettem így ugyanis már csak arra eszméltem, hogy Rob mögöttem áll, közel tartva magához és a hasamat simogatja. Mikor ajkai vállamat, majd nyakamat kényeztették, már tudtam, hogy ebből nem alvás lesz, ahogy azt előző nap mondta.

Kezével végig simított a külső combomon és már hálóingem alatt tért vissza a hasamhoz, ahol keze nem szándékozott megállni. Szorosabban nyomtam hozzá csípőmet, mikor megéreztem hűsös kezét a melleimen. Minden porcikám bizseregni kezdett. Csípőmell lassú köröket írtam le, ezzel ingerelve legnemesebb testrészét.

Fejemet hátra fordítottam, ő pedig mint egy vad oroszlán csapott le ajkaimra. Kezemmel hátra nyúltam, be az alsónadrágjába. Belenyögött a csókba, így tovább kényeztettem ott lent. Hirtelen ragadott meg és fordított maga felé. Hívogatóan hátrálni kezdtem egészen az ablakpárkányig. Lassan közeledett felém, szemében csak a mérhetetlen vágyat láttam.

Gyors mozdulattal leszedte rólam a hálóinget és a párkányra ültetett. Melleimet kényeztette hol ajkával, hol kezével. Először köré csavart lábammal toltam lefelé az alsónadrágját, majd kezemmel is besegítettem.

Mikor lehúzta rólam a bugyit és nyelvével kényeztetett teljesen önkívületi állapotba kerültem, arra sem emlékszem hogyan kerültünk a hálóba. Felült az ágyon és az ölébe húzott, így végre magamban érezhettem kőkemény férfiasságát.

Lassan mozogtam kéjes nyögések közt, én diktálva a tempót, egészen addig, míg hirtelen maga alá fordított, átvéve az irányítást. Sikítva kiáltottam a nevét, ami –ahogy a mosolyát elnéztem- nagyon is tetszett neki.

Minden porcikám bizsergett, attól, ahogy váltogatta a tempót. Egyszer lassan és gyengéden mozgott bennem, máskor meg gyorsan és vadul. Ez váltakozott egész éjászka, míg nem valamikor hajnalban, pihegve dőltem mellkasára.

Robert nem volt mellettem mikor kinyitottam a szemem. Elnyújtóztam az ágyban és visszaemlékeztem az előző éjszakára. Soha nem éreztem még ahhoz hasonlót sem, mint tegnap. Senkivel nem volt ilyen jó az együttlét, mint vele.

A szép emlékek felidézését a konyhából szűrődő zaj zavart meg. Kimásztam az ágyból és elindultam a hangok irányába.

Robert a tűzhellyel szemben állt. Megálltam az ajtófélfának támaszkodva és mosolyogva figyeltem, ahogy kevergeti a tojásrántottát. Mikor kész volt a tojás, megfordult, hogy a tányérokra tegye. Észrevett és meglepetten nézett rám.
- Ne! – vágott savanyú képet, kicsit megrémültem, hogy mi történt, egyből lefagyott arcomról a mosoly. Egy pillanat alatt ezer dolog futott át az agyamon. – Az ágyba akartam neked vinni a reggelit! – mondta és nekem nagy kő esett le a szívemről, hogy csak ennyi a baja.

Elmosolyodtam ismét.
- Ez kedves tőled! – léptem felé és megöleltem. Csókot nyomott a fejem búbjára. – Egyébként jó reggelt! – néztem fel rá.
- Neked is! – mosolygott és elengedett.

Megreggeliztünk, majd összeszedtem magam, hogy elindulok. Találkozni akartam még Viával mielőtt elmegy. Már az ajtóban álltam.
- Hányra jössz este? – fordultam vissza Robert felé.
- Hányra menjek? – kérdezte.
- Gyere 8-ra! – vágtam rá. Elmosolyodott.
- Rendben! – jött oda hozzám és búcsúzóul megcsókolt. – Szia! – mondta és elengedett.
- Szia! – kiléptem az ajtón és az új „kocsimhoz „mentem.

Viola nagyban pakolt, mikor hazaértem. Akartam neki segíteni, de nem engedte. Aztán nekem pedig mennem kellet a gyerekekért.
- Vigyázz magadra! – mondtam neki és megöleltem.
- Persze! – mosolygott. – Te pedig remélem kihasználod, hogy egyedül leszel a lakásban! – váltott mosolyból vigyorra. Nem bírtam nem mosolyogni az arcon, amit vágott.
- Biztos lehetsz benne! – feleltem. – Szia! – felvettem a táskám és kimentem az ajtón.

Összeszedtem a gyerekeket.
- Na, van kedvetek enni valamit? – kérdeztem miközben beszálltunk az autóba – Elmehetnénk az új kocsival!
- Igen! – mondták egyszerre.
- Menjünk McDonald’s- ba! – kiáltotta Matt.
- Lilly? – néztem rá hátra.
- Az jó lenne! – mondta örömmel.
- Oké, akkor irány a McDonald’s! – beindítottam a kosit. Elég hamar találtunk egyet!

Bementünk és ettünk. Miután végeztünk kérdeztem, hogy akarnak-e még valahova menni, de nem akartak. Ezért haza mentünk. A kocsit beparkoltam a garázsba.
Segítettem Matt- nek a háziban, majd főztem nekik egy paradicsomlevest vacsorára. Gondoltam Adam is örülni fog, ha hazajön. Így is volt. Mikor indultam, mondta, hogy vigyem a kocsit, de nem voltam hajlandó.


Mikor hazaértem otthon is főzni kezdtem. Csirkét sütöttem és csináltam hozzá salátát.
Míg sült a csirke letusoltam és fogat mostam. Aztán gondolkoztam, hogy mit vegyek fel.
Végül egy farmer és egy fekete pántos felső mellett döntöttem.

Kivettem a húst a sütőből és ekkor szólalt meg a kaputelefon. Beengedtem és az ajtóban várakoztam, míg végül meghallottam a halk kopogást.

Egy új élet kezdete - 9. fejezet

Váratlan vendég


Sziasztok! Végre hazaértem, így velem együtt itt a 9.fejezet is! Végre kiderül, hogy ki látogatja meg Vikit! Bár páran eltaláltátok…:)
Remélem tetszeni fog!
Nagyon köszönöm a kommenteket az előző részhez! Sokat segít nekem,ha tudom mit gondoltok! Most is várom őket!!!:)
Jó olvasást!



- Robert! – kiáltottam és a nyakába ugrottam. Szorosan ölelt magához.
- Szia! – mondta.
- Tényleg itt vagy? –emeltem rá hitetlenkedve a tekintetem.
- Igen, tényleg! – felelte mosolyogva.
Hirtelen megcsókoltuk egymást. Nyelve hamar megtalálta az utat az enyém felé.

