Egy új élet kezdete - 40. fejezet

Happy End#2

Sziasztok! Elnézést a késésért, de olyan dolgok jöttek össze, amikre nem számítottam! De nem akarok senkit untatni, megérkezett az újabb és egyben tényleg a legutolsó fejezet is! Kicsit nehhéz szívvel, de felrakom ezt is. Nekem is nehéz, hiányozni fog a történet és a kedves olvasóim is, akik fejezetről fejezetre végigkövették Rob és Viki történetét. Ezúton is szeretném megköszönni nekik…én nagyon szerettem írni és, ha ti fele annyira szerettétek olvasni, akkor már boldog vagyok!:)
Szóval nem is tudom, mit mondjak a fejezetről! Ez az alternatív vég… személy szerint a kedvencem! Kicsit talán reálisabb is, mint az előző, ha a dolgok jelenlegi állást nézzük!:D Majd megértitek!:) Ha bármi kérdésetek van a fejezettel kapcsolatban a chatben szívesen válaszolok! A blogot nem zárom be, a fejezetek is fent maradnak! Ha valaki szeretné esetleg egyben az egészet, az ír nekem egy e-mailt és elküldöm szívesen!:)
Akkor olvassátok is és most utoljára szeretnék mindenkinek jó olvasást kívánni!:)
Puszillak titeket! Lili

- Kicsim! Ide, adnád a fakanalat? – szóltam hátra a széken üldögélő és engem figyelő férjemnek.
- Igen, persze! – nyújtotta felém, és közben lágy csókot lehelt ajkaimra. Még mindig megremegek a csókjától. – Csak egy torát csinálsz? – kérdezte meglepetten.
- Igen, a másikat Kristen csinálja! Azt mondta, ne terheljem túl magam… mondja ő! – nevettem. – Mintha két torta készítése annyira megerőltető lenne! – kentem fel a máz utolsó rétegét is. A többi étel már kész volt. Apa a kertben fog halászlevet főzni, így csak egy kis aprósüteményt és pogácsát készítettem még a torta mellett.
- Hányra is jönnek a vendégek? – érdeklődött.
- Négyre hívtam mindenkit! – feleltem. Bár úgy érzem Laura és Tom késni fognak, amit meg is értek, hiszen nem akarják felkelteni Briant, ha még alszik. Viola és Mike biztos pontos lesz, mivel Lea alig várja, hogy felköszönthesse a srácokat.

- Sziasztok! – jött be a konyhába Rob.
- Jaj, szia! – rohantam hozzá, hogy megöleljem.
- Milyen szépen kerekedsz Viki! – jegyezte meg mosolyogva.
- Köszönöm, ha bóknak szántad! – nevettem.
- Természetesen! – bólintott. – Hol vannak a gyerekek? – nézett körbe, de amint a mondat végére ért óriási hangzavar támadt.
- Apa! – rohantak felé a srácok boldogan. Felkapta őket, megölelgette és megpuszilgatta. Ahogy néztem őket, megállapítottam, amit már sokszor, hogy a gyerekeink közösen kaptak belőlem és Robból. Rose tiszta én, de a személyisége inkább az apjáé, míg Robie külsőre akár Rob, de belsőleg rám hasonlít. Büszkék vagyunk rájuk, azt hiszem jogosan.
- Mit szólnátok, ha kicsit elmennék, mondjuk fagyizni, hogy anya el tudjon mindennel készülni? – érdeklődött Rob, mire Rose és Robie heves bólogatással válaszoltak. – Balázs, velünk tartasz? – nézett az említett felé.

- Szívesen! – kelt fel a székről.
- Ne sörözzetek! – fenyegettem őket a fakanállal.
- Hova gondolsz, szívem! – jött mellém Balász, hogy megcsókoljon, miközben egy sejtelmes pillantást váltottak Robbal. Férfiak…
Számomra különösen nagy örömöt jelentett, hogy Rob és Balázs barátok lettek. Hiszen volt, pár nem szép ügyük a múltban, de ezen felül tudtak kerekedni és most nagyon jó barátok. És milyen kifürkészhetetlen az élet, a végső boldogságot valóban Balázs oldalán találtam meg.
- Viki! – gondolataim közül egy hang szakított ki.
- Anya! – ugrottam a nyakába. – Apa! – hozzá is oda rohantam, hogy megölelgessem.
- Hol vannak a gyerekek? – érdeklődött anya.
- Fagyizni mentek Robbal és Balázzsal, hogy tudjak készülődni! – feleltem.
- Remélem sietnek, már alig várom, hogy lássam az unokáim! – mosolygott apa.
- Szerintem fél óra és itt is vannak! – nyugtattam. – Ha nem baj, felmennék elkészülni! – nyomtam egy puszit az arcukra.

Felsiettem a szobába, hogy gyorsan lezuhanyozzak. Miután végeztem, felkaptam egy nyári ruhát és majdnem elbőgtem magam. Úgy éreztem, olyan vagyok, mint egy bálna. A karcsú alakomat, elcsúfítja az a nagy gömb a hasam helyén. Bár koránt sincsen akkora hasam, mint, mikor az ikreket vártam…mégis szomorúan szemléltem magam. És ez még csak a hatodik hónap… Felkentem magamra egy kis sminket, majd lebaktattam a lépcsőn. Nagy meglepetésemre Robék már haza értek a gyerekekkel, észre sem vettem, hogy így eltel azt idő. Anya és apa már a srácokat ölelgették. Gyorsan nyomtam két puszit a kissé maszatos gyerekeim fejére és tovább folytattam a dolgom a konyhában.

- Kislányom, akkor elkezdem a levest, rendben? – kérdezte apa.
- Persze, már mindent előkészítettem, ott vannak a hűtőben! – mutattam arra.
- Na, kimegyünk a nagypapival? – kérdezte anya, Roset és Robiet, akik serényen bólogattak.
Rob és Balázs is kimentek fontoskodni, így megint egyedül maradtam a konyhában és a gondolataimba merültem. Visszaemlékeztem – mint mindig ezen a napon – a terhességemre és az elmúlt három évre. Hiszen a srácok ma lesznek három évesek, ma van három éve hogy megszülettek.

Akkoriban még annyira más volt minden, egészen más jövő elé néztem, Rob oldalán. De a dolgok változnak és nem minden úgy történik, ahogy az ember gondolná. Én azt gondoltam, Robbal fogok megöregedni, de a sors mást szánt nekem.
Már lassan négy éve annak, hogy megtudtam gyereket várok. Éppen egy évvel előtte, Vancouveri látogatásom során beszéltük meg Robbal, hogy várunk még a gyerekkel. De aztán máshogy alakult. A harmadik évemet kezdtem az egyetemen, mikor kiderült babát várok. Robbal boldogok voltunk, nagyon vártuk a kicsik érkezését. Kicsik, mert kiderült, ikreket várok. Ez csak még jobban fokozta az örömünket.

A terhességem nem volt egy leányálom. Sokat voltam rosszul, Rob nagyon türelmes volt, de sokat veszekedtem vele. Valahogy nagyon hisztis voltam, és hiába birka természetű, volt, hogy csúnyán összevesztünk, mindenféle apróságon. Ráadásul sokat forgatott, hogy majd ha megszületnek a babák, itthon tudjon lenni. Nekem ez is baj volt, sokat nyaggattam amiatt, hogy legyen velem többet.
Egyszóval nem voltam egy elviselhető kismama. A sors furcsa fintora az volt, hogy Viola és Laura is velem együtt voltak terhesek. De valahogy nekik nem volt ennyi hangulatváltozásuk, őket nem viselte meg.

A szülés után úgy tűnt, miden helyre jöhet. Robbal meg tudtuk beszélni a problémáinkat. Együtt örültünk Rosenak és Robienak, úgy látszott, minden újra a rendes kerékvágás szerint megy. De mégsem volt, minden ugyan olyan. Ez a kilenc hónap mind kettőnket megviselt, a kapcsolatunkat is. Mi tagadás éket vert közénk a dolog. Igyekeztünk rendbe hozni, próbáltuk, még tanács adásra is jártunk, de nem ment. Egy héttel a srácok első születésnapja után úgy döntöttünk, megpróbáljuk külön. Már nem voltak meg azok az érzelmek egymás iránt, amik kezdetben. Eltávolodtunk egymástól és a szerelem elmúlt. Előfordul ez, de nem gondoltam, hogy velünk is ez fog történni. Már nem úgy tekintettünk a másikra. A furcsa az volt, hogy ez a szenvedélyes szerelem átalakult valami mássá. Mély és nagyon őszinte barátsággá, ami még most is megvan köztünk és ezért mindennap hálát adok.

Soha többet nem vetettünk semmit a másik szemére, hogy kinek a hibája. Felfogtuk, hogy nem működött, elmúlt a szerelem és örültünk az új érzésnek. Barátokként neveltük együtt a gyerekeket. Valahogy soha nem is volt furcsa, hogy barátok vagyunk. Úgy érzem ez köztünk már akkor is megvolt, mikor szerettük egymást. Már akkor is barátok voltunk. És még mindig kölcsönösen tiszteljük a másikat.
Ahogy mondtam a gyerekek első születésnapja után körül belül egy héttel szétmentünk. Igyekeztünk mindent úgy csinálni, hogy a gyerekeket ez ne viselje meg. És sikerült, ami nagy szerencsénk, mivel ha bármivel is ártanánk nekik, azt Rob és én sem bírnám elviselni. Talán még túl kicsit voltak, hogy felfogják…

Mindenesetre mellettem volt egy barát. Balázs ismét megjelent az életemben, ugyanis Londonban kapott munkát, mint egy reklámcég igazgató helyettese. Összefutottunk, még terhes voltam a srácokkal, mikor ez történt. Normálisan tudtunk egymással viselkedni és barátok tudtunk lenni. Ő segített át a szakítás utáni nehéz időszakon is, mivel azért volt ilyen. Hiába nem szerettük már egymást, a tudat, hogy csődöt mondottunk, mind a kettőnket megviselt. Balázs mellettem volt, támaszként és barátként. Aztán lassan azt vettem észre, hogy megint bele szerettem.

Egyszer régen, azt mondta: „ Úgyis mellettem fogsz kikötni” – és milyen igaza volt, végül tényleg ő lett az a férfi, akivel vagyok. Boldog vagyok és kiegyensúlyozott. A mostani terhességemmel nincs is semmi baj, teljesen normális maradtam. És a legfontosabb, hogy Balázs a sajátjaiként szereti a Robbal közös gyerekeinket. Rajong értük és a srácok is érte. Persze a Rosenak és Robienak mindig is Rob az első. Rob rengeteg időt tölt velük, nem is érzik a hiányát, mert nincs is mit érezni. És ahogy mondtam Balázs és Rob barátok lettek.
És, hogy Robnak hogy alakult az élete?...

- Szia, pocak! – hallottam meg a csilingelő nevetést a hátam mögül.
- Kristen! – tártam szét a karjaimat egy ölelésre, ami nehézkesen ugyan, de sikerült.
- Meghoztam a tortát! Remélem finom lett… - fintorgott.
- Biztosan és köszönöm! – mosolyogtam rá. Rajta is egy nyári ruha volt, ami a mell része alatt be volt húzva. Hosszú barnás vörös fürtjei egyenesen lógtak a vállaira, zöld szeme csillogott. Boldog volt! Öröm volt ránézni.
- A srácok merre vannak? – kérdezte izgatottan.
- Kint vannak! Behívjam őket? – kérdeztem és már indultam is az ajtó felé.
- Nem, majd mindjárt kimegyek hozzájuk! – legyintett. Hangos nevetést hallottunk az előszoba felől. Azt hiszem mind a ketten felismertük a hangokat. Kristen szeme izgatottan csillogott és mosolyogva az ajtó felé fordult.

- Nem is én… - jött be Rob, de amint észrevette Kristent elhallgatott. Boldog mosoly jelent meg az arcán és a szeme ugyan úgy csillogott, mint Kristené. – Kicsim, nem is tudtam, hogy már itt vagy! – búgta és egy lépéssel mellette termett, hogy a karjaiba zárhassa. Lágy csókot váltottak, miközben Balázzsal mosolyogva figyeltük őket. Kristen épp úgy beleremegett Rob csókjába, ahogy én szoktam Balázséba. Rob leült a székre és az ölébe vonta Kristent. – Hogy van a lányunk? – kérdezte boldog arccal és Kristen pocakját simogatta, majd lágy puszit lehelt rá.

- Remekül. Egész délután a hasamat rugdosta… - nevetett Kristen.
- Na de menjünk ki, látni szeretném Roset és Robiet! – ugrott fel Kristen, mire Rob mosolyogva kézen fogta és kimentek.
- Öröm rájuk nézni! – jegyezte meg Balázs, ahogy a távolodó alakjukat nézte. Ezzel csak egyet érteni tudtam. – Én is kimegyek, hátha kell még segítség Alexnek! – gyorsan megcsókolt és kiviharzott.

Újra a gondolataimba merültem. Kristen épp akkor szakított félbe, mikor az Ő részük következett volna. Neki Kristen volt a támasza –ahogy nekem Balázs – a szakítás után. Mikor az eset történt, Kristen éppen Londonban forgatott. Mindig is legjobb barátok voltak és egyértelmű volt, hogy Kristen mellette áll. De Kristenre ugyan úgy én is számíthattam, sokat beszélgettem vele. Furcsa volt a történetük kezdete, ugyanis én fél évvel a szakítás után jöttem össze Balázzsal, mikor is éppen Kristennel beszélgettem. Félve, de bevallotta nekem, hogy úgy látja jobban vagyok és szeretne őszinte lenni velem. Elmondta, hogy szerelmes Robba, talán mindig is az volt, de erre még csak most jött rá nemrég. Nagyon rosszul érezte magát, azt hitte haragudni fogok. Megnyugtattam, hogy én lennék a legboldogabb, ha Rob is megtalálná a boldogságot.

Bíztattam mondja el neki, de ő visszakozott, mert biztos volt benne, hogy Rob csak barátként tekint rá. Én nem voltam ebben biztos és két nappal később be is bizonyosodott az igazam, amikor Rob elém állt azzal, hogy Szereti Kristent. Nem lepett meg a dolog, hiszen legbelül mindig is féltem attól – mikor még Robbal voltam-, hogy köztük több van. Talán, mindig is több volt. Mikor Rob bevallotta nekem, nem bírtam és elnevettem magam. Elmondtam neki, hogy Kristen is ezt adta nekem elő két napja és kértem, hogy beszéljen vele. Akkor láttam először újra igazán boldognak. Fejvesztve rohant Kristenhez, hogy elmondja neki. Mint mondtam Rob és én barátok lettünk a szakítás után, tehát boldog voltam, hogy segíthettem.

Bevallom, kicsit furcsa volt először, de miután láttam, milyen boldogok, én is az voltam. Egy évvel később Rob, megkérte Kristen kezét, aki boldogan mondott neki igent és nem sokára kiderült, hogy Kristen babát vár. Két hónapos terhes volt, mikor megtartották az esküvőt, itt Londonban. Nekem és Balázsnak előttük két hónappal volt. Rob és én nem voltunk összeházasodva, mert még nem volt tervbe véve sem az, sem a gyerek. És mikor kiderült, hogy terhes vagyok úgy döntöttünk, nem kapkodunk most ezzel, majd ha a gyerekek megszülettek ráérünk összeházasodni. De az ismert okok miatt elmaradt. Legalább válni nem kellett! És mind a ketten azzal házasodhattunk először akivel leélni tervezzük az életünket.
Kristen, most az ötödik hónapban van és irigykedve nézem őt.

Annyira gyönyörű, komolyan csodálatos kismama. Rob boldog… úgy látom boldogabb, mint velem valaha is volt. És a legjobb dolog az egészben, hogy tíz percre laknak tőlünk. Igen, ide költöztek Londonba, amit Kristen erőltetett, hogy közel lehessen Rob a gyerekekhez. Kristen imádja a gyerekeket, akárcsak Balázs. És a gyerekek is imádják Kristent, teljesen oda vannak érte. Ebből is látszik, hogy Kristen remek anya lesz.

Kimentem én is a kertbe, éppen akkor érkeztem, mikor Clare és Richard, meg Viktoria és Lizzy beléptek a kapun. Calre rögtön szalad a gyerekekhez, akik Kristenen lógtak és megpuszilgatta őket. Majd a menyét is, miután agyon dicsérte, hogy milyen gyönyörű. Majd hozzám is oda szaladt és megölelt.
Rob és Balázs hoztak néhány sört, amihez ugye cigi is dukál.