Egyik kezét a csípőmön tartotta, míg másikkal a hátamat simogatta. Az én kezeim a hajában voltak. Szenvedélyesen csókolóztunk az ajtóban, amíg valaki meg nem köszörülte a torkát mögöttünk. Nagy nehezen abbahagytuk a csókolózást és hátra fordítottam a fejem.

Viola és Mike álltak ott mosolyogva.
- Bocsánat, nem akartunk zavarni! – mentegetőzött Mike vigyorral a képén.
- Semmi baj! – feleltem, de közben a pokolra kívántam őket. Kibújtunk egymás karjai közül. Megfogtam Robert kezét, behúztam az előszobába és becsuktam az ajtót mögöttünk.
- Neked nem Los Angelesben kellene lenned? – kérdezte Mike és közben kezet nyújtott Robert-nek.

- De! Kicsit rövidítettem az ott tartózkodáson és visszajöttem! – válaszolta, miközben kezet rázott Mike-al és egy féloldalas ölelésbe bocsátkoztak. Majd Violának köszönt két puszival és visszaállt mellém.
- Mikor érkeztél? – kérdeztem.
- Egy órája szállt le a gépem! Taxit fogtam és rögtön ide jöttem. – magyarázta - Azonnal látni akartalak! – mondta. Biztos nem jobban, mint amennyire én téged, gondoltam. Felnéztem rá.
- Hiányoztál! – mondtam. Lehajolt, hogy puszit nyomjon a számra.
- Te is nekem! – felelte. Mind a ketten mosolyogtunk.

- Kérsz valamit enni? Inni? – kérdeztem.
- Ettem a repülőn, de inni kérek! – mondta.
- Menjünk a nappaliba, csináltam teát! – javasolta Mike.
- Hozok még egy bögrét! – mondta Viola. Bementünk a nappaliba, Robert és én a kanapéra ültünk, míg Via és Mike velünk szembe, a dohányzóasztal másik oldalára. Végi Robert kezét fogtam. Egy órát beszélgettünk így. Majd Mike kiment telefonálni, Viola meg a konyhába valamiért. Ekkor Robert rám nézett.

- Lehet, hogy mennem kéne! – mondta. Hirtelen kétségbeestem, nem akartam, hogy elmenjen, hiszen még csak most jött.
- Nem maradnál itt? – kérdeztem és csak miután kimondtam esett le, hogy lehet ezt nem kellett volna.
- Azt szeretnéd, ha itt aludnék? – érdeklődött. Bólintottam.
- De csak, ha te is akarod! – mondtam. Elmosolyodott.
- Persze, hogy akarom! – felelte. Tetszett a válasz, így én is mosolyogtam. Felpattantam és visszanyúltam a kezéért.

- Akkor gyere! – mondtam és húzni kezdtem, de egy pillanatra megállt. Visszafordultam felé.
- Nem bánod, ha lezuhanyozom! – kérdezte – Hosszú volt azt út. Kicsit felfrissülnék tőle. – mondta. Ekkor jutott eszembe, hogy milyen önző vagyok! Fél napja úton van, én meg nem engedem haza, hogy kipihenje magát.
- Hogyne! – válaszoltam és gondoltam nem lehetek ennyire önző – Figyelj, ha inkább haza mennél és kipihennéd magad, miattam ne maradj! – mondtam. Mosolygott és elengedte a kezem, de csak azért, hogy a derekam után nyúljon. Magához húzott. Csókot nyomott a számra, majd tovább mosolygott.

- Inkább veled maradnék! – válaszolta. Elmosolyodtam, mert ez volt az, amit hallani akartam.
- Ebben az esetben hozom a törölközőt! – a fürdő felé húztam – Menj be, mindjárt hozom! – mondtam. Bementem a szobámba és törölköző után kutattam a szekrényben. Viola jött utánam.
- Itt marad? – kérdezte mosolyogva.
- Aha! – válaszoltam röviden. – Mike is marad, ugye? – érdeklődtem én is.
- Igen. Reggel mesélsz! – mondta egy kaján vigyorral a képén! Ránéztem és nem tudtam nem mosolyogni. – Nem válaszolás beleegyezés! – vágta rá. – Jó éjt. – és már ott sem volt.
- Nektek is! - kiáltottam utána. Megtaláltam a törölközőt és a fürdő felé vettem az irányt.Bekopogtam az ajtón.

- Gyere! – szólt ki Robert. Benyitottam és megint az ájulás kerülgetett. Már csak a farmerje volt rajta. Ahogy megláttam meztelen felsőtestét, libabőrös lettem.
- Itt a törölköző! – mondtam.
- Köszönöm! – felelte és elmosolyodott. Ekkor kaptam észbe, hogy még mindig bámulom.
- Akkor a szobában leszek! – habogtam. Bólintott és én magára hagytam.

Két nagy levegőt vettem az ajtó előtt, majd a szobámba siettem. Pár dolog szanaszét volt, így azokat gyorsan összeraktam, majd megágyaztam. Mire végeztem, hallottam, hogy Robert jóéjszakát kíván Viáéknak. Bejött a szobába, a nadrágja és a pólója rajta volt.
- Mindjárt jövök, addig feküdj le nyugodtan! – mutattam az ágy felé.
- Oké, – végigmérte az ágyat – de csak tiszta alsógatya van nálam! Pizsamát nem hoztam! – mondta viccesen.
- Az nem baj! – mosolyogtam rá.

Kimentem a fürdőbe és gyorsan fogat mostam. Majd a konyhába mentem és két poharat megtöltöttem vízzel.

Mire visszamentem szobába, ő már az ágyon ült és csak alsónadrág volt rajta. Néztünk egymásra egy pár másodpercig. Ő törte meg a csendet!
- Nem tudtam, hogy belül vagy kívül alszol! - szólalt meg vigyorogva.
- Igazából középen szoktam! – mosolyogtam miközben leraktam a poharakat az éjjeliszekrényre. – Úgyhogy választhatsz, hogy kívül vagy belül szeretnél aludni!

- Akkor kívül! – mondta. Hátradőlt, elhelyezkedett az agyon és betakarózott.
- Rendben! – feleltem. Egy percig tétován álltam az ágy mellett. Robert rám emelte a szemét.
- Nem jössz ide? – kérdezte és mosolyogva tárta szét a karját. Mosolyogtam és bemásztam mellé az ágyba.

Meztelen mellkasára húzódtam és kezemet a vállára raktam. Rám húzta a takarót, egyik kezével a derekamat ölelte. Másikkal a vállán lévő kezemért nyúlt és megfogta, hogy szájához húzva egy puszit adhasson rá.

- Holnap hánykor kell kelnünk? Hányra mész a főiskolára? – érdeklődött a kézfejemtől.
- Nem megyek! Holnap valami konferencia lesz, így a diákoknak nem kell menni, szerencsére! – válaszoltam. - Ki tudod aludni magad! – mondtam.
- Igen, az tényleg jó lesz! – ásított egyet.

Felemeltem a fejem, hogy a szemébe nézzek. Kezemet kihúztam az övéből és a mellkasára tettem.
- Annyira örülök, hogy itt vagy! – mondtam őszintén. Elmosolyodott.
- Én is! – felelte és egy csókot nyomott az ajkamra.

Kezemmel meztelen mellkasát kezdtem simogatni. És még egy csókért hajoltam hozzá. Ez egy hosszú és szenvedélyes csók volt, ajkaink vadul mozogtak. Derekamat cirógatta ujjbegyeivel. Mikor vége lett a nyakamhoz hajolt.

Hosszan lélegezte be illatomat, majd belecsókolt nyakamba. Szívem, szokásához híven vadul kalapált. Ismét a szájához hajoltam és egy puszit nyomtam a rá. Majd fejemet visszahajtottam a mellkasára. Kezem oldalra csúszott a bordájára és ott pihent meg.
- Aludjunk! – javasoltam.
- Aludjunk! – mondta ő is. Még egy ideig hallgattam egyenletes szívverését. Majd állomba zuhantam.

Reggel, mikor kinyitottam a szemem a fallal találtam szemben magam.

Robert mögöttem feküdt, karja körülöttem volt, óvatosan felemeltem és kibújtam alóla. A hasára gurult, megijedtem, hogy felébresztettem, de halkan szuszogott tovább hason.

Tíz óra volt. Kimentem a nappaliba és megakadt a szemem egy könyvön. Kötelező olvasmány. Azt terveztem, hogy vasárnap este, majd olvasom, de máshogy alakult a programom. Szerencsére!

Most úgy döntöttem, hogy elkezdem. Egészen fél tizenkettőig olvastam. Aztán eszembe jutott, hogy csináljak valami reggelit. Elsőként a fürdőszobába mentem. Megmostam az arcom és a fogam, majd a konyhába igyekeztem.

Csináltam bundáskenyeret. Pont mikor kész lett, Robert is kijött.
- Jó reggelt! – léptem oda hozzá és egy puszit nyomtam a szájára.
- Neked is! – mondta és megölelt. – Mi ez a finom illat? – kérdezte és elengedett.
- Gondoltam éhes leszel, ezért csináltam bundáskenyeret! Szereted? – érdeklődtem.
- Imádom! – ült az asztalhoz. Kiraktam két tányért és leültem mellé.

- Jó étvágyat! – mondtuk teljesen egyszerre. Ezen persze nevetni kezdtünk.
- Hogy aludtál? – kérdeztem.
- Nagyon jól! Valószínűleg, mert mellettem voltál. – mosolyodott el szégyenlősen. - És te? – érdeklődött ő is.
- Én is! – mondtam. Miután megreggeliztünk, bement a fürdőbe, én pedig megcsináltam az ágyat.

Az előtérben találkoztunk.
- Hazamegyek és felveszek valami tiszta ruhát. Találkozunk később? – kérdezte.
- Fél kettőre megyek a gyerekekért. Ma fél hét körül érek haza! Utána? – néztem rá.
- Megígértem a szüleimnek, hogy átmegyek este! – mondta.

- Rendben, akkor találkozzunk holnap! – javasoltam - Gyere át este és Violáékkal megnézünk egy filmet!
- Remek! – mosolygott - Akkor 8-ra átjövök. – mondta és az ajtó felé indult. Követtem, megálltunk az ajtóban.
- Köszönöm a reggelit! Szia! – mondta és puszit nyomott az arcomra.
- Nincs mit! Szia! – válaszoltam, majd megcsókoltuk egymást búcsúzóul.

Összeszedtem magam és elindultam a gyerekekért. Végül 7-re értem haza. Köszöntem Violának és a konyhába menetem, hogy egyek valamit.
- Van egy kis borsóleves, ma főztem! – mondta.
- Köszi! – szedtem egy tányérba a levesből és leültem enni. Viola leült mellém és érdeklődve figyelt. – Mi az? – kérdeztem.

- Mesélj! – követelte.
- Mit akarsz tudni? – néztem rá.
- Azt hogy milyen volt! – vágta rá.
- Mi milyen volt? – kérdeztem. Felsóhajtott.
- Hogy- hogy mi? Hát tudod… milyen volt vele? – kíváncsiskodott. Ekkor értettem meg, hogy mire gondol.

- Nem feküdtem le vele! – mondtam.
- Miért? – kérdezte meglepődve. Ferde szemmel néztem rá. – Nem akartad? – faggatott tovább.
- Nem erről van szó, még várok egy kicsit! – mondtam.
- Mennyire kicsit? – akadékoskodott.

- Nem tudom! Majd ahogy alakul… - próbáltam pontot tenni a beszélgetés végére, de nem hagyta annyiban.
- De akkor nem fogsz tiltakozni, ha bepróbálkozik! – kérdezte, de inkább mondta.
- Gondolom nem! – keltem fel a székről és elmostam a tányért.

Violával tévéztünk, majd aludni mentünk. Csak forgolódtam az ágyamban, nem bírtam elaludni. Ezért olvastam még a könyvet, amit reggel elkezdtem. Hajnali háromkor aztán végre sikerült elaludnom.

Kedden minden a megszokott rendszer szerint ment. Reggel suliba mentem, majd a gyerekekért és végül fél 7-re haza. Hihetetlenül fáradt voltam, most jelentkezett rajtam az éjszakai álmatlanság okozta fáradság. Viola sütött csokis sütit. Aztán Robert megérkezett.

Elkezdtünk nézni egy filmet. Robert karjaiban feküdtem a kanapén, míg Via Mike ölében volt a fotelban. Folyamatosan küzdöttem a lecsukódni készülő szemhéjammal. A film felénél nem bírtam tovább és a fáradtság diadalmaskodott.

Arra ébredtem, hogy a karjaim Robert nyaka körül vannak és felemel a kanapéról. A következő pillanatban az ágyamba fektetett. Fel akart egyenesedni, de kezeimet nem tudta lefejteni a nyakáról, nem hagytam.

- Ne menj! – nyögtem fáradtan. Elmosolyodott.
- Aludj csak! – suttogta a fülembe és egy csókot nyomott mögé. – Itt maradok, amíg visszaalszol! – ajánlotta.

Nem egészen így értettem, de jobb volt, mint a semmi. Magam mellé húztam az ágyra. Átölelt és a nyakamat csókolta. Még ilyen fáradtan is heves szívdobogással reagáltam. Jó volt, hogy itt volt mellettem. Majd elaludtam.