- Édes, nem zavar ha rágyújtok? – kérdezte Rob Kristentől.
- Nem, dehogy! – nyugtatta meg és visszafordult a gyerekekhez. Balázs feltette nekem is ezt a kérdést, majd rágyújtottak.
- És mi lesz a neve? – húztam Kristen mellé egy széket.
- Hmm… hát még nem egyeztünk meg! Rob szeretné, ha Kristennek hívnák, de én nagyon nem! – fintorgott.
- Pedig gyönyörű név, pont, mint a tulajdonosa! – bókolt a feleségének, aki kicsit elpirulva nézett maga elé.

- Csak azért tetszik, mert őt is így hívják! – szólalt meg Lizzy mosolyogva.
- Nem kizárt! – bólintott Rob sugárzó mosollyal.
- Alle, amiben Rob is benne lenne, de még próbál meggyőzni! – nézett Robra, aki csak mosolyogva odament, hogy megcsókolja. – És ti, tudjátok már? – érdeklődött.
- Andrew! – vágtuk rá Balázzsal. – Ez lehet magyar és angol is! – mosolyogtam.
Mindenkinek tetszett a név, így egyre elégedettebb voltam a választásunkkal.

Megérkezett a Viola-Mike páros Leával és a Laura-Tom páros is Briannal. A gyerekek azonnal játékba kezdtek. Kristen segített kihordani nekem a cuccokat, jellemző hogy összesen két terhes nő van itt, mégis ők csinálnak mindent. Úgy látszik ezt a műveletet, nem tartották veszélyesnek a férjeink.
Végül Robbal meggyújtottuk a gyertyát a Rose és Robie tortáján, hogy a gyerekek elfújhassák.
- Egy… kettő…három…- számoltak a drágáink és elfújták.

- A büszke szülőkre! – emelte fel a poharát Balázs. Rob mellé, álltam és megöleltük egymást. Koccintottunk, én persze csak narancslével, ahogy Kristen poharában is az volt. Segítettünk a kicsiknek felvágni a tortát, majd mindenkinek osztottunk. Balázs mellém álltam és figyeltük a gyerekeket, akik boldogan és büszkén falatozzák a szülinapi tortájukat. Néhány méterre tőlünk, Kristen és Rob is ezt tették összeölelkezve.

Életem legszebb két ajándékát Robtól kaptam. A gyerekeinket. Boldog voltam Balázzsal, ahogy Rob Kristennel. Ennél szebb vége nem is lehetne a történetünknek. Csodás emlékeim vannak a Robbal töltött időszakomról, és szerelmünknek két gyümölcs is van, akikkel boldogan élünk. Nem együtt, de boldogan. Ki-ki a maga szerelmével, akivel mérhetetlenül boldog. Azt hiszem ennél szebben nem is alakulhatott volna az életem. Ha újra kéne kezdenem, mindent ugyan így csinálnék, hiszen a végeredmény a fontos. Ami pedig a legjobb mindenki számára.

Ránéztem Robékra, akik szerelmes pillantással nézték egymást, le sem tagadhatnák, mennyire szeretik a másikat. Majd bizonyítékul ajkaik egymásra találtak, megkoronázva a tökéletes pillanatukat.

Én is Balázsra néztem, akinek olyan szerelem volt a tekintetében, amilyen az enyémben is. Mi is lágy csókot váltottunk, a mi tökéletes pillanatunk kedvéért.
Elmosolyodtam a fejembe férkőző gondolatra: négy ember, akik tökéletesen boldogok és mérhetetlenül szerelmesek…


The End

Egy új élet kezdete - 39. fejezet

Happy End

Sziasztok! Meghoztam nektek az utolsó előtti, vagyis a 39. fejezetet. És igen, ez már az egyik vége a történetnek! Mégpedig az, amelyikre a legtöbben szavaztatok… Kíváncsi leszek, kinek, mennyire tetszik majd. Szeretném, ha mindenki, aki elolvassa leírná a véleményét!
Jövő héten kedden olvashatjátok az alternatív véget is, mivel azt is megírtam nektek! Az kiscit hosszabb lett, kivel több magyarázatra szorul!
Jó olvasást: Lili

„Az a boldogság, ha éppen ott szeretnél lenni, ahol vagy.” – olvastam az idézetet a tegnap vett magazin címlapján. Talán jobban vonatkozik rám, mint bárki másra, főleg ezen a napon. Elmosolyodtam az emlékek hatására, amelyek a fejembe kúsztak, miközben az utolsó réteg csokikrémet is felkentem a tortára. Ügyeletem rá, hogy jó csokis legyen, mivel ez volt a kívánság. A másik torta már a hűtőben áll, szintén dupla adag krémmel a tetején, de az nem csoki, hanem eper. Lassan minden készen lesz a délutáni vendégsereg fogadására, mindenki itt lesz, akit szeretünk.

- Kicsim, minden kint van az udvaron! Hú, de jól néz ki! – karolta át a derekamat Rob, mikor bejött a konyhába.
- Ugye? Extra adag krém van, mind a kettőn! – mosolyogtam és beraktam a hűtőbe ezt a tortát is.
- Mikorra is ígérték, hogy visszaérnek? – kérdezte Rob, miközben helyet foglalt az asztalnál és elvett egy pogácsát.
- Jó lenne, ha nem ennéd meg az összeeset! – ütöttem a kezére mosolyogva – Amúgy meg anya azt mondta, három körül, hogy legyen időm megcsinálni mindent! – feleltem és a salátára öntöttem az öntet.
- És akkor apukád megfőzi bográcsban a halászlevet, igaz? – kérdezte reménykedve.
- Igen, már ahhoz is előkészítettem mindent! – nyugtattam meg és az ölébe ültem.

- Te el tudod hinni? – kérdezte kicsit szégyellősen, mire felnevettem.
- Nem, és minden nap azt kérdezem magamtól, hogy nem álmodtam-e az elmúlt két évet! – feleltem őszintén.
- Nekem is gyakran megfordul a fejemben! – csókolt meg, amitől már biztosan tudtam, hogy ez nem lehet álom.
- A többiek mikorra érkeznek? – érdeklődtem.
- Kristen azt mondta itt lesz háromra Nikkivel, hátha kell még egy kis segítség. Violáékkal és Lauráékkal pedig te beszéltél! – világosított fel.
- Igen, Violáék csak négyre jönnek, mert Lea későn aludt el és Laura pedig fél négyre ígérte magukat! – feleltem és felkeltem, hogy kiszedjem a csirkét a sütőből.
Rob elment átöltözni. Három negyed három volt az óra szerint, így azt gondoltam van még egy kis, de tévedtem!

- Anya! – hallottam két visító hangot a bejárat felől, majd megláttam a két kis tündért felém rohanni.
- Srácok! – öleltem meg őket. – Milyen volt a séta? – kérdeztem egy- egy puszit nyomva a fejük búbjára.
- Jó, a nagyi és a papi vett nekünk fagyit! – szólta el magát Rose. Mindig is ő volt a pletykásabb.
- Csak egy- egy gombócot kaptak! – védekezett rögtön anya.
- Rendben és amúgy is születésnapjuk van! – mosolyodtam el.

- Kinek van születésnapja? – jött be Rob mosolyogva.
- Apa! – kiáltották egyszerre.
- Hát nekünk! – húzta ki magát Rose büszkén és már az apja nyakában is volt. Imádattal nézte és simogatta Rob arcát, szinte meghatódtam, ahogy néztem őket. Rob felemelte a kicsi Robot is és őt is megpuszilgatta, miközben megint elmondta nekik mennyire szereti őket.
- Mennyit aludtak? – kérdeztem anyát, mert elvileg azért vitte őket sétálni, hogy aludjanak is.
- Hát fél egytől, aludtak kettőig. Aztán még voltunk egy kicsit a játszótéren is – mondta.
- Az jó! – nyugodtam meg.


- Kikészítetted a ruhájukat? – bólintottam a kérdésre. – Akkor átöltöztetem őket, addig te is el tudsz készülni! – javasolta anya.
- Köszönöm! – öleltem meg. Megcsókoltam a két gyerekemet és elindultam készülődni. Rob már kész volt, így segített apának a kinti főzésben.
Miközben készülődtem visszagondoltam az elmúlt évekre, a rengeteg dologra, ami történt velem, velünk.

Mikor elkezdtem a második évemet az egyetemen, megbeszéltük Robbal, hogy várunk még a család alapítással. Akkor volt, hogy Vancouverben voltam nála és azt hitte terhes vagyok. Majdnem egy évig sikerült is ezt tartani. De ez alatt az idő alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és még azon a nyáron hozzá mentem feleségül. Csodálatos esküvő volt, itt tartottuk Angliában egy óriási birtokon. Gyereket még midig nem terveztünk, csak halogattuk. De az égiek ezt nem így gondolták. Azzal együtt, hogy elkezdtem a harmadik évemet a főiskolán, teherbe is estem.

Nem terveztük a gyereket, de nem is bántuk. Megbeszéltük, hogy belevágunk. Boldog voltam, hogy így alakult. Nem kis meglepetésemre a legjobb barátnőm Viola és Laura is áldott állapotba kerültek. Együtt csináltuk végig a terhesség nyűgeit és szép pillanatait. Pont mint a mesékben és ahogy az ember gyerek korában elképzeli. A legjobb barátnőimmel lehettem terhes.

Rob végig mellettem állt. Addigra már le volt forgatva a Twilight negyedik része, ugyan a terhességem alatt két filmet is forgatott, de elmondása szerint pont azért, hogy ne akkor kelljen, mikor már megvannak a babák. Igen, babák, ugyanis kiderült, hogy ikreket várok. Ami, mint tudható dupla feladat elé állítja a kezdő szülőket.
Viola megszülte a kislányát, Leát május 12. –én. Boldogan menetem a korházba és segítettem neki mindenben.

Aztán következtem én, július 25.- én, ma pont két éve. Itthon elfolyta a magzatvíz és a korházban négy óra alatt megszültem, mind a két babát. Rose jött elsőként a világra, aztán rá öt percre Rob is megszületett. A fájdalmat és kínlódást leszámítva, életem legszebb napja volt, mikor először tarthattam a kezemben a gyermekeimet. Rob végig fogta a kezem a szülés alatt. Szerencsére semmi komplikáció nem volt.

Laura zárta a sort, aki július 3.-án adott életet kisfiának, aki Brian névre lett keresztelve.
Az első időszak nehéz volt, Clare nagyon sokat segített nekünk. A picik ugyan nyugodt babák voltak, de mindig egyszerre sírtak. Aztán, ahogy nőttek egyre könnyebb és könnyebb lett velük.

Olyannyira, hogy azt gondoltam nem halasztok az egyetemen, hiszen az volt az utolsó évem. Inkább átiratkoztam levelezőre, így szinte semmi időt sem vett el a gyerekektől. Így a következő nyáron, nem csak a srácok első születésnapját ünnepeltük, hanem az én diplomázásomat is.

Ez alatt a két éve alatt semmi panaszom nem lehet. Két csodás gyerekem van és egy tökéletes férjem. Igen, Rob nagyon jó apa, bár kicsit engedékenyebb- főleg Rossal-, mint én, de ez legyen a legnagyobb baj. Elmondhatom, hogy együtt neveljük a gyerekeket.
Robnak valóra vált a legnagyobb álma is. Tommal közösen nyitottak egy pubot, ahol többek közt nyitott esteket is tartanak és London egyik legkedveltebb bárja lett. Ez annyira sikeres lett hogy Los Angelesben és New Yorkban is van már egy pubjuk.

És igen, az őrület csillapodott körülötte, ahogy a negyedik film is kijött. Még mindig elhalmozzák szerep ajánlatokkal, de nagyon meggondolja, melyiket vállalja el. Mikor a gyerekek megszülettek az első fél évben egyetlen filmet sem csinált. Az elmúlt két évben összesen három filmet forgatott, ebből az egyiket Londonban. A másik kettő esetében, pedig szinte majdnem minden hétvégén itthon volt. Már tényleg a család az első neki.

Főleg, mert oda van a srácokért, ahogy én is. Talán, ahogy már mondtam ő kicsit engedékenyebb, ezt is főleg Rossal. A kislányunk bármikor le tudja venni a lábáról, egy cserfes mosolyával. Rose külsőre tiszta én, de belsőre tiszta Rob. Ugyan neki zöld szeme van és szőkésbarna haja, de az arcvonásai és minden más, mintha tükörbe néznék. Robbie, pedig külsőre kiköpött Rob. Kék szem, ugyan olyan hajszín, mint Robnak volt gyerekként és még a vonásai is tejesen olyanok. Ő pedig az én tulajdonságaimmal lett megáldva. Szóval, mind a két gyerekünk vegyesen kapott belőlünk.

Azért engem sem kell félteni, a szigorú anya szerep messze állt tőlem. Bár ezekkel a gyerekekkel sosincs semmi különösebb probléma. Talán a nevelésünknek is köszönhető ez és a gyerekeken az látszik, hogy jól csináljuk Robbal.

Az elmúlt években, nem csak Viola és Laura álltak mellettem. Nikki és Kristen is sokat vannak velünk, már mikor idejük engedi. Kristen csillaga nem hanyatlott le a Twilight végeztével. Egyre elismertebb lesz a szakmában, de még mindig ugyan az az ember, aki volt. Nikki kisebb szerepeket kap, de még mindig lelkesen dolgozik. Néha még Kellan is beesik hozzánk, bár ő ritkábban. Nikki és Kristen viszont továbbra is olyan jó barátaink.

Éppen, hogy csak felvettem a ruhámat kopogást hallottam!
- Gyere! – szóltam ki.
- Itt van a világ legszebb anyukája? – dugta be a fejét Kristen.
- Kris! – visítottam és a nyakába ugrottam. – Már nagyon vártalak! Jó volt az út? Nikki merre van? Jaj de boldog vagyok, hogy itt vagy! – ölelgettem tovább.
- Én is neked! Amúgy Nikki a kertben maradt Robbal és az apukáddal! Srácok? – érdeklődött.
- Még nincsenek lent? – kérdeztem meglepetten. – Anya öltözteti őket, menjünk le, szerintem mindjárt ott lesznek. Egész héten téged emlegettek, már nagyon hiányzol nekik! – mosolyogtam és a kertbe húztam.

Már anya is ott szobrozott Rossal és Robbieval. A várt hatás nem maradt el, mikor észrevették ki áll mellettem. Visítva rohantak Kris felé és ugrottak nyakába. Kris boldogan ölelgette őket. Ritkán találkoznak, de a gyerekek valósággal rajonganak érte, ahogy ő is értük. Ha napi négyszer legalább nem kerül szóba Kristen, akkor egyszer sem. És Kristen nagyon jól bánik velük. Nikkit is imádják, de valahogy Kris az elsőszámú náluk.

Nem sokkal később befutottak a keresztszülők is. Igen, mivel Rosenak, Viola és Mike a keresztszülei, ahogy Rob és én az ő Leájuknak. Robbienak pedig Laura és Tom és az Ő fiuknak, Briannek, pedig szintén Rob és én vagyunk. Szóval nem csak két gyerekkel, de két kereszt gyerekkel is gazdagabbak vagyunk.

Majd Calre és Richard, valamit a nagynénik, Viktoria és Lizzy is megérkeztek.
A gyerekek az összes ajándéknak nagyon örültek, kaptak bőven. Ahogy mondtam ez a születésnap szűk körű, csak a legfontosabb emberek vannak itt.

Elsőként megettük az ételeket, a torta az utolsó fogás lesz később. A gyerekek elmentek játszani a kertben, mi felnőttek pedig beszélgettünk egy kicsit végre.
Nem sokkal később Robbal kihoztuk a két tortát. Roseé volt az epres, Robbieé pedig a csokis. Letettük, hogy a srácok elfújhassák a két gyertyát, ami a tortájukon volt.

- Ne felejtsetek el kívánni! – mondta Rob mosolyogva, miközben összeölelkezve figyeltük, ahogy boldog mosollyal az arcukon készülnek elfújni a gyertyájukat.
- Nem fogjuk! – felelték szinkronban életünk értelmei és háromig számolva elfújták a gyertyákat. Megtapsoltuk őket és egy kis segítséggel, elkezdték vágni a tortát.
Rob mellől figyeltem, ahogy a Rose és Robbie nekilátnak az evésnek. Természetesen a díszpáholyból, ami jelen estben Kristen ölében volt. Még, jó, hogy két lába van, különben lázadás tört volna ki.