Reggel mikor felébredtem már nem volt mellettem. Ahogy mondta megvárta, míg elalszom és elment.

A konyhába mentem és Viola már ott volt. Megreggeliztünk.
- Figyelj, Mike-al elutazom a hétvégére! Pénteken délután indulunk és csak vasárnap este jövünk vissza! – lelkendezett Viola.
- Ez remek Via! – örvendeztem vele együtt – Hova mentek? – kérdeztem.

- Mike szüleinek van egy kis hétvégi háza Manchester mellet egy faluban! Oda mennek és meghívtak minket is. – mondta. Ekkor megszólalt a telefonom, így a szobámba rohantam és felvettem. Adam volta az, kért valamit.

- Ki volt az? – érdeklődött viola, mikor visszamentem.
- Adam. Azt mondta, hogy ma csak este fél nyolcra kéne átmennem és a gyerekkel lennem, mert üzleti vacsorára megy! Addig ő lesz Lilly-vel és Matt-el. – mondtam.
- Akkor szabad a délutánod! – vigyorgott rám. Tudtam mire gondol. Nekem is pont ez jutott eszembe.

- Igen, majd megkérdezem Robert-et, hogy ráér-e! – gondolkoztam hangosan.
Letusoltam, felöltöztem, megmostam a fogam és az arcom. Kisminkeltem magam és elindultam a suliba. Alig vártam, hogy végre felhívhassam Robertet, hogy halhassam a hangját.

Egy új élet kezdete - 8. fejezet

Mindenre van megoldás


Sziasztok! Felraktam a 8.fejezetet, amiben Viki és Rob ugyan tisztázzák a félreértést, de akad más nehézség is…

Szóval a következő fejezet pénteken kerül fel! Szeretném megköszönni a kedves kommenteket, nagyon örültem nekik!:)
Most ugyan péntekig nem leszek itthon, de azzal tudnátok igazán boldoggá tenni, ha mikor haza jövök, rengeteg vélemény várna!:) Jobban megy az írás is, ha van visszajelzés!:D
Szóval jó olvasást és várom a véleményeket!!!
Puszi, Lili


Mikor a kapuhoz értem épp kijött valaki és beengedett. Felrohantam a második emeletre és megálltam az 5-ös ajtó előtt. Nagy levegőt vettem és a becsengettem.

Néhány pillanat múlva kinyílt az ajtó és Robert arcán láttam a meglepődöttséget.
- Viki? – nézett rám értetlenül.
- Szia! Bejöhetek? – kérdeztem. Arrébb állt és én beléptem az előszobába, majd megálltam neki háttal.
- Mit keresel itt? – tudakolta.
- Beszélni szeretnék veled! – mondtam és felé fordultam.
- Miről? – kérdezte.
- Elmesélni, hogy mi volt Balázzsal!– mondtam egyszerűen.
- Nem kell, ha nem… - kezdte, de közbevágytam.
- De akarom! – vágtam rá. – Félreértetted a helyzetet és szeretném tisztázni! Ha még akarod hallani. – mondtam. Bólintott. Én meg belekezdtem.

- Balázs… – nyeltem egyet és folytattam – volt az… életem! – mondtam lassan. – Egy iskolába jártunk, barátok voltunk és végül egymásba szerettünk. Hét és fél hónapig jártunk együtt! Én ide költöztem és egy hónapra rá rájöttünk, hogy ez így nem működik és szakítottunk. Ezek után összetörtem és magamba zárkóztam. A sebek fájtak és ürességet éreztem. Így ment ez két és fél hónapig, majd találkoztam egy régi barátommal és ő segített valamennyire rendbe jönni. Túltettem magam a szakításon. Begyógyultak a sebek, de az űr megmaradt, azon ő sem segíthetett. – foglaltam össze röviden. Megálltam egy pillanatra és elmosolyodtam. – És aztán találkoztam veled és éreztem, hogy valami megváltozik bennem! A szívem újra életre kelt és az üresség bennem… teljesen eltűnt! – fejeztem be.

Vártam, hogy mondjon valamit, de Robert csak bámult rám és nem válaszolt. Ez kétségbe ejtett. – Nézd, én már rég túl vagyok Balázson. – néztem rá kérdően, de még mindig nem reagált. Mintha gondolkodott volna.

– Tudom, hogy ez sok így egyszerre, de… de igazán mondhatnál valamit,- ekkor elindult felém - mivel mégis csak most meséltem el neked életem… - nem tudtam befejezni, mert elkapta a derekamat és szájával betapasztotta az enyémet.

Visszacsókoltam, ajkaink intenzíven mozogtak. A szívem vad kalapálásba kezdett. Igen szenvedélyesen csókolt és hihetetlenül jól. Karjaimat a nyaka köré fontam, egyik kezemmel a hajába túrtam, miközben nyelveink teljes harmóniában mozogtak a másik szájában. Mikor ajkaink elváltak, mind a ketten ziháltunk. Homlokát az enyémnek támasztotta.
- Köszönöm, hogy elmondtad! – suttogta.
- Köszönöm, hogy meghallgattál! – válaszoltam. Homlokaink eltávolodtak és egymás szemébe néztünk néhány pillanatig. Majd felém hajolt és újra megcsókolt. Annyira boldog voltam.

Abbahagytuk a csókot, kezei lehullottak rólam.
- Menjünk a nappaliba! – mondta. Lesegítette a kabátomat, megfogta a kezem és a nappali felé húzott.
Leült a kanapéra és maga mellé húzott. A kezemet nem engedte el.
- Nekem is el kell mondanom valamit. – kezdte – Egy ideje már én sem reménykedtem abba, hogy valaki is megdobogtatja a szívemet! De szerencsére épp időben találkoztam veled, mielőtt még teljesen elvesztettem a reményt! – mondta és közben végigsimított az arcomon, kicsit felé hajoltam, rögtön reagált és ismét megcsókolt, de csak egy pillanatra.

- Szóval holnap elutazol? – kérdeztem és hallhatta a szomorúságot a hangomban.
- Igen! – válaszolta nagyot sóhajtva.
- Mennyi időre mész? - érdeklődtem.
- Körülbelül 1 hét és visszajövök! – simított végig az arcomon.
- Az nagyon hosszú idő! – feleltem és legörbült a szám.
- Tudom! – mondta és magához húzott, kezével a hátamat simogatta. Arcomat a mellkasába temettem.
- És utána? – kérdeztem, miközben felnéztem rá. Mosolygott.
- Utána itt leszek… egy ideig! – fejezte be és már nem volt meggyőző a mosolya. – Van itt még valami, amiről beszélnünk kéne! – mondta.