Boldog voltam, nagyon elégedett és boldog. Itt volt mindenki aki számunkra és a gyerekeinek számára fontos. Ez már hagyomány, az első születésnapjukon is így volt és a továbbiakon is így tervezzük. Büszke voltam a férjemre és büszke voltam, Rosera és Robbiera. Ez a három személy volt, az, akiért érdemes élnem. A legfontosabb részei az életemnek.

Biztos sok dolog vár még rám és Robra. De a kulcsszó a ránk. Együtt voltunk, vagyunk és remélhetőleg leszünk is.
- Igyunk a szülőkre, hiszen nélkülük most nem lennénk itt! Ezen a napon titeket is ünnepelünk! – emelte fel a pezsgős poharat Nikki. Robbal elmosolyodtunk és megfogtuk a saját poharunkat.
- Vikire és Robra! – mondták kórusban.
Robra, néztem, aki szintén engem nézett. A tekintetében ugyan azt az elégedettséget és boldogságot láttam, amit én éreztem ebben a pillanatban.

- Örökké! – suttogta és felém emelte a poharat.
- Örökké! – ismételtem és összekoccintottuk a poharunkat. Mosolyogva kortyoltunk a pezsgőbe, hogy aztán édes csókkal is megpecsételjük szavainkat. Örökké…


The End

Egy új élet kezdete - 38. fejezet

Örökké?

Sziasztok! Ne haragudjatok a késésért, de nagyon el voltam havazva, nem igazán volt időm írni! Ez szerintem nem is lett olyan jó fejezet…inkább a vége bevezetésének mondanám!
Van egy ajánlatom! Mivel ennyit késtem a fejezettel, arra gondoltam kárpótollak titeket valahogy! Eszembe jutott egy jó kis „üzlet”! Szóval, amikor ehhez a fejezethez összegyűlik a 25 komment(egy ember csak egyet írhat!), akkor aznap este megkapjátok a következő fejezetet! Ezzel kis hátsó szándékom is van, mégpedig rávenni titeket a véleményezésre! Ha nem gyűlik össze az sem baj, akkor a jövő héten kedden(nem most), megkapjátok a fejezetet! Gondoljátok meg, hátha megérni!:)
Jó olvasást kívánok: Lili

- Rob, én nem vagyok terhes értsd már meg! – mordultam rá, de már én sem voltam annyira biztos az igazamban. Számolgatni kezdtem…nem, nem lehetek. Két hete múlt el a menstruációm. Kezdtem megnyugodni, Robbal is közöltem az ész érveket, miszerint lehetetlen és tényleg csak a tegnap este az oka a rosszullétemnek. Csak ennyit felelt:
- Rendben! Úgy látom nem akarsz terhes lenni! – közölte mindentudóan.
- Persze, hogy nem akarok! Húsz éves vagyok, még van három évem az egyetemen… tényleg nem alkalmas most egy gyerek! Valamint te folyamatosan forgatsz…nem tudnék felnevelni egy gyereket egyedül! – fogtam magam és kivonultam a fürdőből.

- Nem egyedül nevelnéd…
- Én akarok gyereket, de nem most! Majd ha végeztem az egyetemen, ráérünk! Fiatalok vagyunk még…kérlek érts meg! – néztem rá könyörgően.
- Megértelek és igazad is van…csak egy pillanatra megörültem! De valóban van még időnk erre! – békülőleg megölelt. Éreztem, hogy sikerült meggyőznöm. – Szóval milyen volt az este? Merre jártatok? Bár tegnap este láttam, jól sikerült! – váltott témát.
- Igen, remek volt! Először Nikkivel és Kristennel a bárban voltunk, majd Nikki aludni ment, mert nem érezte jól magát. Kristen és én még elmentünk egy bárba! – ültem le a kanapéra.

- Csak te és Kristen? – kérdezte meglepetten.
- Aha, nagyon jól éreztük magunkat! Azt hiszem a fal végleg megszűnt kettőnk között…igazad volt! Nagyon aranyos lány, igazán kedvelem. Sikerült megbeszélnünk mindent és most jó barátok vagyunk! – feleltem mosolyogva.
- El sem hiszed mennyire örülök neki! Ez nagyon fontos volt nekem! – mondta és leült mellém.
- Tudom! Ha már itt tarunk, jó lenne ha felhívnád! Ő sem volt jobb állapotban, mint én. Kicsit aggódom érte! – kértem kedvesen. Elmosolyodott és már nyúlt is a telefonjáért.

- Jó reggelt… Jaj, bocsi… semmit, csak Viki aggódott érted…hát nem túl jól, nemrég jött ki belőle minden!...aha…gyere át, Ő nem hajlandó enni…oké szia! – tette le a telefont.
- Na? – érdeklődtem.
- Hát… először is elküldött a picsába, mert felébresztettem! – nevetett - Nem volt túl jó kedve! Neki is betett az este… Átjön és velünk reggelizik, rendben? – kérdezte.
- Persze! Akkor rendbe szedem magam! – nyomtam egy csókot a szájára és a fürdőbe indultam.

Gyorsan lezuhanyoztam. A langyos víz különösen jól esett most. Mikor kész voltam, magamra kapkodtam a ruháimat és visszamentem Robhoz a nappaliba.
Néhány perc múlva már kopogtak is. Kristen lépett be álmos fejjel, semmivel sem volt jobb színben, mint én. Rob röhögött rajtunk egy sort és megalapította, hogy egy ideig nem megyünk bulizni. Kristennel sejtelmesen egymásra mosolyogtunk, de egy szót sem szóltunk.

Nem sokkal később befutott Kellan és rávetette magát a reggelire, amire én még mindig ránézni sem bírtam. Azt mondta, csak egy percre jött, hogy valamit egyeztessen Robbal, de amint meglátott engem és Kristen leült a kanapéra, egy croissanttal a kezében és érdeklődve kérdezte, hogy mi a franc történt velünk. Rob is kíváncsi volt a részletekre, így Kristennel felváltva előadtuk a történetet.

- És tényleg bevették? – kérdezte Kellan izgatottan.
- Teljesen, nagyon hitelesen alakítottuk Vikivel a szerelmespárt! – mondta Kristen nagyon álmosan.
- Bárcsak láttam volna! – vihogott Kellan.
- Én is megnéztem volna! – kontrázott rá Rob.

- Na ember, most aztán féltékeny lehetsz. Légy résen, a végén Kristen lecsapja a kezedről Vikit! – folytatta a poénkodást a kedves nagymackó. Rob csak a fejét csóválta.
- Ha pasi lennék tuti Kristent akarnám! – mondtam teljesen komolyan és belekortyoltam a kávémba.
- Meghiszem azt! – Kellan nagyon jól szórakozott, Rob csak mosolygott én meg Kristenre kacsintottam, aki szintén nagyon nevetett.

Órákkal később Kristen közölte, hogy Ő inkább visszafekszik aludni még egy kicsit. Kellan is távozott, miután megbeszélték Robbal az estét. Úgy tűnik ma is külön töltjük, mivel elmennek este kicsit iszogatni. Minket is hívtak, de jelen helyzetben a piára vágyom a legkevésbé!
Rob a mai napon türelmesen viselte a hisztieimet, mert volt egy pár. Valahogy semmi sem volt jó nekem ma!

Mikor Rob elment este, rájöttem, nem akarok egyedül lenni. Így felhívtam Kristent, hogy nem lenne-e kedve átjönni és egy nyugis estét csapni. Fél óra múlva már az étlapot böngésztük, hogy mit rendeljünk vacsorára.
Végül sok mindent kértünk, mert nem tudtunk dönteni, így nem sokkal később már teli hassal fetrengtünk a kanapén és megállapítottunk, hogy képtelenek vagyunk mértéket tartani.

Lassan a végéhez közeledett a Vancouverben töltött időm. A suli egy hét múlva kezdetét veszi, és nekem még egy csomó mindent el kell intéznem Londonban. Köztük nem ártana beiratkozni erre az évre.

Két hetet töltöttem itt. Ez alatt a két hét alatt sok dolog történt. Kristennel egyre közelebb kerültünk egymáshoz, aminek mind én, mind pedig Rob nagyon örült. Bár kicsit irigy volt, azt mondta Kristen lassan jobban ragaszkodik hozzám, mint hozzá. Megnyugtattam, hogy most már úgyis csak Ő lesz itt neki és végre, megint a legjobb barátja tud lenni. Közben pedig nagyon jól szórakoztam. Kezdeti „ellenségem”, mára az egyik legkedvesebb barátom lett. Furcsa az élet.

Kicsit pityeregve búcsúztam el Robtól a lift előtt, tudtam, hogy nemsokára haza látogat egy hétvégére, mégis sok időnek tűnt. Főleg, hogy az egész nyarat együtt töltöttük.
Kristen is átjött elköszönni…elmondta, kicsit tart tőle, hogy ezek után alig beszélünk majd. Mondtam, hogy nekem is vannak ilyen félelmeim, de csak rajtunk múlik, hogy ne így legyen. Megnyugodtunk mind a ketten és megbeszéltük, hogy majd telefonon sokat beszélünk és ha lehet jön Londonba, vagy én jövök vissza.

Nikkitől is nehéz szívvel vettem búcsút, hiszen őt már rég a szívembe zártam.
És a többiektől is fájt elköszönni. Már nem csak Robot volt nehéz itt hagyni.

Mikor visszatértem Londonba az üres ház letaglózott. Nagyon hiányzott Rob a közös otthonunkból, fel is hívtam és órákig csak beszélgettünk.
Másnap meglátogattam Viáékkal és Lauráékkal is, hiszen régen láttam őket.
Ebédeltünk egyet a belvárosban, majd a szép idő hatására kimentünk a Hide parkba sétálgatni egy kicsit.

Hétfőn belevetettem magam az egyetemi ügyek intézésébe. Elmentem a suliba beiratkozni, majd felvettem az óráimat is. A péntekem ugyan ebben az évben is szabad lesz, de a többi napon majdnem mindig négyig a suliban vagyok. Lehet, hogy csak déltől, de ez nem segít azon, hogy félbe van vágva a napom. Jóval több órám van, mint tavaly. Ezért le kellett mondanom a munkámról is, ami nagyon megviselt. Mivel a gyerekek fontos részei voltak az életemnek. Viszont megígértem nekik és magamnak is, hogy sokszor jövök majd látogatóba, hiszen olyanok voltak, mint a családom.

Ha már a családnál tartunk a hét végén anyuék eljöttek meglátogatni engem. Kíváncsiak voltak a házra, ezért pénteken délelőtt megérkeztek, hogy megnézzék hol lakik a lányuk.
Nagyon elégedettek volta, teljesen el voltak ájulva a háztól.
Pénteken este Rob szüleihez mentünk vacsorázni, mivel Clare nagyon szerette volna őket látni és ezzel apuék is így voltak.

Anyuék sajnos vasárnap este már haza mentek, csak gyors látogatóba jöttek, de ez is jó volt. Legalább nem éreztem magam olyan egyedül.
Robbal minden nap beszéltünk telefonon, már nagyon hiányzott. Tudtam, nem rajta múlik, Ő jönne már.
De nekem elkezdődött az egyetem, így volt, ami leköti a figyelmem. Éppen csak két hete volt suli, mikor Rob végre haza jött.

Három hét után végre ismét együtt voltunk, ha csak egy hétvégét is, de megint ketten. Éppen, hogy csak beköszöntött az október.
Ez a hétvége csodálatos volt, annyira hiányzott már. Csak olyan rövid volt ez a pár nap, amit együtt töltöttünk.

Két hét múlva lesz az őszi szünet a suliban. Arra az egy hétre megint Vancouverbe látogatok majd, hogy vele legyek. Aztán kezdődik neki a New Moon körüli őrület. Bár a premieren én is ott leszek, hogy támogassam, de az még több mint egy hónap.
Nehéz volt elbúcsúzni megint csak. Bár ez most két hét lesz, ezt ki fogjuk bírni.
Nagy nehezen lekísértem a ház elé, ahol a taxi várakozott rá.

Csak az tartotta bennünk a lelket, hogy ha lecseng a promóciós körút, utána megint sokáig együtt leszünk. Decembertől szabad a naptára és januártól meg Londonban fog forgatni, ami több, mint tökéletes. Vagyis decembertől április végéig, megint itthon lesz velem. Ez lebegett a szemem előtt, amikor a hosszú csókok után beült a taxiba.

Aztán még ki tudja, mit hoz nekünk a jövő! Talán együtt leszünk örökre, talán nem… Ezt majd az idő eldönti. De most a jelenre koncentrálok, arra, hogy jelen pillanatban az életem tökéletes. Mindenem megvan, amire csak egy húszéves nő vágyhat. Magam mellett tudhatom a számomra tökéletes férfit. Tanulok, remek barátaim vannak és csodás családom. Valamint egy házam, amiben életem szerelmével élek. Lehetnem ennél tökéletesebb? Biztos, de én jelen pillanatban nem vágyon többre!

Lassan visszasétáltam a házba, hogy valahogy eltöltsem az időt Rob nélkül. Ahogy befelé sétáltam, új gondolat vert gyökeret a fejemben. Talán nekünk is van olyan, hogy örökre?

Egy új élet kezdete - 37. fejezet

Bulik...

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy múlt héten nem volt friss, csak elutaztunk a nagyimékhoz, akik nem a közelben laknak! Konkrétan Németországban! De nem is ez a lényeg…elfelejtettem elvinni az mp3 lejátszómat, amin a fejezet is rajta volt!:( Így meg kellett várnom, hogy haza jöjjünk (ami reggel megtörtént) és fel tudjam rakni! Szóval bocsi még egyszer!
Nem is húzom tovább az időt, itt a 37. fejezet! Ne feledjétek, hogy ezen kívül már csak három fejezet van vissza! Nem tudom, ki mennyire örül neki, de úgy döntöttem megírom mind a két véget!:) És szeretném, ha sok hozzászólás érkezne, ehhez a részhez! Biztos lesz benne olyan, ami meglep titeket!:P
Jó olvasást!

Robbal úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kisebb házavató bulit. Nem akartunk sok mindenkit csak a legközelebbi barátokat. Szerettük volna, ha mindenki látja az új házunkat. Már két napja volt, hogy az első éjszakánkat itt töltöttük és a boldogságunk határtalan volt. Meg volt a közös kis birodalmunk, ahova bármikor el tudunk bújni.

Szóval úgy döntöttünk, hogy a mai estét a barátainkkal töltjük az új házunkban.
- Rob, az italokat behoztad? – kérdeztem a konyhából, miközben az összes tányért megtöltöttem nasival. Viola és Laura itt voltak napközben, hogy segítsenek kicsit az étel elkészítésében. Sütöttem egy kis mexikói pikás csirke szárnyat, de bepácoltunk húst a kinti sütéshez is. Köretként különböző saláták voltak, tészta és krumpli, de zöld saláta is. Természetesen a sütemény sem maradhatott ki. Egy joghurttortát csináltam és volt diós sütemény is, aminek a receptjét Claretől kaptam. A lányok sokat segítettek, de most haza mentek átöltözni az estére.

Az italok beszerzését Rob vállalta és mikor haza ért, majd elájultam a felsorolt italok hallatán. Egy biztos: alkoholban nem lesz hiány.
- Már minden a kertben van! – húzta ki magát büszkén. Megveregettem a vállát és folytattam a chips kiöntését. Mint kiderült a vásárlásban Tom is segítségére volt, így ketten felvásárolták a legfontosabbnak gondolt alkoholokat.
- És a kerti asztalt letörölted? – fordultam felé. Döbbent képpel nézett rám, amiből már sejtettem a választ.

- Azt nekem kellett volna? Jaj, kicsim már olyan fáradt vagyok! – kezdett nyöszörgésbe. Még egy hatalmas sóhajtással a székre is lerogyott. Ha nem ismerném még be is vettem volna a színjátékát.
- Nem volt elég hiteles az alakítása művészúr! A kertbe, most! – vágtam hozzá a rongyot vigyorogva.

Fintorral a képén és az orra alatt dünnyögve kivánszorgott a kertbe. Tíz perc múlva kivittem a poharakat és a nasikat a kerti asztalra, ami mellett a széken éppen Rob fújta ki magát.
- Szeretlek! – beültem az ölébe és hosszasan megcsókoltam.
- Én is téged te hajcsár! – motyogta.

Felmentem lezuhanyozni, hogy végre elkészüljek, hiszen a vendégek nemsokára érkeznek. Éppen törölközőben szambáztam ki a fürdőből, mikor megláttam Robot az ágy szélén. Széles vigyorral indult meg felém és a keze fél másodperc alatt becsúszott a törölközőm alá. Engedtem az édes kényszernek és három perccel később már az ágyon feküdtünk.
A fél órás kis akciónak után végre sikerült felöltöznöm az estére. Egy fehér nyári ruhába öltöztem, kényelmes és lenge volt.

Nem sokkal később már érkeztek is a vendégek. Elsőként a Tom-Laura páros futott be, majd a Viola- Mike párocska. Fél órával később megérkeztek Rob barátai is, név szerint: Sam, Marcus és Bobby. Viktória és Lizzy is betoppant, majd nekem két kedves barátnőm az egyetemről, Rachel és Amanda.

Végre megismerhettem Viktoriát is, hiszen hiába vagyok több, mint fél éve Rob barátnője eddig még nem sikerült vele találkoznom. Mondjuk nagyon elfoglalt. Hihetetlenül tündéri lány, már az első pillanattól kezdve jól tudtunk beszélgetni. A legnagyobb meglepetést Domi okozta, ugyanis mikor beszéltem vele egy szóval sem mondta, hogy nem egyedül jön. Egy kedvesen mosolygó, kicsit zavarban lévő, alacsony szőke lány kezét szorongatta.

- Szia, én Viki vagyok! – öleltem meg. – Te pedig…
- A barátnőm, Emily! – válaszolt helyette Domi. Emily elmosolyodott, igazán szép lány volt. Szőke hullámos hosszú haja, kiengedve volt. Csodaszép világoskék szemei voltak. Már első pillantásra szimpatikus volt.
- És mióta? – kérdeztem kedvesen.
- Két hónapja járunk együtt, de már vagy fél éve ismerjük egymást! – felelte kedvesen.

Közben meghallottam Rob hangját a hátam mögött, így odahúztam, hogy bemutassam Emilynek. Kedvesen bemutatkoztak, majd tovább haladtam a többi vendéghez. Nagy meglepetésemre, mikor visszanéztem Laura Tom kezét szorongatva beszélgetett a szintén egymásba csimpaszkodó, Emily-Domi párossal. Vannak még csodák!

A buli nagyon jól telt. Mindenki gratulált a lakáshoz és sok sikert kívánt nekünk. Hajnali négykor mentek el az utolsó vendégek, akik Rob barátaiból tevődtek össze.
Bedőltem az ágyba, mert nagyon fáradt voltam. Az elmúlt időszakban ez rendszeres volt. Betudtam a ház körüli teendőknek és nem nagyon foglalkoztam vele. Mostanában sok dolgot kellett csinálnom.

A következő két napban a legtöbb időt Clareéknél töltöttük, mivel Rob ma utazik Vancouverbe. Két nappal később én is megyek utána, hogy amíg el nem kezdődik az egyetem, addig vele lehessek.

Fájdalmas búcsút vettünk a reptéren és megvártam, hogy felszálljon a gépe. Szomorúan mentem vissza az üres lakásba. Nem volt kedvem egyedül lenni, így áthívtam Violát és Laurát, hogy tartsunk egy csajos estét. Végül Emilyt is áthívtam, hogy jobban megismerjem. Domi nagyon örült neki, hogy foglalkozom vele.
Iszogattunk és rengeteget beszélgettünk. Megbizonyosodtam, hogy nem ítéltem meg rosszul Emilyt, valóban egy tündér és nagyon jól kijöttünk. Igazán jó barátnők leszünk.

Ismét a Heathrowon találtam magam. Miután felszállt a gép, én elaludtam és csak nem sokkal a leszállás előtt ébredtem fel. Jobb is volt így, mert nem igazán szeretek repülni.
Hamar a szállodába vittek, de már nyolc óra volt, mire oda értem. Rob még sehol nem volt, de találtam egy papírt, hogy megbeszélésen van a rendezővel, Kristennel és Taylorral, de ha megérkeztem hívjam Nikkit, mert már alig várja, hogy lásson. Eszembe jutott a kedves barátnőm és tárcsáztam is a számát. Kitörő örömmel sikította a telefonba, hogy öt perc és már itt is van.

Kopogtak és mikor ajtót nyitottam, mint egy hurrikán söpört le a lábamról. A londoni látogatása óta nem láttam, bár sokat beszéltünk telefonon.
- Jaj Nikki annyira hiányoztál! – ölelgettem.
- Nekem mondod! Olyan jó, hogy itt vagy! – mosolygott. Leültünk a kanapéra és beszélgetni kezdtünk.

Fáradt voltam ugyan, de valahogy Nikki felébresztett. Elmesélt mindent, amit telefonban csak megemlített és én is elmondtam neki, mi történt velem eddig. Újra jól éreztem magam, mint ha nem is telt volna el egy csomó idő, mióta találkoztunk. Úgy tudtunk beszélni, mintha tegnap láttam volna. Éjfélkor betoppant Rob, fáradtan. Nikki jóéjszakát kívánt és elment aludni. Robbal már nekünk is csak néhány csókra volt erőnk és bedőltünk az ágyba.


Másnap alig hittem a szememnek, mikor konyítottam. Este hat óra volt. Tényleg nagyon fáradt lehettem… Lezuhanyoztam és összekészültem, mire Rob megérkezett teljes díszben voltam.
- Mikor mentél el? – kérdeztem.
- Délben! Kialudtad magad? – ölelt át.
- Azt hiszem! – mosolyogtam.
Lementünk vacsorázni a szálloda éttermébe, majd még borozgattunk ott kicsit. Este pedig ismét átadtuk magunkat egymásnak.

Reggel már tízkor fent voltam, de hiba keltem korán, Rob még hamarabb fent volt mint én és már el is ment. Éppen kicsit pakolgattam, mert ugyan nincs itt régóta a drága, de már most tiszta kupi van a szobában. A tevékenységemben a kopogás zavart meg. Odasiettem az ajtóhoz, mert elvileg Nikkit várom lehet már meg is jött. Ám nagy meglepetésemre nem Ő volt az.

- Kristen! Szia – találtam meg a hangom, a nagy meglepetés után.
- Szia! – mosolygott kicsit zavartan. Aztán fél perc néma csönd következett.
- Ha Robot keresed, már elment! – szakítottam meg a csendet.
- Nem… igazából hozzád jöttem! – közölte és beletúrt a hajába.

- Hozzám? – kérdeztem kikerekedett szemekkel, nem titkolva meglepettségemet. Emlékszem, hogy állt hozzám annak idején, most mégis mit akar tőlem? Jó, mondjuk, mikor Rob szülinapján voltam kedvesebb volt.
- Látom meglep! – nevetett fel kínosan.
- Kicsit! – vallottam be. – De gyere beljebb! – szélesebbre tártam az ajtót és arrébb álltam, hogy bejöhessen.

- Nem, köszönöm már így is késésben vagyok! – intett nemet a kezével – Igazából csak azért jöttem, mert este lemegyünk a bárba Nikkivel és szerettem volna megkérdezni, hogy velünk tartasz-e! Lenne kedved? – kérdezte mosolyogva. Huha, mennyi meglepetés fog érni még ma? Kristen Stewart tényleg meghívott, hogy töltsem vele az estét? Lehet, csak képzelődöm.
- Szívesen – nyögtem ki. Kristen elmosolyodott, kedvesnek és őszítnének tűnt, így visszamosolyogtam.

- Akkor nyolckor! – mondta és eltűnt a folyosón. Még vagy két percig álltam ott és nem bírtam észhez térni. Nikki szedett össze az ajtóban és mikor meghallotta, hogy velük tartok este, nagyon örült. Azt mondta, ő erről semmit nem tudott, úgy volt, hogy csak Kristen és Ő lesznek. Mindenesetre jól esett a meghívás, talán Kristennel is normális lesz végre a kapcsolatom.

Mikor Rob hazajött neki is elmondtam.
- Nekem semmi közöm hozzá, még csak nem is mondta, hogy ilyet tervez! – rántott vállat.
- Érdekes! – sóhajtottam.
- Mondtam én, hogy nem olyan, mint amilyennek látszik! Neki kicsit több idő kell, hogy megszokjon egy új embert, de ha valakit szeret, akkor azt nagyon! – mosolygott és leült.

- Igazából kedves gesztus volt, talán végre normalizálódik a viszonyunk. – ületem mellé.
- Biztos! És ennek nagyon örülök! – felelte vidáman.
- Fontos neked! – jegyeztem meg.
- Igen az! – bólintotta – De nem úgy… úgy értem Kristen nagyon jó barátom, az egyik legjobb! Nagyon sok mindenen mentünk együtt keresztül és nagyon sokat jelent nekem! – sóhajtotta.

- Tudom, nem kell magyarázkodnod! – simítottam meg az arcát. – Soha nem kérném, hogy ne legyél a barátja még akkor sem, ha nem rendeződik a viszonyunk! – nyughattam meg. Hogy is kérhetnék tőle ilyet.
- Köszönöm! De tudod, nekem nagyon fontos, hogy ti jól kijöjjetek! Nagyon szeretlek és Kristent is… szeretném, ha ti ketten jóban lennétek! – mosolygott kedvesen.
- Mindent megteszek az ügy érdekében! – megcsókoltam és közben arra gondoltam, hogy valaha szerelmes volt Kristenbe. Legalábbis jóval többet jelentett neki, mint egy barát. Igyekeztem nem erre gondolni, hiszen most velem van és engem szeret. Ez a múlt, nekünk pedig jelenünk van és remélhetőleg jövőnk is
.
Nyolcra pont leértem és Nikki meg Kristen is mosolyogva fogadott. Rendeltünk egy üveg bort és elkezdtük inni. A csajok a mai napról beszéltek először, majd Kristen elkezdett felőlem érdeklődni. Meséltem neki az életemről, a családomról, a tanulmányaimról. Ő is sokat elmondott magáról. Már eddig is tudtam, hogy nagyon nehezen viseli ezt az állandó figyelmet – amit teljesen megértek és le a kalappal előtte-, de most azt is megtudtam, hogy mit érez ilyenkor.

Mesélt a gyerekkoráról, hogy milyen nehéz volt, mikor azért csúfolták, mert színészkedik. De sokat nevettünk, Kristen elég vicces lány… nem olyan komoly és morcos, mint amilyennek sokan gondolják. Annyira mást mutat, mint amilyen igazából. Azt hiszem ez egy álca neki…kezdem megéretni, hogy Rob miért magyarázta, hogy nem olyan és, hogy miért szereti ennyire. A cigi és a bor is szépen fogyott. Nikki fejfájásra panaszkodott, pedig korábban megbeszéltük, hogy elmegyünk egy klubba is.

- Viki, te is menni akarsz? – kérdezte Kristen kétségbeesetten.
- Nem, nekem lenne kedvem maradni! – mondtam rögtön.
- Akkor elmehetnénk mi ketten abba a klubba, ha akarsz! – ajánlotta.
- Remek ötlet! – és már pattantam is fel. Elköszöntünk Nikkitől és taxit fogtunk. Kristen figyelmeztetett, hogy írjak Robnak, amit jól tett, mert elfelejtettem.

„Kristennek elmegyünk egy klubba! Nem tudom, mikor jövök…szeretlek!”- írtam neki az üzenetet.
„Rendben van, szórakozzatok jól! Én Jacksonnal iszogatok nála, lehet én is sokáig maradok! Szeretlek”- jött a válasz.
- Na? Elengedett? – nevetett Kristen.

- Azt hiszem veled a világ végére is elengedne! – mosolyogtam rá, mire csak zavartan beletúrt a hajába. Talán azt hitte cinikusan mondom. – Amúgy meg Jakcsonnal isznak! – erre már ő is elnevette magát és megjegyezte, hogy jellemző!

Nem volt olyan messze, tíz perc alatt oda értünk a helyre. Nagy volt a hely és nem voltak olyan vészesen sokan szerencsére. Kristen egy boxhoz vezetett, ahova leültünk. Elsőként ittunk még bort és tovább beszélgettünk. Nagyon sokat nevettünk, ezt sosem hittem volna, hogy egyszer így leszek Krissel. A pincérnek már vagy öt perce hiába integettünk, egyszerűen nem figyelt ránk. Ideges lettem és mondtam, hogy oda megyek én.

Mondjuk volt két pasi ott, akik már fél órája minket bámultak, de most nem érdekelt. Beálltam a pult elé és a pincért szólongattam. Végre oda jött és ki tudtam kérni a két koktélt. Már volt bennünk jócskán pia, szóval kicsit szabadabb szájú voltam.

- Nem szép dolog, hogy ennyit várakoztatnak szépségem! – húzta közelebb a székét az egyik ficsúr a két bámulós közül. Nagyon jó, gondoltam. Próbáltam nem oda figyelni, de nem hagyta abba. – Rám nem kell ennyit várnod, ha akarod már most megkaphatsz! – vigyorgott undorítóan.
- Előbb megyek a pokolba! – néztem rá gúnyosan.
- Nahát, milyen beszéd ez! Pedig én olyan kedves vagyok… szólhatnál a cuki kis feketének is aki veled van! A haveromnak is kéne valaki! – nevetett elégedetten.

- Felesleges, ő is így vélekedik! – doboltam idegesen a pulton, mert már nagyon zavart ez a két mamlasz. Egyszer csak a kezem után kapott, de elrántottam és újra mondtam, hogy hagyjon békén. Csak nevetett tovább.
- Valami gond van cica? – éreztem, hogy valaki keze a csípőmre csúszik és kicsit maga felé húz. Aztán, ahogy meghallottam a hangot, már megnyugodtam. – Talán nem hagynak békén? – kérdezte Kristen és a bunkók felé bökött.

- Semmi baj édes, csak azt hiszik van esélyük! – Kristen oldala mellé állta és átkaroltam a nyakát.
- Csak egy kis partit akartunk... te benne vagy? – vihogott az egyik.
- Inkább ketten partiznánk! – mind a ketten rájuk vigyorogtunk és közben végig simítottam Kristen karján fel és le. A srácok igen csak bevették a kis színjátékunkat és tátott szájjal bámultak minket.

Közben elkészült a koktélunk, elvettük és egymásra mosolyogtunk, mikor hátat fordítottunk a fiúknak, akiknek az álla a padlón volt. Utolsó csapásként Kristen keze után nyúltam és összekulcsoltam ujjainkat. Visszanéztünk a két félnótásra és odavetettünk hogy: „további jó szórakozást, fiúk!” A boxunkban, ahol már nem láttak kitört belőlünk a nevetés. Majd meg fulladtunk, annyira röhögtünk és megbeszéltük, hogy már csak a fejük miatt is megérte.

- Tudod, nem hittem, hogy ennyire foglak kedvelni! Nagyon félre ismertelek! – mondtam, mikor kicsit csillapodott a nevetés.
- Bocsi Viki, de Én a fiúkat szeretem! – mondta döbbenten, majd ismét nevetni kezdtünk. – A viccet félre téve, én még tartozom neked egy bocsánatkéréssel! – kezdett bele komolyan.
- Miért? – kérdeztem megdöbbenve.
- Amiért az elején olyan rondán viselkedtem veled! Sajnálom, kérlek ne haragudj! – mondta őszintén.
- Ugyan, én azt már rég elfelejtettem és nem csak a te hibád. Én sem törtem magam! – legyintettem.

- Megérdemled, hogy tud, miért voltam olyan. – sóhajtotta – Szóval én olyan vagyok, aki elsőre ítél. Könnyen eldöntöm, hogy ki milyen ember és, hogy akarok-e veled beszélni vagy nem. Te még szimpatikus is voltál, szóval ha vettem volna a fáradságot, hogy akkor megismerjelek, nem lett volna ez az egész. De mivel Robbal olyan jó barátok voltunk, féltékeny voltam. Féltem, hogy veszélyezteted a barátságunkat és majd miattad nem foglalkozik velem és minden megváltozik. Most már belátom, hogy hülye voltam, de már volt ilyen téren egy rossz tapasztalatom és betojtam. Azt hittem te majd nem akarod, hogy a barátom legyen, Rob meg megteszi amit kérsz! – őszintém elmondta félelmeit, nekem meg lelkiismeret furdalásom lett. Én is kezdeményezhettem volna, és akkor ez az egész nem így alakul.