- Mi? - kérdeztem érdeklődve.
- Az én életem elég zavaros. – húzta fintorra a száját - Nem tudom, meddig tudjuk titkolni a kapcsolatunkat a nyilvánosság, elöl! – kezdte, de én a kapcsolatunk szónál elakadtam! Olyan jó volt ezt hallani, most már biztos voltam, hogy ő is komolyan gondolja. – És, ha rájönnek, neked is meg fog változni az életed! Nem akarlak belerángatni az őrületbe, ami körülöttem van, anélkül, hogy tudnád mi vár rád! Neked kell eldöntened, hogy tudod- e vállalni! – mondta komoly arccal.
- Tudom vállalni! – mondtam mosolyogva.

- Biztos vagy benne? – kérdezte és még mindig komoly volt.
- Engem nem érdekel, hogy ki tudja meg, én csak veled akarok lenni! Semmi más nem fontos! – magyaráztam neki, miközben néztem és láttam, hogy elmosolyodik. - Én tudom vállalni, ha te is ezt akarod! – mondtam igazán eltökélten. Ekkor megfogta a karomat. Nekidőlt a kanapé karfájának, lábát feltette és magához húzott. Fejemet a mellkasára hajtottam, szorosan ölelt át.
- Persze, hogy ezt akarom! Én csak téged féltelek! – mondta miközben a karomat dörzsölgette.

Fejemet felemeltem és a szemébe néztem.
- Nem kell féltened! – mondtam neki. Kicsit feljebb húztam magam, hogy jobban elérjem az arcát, végigsimítottam rajta, majd kezem a nyakára csúszott és megcsókoltam. – Én is mondanék, vagyis inkább kérnék valamit!
- Mit? – szemei érdeklődőek voltak.
- Mindent meg kell beszélnünk! Többet nem rohanhatsz úgy el, mint ma délután! Nem rohanhatsz el, ha felmerül valami nehézség. A dolgokat mindig tisztáznunk kell!– mondtam komolyan.

- Rendben! – bólintott egyet - Sajnálom a délután történteket, de bepánikoltam! Tartottam tőle, hogy esetleg nem akarsz velem lenni, hogy nem akarsz engem és ma, ahogy reagáltál, mikor meg akartalak csókolni… úgy éreztem beigazolódott, amitől féltem! – lehajtotta a fejét, majd ismét a szemembe nézett – Nem fordul elő többet! - mondta mosolyogva és megcsókolt, majd magához ölelt. Így voltunk még hosszú ideig. Majd az órára néztem és láttam, hogy fél tíz van! Ekkor sóhajtottam egy nagyot. Robert érdeklődve nézett rám.

- Mennem kéne! – mondtam. Elgondolkodott.
- Itt is maradhatsz, ha szeretnél! – ajánlotta mosolyogva. Visszamosolyogtam és egy csókot nyomtam a szájára.
- Szeretnék, de jobb, ha megyek! Pihenned kell! – mondtam és nagy nehezen kimásztam az öleléséből.
- Ha maradsz is tudok pihenni! – vágta rá.
- Majd máskor! – belecsókoltam a nyakába.

- Akkor hazaviszlek! - sóhajtott és felült.
- Nem kell! Mike kocsijával jöttem! – feleltem.
- Nem is tudtam, hogy vezetsz! – csodálkozott. – Régóta van jogosítványod? – kérdezte.
- Tavaly április óta! – válaszoltam és vállat vontam.
- Ha visszajöttem el kell vinned valahova! – mosolygott.
- Feltétlenül! – mosolyogtam vissza. – Egyébként összepakoltál már? – érdeklődtem.
- Nem, de nem is fogok! Csak iratokat viszek magammal, a lap-toppom és telefont! Los Angelesben is vannak cuccaim. – válaszolta.
- Értem. – mondtam.
- Lekísérlek a kocsihoz. – szólalt meg.
Kimentünk az előtérbe és felöltöztem. Megfogta a kezem és elindultunk lefelé.

A kocsihoz érve megöleltük egymást, legalább három percig álltunk így.
- Vigyázz magadra! – mondta. Elengedett, hogy a szemembe nézhessen, de kezeit még mindig a derekam körül tartotta.
- Oké, de te is! – mondtam neki, miközben a kabátja gallérját piszkáltam.
- Igyekszem! – felelte és végigsimított a hajamon. Az arcomat az övéhez húzta és csókolózni kezdtünk. Ajkaink szenvedélyesen mozogtak. Hosszan csókolóztunk. Majd szánk szétvált és nagy nehezen elengedtük egymást.
- Majd hívj fel. Rendben? – kértem.
- Rendben. – felelte.
- Szia! – mondtam és közben már az ajtót nyitottam.
- Szia! – mondta ő is.

Beszálltam a kocsiba, beindítottam és elindultam. Még integettünk egymásnak, aztán már nem láttam a visszapillantó tükörben.

Hazafelé végig vegyes érzéseim voltak. Örültem, hogy együtt vagyunk, de fájt, hogy elment. Azzal nyugtattam magam, hogy egy hét hamar elrepül.

- Sziasztok! – léptem be a lakásba. Mike és Viola izgatottan rohant elém.
- Na? – kérdezte Viola.
- Tisztáztuk a dolgot! – mondtam. Viola megkönnyebbülten sóhajtott, de látszott, hogy nem elégedett a válasszal, amit kapott.

- Ne kelljen már minden egyes szót harapófogóval kihúzni belőled! – adott hangot elégedetlenségének – Együtt vagytok? – kérdezte. Sóhajtottam.
- Igen! – böktem ki.
- De jó! – visított Viola és a nyakamba ugrott. Mike is mosolygott.
- Köszönöm! – nyújtottam vissza Mike-nak a kulcsot. - Ha nem haragszotok, most elmennék aludni, mert elég fáradt vagyok! – mondtam.
- Persze, aludj jól! – felelte Via.
Tényleg fáradt voltam, így hamar elnyomott az álom.

A csütörtök lassan telt, ahogy a péntek is. Viszont pénteken reggel, suliba menet megcsörrent a telefonom. Robert hívott!

- Szia! Mi újság? Milyen volt az út? Mit csinálsz? – zúdítottam rá a kérdéseket boldogan.
- Fárasztó. – mondta – Mikor megérkeztem rögtön egy megbeszélésre mentem. Most éjjel fél 12 van, és még csak most megyek aludni! Holnap lesz egy interjúm és egy show műsorba vagyok hivatalos. – sorolta.
- Huh, akkor igen csak elfoglalt vagy!- mondtam.
- Te hogy vagy? – kérdezte.
- Megvagyok! – mondtam egyhangúan.