- Kristen, én sosem kérnék ilyet Robtol. Sosem mondanám meg neki, hogy kivel barátkozhat és kivel nem. És különben is, Rob kiröhögött volna és ugyan úgy szeretett volna téged. Fontos vagy neki, amit én megértek és látom, hogy neked is az! Sosem állnék közétek! – nyugtattam meg.
- Igen, de kellett egy kis idő, mire rájöttem erre! – mosolyodott el kínosan.
- Amúgy meg nagyon is kedvellek és örülök, hogy tisztáztuk a dolgot, mert jó barátok lehetünk! Örülök, hogy ott vagy Robnak és kérlek is, hogy mindig állj mellette, mert szüksége van rád, ahogy neked is rá! – mondtam és felé nyújtottam a kezem.

- Renden! Akkor barátok? – nézett rám.
- Barátok! – bólintottam és kezet fogtunk. Örültem, hogy sikerült mindent tisztáznom, és már értem, a viselkedésének az okát. Végülis teljesen érthető, a helyében én is ilyen lettem volna. Kedvelem ezt a csajt, örülök, hogy sikerült tisztázni a dolgokat és tudom, hogy Rob is boldog lesz tőle!
Az este további részében elfogyott még egy-két koktél és nevetgélve beszélgettünk és még táncoltunk is.

Hajnali öt lehetett, mikor beértünk a hotelba és alig találtuk meg a liftet. Nagyon röhögtünk és megbeszéltük, hogy ezt minél hamarabb megismételjük. Igyekeztem csöndben bemenni a szobába, de sikerült levernem egy vázát. Rob álmos fejjel botorkált ki, én meg csak nevetni tudtam.
- Úgy látom jól sikerült az este! – mondta ásítva.
- Igen és sajnálom, hogy felébresztettelek! – nyögtem és igyekeztem józannak látszani. Rob csak mosolyogva elkísért a szobába, levetkőztetett és betakart.

Reggel iszonyatos fejfájással ébredtem, úgy éreztem menten szétesik a fejem. Kibotorkáltam a nappaliba, ahol Rob a kanapén olvasgatott.
- Jó reggelt! Azt hiszem Kristen nincs rád jó hatással! – nevetett.
- Vagy én rá! – dünnyögtem a fejemet vakargatva.
- Lehet! – hagyta rám és felkelt. – Rendeltem reggelit, nem ártana, ha ennél valamit! – ahogy felemelte a tál tetejét és megcsapta az orromat a rántotta illata a gyomrom szó szerint felfordult.

A kezemet a szám elé kapva rohantam a fürdőszobába és kiadtam magamból a tegnap este maradványait. De miért most? – Kicsim, jól vagy? – kopogott az ajtón Rob aggódva.
- Uhm, igen! – nyögtem a wc fölül. Mikor úgy éreztem, hogy vége, megengedtem Robnak, hogy bejöjjön. Megmostam a fogam és lerogytam a wc-re. – Csak kicsit sokat ittam tegnap este! – magyaráztam az aggódó fejét látva.

- Nem tudom… akkor tegnap este kellett volna kijönnie és különben is a rántotta szagától lettél rosszul! – merengett el.
- Mire célzol? – kérdeztem értetlenül.
- Rosszul lettél az étel szagától, mostanában sokat vagy fáradt és….
- Nem! – vágtam rá azonnal.
- Miért? Lehetséges! – folytatta.

- Nem, az lehetetlen! Szedem a fogamzásgátlót! – egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy igaza lehet, de aztán elvetettem.
- Nem te lennél az első, aki teherbe esik a gyógyszer mellett! Előfordulhat! – leguggolt elém és megfogta a kezem. Kétségbe ejtett a gondolta. Nem…nem lehet igaza! Én nem lehetek terhes….

Viki a házavató bulin:
http://i39.tinypic.com/2n67tz6.jpg

Így képzeltem Emiliet, Domi barátnőjét:
http://i42.tinypic.com/16bk4g6.jpg

Egy új élet kezdete - 36. fejezet

Otthon, édes otthon

Sziasztok! Meghoztam az újabb részt, ami szám szerint a 36. fejezet. Köszönöm azoknak, akik írtak véleményt az előző részhez, akik elég kevesen vannak! Nem tudom…ennyire nem tetszik mostanában? Igaz már csak pár rész van hátra és éppen ezért kérlek titeket, hogy írjatok véleményt! Köszönöm!
A másik dolog meg pont arra vonatkozik, hogy nemsokára vége a történetnek. Köszönöm, azoknak, akik szavaztak és kifejtették a véleményüket miért tetszene neki az egyik, illetve a másik befejezés. Mint mondtam, én nagyon sablonosnak tartom a „boldogan éltek még meg nem haltak…” befejezéseket, de ha ti ezt szeretnétek, természetesen ez lesz! Én nem így fejezném be, de ez a történet elsősorban értetek van, ezért is kértem a véleményeteket!:) Azért örültem, hogy néhányan választanák a másik verziót is!!!;)
Ha szeretnétek, megírom azt is és így két vége lesz a történetnek!:P Majd a kommentben írjátok le, mit szeretnétek! Nem is magyarázok tovább!:)
Jó olvasást! Lili


Tom a kanapén ült és akárhogy kutattam tekintetemmel, Laurát sehol sem láttam.
- Laura hol van? – kérdeztem kissé ijedten, mert rossz előérzetem volt.
- Telefonon hívták! – felelte Tom.
- És sikerült megbeszélni? – kérdezte Rob reménykedve.
- Igen! – hallottuk meg Laura hangját, amire mind a hárman az erkélyajtó felé kaptuk a tekintetünket. – Minden rendben – mosolygott kedvesen, majd fogta magát és leült Tom mellé a kanapéra, kezüket összekulcsolta.
- Laura megbocsátott! – mondta Tom elvarázsolva. Robbal felsóhajtottunk, ez egy amolyan elégedett és „hála Istennek” sóhaj volt.

- Viszont a munkahelyéhemről hívtak, azt mondták hétfőn már vissza kell mennem! – mondta szomorúan.
- Az még egy hét! Több, mint a semmi! – bíztattam.
- Igen. Addig maradsz velem Tom, ugye? – kérdezte reménykedve Laura.
- Persze! – vágta rá Tom.
- Remek! Holnap bemutatlak anyuéknak és Viki szüleit is megismerheted – gondolkozott Laura boldogan. – Stelláék holnap jönnek haza? – kérdezte tőlem.
- Igen, estefelé! – bólintottam.

Miután megbeszéltük a dolgokat, egy gyors vacsora után mindenki visszavonult a szobájába.
Másnap Laura és Tom a szülőkkel ebédeltek, mint később elmesélték a szülei nagyon megkedvelték Tomot, így miután az én szüleimnek is bemutatta, át is költöztek hozzájuk.
A következő hetet még jócskán kihasználtuk, mielőtt Lauráék visszautaztak volna. Sok helyre elmentünk a fővárosban, amit feltétlenül meg akartunk mutatni a fiúknak. Nagy sajnálatomra az egyik ilyen alkalommal Rob kapott egy telefont, aminek nem örültünk.

- Kicsim, most hívott a menedzserem. Muszáj ott lennem a díjátadón – közölte szomorúan.
Tudtam ez mit jelent, nem csak Lauráék utaznak hétfőn, hanem Rob is, csak Ő Los Angelesbe.
- Oh, ez tényleg nem jó hír! – mondtam csalódottan. Tudtam, hogy úgyis ez lesz, de Rob ragaszkodott hozzá, hogy azért megpróbálja, hátha nem kell mennie. Volt egy B terv is, miszerint vele megyek, de nem sok kedvem volt. Olyan ritkán van alkalmam itthon lenni, nem szerettem volna egy nappal kevesebbet sem itthon tölteni. Ezt Rob megértette, nem is erőltetett.

Miután Rob és Lauráék is elutaztak, minden időmet a családommal töltöttem. Anyuék kivettek pár nap szabadságot, amíg otthon voltam.
Aztán az én utazásom napja is eljött. Nehéz szívvel búcsút vettem a családom minden tagjától és visszaindultam Angliába. Be kell valljam, hiányzott London. Szerettem ott élni, szerettem a levegőt, mindent ami Londonhoz tartozott. Talán főleg Rob miatt, hiszen vele is itt hozott össze a sors.

A csajokkal közös lakásunkban már Rob várt rám, ahogy a többiek is ott voltak. Robnak végre gratuláltam személyesen is a rengeteg bezsebelt díjhoz, amit a Teen Choice Awardson ítéltek neki.
Este neki álltunk a legfontosabb dolognak, amiért végülis ilyen hamar visszajöttünk Londonba. Rob a nyár elején felvetette az összeköltözést és eljött az ideje, hogy közös otthon után nézzünk magunknak!

Elsőként az interneten néztünk házakat. Igen, házakat, mert Rob azt mondta Ő nem akar egy lakásban lakni. És különben is, ha megtaláljuk a megfelelőt, akkor azt nem két évre vesszük, hanem az közös életünkre. Ott fogjuk felnevelni a gyerekeinket is.
De nem jártunk túl nagy sikerrel. Egyik ház sem volt az igazi. Aztán Robnak eszébe jutott hogy felhívja Claret, akinek van egy kedves ingatlanügynök barátnője.

Clare repesett az örömtől és azonnal hívta is a barátnőjét, aki holnap örömmel segít nekünk.
Izgatottan feküdtünk le és reméltük, hogy holnap megtaláljuk álmaink házát.
Reggel egy gyors evést követően már indultunk is a megbeszélt találkozóhelyre. Clare is elkísért minket, aminek örültem.

- Nos, van nálam pár ház képe, amit megmutatok és így ki tudják választani, melyik az amelyik tetszik és megnézzük! – mondta mosolygósan Lynette, az ingatlanügynök. Nagyon kedves nőnek tűnt és nagyon oda volt, hogy jó házat találjon nekünk.
A kávézó asztalára kiterített vagy két tucat képet, amin szebbnél szebb házak voltak. Ránézésre bármelyik jó lett volna, de mikor a részletekbe belementünk, rájöttünk, hogy majdnem mindegyikkel van valami problémánk. Ekkor más sejtettem, hogy ez nem lesz olyan egyszerű, mint gondoltuk.

Végül maradt öt ház, ami nagyjából jónak tűnt.
- Akkor menjünk és nézzük meg őket! – javasolta Lynette, mire felkerekedtünk. Az első négy ház megnézése után kezdtem feladni a dolgot. Vagy a környék nem volt megfelelő, vagy maga a ház, esetleg az elrendezés. Az ötödik megtekintésével minden reményem elvesztettem és úgy éreztem, nekünk nem lesz házunk.
- Nem! – mondtuk ma már sokadszorra, mire Lynette arcán lemondó mosoly jelent meg.
- Ezzel mi a baj? – kérdezte kedvesen.
- Túl messze van a központtól és Rob szüleitől is! – feleltem elkeseredetten.

- Értem! Nos, akkor holnapra utána nézek még pár lehetséges háznak, rendben? – kérdezte reménykedve.
- Köszönjük és elnézést, hogy ennyi gond van velünk! – rázott vele kezet Rob.
- Ugyan, nehéz megtalálni a tökéletes házat tudom én! – fogott kezet velem is, majd elmenet.
- Sajnálom gyerekek. – ölelt meg minket Clare. – De ne aggódjatok, úgyis meglesz! – bíztatott minket.
- Reméljük! – sóhajtottam.

Hazavittük Claret és este már hívott is minket Lynette, hogy van még két ház, amit talált. Az egyiket már holnap meg tudjuk nézni, de a másiknak a tulajdonosai külföldön tartózkodnak és csak hétvégére lesznek itthon, azt meg nem engedik, hogy Lynette egyedül mutassa meg. Ezt kicsit furcsálltam, de nem szóltam semmit. Örültem, hogy talált még és ismét reménykedni kezdtem.

Másnap Clare már nem tartott velünk, csak hármasban mentünk. Számíthattam volna rá, hogy ez sem lesz az igazi. Lynette bíztatott minket, hogy ne legyünk elkeseredve, szerinte amit hétvégén mutat tetszeni fog.
Reméltem, hogy igaza lesz.
Hazaérve Laurának és Tomnak volt egy bejelentenivalója.
- Összeköltözünk! Vagyis Laura hozzám költözik! – mondta Tom boldogan és átölelte Laurát. Remek, nekik bezzeg összejön három hónap után!
- Ez remek srácok! – feleltem bágyadtan, de azért megölelgettem őket.

- Ne legyetek elkeseredve, nemsokára nektek is meglesz az álomházatok! – mosolygott Laura.
- Reméljük! Mike tudja már? – kérdezte Rob.
- Igen, ma felhívtuk őket és akkor ők meg ebben a lakásban fognak lakni! – mondta Laura. Szuper, Ők is! Egyre jobban kezdtem szomorkodni, de ugyan akkor örültem ennek a két gerlepárnak, legalább nekik összejön.
- Mikor jönnek haza? – kérdeztem, mivel ők még Magyarországon vannak.
- Azt hiszem egy hét múlva! – gondolkozott Laura.

Elmentünk vacsorázni velük egy kellemes kis étterembe. Még most is nehéz volt felfogni, hogy ezek mennyire oda vannak egymásért. Ismerve Laurát főleg meglepett a dolog. Ő mindig csak szórakozott a pasikkal, de úgy tűnik Tom megváltozatta. Talán Tom előtt egyszer volt igazán szerelmes, de az sem tartott fél évnél tovább. De egy biztos: még sosem lát így nézni senkire, mint Tomra és sosem láttam ennyire boldognak és elégedettnek. És hogy Tomon is ezt láttam, csak még jobban megerősített abban, hogy ők tényleg egymásnak valóak.

A hét további napja izgatottan teltek. Rob és köztem állandó téma volt a ház. Reméltük, hogy ez lesz az utolsó, amit meg kell néznünk.
És végre eljött a nagy nap. Tízkor találkoztunk Lynettel és együtt mentünk a házig.
Egyszer csak leparkolt egy utcában, nagyon ismerős volt a környék és meg is kérdeztem Robot, hogy nem ismeire-e. Elmosolyodott:
- Itt nőttem fel! – közölte elégedetten. – Két utcányira laknak a szüleim! – nevetett, én meg a fejem fogtam. Aztán megnyugtatott, hogy csak másfelől közelítettünk meg, ezért nem ismertem fel a környéket. De ez már eleve jó jel volt. Közel van a belvároshoz és Rob szülei is itt vannak egy köpésre tőlünk.

Aztán más dolog is történt. Ahogy megláttam a házat kívülről, azonnal beleszerettem. Robnak is hasonló elragadottság tükröződött az arcáról. Egy nem túl hivalkodó, igazán melegséges kis ház volt, az előkertjében csodaszép zöld fűvel, bokrokkal és virágokkal, valamit nagy fákkal, ami az utcában is sok volt. Az ajtóig kis betonozott út vezetett. Mesébe illő ház volt.

- Ők a tulajdonosok! – mondta Lynette, majd bemutatott nekik. Elég új háznak tűnt, amire rá is kérdeztünk.
- Igen, egy éve építettük, azt terveztük, hogy ide költözünk, de máshol kaptam állást, így el kell adnunk! – mondta a férfi. Maximum harminc éves lehetett ő is és a felesége is. Nagyon kedves párnak tűntek. – Eddig tetszik? – kérdezte kedvesen.
- Abszolút! – feleltük egyszerre Robbal.
- Akkor menjünk beljebb! – javasolta mosolyogva.

Követtük a kis kikövezett, ház felé vezető úton. Benyitott és mesélni kezdett. Először az előszobába léptünk be, amiből nyílt a konyha, abból az ebédlő és a nappali is az előszobából nyílt. Minden üres volt, ami különösen tetszett, hiszen a saját ízlése szerint rendezheti be az ember. Nagy volt a nappali egy üvegfallal volt elválasztva a kerttől, a nap csodásan megvilágította a szobát.
Aztán visszatértünk az előtérbe, ahonnan egy lépcső vitt fel az emeletre. Itt négy szoba volt. A tulajdonos kedvesen elmondott mindent majd magunkra hagyott minket, hogy megbeszélhessük.

- Nos? – kérdezte Rob.
- Beleszerettem ebbe a házba. Csodás és a környék is remek! – mondtam teljesen elájúlva.
- Nekem is nagyon tetszik. Gondolod? – kérdezte reménykedve.
- Igen, tökéletes lenne! – mondtam mosolyogva és megöleltem. Néhány percig csöndben álltunk így.

- Ez lehetne a mi szobánk! – mondta a szobára, amiben álltunk. – Van külön fürdő és óriási, mondjuk a többi is nagy. – lelkesedett. Az emeleten volt még egy fürdő, de ebben volt egy külön is.
- Akkor megvesszük? – kérdeztem boldogan.
- Szerintem megtaláltuk a tökéletes. Mind a ketten beleszerettünk elsőre – örvendezett és szinte sugárzott.
- Akkor közöljük velük! – húztam kifelé. Lerohantunk a lépcsőn, aminek az alján mosolyogva vártak minket.

- Megvesszük! – mondta Rob és magához húzott.
- Örülünk, hogy maguknak adhatjuk el! Reméljük boldog életük lesz itt – mosolygott a tulaj és a felesége.
Megbeszéltük velük, hogy holnap találkozunk és elintézzük a papírokat.
Hazafelé Rob boldogan hívta Claret, én pedig az én anyukámat. Mind a két szülő teljesen el volt ájulva a dologtól, ahogy Rob és én is két méterrel a föld fölött lebegtünk.

Másnap siettünk a házhoz, hogy aláírva a papírokat és átadva a pénzt végre a miénk legyen ez az álomház. Nagy meglepetésemre hamar végeztünk mindennel és a kulcsokat átvéve már kijelenthettük: van egy házunk. Boldogságban úszva meséltük a dolgokat Violáéknak, akik mindenben segítséget ígértek. Igazság szerint nem tudom miben tudtak volna a segítségünkre lenni, hiszen nincs miben. A ház teljesen új és csak a berendezéseket kell megvenni, meg a falakat kifesteni és ehhez hasonló dolgok. Ezek pedig a mi ízlésünk szerint lesznek kiválasztva, nem fog senki beleszólni, hiszen a mi házunk! Olyan furcsa ezt kimondani, még most is alig hiszem el.

Nem nagyon késlekedhettünk a munkálatok megkezdésével, mert szorított az idő bennünket. Felfogadtunk még másnap egy lakberendezőt, hogy a mi kívánságaink, leírásunk alapján rendezze be a házat. Szegénynek nem volt egyszerű dolga, mivel nekem és Robnak elég konkrét elképzelésünk volt a dolgokról és a házról. Ráadásul ideje sem volt sok, mivel Rob a forgatáshoz volt kötve, így nem késlekedhetett sokat vele. Két nap múlva már kész is volt a terv, ami minden igényünket kielégítette.

A bútorokat együtt mentünk el megvenni vele és az elhelyezésüket is a mi kívánságunk szerint történt, amit még a terv elkészítése előtt egyeztettünk, ami alapján dolgozott.
Kedves volt és leste minden óhajunkat és hülyeségünket. Soha egy rossz szava nem volt és a legfontosabb – ami a mi esetünkben aranyat érő tulajdonsága volt -, hogy gyors volt.
A napjaink a házzal teltek, minden apró részletnek meg kellett lenni, mire Rob utazik.
Talán ilyen gyorsan még nem készült el ház… vagyis nem lett berendezve kész ház. Két hét alatt – a megvételtől számítva – teljes pompában állt.

Robbal elégedetten hordtuk be a dolgainkat a harmadik héten. És mikor bepakoltunk csak végigjártuk a házat, hogy gyönyörködjünk benne.
A konyhában kezdtük, amiben a színek tökéletesen passzoltak egymáshoz. A csempe, a fal és a konyhabútor teljes összhangban voltak egymással. A közepén lévő kis sziget az én kérésem volt, mindig is imádtam az otthonit.

Az ebédlő színei is mentek a konyháéhoz, még ha más térben is volt. Lány színek jellemezték ezt is, hiszen sem Rob, sem én nem szeretjük a hivalkodó dolgokat.
A földszintem csak egy aprócska fürdőszoba volt, amiben egy wc és egy mosdó található.
Azt hiszem a nappali az egyik legközelebb álló helyiség a szívemhez. A színkompozíció tökéletes volt.

A kis kandalló, ami kikandikált a terméskővel borított oldalfalból nagy kedvencem, különleges hangulatot ad a szobának. A fekete kanapé és a vajszínű szőnyeg különleges harmóniában álltak egymással. És a hatalmas üvegfal, amely egyben a kertre nyíló „ajtó” is volt, különösen világossá tette a szobát. A zöld növények is sokat dobtak a barátságos környezeten.

Aztán a felső szintre mentünk, ahol a négy szoba volt. Ebből kettő még üresen állt, talán a közeljövőben már valaki használatba veszi, de egyenlőre itt még nem tartunk.
Beléptünk a vendégszobába, amit főleg az én szüleimnek készítettünk, de természetesen már idelátogató ismerős is használhatja. A falak halvány sárgák voltak, míg a bútorok fehérek. Világos szoba volt.

Itt a fenti szinten is volt egy, a folyosóról nyíló fürdő. Ezzel is teljesen elégedettek voltunk, egy zuhany, kád, wc és mosdó kapott benne helyet.
Aztán a ház legfontosabb része következett, legalábbis számunkra ez volt az. A közös hálónkba lépve elárasztott még jobban az elégedettség. Tökéletes lett. Fehér falak, óriási ablak és ehhez a világossághoz remekül illett a barna bútorzat. Pont ilyennek álmodtuk meg és ez meg is valósult.

Ebben az aprócska birodalomban volt még valami. Egy külön fürdő nekünk. Rob azt szerette volna, ha ezt én választom ki, milyen legyen. Azt mondta, mindent úgy akar benne, ahogy én. Én azért igyekeztem olyanra álmodni, ami neki is megfelel.
Elégedetten álltunk a hálószoba közepén és bámultunk egymásra.

- Tökéletes, ennél boldogabb nem is lehetnék! – szólalt meg Rob.
- Én is ezt érzem! – sóhajtottam és hozzábújtam.
- Azt hiszem ideje lenne…
- Minek? – vágtam közbe türelmetlenül.
- Felavatni az ágyat! – mosolygott huncut bájjal, amitől teljesen el voltam varázsolva.
- Mélységesen egyet értek! – néztem rá kihívóan. Neki sem kellett több, felkapott és végigdöntött az ágyon, heves csókokkal elhalmozva.

A ház:
http://i43.tinypic.com/2hi2q6d.jpg

Konyha:
http://i40.tinypic.com/11gtv14.jpg

Étkező:
http://i40.tinypic.com/s31u7o.jpg

Nappali:
http://i41.tinypic.com/3444jo4.jpg

Vendégszoba:
http://i44.tinypic.com/2u433g8.jpg

Fenti fürdőszoba:
http://i43.tinypic.com/6xyob6.jpg

Viki és Rob szobája:
http://i42.tinypic.com/2n8dl5e.jpg

Viki és Rob fürdőszobája:
http://i43.tinypic.com/11vjyqa.jpg

Kérés/kérdés!

Kedves olvasók!
Most kevésbé jó hírrel-kinek milyen- jöttem hozzátok és egy kéréssel, vagyis inkább kérdéssel!
Az elején kezdeném! A hír az lenne, hogy a 40. fejezettel szeretném lezárni Viki és Rob történetét! Kerek számmal szeretném befejezni, de ha nem sikerül akkor max. még egy két plusz fejezet várható!

És akkor most jönne a kérés/kérdés része a dolognak. Arra gondoltam, ti is beleszólhatnátok a történet végébe. Tudom, hogy sokan Happy Endet szeretnétek a történetnek… én is mindenképpen azt tervezek, de most több dolog is jutott eszembe. Szóval, van egy A verzió, miszerint Rob és Viki együtt élik le az életüket stb, a szokásos befejezés. Nos, nem tudom… nekem van más ötletem is! Én is szeretem a Happy Endeket, de mi lenne ha ez valami más lenne? Ez a két szereplő olyan más… nekik más való! Ezért van egy B verzióm, ami szintén Happy End lenne, de kicsit másképp! Nem tudom, mennyit árulhatok el belőle, mert nem szeretném lelőni a poént, hátha ezt választanátok. Annyit mondok, hogy Viki és Rob ebben a verzióban is boldog lenne, de nem feltétlenül együtt… vagyis egy ideig együtt-szerelmük pecsétjével-, de aztán a végső boldogságot más mellett találnák meg! Tudom, hogy ez kicsit furcsa, de nekem tetszik. Őszintén szólva, nekem ez a befejezés lenne a kedvencem! Ne kérdezzétek miért, egyszerűen úgy érzem, így kéne lennie…így lenne kerek!

Örülnék, sőt nyomatékosan(!)kérek mindenkit, hogy írja le kommentben mit gondol erről! Örülnék neki, ha segítenétek a döntésben, hiszen ez nem könnyű!
Előre is köszönöm a segítséget és remélem sikerül helyesen döntenünk!:)
Üdv.: Lili

Egy új élet kezdete - 35. fejezet

Harcok

Sziasztok! Meghoztam a 35. fejezetet, ami remélem tetszeni fog! Szeretném, ha sok kommentet írnátok a részhez, sokat jelentene nekem! Előre is köszönöm! És van egy új kép a szereplőknél is!:)
Jó olvasást kívánok a részhez!

- Halló? – jött a válasz a vonal túlsó végéről.
- Tom? – kérdeztem meglepetten.
- Igen! Viki te vagy az? – hallottam a szintén meglepett hangot.
- Igen Viki vagyok! Mi újság? Tudnád adni Laurát? – érdeklődtem sürgetőleg.
- Igazából… izé… szóval Laura nincs itt – felelte. De ha Laura nincs ott, akkor Ő mégis mit keres a lakásban?
- Merre van? – kérdeztem, nem titkolva döbbentségemet.
- Nos, azt én is szeretném tudni! Összevesztünk és elment… - mondta zavartan.
- És ez mikor történt? – hangomból csak úgy sütött az idegesség.
- Kb két órája és azóta nem veszi fel a telefont sem. Nem tudom elérni és ötletem sincs hova mehetett. – Tom is ideges volt, lehetett hallani.
- Megkérdezhetem mi történt? – tértem a lényegre.

- Igazából félreértés az egész! Ő azt hiszi megcsaltam, de nem. Vagyis nem volt semmi a csajjal, csak smároltunk, de ennyi. – hát ez nekem is épp elég lett volna. Gondolom, most Laura nagyon ki van borulva. Tudtam én, hogy ebből a kapcsolatból semmi jó nem fog kisülni. Tom már az elején sem volt szimpatikus, de mivel Rob barátja elfogadtam. Talán Domi – aki az egyik legjobb barátom- miatt is mérges vagyok rá.
- Szerintem ez nem ilyen egyszerű. Laura jogosan van kiakadva! Nem ismerem az értékrended, de Lauráét igen és ez megcsalásnak számít nála! Ez a ti dolgotok, de ha valami történik vele, vagy valami hülyeséget csinál, én azt sosem bocsátom meg neked Tom! – közöltem vele indulatosan.

- Én sem magamnak! – felelte szégyenkezve. Legalább szégyelli magát.
- Ha előkerül szólj neki, hogy hívjon! Szia. – csaptam le a telefont. Micsoda tapló ez az ember… Hátrafordulva Robbal találtam szemben magam. – Hallottad az egészet? – kérdeztem kissé talán keményebben a kelleténél.
- Igen! És ha jól emlékszem megbeszéltük, hogy kimaradunk ebből! – dorgált meg.
- Nem Rob, ebből nem maradok ki! Ha Lauráról van szó, nem tehetem. – feleltem idegesen.
- Felnőtt emberek. Meg tudják oldani a dolgaikat….
- Csak azért mondod ezt, mert Tomról is szó van! Ha másik pasi csinálta volna, akihez nincs közöd, akkor nem ezt mondanád! – gyanúsítottam meg.

- Nem, Tom is hibát követett el ez így van, de akkor sem kell beleszólni! – rázta meg a fejét, teljesen nyugodtan.
- Ez nem hiba, hanem megcsalás! – érveltem az igazam mellett.
- Akkor te is megcsaltál engem Balázzsal! – váltott Ő is idegesebb hangnemre. Megdöbbenve álltam a szoba közepén és nem hittem el, hogy a fejemhez vágja.
- Ahogy gondolod! – néztem rá idegesen, majd otthagytam. Leviharzottam a lépcsőn és kimentem a kertbe, hogy egy cigivel lenyugtassam magam. Anyu utánam jött és kedvesen érdeklődött, hogy minden rendben van-e. Kicsit talán túl idegesen mondtam neki, hogy egyedül akarok lenni. Rossz volt hallani, ezt Robtól, hiszen igaza van.
Egész nap levegőnek néztük egymást, mind a ketten túl sértettek voltunk , hogy a másik elé álljunk. Aztán ő tette meg az első lépést:

- Viki! – hallottam meg a bűnbánó hangját. Úgy tettem, mintha nem hallanám, továbbra is az ajtónak háttal álltam és figyeltem valamit a kertben. – Sajnálom, ez nem volt fair. Ezt már megbeszéltük, ahogy azt is, hogy többet nem hozom fel. De tudod, milyen vagyok ha rám jön az öt perc. Eléggé meggondolatlanul tudok viselkedni! – mondta a védőbeszédet. Rájöttem, hogy nem játszhatom a sértett, így megfordultam.
- Nem neked kell bocsánatot kérned, hanem nekem. Hülyén viselkedtem, sajnálom! – léptem elé bűnbánóan.
- Akkor felejtsük el az egészet! – javasolta és közelebb húzott magához. Miután bólintottam ajkai az enyémre simultak és engem megint átjárt a jóleső nyugalom.
- Annyira utálom, hogy mások hülyesége miatt vitázunk! – sóhajtottam, miközben hozzábújtam.
- Akkor nem szóljunk bele, ez tényleg az Ő dolguk! – folytatta és féltem, hogy megint vita lesz.
- Majd meglátjuk…de nem kezdjük újra! – néztem rá boci szemekkel. Elmosolyodott és bólintott.

Nem élvezhettük sokáig egymás társaságát, mert hamarosan megérkezett Mike és Viola, így ideje volt elindulni vacsorázni.
Violának és nekem volt egy kedvenc mexikói éttermünk a belváros egy eldugott részén, amit feltétlenül szerettünk volna megmutatni a fiúknak.
Vacsora közben kitértünk a Laura-Tom témára is, amit mind a ketten meglepetten hallgattak. Mike szerint, már hetek óta olyanok, mint két tojás, ezért biztos hamar megoldják a problémát.

Legalább tizenegy óra volt, mire hazaértünk. De nem is ez volt a meglepő, hanem aki a kanapén várakozott ránk.
- Laura? – kérdeztem meglepetten, mire tudatosult bennem, ki van ott. – Hála istennek! – rohantam hozzá és megöleltem. – Mit csinálsz itt?
- Tommal volt egy kis vitánk és úgy döntöttem haza jövök egy kicsit! – ült vissza a kanapéra.
- Annyira aggódtam érted. Reggel beszélni akartam veled, de Tom vette fel és elmondott mindent. – ültem le mellé.
- Akkor tudsz mindent! Hülyeség, hogy minden szó nélkül haza jöttem, de nagyon kiborultam. Szeretem őt és fáj, hogy ezt tette! – mondta lehajtott fejjel. Közelebb húzódtam hozzá és megöleltem, miközben Robra néztem. Megdöbbenve figyelte a jelenetet, talán nem gondolta, hogy Laurának ennyit jelent Tom. Bevallom én sem! Majd csak ennyit tátogott felém: „megölöm” és eltűnt a lépcsőn. Gondolom, most telefonon jól kiosztja a barátját.

- Anyukádék tudják, hogy itt vagy? – kérdeztem, terelve a témát.
- Nem és Stellát is megkértem, hogy ne szóljon nekik és ma este, had maradjak itt. Holnap majd átmegyek hozzájuk, de ma nem volt kedvem! – vont vállat.
- Rendben! Gyere, felkísérlek a vendégszobába, hogy pihenhess egy kicsit! – fogtam kézen és felhúztam a kanapéról.
- Viki? – állt meg egy pillanatra. – Szerinted rosszul döntöttem? Úgy értem, hogy gondolkodás nélkül haza jöttem? – kérdezte kétségbeesetten.
- Nem tudom megmondani, szívem. Azt hiszem a helyedben én is hasonlóképp cselekedtem volna. De ez nem biztos, hogy a helyes! – mosolyogtam rá.