- Mit csinálsz most? – érdeklődött tovább.
– Most éppen a főiskolára megyek. – válaszoltam. – Nem vagy nagyon fáradt? – kérdeztem.
- De! Szerintem megyek és lefekszem! –felelte– Hívlak, ha tudom, hogy mikor megyek vissza! – ígérte.
- Rendben! Aludj jól és vigyázz magadra! – mondtam neki.
- Te is vigyázz magadra! Szia! – mondta.
- Szia! – válaszoltam és letettük a telefont.

Szombaton tanultam, este pedig Lilly-re és Matt-re vigyáztam, mert Adam üzleti vacsorán vett részt.

Vasárnap délelőtt pedig Domi jött át hozzánk. Mike is ott töltötte a vasárnapot. Így négyen megebédeltünk és jókat nevettünk. Domi olyan 5 körül elment, mert randevúja volt este.

- Majd be kell mutatnod! – utasítottam. Elmosolyodott.
- Rendben, majd elmegyünk négyen valahová! – mondta. – Én is szeretném megismerni azt a srácot, aki csodát művelt veled! – vigyorgott. Látta rajtam, hogy kivirultam már mikor megérkezett. Így elmeséltem neki az okát.
- Majd megbeszéljük mikor! Szórakozz jól! – mondtam.
- Köszi! Szia. – köszönt el.
- Szia! – válaszoltam.

Kicsit fáztam, ezért úgy döntöttem, hogy veszek egy forró fürdőt. Vagy fél óráig áztattam magam a kádban. Utána már nem volt kedvem visszaöltözni, így a szekrényemben kutatva megtaláltam a kedvenc pizsamám.

A felső egy halványrózsaszín, spagetti pántos, testhez simulós top volt. Az alsó pedig egy lezserebb, fehér-rózsaszín – szürke – halványsárga csikós hosszú nadrág. Nem is igazán látszott pizsamának az összeállítás. A hajamat lazán kontyba gumiztam, majd visszamentem a nappaliba Violáékhoz.

Éppen teát ittak és én is csatlakoztam. Ment a tv, de közben beszélgettünk. Egyszer csak megszólalt a csengő. Csodálkozva néztem Violára.
- Vársz valakit? – érdeklődtem.
- Nem. – mondta.
- Ki lehet az ilyenkor? – kérdeztem – Megyek, kinyitom! – és elindultam az ajtó felé.
Mikor kinyitottam és megláttam ki áll ott, elállt a lélegzetem! A szíven erősen kezdett dobogni...

Egy új élet kezdete - 7. fejezet

Bonyodalmak

Sziasztok! Megérkezett a 7.fejezet, amiben Rob és Viktória első randevúja van a középpontban! De hogy ne legyen minden olyan egyszerű, jönnek a bonyodalmak is…

Nos, az a szitu, hogy hétfőn a sulival elutazok négy napra, ami annyit jelent, hogy addig nincs friss! Viszont, van egy ajánlatom!:) Ha sok kommentet írtok ehhez a fejezethez, akkor felrakom a következő részt vasárnap, még mielőtt elmegyek! De tényleg csak akkor, ha sokan írtok!:) Remélem elfogadható ez így!:D

A kedd szerencsére hamar eltelt. Lehet, hogy azért, mert annyira vártam már a szerdát. Délelőtt suliban voltam, majd a gyerekekért mentem az iskolába. Adam szólt, hogy ma későn ér haza. Hat óra volt, így gondoltam ideje elkezdenem vacsorát főzni!
- Mit szeretnétek vacsorázni? – kérdeztem tőlük.
- Sütsz csirkét?- kérdezte Matt.
- Persze, ha azt szeretnétek.- mondtam.

A konyhába mentem. Kivettem a csirkét a hűtőből és egy tálba tettem, majd befűszereztem őket. Természetesen végig Robert körül jártak a gondolataim. Pucoltam néhány krumplit, amit a csirke mellé raktam és betettem őket a sütőbe. Amíg ezek sültek megcsináltam a holnapi kaját a gyerekeknek, amit a suliba visznek. Bepakoltam Matt táskáját. Mire mindennel végeztem a vacsora is kész lett!

Vacsora után Matt-nek engedtem fürdővizet, majd még nézhetett egy kis tévét, de fél kilenckor felkísértem aludni! Hamar elaludt.
Visszamentem a nappaliba Lilly-hez és együtt tévéztünk. Fél tízkor haza ért Adam és én eljöttem.

Mikor haza értem Viola épp tévézett. Lehuppantam mellé a kanapéra. Körbenéztem, és rájöttem, mi, vagyis inkább ki hiányzik:
- Mike hogy-hogy nincs itt? – kérdeztem csodálkozva.
- Ma Robert-nél van!– válaszolta.
- Értem. – mondtam. És rögtön eszembe jutott a holnapi nap, izgatott lettem. Ábrándoztam is volna tovább, de Via beszélni kezdett:

- Képzeld Dávid hívott! – fordult felém. Rögtön felcsillant a szemem, ahogy kiejtette a nevét!
- Tényleg? Mit mondott? Jól van? – zúdítottam rá a kérdéseimet.
- Igazából kérni akart valamit! – nézett rám a barátnőm és én a szemeimmel sürgettem. – Munkát kapott Kanadában!
- Jézusom! Ez nagyszerű!!!- ültem fel izgatottan. – De mit kért? – ez izgatott leginkább.
- Londonban száll át. A gépe délután érkezik, viszont a másik csak másnap délben indul! Kérdezte, hogy lehet-e nálunk addig. Mondtam, hogy persze, ez nem is kérdés! – mosolygott.
- Persze, hogy nem az! Jaj, de jó, ha csak egy napra is, de megint együtt lesz a szuper trió! – tapsikoltam örömömben, mint egy ötéves, aki új játékot kap.

- Én is pont ezt mondtam neki! – vigyorgott Via. Dávid volt a másik legjobb barátom, ahogy Violának is. Szintén osztálytársunk volt, őt is annyi ideje ismerem, mint Viát. Mi voltunk a szuper trió. Ők ketten voltak a legjobb barátaim, akikre mindig mindenben számíthattam. Viszont Dávid Magyarországon élt, legalábbis eddig.

Kicsit még néztem Viával a tévét, majd elmentem megmosakodni és aludni.

Reggel izgatottan ugrottam ki az ágyból. Kirohantam a konyhába és megettem a reggeli müzlimet. Aztán zuhanyozni siettem. Majd elindultam a suliba.

Egy órakor vége volt az utolsó órámnak, így hazafelé igyekeztem.

Otthon gyorsan felsőt cseréltem. Felvettem a méregzöld ingemet, a farmert magamon hagytam. Majd igazítottam a sminkemen és megmostam a fogam is.
Csöngettek. Kabátot vettem és elindultam lefelé.