- Ennél jobb nem jutott eszembe! – csóválta a fejét csalódottan. – Nem hittem volna, hogy ezt teszi velem. Sosem bocsátok meg neki!
- Inkább aludj rá egyet, holnap lehet, hogy egész máshogy látod majd a helyzetet! – javasoltam.
- Nem hiszem, hogy ezt másképp gondolnám! – vont vállat és követett a lépcső felé.

Miután Laurát bekísértem a szobába, az enyém felé indultam, ahol Rob feküdt az ágyban.
- Beszéltél vele? – kíváncsiskodtam.
- Kicsit! Laura hogy van? – kérdezte.
- Nem túl jól… még nem láttam ilyennek! – bújtam be mellé.
- Nem hittem, hogy ezek ketten ennyire oda vannak egymásért! – mondta teljesen meglepetten.
- Én sem! Azt hittem ez egy futókaland lesz! – helyeseltem.
- Én is! – bólintott. Az este tovább részében hanyagoltuk a témát, akadt jobb elfoglaltságunk is. Mégpedig egymás kényeztetése.

Reggel viszonylag korán ébredtem és mire lementem az ebédlőbe Laura már a kávét szürcsölgette.
Nem volt jókedvű, elmondta, hogy alig aludta az éjjel. Szerettem volna neki segíteni, de nem tudtam hogyan. Aztán Rob is előkerült, aki látványosan rosszul érezte magát a helyzetben. Tom a legjobb barátja, de ezzel szemben itt van Laura, aki nekem olyan, mintha a testvérem lenne. Engem meg sosem bántana meg. Nem tudta kinek az oldalán álljon. Talán Ő szerette volna a legjobban, hogy helyrejöjjenek a dolgok.

Laura fél napnyi zombiskodás után, úgy döntött átmegy a szüleihez ebédre és majd csak este felé jön vissza. Anyáék nem voltak itthon. Apának egy konferenciára kellett mennie Bécsbe, ahova anya mindig elkíséri. Bár felajánlotta, hogy most itthon marad, de mondtam, hogy menjen nyugodtan, így egyedül voltunk a házban.

Mivel jó idő volt, úgy döntöttünk, kicsit kimegyünk a kertbe és használatba vesszük a medencét is. Rob kicsit fintorogva álldogált a medence szélén, amit kezdtem megelégelni, így fogtam és berántottam. Ennek persze nem örült.
- Na megállj csak! – jött föl a víz alól és vészjóslóan nézett a szembe. Elkezdtem sebesen úszni, de még így sem voltam elég gyors és már utol is ért. Kétszer lenyomott a víz alá, míg nem visítva könyörögtem:
- Ne, Rob kérlek! – könyörögtem nevetve, de még harmadszorra is lenyomott. Aztán rájöttem ez így nem fog menni, ezért bevettem a tuti fegyvert.

Lábaimat a dereka köré fontam, mikor egy pillanatra megállt és ekkor már valahogy nem is volt olyan sürgős a bosszú! Hirtelen az ajkaim után kapott és csak azt vettem észre, hogy eszeveszett csókba kezdünk. Szorosabbra fogtam lábaimat és egész testemmel neki nyomódtam. Szájával a nyakamra vándorolt, és onnan egyre lejjebb haladt, míg nem el érte a bikinifelsővel takart melleimet. Gyorsan kikötötte és ajkaival finoman kényeztetni kezdett, mire felnyögtem. Kezeimmel simogattam meztelen felsőtestét és csak egy valamire vágytam: rá!

Hamar a lényegre tértünk, amit valahogy most nem bántam, annyira akartam. Letoltam a fürdőnadrágját, miközben a falhoz közelített velem. Gyors mozdulattal félrehúzta a bugyimat az útból, hogy testünk egyé válhasson. Mosolyogva nyögtünk fel mind a ketten és kezdett testünk egy ritmusra mozogni. Hol a medence peremébe, hol pedig Rob vállába kapaszkodtam, miközben éreztem, hogy közeledik a megsemmisítő gyönyör. Ajkamból elfúló sikoly szakad fel, ahogy elért a gyönyör. Éreztem, ahogy Rob még kettőt lök rajtam, majd az Ő teste is megfeszült és hangos üvöltéssel temette arcát a nyakamba. Zihálva kapaszkodtam belé, miközben ajkai a nyakamat kényeztették.

Aztán furcsa hangokra lettünk figyelmesek. Egymásra néztünk és egyszerre rémülten mondtuk ki: „a francba”.
- Hol van a felsőm? – kérdeztem idegesen, miközben lemásztam Rob öléből.
- Nem tudom! – zihálta és közben felhúzta a nadrágját. Kétségbeesetten néztem körül a medencében, majd végre megelletem a víz tetején úszkálni, valahol középtáj. Robbal a sarkamban odaúsztam, de az a francos anyag nem akart megfelelően állni. Ide-oda igazgattam, mire végre felismertem, hogyan kell felvenni.

- Sziasztok! Hát ti? – lépett ki az ajtón Mike és a sarkában Viola. Rob egyetlen mozdulattal lökött a háta mögé, remélem még időben.
- Öhm, mi csak úsztunk egy kicsit! – dadogta Rob, miközben még mindig a felsővel szenvedtem. Most éppen a bekötés nem ment. Éreztem, ha nem találok ki valamit csúnya lebukás lesz a vége.
- Viki, miért bujkálsz? – kérdezte Viola. A fenébe…
- Jah, csak kikötődött a felsőm! Rob bekötnéd? – érdeklődtem zavart nevetéssel kísérve.
- Persze! – fordult hátra és bekötötte. Viola és Mike csak egy mindentudó pillantást váltottak, majd elmosolyodtak.

- Ha zavarunk, akkor majd visszajövünk! – vigyorogott Mike.
- Nem dehogy! – vágtam rá és elkezdtem kifelé úszni. – Üljetek le! – mutattam a napozóágyak felé.
Mint kiderült, ők is hoztak fürdőruhát. A délután további részében igyekeztem nem arra figyelni, mennyire kívánom Robot még mindig. Ő sem könnyítette meg a helyzetemet - ugyan nem szándékosan –, de sokszor hozzám ért, ezzel újra és újra felkorbácsolva a bennem lévő tüzet.

Viola és Mike társaságában mindig jól éreztük magunkat. Sokat nevetünk a sörök társaságában és a napozást, meg az úszást sem hanyagoltuk. Aztán velük is vacsoráztak, majd elindultak haza, így Robbal ismét ketten maradtunk. Anyáék csak holnap este érkeznek haza, csak Laura fog befutni valamikor.
Aztán megszólalt a csengő, amin kicsit meglepődtem, mert van kulcsa. Ezek szerint itthon hagyta. Ám mikor ajtót nyitottam majdnem leesett az állam. Tom állt velem szemben.

- Szia! - köszönt udvariasan.
- Szia! – feleltem, mikor végre felfogtam. – Rob! – kiáltottam, van egy olyan érzésem, hogy erről Ő többet tud, mint én. Mosolyogva sétált ki, de mikor meglátta Tomot, majd az én kérdő arcomat, leolvadta a mosolya.
- Sajnálom! – mondta bűnbánó képel. – Meg kell beszélniük és ez volt a legjobb megoldás!
- Lehet… de Laura ki fog nyírni! El tudod képzelni mit fog gondolni, ha meglátja itt? Azt fogja hinni, hogy elárultam! – mondtam két oktávval magasabb hangon.
- Majd meglátjuk! – vont vállat Rob és megölelte Tomot. Úgy döntöttem nem kezdet hisztizni, még az is lehet, hogy Robnak lesz igaza. Mivel Laura szenved, én képes vagyok mindenre, még ha az Tommal kapcsolatos is.

Betessékeltük a nappaliba és én mint jó házigazda kimentem a konyhába egy kis rágcsálnivalóért meg üdítőért.
- Te viszed el a balhét, Rob! – mondtam, mikor hallottam az ajtó nyílását.
- Tom vagyok! – jött a hang a hátam mögül, mire megfordultam.
- Sajnálom, azt hittem Rob! – vontam vállat és kivettem egy tálat, hogy beletöltsek egy kis csipszet.
- Tudom, hogy nem kedvelsz engem! – mondta ki nyíltan, amivel nem nagyon tudtam vitatkozni.
- Laura nagyon fontos nekem és féltem! – tereltem a témát.

- Tudom! De hidd el nekem is! – erre felszisszentem. – Hiába hiszed, hogy nem, ez így van. Gondolod, akkor itt lennék, vállalva a kockázatot, hogy a következő géppel repülhetek vissza Londonba? Nem! De itt vagyok, mert nem akarom elveszíteni! – megfordultam és a szemébe néztem.
- Talán erre akkor kellett volna gondolnod, mikor mással csókolóztál! – feleltem gúnyosan.
- Ebben igazad van, de nem ismersz engem! Laura előtt egy komoly barátnőm volt, aki megcsalt és azóta csak egy éjszakás kalandokkal élek! De most, hogy megismertem az unokatestvéred megrémültem. – folytatta és lehajtott a fejét. Őszintének tűnt, és én őszinte kíváncsisággal vártam a folytatást.

- Megijedtél az elkötelezettségtől? – kérdeztem, mert úgy láttam elakadt.
- Nem! Attól ijedtem meg amit érzek! Rájöttem, hogy teljes mértékben belezúgtam Laurába és ez megrémisztett. Volt Marcus koncertjén az a csaj és rám mászott, én meg engedtem. De tényleg csak csók volt. De ez a csók sokat segített, rájöttem, hogy nekem tényleg nem kell rajta kívül más és nem szabad félnem attól, amit érzek. Ezért el is mondtam Laurának, aki mindent félre értett, azt hittem nekem ez nem komoly és elrohant, miután a fejemhez vágta, hogy többet látni sem akar! – fejezte be a történetet és közben idegesen dobolt a lábával.

Ebben a pillanatban rájöttem valamire. Alábecsültem Tomot és pont úgy viselkedtem, ahogy gyűlölöm, ha valaki viselkedik. Úgy ítéltem meg, hogy nem is ismertem. Kialakítottam róla egy képet és nem is foglalkoztam azzal, hogy megismerjem. Pedig úgy tűnik Ő egy nagyon is értékes ember.
- Tudod Tom, bocsánatkéréssel tartozom neked! – kezdtem mosolyogva.
- Miért? – nézett rám meglepette.
- Mert nem szántam rá időt, hogy megismerjelek és úgy ítéltelek meg! Persze tévesen. – vallottam be a hibám. – Pedig azt hiszem nagyon is kedvelnélek! – vallottam meg.

- Akkor tiszta lap? – kérdezte mosolyogva, mire bólintottam. – Amúgy én az elejétől fogva kedvellek! Már akkor kedveltelek, mikor még nem is ismertelek, mert csodát műveltél a mi Pattynkkel! Szóval örülök, hogy már szeretsz!– mondta boldogan.
- Én is! – nevettem vele. – Te meg ne aggódj… Laura azt hiszem nagyon szeret téged, szóval biztos megbocsát neked! Én meg mindenben melletted állok! – biztosítottam, mire hálásan rám mosolygott. Egy öleléssel megpecsételtük a dolgot, majd visszaindultunk a nappaliba.

Most már biztos voltam abban, hogy Laurának nem is lehetne jobb barátja, mint Tom. Minden el fogok követni, hogy ezek ketten újra boldogok legyenek.
Rob mosolyogva fogadott minket a nappaliban.
- Mi ez a nagy vigyor? – kérdezte végigmérve minket.
- Viki kedvel engem! – húzta ki magát Tom, mire Rob arca elkomorult. – Nem úgy te barom, hanem, mint barátot és a tesója pasiját! – magyarázta gyorsan nevetve.
- Szóval benyalta magát? – kérdezte Rob most már felszabadultan nevetve.
- Tomnak nem lehet ellenállni! – böktem oldalba játékosan. Aztán mindenkinek az arcára fagyott a mosoly, mert nyílt az ajtó.

- Te meg mit keresel itt? – kérdezte Laura meglepetten, mikor belépett a nappaliba.
- Beszélni szeretnék veled! – találta meg a hangját Tom.
- Nekünk nincs miről beszélnünk! – felelte karba font kézzel a durcás Laura.
- Kérlek, én ezt nem bírom! – nézett rá Tom könyörgően. Ezt már én nem bírtam…
- Laura csak hallgasd meg kérlek! – odasétáltam a kanapén ülő Rob mellé és kézen fogtam, hogy magukra hagyjuk őket.
- Öt perced van! – közölte Laura kimérten, mire én és Rob kisiettünk a konyhába.
- Szerinted? – kérdezte Rob.
- Nem tudom, de most, hogy rájöttem Tom is mennyire szereti Laurát remélem meg tudják oldani! – sóhajtottam, mire Rob is helyeslően bólogatott.

Már legalább húsz perce ültünk a konyhában, ami szerintem jót jelentett, de Rob már nem volt ennyire biztos a dologban. Aztán a húszon ötödik percben, az én javaslatomra halkan kisomfordáltunk, hogy meglessük, mi a helyzet. Meglepődve konstatáltuk a nappaliban látottakat.

Egy új élet kezdete - 34. fejezet

Igen...


Sziasztok! Meghoztam a történet várva várt folytatását, azaz a 34. fejezetet! Azt hiszem nagy fejtörést okoztam mindenkinek az előző fejezet végével! Nagy volt az aggodalom és most kiderül volt-e rá okotok!:) Nagyon meglepődtem a kommenteken(amit ezúton is köszönök!), mivel kitaláltatok valamit! Majd úgy is meglátjátok mire gondolok!:)
Remélem tetszeni fog az új rész is!
Jó olvasást!

- Úgy látom megzavartam valamit! – közölte csalódottan a konyhába belépő barátnőm.
- Nem… én inkább kimegyek! – engedett el Balázs és elindult kifelé. Talán rájött, hogy hiba lett volna, neki is és nekem is.
- Viola! – kezdtem bele, de leintett.
- Nekem nem kell magyarázkodnod, Viki! De talán Robnak jogosan vannak félelmei! – letette az asztalra a behozott tányérokat majd felém fordult. Ez a legjobb barátnőm szájából nagyon rosszul hangzott. Ha tényleg így látja, annak oka van.
- Nem történt semmi! – kötöttem az ebet a karóhoz.

- Igen, de történt volna, ha nem jövök be! Viki tudod, hogy nagyon szeretlek és csak ezért vagyok mérges. Talán el kéne gondolkoznod azon, mit is jelent neked Rob! – leült a székre és kérdően tekintett fel rám.
- Ezen nem kell gondolkoznom! Szeretem jobban, mint bárkit valaha! – vágtam rá azonnal.
- Akkor jó! Csak nem ez lenne az első botlásod Balázzsal, mióta együtt vagy Robbal! – folytatta a kínos témát.
- Tudom, de olyan nehéz, mikor azt mondja még mindig szeret és látom, ahogy szenved. Annyira szerettem őt és valahogy enyhíteni akarom a fájdalmát. Rossz így látni! – ültem le mellé.

- Értem szívem, és tudom mennyire nehéz ez neked! Emlékszem még mennyire szerettétek egymást, arra is milyen állapotban voltál, mikor szakítottatok! – mind a ketten beleborzongtunk az emlékbe. – De ezzel nem segítesz neki a felejtésben. Sőt sokkal rosszabb neki, ha úgy érzi, még van remény! – igaza van Violának, mint mindig.
- Majdnem megint elrontottam mindent! – sóhajtottam szomorúan.
- De csak majdnem és itt ezen van a hangsúly! Szerencsére a megmentő időben érkezett! – mosolygott rám. – Na menjünk ki, Rob is nemsokára itt lesz! – követtem Violát kifelé és közben hálát adtam az Istennek, hogy Rob nem pont akkor érkezett.

Kilépve megláttam, ahogy Anita Balázson csimpaszkodik. Furcsa volt őket együtt látni, azért is mert Anita sem külsőleg, sem belsőleg nem volt éppen Balázs esete. Csak egyet kívántam: Balázs találja meg a boldogságot, akár Anita, akár valaki más oldalán. Egykori szerelmem rám mosolygott, amiben felfedeztem egy kis bűntudatot és sajnálatot is. Kedvesen visszamosolyogtam, majd továbblépkedtem az ismerős arcok között.
- Kislányom, Robert mikor érkezik? – kérdezte anyám izgatottan. Elég nagy kedvence lett, amin nem csodálkozom. Kifogástalan viselkedésével bármelyik anyukát levenné a lábáról.
- Remélem hamarosan! – ösztönösen körbenéztem, hátha már itt van, de csalódnom kellett.
- Ha megjött, akkor hozom a tortát! – közölte mosolyogva és elsietett.