Robert a kapuban várt rám.
- Szia! – üdvözöltem leplezetlen örömmel az arcomon.
- Szia! – válaszolta szintén boldogan és két puszit adott.
- Készen állsz? – kérdezte.
- Naná! – feleltem vidáman. Beültünk a kocsiba.

A belvárosban megálltunk egy nagyon szép étterem előtt. A pincér kedvesen üdvözölt minket és egy félreesőbb kétszemélyes asztalhoz kísért. Robert kihúzta nekem a széket, majd leült velem szembe. Kólát rendeltünk mind a ketten inni, majd az étlapot nézegettük.
- Sikerült választani? – érdeklődött a pincér.
- Én steak-et szeretnék csirkéből! – nyújtottam át az étlapot a pincérnek, aki elvette és bólintott. Robert-re nézett.
- Ugyan azt kérem, csak marhából! – mondta és mosolygott.

A pincér elvette az étlapokat és elment.
- Hogy telt a tegnapod? – kérdezte tőlem.
- Eltelt! – válaszoltam. Ezen mosolygott.
- És neked? – érdeklődtem én is.
- Nekem is eltelt! – mondta.
- Viola mondta, hogy tegnap este Mike-al voltál. Jól éreztétek magatokat?- érdeklődtem.
- Igen, átjött hozzám és egészen fél 1-ig ott volt. Mecset néztünk és beszélgettünk. – felelte.
- Szerencsére gyorsan eltelt a tegnapi nap! – félmosolyra húzta a száját és az asztalon lévő kezemre tette a kezét. Én is rámosolyogtam.

- Igen, nekem is gyorsan eltelt a tegnap, de csak azért, mert volt miért várnom a mai napot! – mélyen a szemébe néztem.
Beszéltünk még pár dologról, majd jött a pincér az étellel.
- Ez nagyon finom! – mondtam, mikor megkóstoltam – Már értem miért ez a kedvenc éttermed!- vigyorogtam.
- Igen, nagyon jó étterem. – kezdte – Tudod, a szakács nagyon sokat járta Európát, sok étteremben dolgozott.
- Akkor sok tapasztalata van! Ezért ilyen finom!- mosolyogtam.

- Kétsaroknyira innen van egy nagy park. Ha van, kedved ebéd után elmehetnénk oda sétálni. – mondta.
- Ez remek ötlet. – vágtam rá. Örültem, hogy még vele lehetek.
- Van egy nagyon jó fagyizó a parkban és télen is nyitva van! – mondta- De nem muszáj fagyit enni, végülis Február van…- mosolygott.
- Én télen-nyáron képes vagyok fagyit enni! – biztosítottam.
- Ezzel én is így vagyok! – mondta. Mikor befejeztük az evést jött a pincér és összeszedte a tányérokat.

- Hozhatok még valamit? – érdeklődött. Robert rám nézett.
- Szeretnél valami desszertet? - kérdezte.
- Nem, köszönöm! – ráztam a fejem.
- Akkor csak a számlát kérnénk! – válaszolta.
- Rendben, máris hozom. – mondta a pincér.

Mikor kimentünk a étteremből a park felé indultunk.
- Köszönöm az ebédet! Nagyon finom volt.– mondtam neki mosolyogva. Visszamosolygott.
- Örülök, hogy ízlett! – válaszolta.

Tényleg, csak két sarkot mentünk és megpillantottam egy csodaszép kaput, ami mögött óriási körbekerített terület volt. Nem is láttam a végét. Hatalmas fák, betonozott utak, aminek a szélén padok álltak.
- Nem fázol? – kérdezte mikor beléptünk a kapun.
- Nem! – válaszoltam neki.
- Akkor menjünk és együnk egy fagyit! – javasolta.

Elindultunk a betonúton és pár perc múlva egy kis kunyhószerű építmény elé értünk.
Bementünk, köszöntünk a pult mögött álló középkorú hölgynek és a pult elé léptünk.
-Milyen fagyit kérsz? – kérdezte Robert, miután szemügyre vettük a kínálatot.
- Egy epret és egy csokit kérek! – mondtam. Az eladó kimérte a fagyit és belerakta, a tölcsértartóba a hűtő tetején. Robert elvette és oda nyújtotta nekem.
- Köszi! – mondtam mosolyogva.
- Én kérek egy citromot és egy csokit! – mondta. A nő neki is lerakta a fagyit. Robert fizetett és elvette a fagyiját.
- Viszont látásra. – mondta az eladó.
- Viszont látásra. – felelte Robert.
- Viszlát. - mondtam én is.

Kinyitotta előttem az ajtót és kiléptünk. Odasétáltunk egy padhoz és leültünk rá.
- Nagyon szeretem itt a fagyit! – mondta.
- Tényleg, nagyon finom! – helyeseltem. A családról kezdtünk beszélgetni!
- Milyen sűrűn jársz haza? – kérdezte.
- Mióta itt vagyok csak egyszer voltam otthon! – feleltem – Karácsonykor.
- Biztos hiányoznak az otthoniak. – találgatott.
- Igen, de sokat beszélek a szüleimmel. – mondtam.
- Te is sokat utazol! Sokszor vagy Londonban? – kérdeztem. Próbáltam tapogatózni.

- Igyekszem! – mondta.
- És a szüleid? Nekik gondolom nagyon hiányzol! – néztem rá miközben egy újabbat nyaltam a fagyiba.
- Igen, de addig is ott vannak a testvéreim nekik. – válaszolta.
- Hány testvéred van? – kérdeztem.
- Két nővérem van! – felelte.
- Ők mit csinálnak?- érdeklődtem tovább.
- Elizabeth énekesnő egy együttesben. Viktória pedig a reklámiparban dolgozik. – felelte.
- Neked van testvéred? – kérdezte.
- Nem, én egyke vagyok! – mosolyogtam.
- Sétáljunk tovább? – kérdezte, miután megettük a fagyit.
- Persze! – mondtam.

Felkeltünk a padról. Robert a derekamra rakta a kézét és így sétáltunk tovább. Közben folytattuk a beszélgetést.

Kicsit még beszéltünk a családunkról, szó esett, arról, hogy milyenek voltunk a suliban és hasonló témák, amelyekből még jobban megismerhetjük egymást. Legalább másfél órát sétálgattunk még.
Majd Robert hazavitt.

A ház előtt kiszálltunk a kocsiból. Megkerülte az autót és megállt velem szemben a betonon.
- Köszönöm az ebédet, a fagyit és a sétát! Nagyon jól éreztem magam. – mondtam neki.
- Én köszönöm, hogy eljöttél velem. Remekül éreztem magam én is! – válaszolta.

Mosolyogva álltunk egymással szemben. Majd Robert közelebb lépett hozzám. Egyik kezét a csípőmre tette és közelebb húzott magához, a másikat pedig az arcomra helyezte és arca egyre jobban közeledett az enyémhez.

Jól tudtam mi jön most. Olyan régóta akarom már, hogy megcsókoljon. De valahogy lemerevedtem, valószínűleg az izgalom tette. Megérezhette rajtam és visszahúzódott. Elengedte az arcomat és a derekamat. Hátrább lépett és meggyötört arccal nézett rám.
Valószínűleg félreértette a reakciómat és azt hitte nem akarom.
- Ne haragudj! Lehet, hogy túl gyors voltam. - mondta.

- Nem! Én, csak… - haboztam.
- Amiatt a srác miatt? – kérdezte hirtelen és az arca megfeszült. Nem tudtam miről beszél.
- Milyen srác? – kérdeztem meglepetten. De mire kimondtam már tudtam kire gondolhat.
- Akivel Magyarországon jártál. – felelte és ezzel a gyanúm beigazolódott, ugyanis csak egy valakire gondolhatott.

- Honnan tudsz te erről? – kérdeztem kicsit feszülten.
- Mike említett valamit róla! – mondta tétován. Már tudtam, hogy lesz egy két szavam Mike-hoz! Összefontam a karom a mellkasom előtt.
- Ezt nem értheted! – mondtam neki és a fejemet ráztam.
- Akkor magyarázd el! – kérte.
- Nem… akarok… erről beszélni! – mondtam lassan. Látszott, hogy nem örült annak, amit hall.

- Rendben! – felelte lemondóan – A legjobb, ha én most megyek! – mondta. Ezt nem akartam!
- Robert…- kezdtem, de félbeszakított. Már a vezető oldalnál állt.
- Majd beszélünk! – szólt vissza. Beszállt a kocsiba, majd elhajtott. Én meg majd szétrobbantam a dühtől, hogy jön ahhoz Mike, hogy beszéljen neki Balázsról.

Dühösen rontottam be a lakásba. Viola épp a fürdőből jött ki!
- Szia! – köszönt Via – Hogy sikerült az ebéd? – kérdezte.
- Remekül! – mondtam ironikusan – Itt van a barátod? – kérdeztem élesen.
- A- a nappaliban van. – válaszolta. Bevágtattam a nappaliba. Mike a kanapén ült és egy újságot olvasott. Megálltam előtte. Meglepődött a reakciómon. Letette az újságot, már épp meg akart szólalni, de megelőztem.

- Mit mondtál neki Balázsról? – követeltem.
- Semmi különöset! – felelte.
- Pontosan mit? – kérdeztem.
- Mi történt Viki? – érdeklődött Viola.
- Később! – intettem a kezemmel, de nem néztem rá. – Szóval?- kérdeztem megint felhúzott szemöldökkel.
- Csak annyit, hogy vigyázzon rád, ne erőltessen semmit, mert nemrég estél túl egy szakításon. – mondta.

- Szuper! – sóhajtottam és leroskadtam a kanapéra. – Most azt hiszi, hogy nem vagyok túl Balázson! – mondtam. Via mellém ült.
- Mi a fene történt? – kérdezte aggódva Viola. Ránéztem.
- Minden remek volt, addig, amíg haza nem értünk. Meg akart csókolni én pedig ledermedtem, mert… mert izgultam. Ezt ő félreértette és megkérdezte, hogy Balázs miatt-e. – mondtam és folytattam – Kérdeztem, hogy honnan tud erről és mondta, hogy Mike említette, - szúrós szemmel Mike-ra néztem – mondtam neki, hogy ezt nem értheti és kérte, hogy akkor magyarázzam el. Én meg azt mondta, hogy nem akarok erről beszélni! Majd azt mondta, hogy jobb, ha megy! És elment. - hadartam el a történteket.

- Jaj, szívem annyira sajnálom! – mondta Viola és egyik karjával átölelte a vállam.
- Nem, én sajnálom! – kezdte Mike bűnbánó hangon – Csak rólad beszélgettünk tegnap este és mondta, hogy ma veled ebédel kettesben. Azt hittem meséltél neki Balázsról. Így mondtam neki, hogy vigyázzon rád, mert törékeny vagy, a szakítás miatt! – mondta – Ne haragudj, nem akartam rosszat. – kérte elnézésemet.
- Nincsen semmi baj, Mike! Tudom, hogy nem akartál semmi rosszat. – mondtam, mert tudtam, hogy ez így van.

- De miért nem akartál beszélni neki Balázsról? – kérdezte Via.
- Nem tudom! Féltem, hogy azzal mindent elrontanék, de így rontottam el mindent! – mondtam és magam elé néztem. – De esküszöm, hogy nekem Balázs már semmit sem jelent! – hangom kétségbeesett volt.
- Tudom! – simította meg a hajam. - Nem is lesz gond. Ezt még simán helyre lehet hozni! Holnap majd felhívod! – mondta az ötletét Viola. Ezen elgondolkodtam.
- Igazad van! – sóhajtottam fel.
- De van egy kis baj! – kezdte Mike- Rob holnap reggel Amerikába utazik!

- Mi? – visítottam és felpattantam a kanapéról. – És meddig lesz ott? – kérdeztem kétségbeesve Mike elé állva.
- Nem tudom! Csak annyit mondott, hogy holnap elutazik! – felelte Mike.
- Ezt nem tudom elhinni! Ez is csak velem fordulhat elő! – mondtam elcsukló hangon. Idegességemben ide-oda kezdtem mászkálni a szobában. Majd támad egy ötletem. – Most kell beszélnem vele! El kell mennem hozzá! – mondtam, miközben a kisasztalra nyúltam egy cetliért és Mike kezébe nyomtam. – Írd, le a címét kérlek! – Elvette a papírt és ráírta, majd visszaadta.
- Köszönöm! – mondtam.
- Tudod, hogy merre van? – kérdezte.
- Ő, nem! De majd megtalálom. Sziasztok! – mondtam és elindultam kifele.

- Viki! – kiáltotta Mike, mikor már majdnem kiléptem a nappaliból.
- Igen? – fordultam vissza. Valami után kutatott a zsebében, majd előhúzott egy kulcsot.
- Vidd a kocsit! – mondta és felém hajította a kulcsot. Elkaptam. –Nem baj, ha későn jössz! – mosolygott. - Ja, és a kuplung elég fent fog! – figyelmeztetett.
- Köszi! – mondtam. Még gyorsan azért azt is elmondta, hogy menjek!
Kirohantam a házból és bepattantam a fekete Peugeot 206-os autóba.

Te jó isten! Eddig csak egyszer vezettem Angliában, rögtön miután ideköltöztünk. Azóta nem. Pánikolni kezdtem. Nyugi, mondtam magamnak, csak menj a rossz oldalon!