Éppen, hogy csak beszédbe elegyedtem egy kedves barátnőmmel, mikor valami furcsa érzésem lett. Mintha figyelnének. Oldalra fordítottam a fejem és egy pillanatra elállt a lélegzetem. Ott állt Ő, az én kis életem értelme, mosolyogva engem figyelve. Nekem sem kellett több, letettem a poharat az asztalra és már rohantam is felé. Akár egy ötéves ugrottam a nyakába, össze-vissza csókolgatva tökéletes arcát.
- Nagyon hiányoztál édes! – susogta a fülembe két csók között.
- Nekem mondod? – fúrtam arcom a nyakába. Nem tudom mennyi ideig voltam képtelen elengedni, de csak arra lettem figyelmes, hogy Viola oda jön és én átengedem neki Robot, hogy Ő is köszöntse. Aztán szépen lassan jöttek anyuék és Allyék is, hogy üdvözöljék szerelmemet. Nekem a szívemet végre elárasztotta a melegség és a testemben is megjelent az ismerős bizsergés. Most, hogy itt van minden tökéletes.

Rob udvariasan tűrte, hogy bemutassam minden barátomnak, egy szava sem volt, csak kedvesen mosolygott és beszélt pár szót mindenkivel. Tudtam, hogy Balázsnak is be kell mutatnom, ezt nem kerülhetem el. De gondosan a végére hagytam.
- Hadd mutassam be nektek a barátomat! – húztam oda a gerlepárhoz. – Rob, Ő itt Balázs és a barátnője Anita! – a barátnője szót jócskán megnyomtam.
- Robert Pattinson. Örülök, hogy megismerhetlek! – kezdte udvariasan, de látszott rajta, hogy mennyire a háta közepére kívánja Balázst. Ez abban is megmutatkozott, mikor kezet fogtak. Rob kihúzta magát és a kelleténél jóval erősebben rázta meg Balázs kezét, aki természetesen legalább olyan ellenségesen méregette Robot, mint szerelmem őt. Lélegzet visszafojtva figyeltem a jelenetet.

- Nahát, nem gondoltam volna, hogy Ő a barátod! –hüledezett Anita. – Drágám, emlékszel arra a vámpíros filmre, amit a múlt héten néztünk? – fordult Balázs felé, aki bólintott. – Te játszol benne! – mutatott Robra, aki elmosolyodott. Tudtam, hogy utálja ha felismerik, de hát nincs mit tenni. – Hogy ismerkedtetek meg? – kérdezte végül.
- Igazából Viola és a barátja által, aki Rob gyerekkori barátja. – válaszoltam és szerettem volna ennyiben hagyni a dolgot.
- És hol? – folytatta a faggatást.
- Londonban. – zárta rövidre Rob, aki látta rajtam, hogy idegesít a kíváncsisága.
- Nagyon jól néztek ki együtt! – kedveskedett, bár nem értem miért.
- Köszönjük! – mosolyogtam rá kedvesen. Még szerencse,hogy a következő pillanatban anyám odajött, hogy jön a torta, mert nem nagyon tudtam volna már mit mondani nekik.

Kihozták a gyönyörű nagy tortámat és letették az asztalra. Elfújtam a húsz gyertyát, amit mind rápréseltek a tortámra.
- Kislányom! Mivel nem nagyon tudtunk már neked mit venni, ezért apáddal eszünkbe jutott valami! – kezdett bele anya, majd jelentőségteljesen apára nézett.
- Mivel mondtad, hogy Roberttel szeretnétek összeköltözni, amit mi anyáddal százszázalékosan támogatunk, azt gondoltuk talán lehetne az ajándékunk a ház fele! – mosolyodott el apa. Egy pillanatig fel sem fogtam, amit mondott. Majd hevesen rázni kezdtem a fejem.
- Nem, apa ez túl sok! Semmiképpen sem! – hadartam.
- Nos, ez nem kérdés volt, mi így döntöttünk! – rántotta meg a vállát. Kétségbeesetten néztem Robra, akinek az álla szintén a betont súrolta.

- Alex, erre semmi szükség! – kezdett bele, de apa leintette.
- Gyerekek, nekünk ez nem nagy dolog és boldoggá tesz minket! – erősködött apa. Abban igaza volt, hogy az Ő munkájuk mellett, ez meg sem kottyan nekik, de mégis nagy dolognak éreztem! – Kérlek ne sérts meg. Viki! – mosolyodott el apa és megölelt, majd anya is oda lépett és együtt ölelgettek.
- Köszönöm! – suttogtam nekik hálásan.
- Ha már az ajándékoknál tartunk, akkor én is szeretném átadni az enyémet! – szólalt meg Rob kicsivel később, mikor már abbahagytuk az ölelkezést!
- Rob! Megbeszéltük, hogy nincs ajándék! – fordultam felé feszülten.

- Nos, ez nem is igazi ajándék! – hajtotta le a fejté és zavartan a cipője elejét nézegette. – Szóval csak egy kis apróság – belenyúlt a farzsebébe és elővett egy kis ékszeres dobozt. Oh, ha megint valami drága nyakláncot vagy karkötőt vett nekem, akkor visszavitetem vele. Elmosolyodott és szépen lassan felnyitotta a dobozt. Nagy meglepetésemre nem karkötő és nem is nyaklánc volt benne… csak akkor esett le mit tervez, mikor belekezdett.
- Viki! – letérdelt elém és megfogta a kezem. – Amióta először megláttalak arról álmodozom, hogy a feleségem leszel! Szeretlek és biztos vagyok benne, hogy veled akarom leélni az életem. Tehát most felteszem a kérdést! Viktória Steiner, leszel a feleségem? – alig kaptam levegőt a meglepődöttségtől. Erre aztán nem számítottam. Úgy bámultam rá, mint aki megnémult. Néma csönd vett körül minket. – Nem azt kérem, hogy holnap gyere hozzám, hanem, hogy egyszer! Csak szeretnélek a menyasszonyomnak tudni! – mosolyodott el a ledöbbent fejem láttán. Igazából azt sem tudtam mire várok, hiszen másra sem vágyom jobban, mint hogy vele legyek életem végéig. Elmosolyodtam és úgy feleltem a kérdésre:

- Igen! – elégedetten felhúzta a gyűrűt az ujjamra, majd felegyenesedett hozzám. Azonnal a nyakába vetettem magam és hosszan csókoltuk egymást, miközben a barátaim hangosan tapsoltak.
- Köszönöm! – suttogta a fülembe elégedetten.
- Szeretlek! – mosolyogtam és a könnyeimet törölgettem. Igen, nem bírtam ki sírás nélkül, annyira meghatódtam.
- Én is téged! – felelte és a vidámságát le sem tagadhatta volna. Jelenleg semmi mással nem voltam elfoglalva, mint vele. Csak néztem a tökéletes arcát és hálát adtam az égnek, hogy van nekem és ennyire szeret.

Szépen lassan az emberek odasereglettek és gratuláltak nekünk. Elsőként anya ölelgetett meg sírva, csodálkoztam volna, ha kibírja, majd apa, akinek egy kicsit tartottam a reakciójától.
- Ne nézz így kislányom, ennél boldogabb nem is lehetnék! Rob remek fiatalember, jobb férjet nem is kívánhatnék neked! – közölte felszabadultan. – Arról nem is beszélve, hogy igazi úriember. Először tőlem kérte meg a kezed! – húzta ki magát elégedetten, miközben megpaskolta Rob vállát.
- Tényleg? – fordultam Rob felé meglepetten, aki csak bólintott.
- Igen, mikor éppen nem voltál mellette a mai estén odajött, elmondta mit szeretne és a beleegyezésemet kérte! – mosolygott apa.

Anya még mindig pityergett, ezért mellé léptem és tovább ölelgettem. Aztán a nagybátyámék is gratuláltak, Ally majd ki ugrott a bőréből, hiszen nagyon is támogatja a fiatalkori házasságot. Már kérdezte is, hogy mikor lesz az esküvő, mire Robbal közöltük vele, hogy ez hosszú jegyesség lesz. Aztán a legjobb barátaink is gratuláltak, mint kiderült Mike már tudott róla. Violát megviselte, hogy Mike nem szólt neki, aki csak legyintett és megjegyezte, hogy Via valószínűleg kikotyogta volna, ezért nem mondta el neki.

Csak bámultam a gyűrűmet, ami csodás gyémántokkal volt kirakva. Nem akartam bele gondolni mennyibe is kerülhetett ez a csekélység.
Boldog voltam, azt hiszem soha nem voltam még ennyire elégedett az életemmel. Egy csodálatos férfit tudhatok a magaménak – most már a vőlegényemként -, nekem vannak a legjobb szüleim a világon és a legjobb barátaim. Sikeres vagyok a tanulmányaimat illetően, azt tanulom amit szeretnék és nemsokára összeköltözöm Robbal, abban a városban, amit imádok! Tökéletes életem van, szerencsés embernek mondhatom magam.

Lassan az emberek kezdetek szivárogni, az este végére már csak tényleg a szívemhez legközelebb álló emberek voltak ott. Aztán Ők is elmentek. Robbal mi is felmentünk a szobámba, hogy végre kipihenje magát.
- Ez volt életem legszebb napja! – mondtam halkan, miközben kijöttem a fürdőből.
- Nekem is! Ugye tudod, hogy nem sürgetlek semmivel! – fordított maga felé.
- Tudom kicsim! – csókoltam meg. – Először összeköltözünk, aztán ráérünk az esküvővel foglalkozni! Rengeteg időnk van! – mosolyogtam rá, mire egyetértően bólintott.

Ezen az estén már nem ez volt a téma köztünk. Rob lassan magával húzott az ágyhoz, hogy óvatosan végigdöntsön rajta és ajkaival bejárja testemet. Boldogan viszonoztam minden egyes édes percet, amit kaptam tőle. Lassan csókolt bele a nyakamba, a mellkasomba, majd egyre lejjebb és lejjebb haladt a testemen, míg nem ajkaimat elégedett sóhajok hagyták el.

Kezeivel finoman kényeztette melleimet. Testem minden érintésére hevesen reagált. Sokáig nyújtotta az édes pillanatokat, míg nem sóvárogva kértem, hogy enyhisten kínlódásomon. Vágytam rá, nagyon is. Testünk újra eggyé vált és mind kettőnk ajkait felszabadult sóhaj hagyta el.

Lassan mozgott, én késséggel követtem az általa diktál ütemet. Csodálatosan boldog voltam, ez volt a mai este tökéletes lezárása. Szorosan fogtam körbe Rob testté, mikor mozgása egyre gyorsabb lett. Közel voltunk mind a ketten. Aztán Rob teste megfeszült fölöttem, ahogy az enyém is. Lihegve dőltünk el az ágyon, hogy a mellkasára húzódva végre álomba merüljünk.

Reggel, mikor felébredtem Rob még aludt. Nem is volt szándékomban felébreszteni, mivel még csak kilenc óra volt és amúgy is nagyon fáradt volt. Halkan kimásztam mellőle, nehogy felkeltsem. Én már nem tudtam volna aludni, ahogy a tegnap emlékei előtörtek, már tudtam, hogy miért nem. Ránéztem az ujjamra, amin ott ragyogott a csodás ajándék és a gyomromban ismerős bizsergés jelent meg. Izgatott voltam, hiszen menyasszony lettem. Ez csak még jobban megerősítette, az amúgy is erős köteléket köztünk.

Felvettem a rövidnadrágom és a toppom, amiben Rob érkezése előtt aludtam és elindultam kifelé. Nem is tudtam merre tartok, csak a föld fölött tíz centivel lebegve haladtam a kihalt folyosón. Ahogy elsétáltam anyuék szobája előtt, arra gondoltam benézek, hátha ébren van. Halkan lenyomtam a kilincset és bedugtam a fejem az ajtón.

- Gyere kicsim! – szólt anyu mosolyogva és megpaskolta az ágyat maga mellett. Mint valami ötéves, ugrándozva odamentem és bebújtam mellé az ágyba, átölelve őt. Percekig csak néma csendben feküdtünk és a hajamat simogatta. – Büszke vagyok rád! – törte meg a csendet.
- Miért? – néztem rá meglepetten.
- Nem tudom, csak olyan nagy vagy már. Úgy értem felnőttél és nemsokára feleség leszel! Ez furcsa egy anyának. - mosolygott.
- Azt hittem te is támogatod a fiatalkori házasságot, akárcsak Ally! – csodálkoztam rá.
- Ha megtalálod azt, akivel el tudod képzelni az életedet, akkor mindenképpen! – felelte kedvesen.

- Akkor én jól döntöttem! – mondtam teljes bizonyossággal.
- Efelől nem is volt kétségem! Látom, hogy néztek egymásra… pont olyanok vagytok, mint én és apád annak idején! – merengett el. – És mikorra tervezitek az esküvőt? – kérdezte izgatottan.
- Nem tudom, talán ha befejeztem az egyetemet, talán előbb! Ezt majd az élet hozza magával. – vontam vállat, miközben majdnem kiugrottam a bőrömből. – Apa hol van? – jutott eszembe.
- Be kellett mennie az irodába. – felelte – Tudod Ő is nagyon boldog és büszke rád! Biztos benne, hogy Rob remek fiú, azt hiszem teljesen az ujjai köré csavarta az apádat! – nevette el magát.

- Igen szerencsére nagyon megkedvelte! Ez nagyon sokat jelent nekem, hiszen tudod milyen! – forgattam a szemem az emlékek hatására.
- Nos, valóban nem egyszerű eset, de látod, akit kell azt szeret! – simogatta meg az arcomat kedvesen. Hát igen… valóban az a lényeg, hogy Robot szereti.
- Szerencsére! – sóhajtottam és visszadöntöttem a fejem anya vállára. Még egy ideig feküdtünk ott, aztán anya megszólalt:
- Menjünk és csináljunk valami reggelit, Rob biztos éhes lesz ha felébred! – bólintottam és feltápászkodtunk az ágyból.

A konyhában aztán anya lendületbe jött. Először megcsinált egy jó nagy adag rántottát, majd nekilátott palacsintát is sütni. Hiába mondtam, hogy nem egy tucat emberre főz, Ő csak legyintett és közölte, hogy Rob biztos nagyon éhes lesz a tegnap után. A tokomon akadt a szó és reméltem, hogy nem a tegnap esti lefekvés utáni akciómra célozgat Robbal. Egyrészt nagyon halkak próbáltunk lenni, másrészt meg messze van anyuék szobája és vastagak a falak, nem úgy mint Angliában.

Anya csak mosolyogva folytatta a sütögetést, nem is figyelve a rémült arcomra. Azt hiszem örült, hogy végre csöndben vagyok és nem mondom, hogy elég lesz már az étel.
Rob csak délben kelt fel, addig anyával bekaptunk valami apróságot, hogy mi is Robbal együtt ehessünk.

Rob viccesen kívánt jó reggelt nekem, leendő feleségének nevezett!
Sokat gondolkoztam azon, hogy abban az egy hétben amíg itt vagyunk mit érdemes megmutatni Robnak. Arra jutottam, hogy csak a legfontosabb nevezetességekhez viszem el, ráérünk még körbenézni, ha máskor jövünk.

Ma este Violával és Mikekal fogunk vacsorázni a belvárosban. Laurával rég nem beszéltem, ezért úgy döntöttem ma végre felhívom őt, hiszen a tegnapi eljegyzésemet is ideje elmondani neki! Meg amúgy is kíváncsi vagyok mi van vele és Tommal. Robtól is meg fogom kérdezni, hogy mit tud róluk, hiszen az egyik legjobb barátja és sokat beszélnek. Mikeból már sokat kiszedtem, de ennyi nem elég.

Tárcsáztam is a Londoni lakásunk számát, de mikor a harmadik csöngés után választ kaptam, nagyon meglepődtem…

Viki fürdőszobája:
http://i44.tinypic.com/168v9dy.jpg
Szülők hálószobája:
http://i41.tinypic.com/2j4eped.jpg
ÉS A GYŰRŰ:
http://i43.tinypic.com/t852rd.jpg

Anita:
http://i40.tinypic.com/1039zwj.jpg
Balázs(emlékeztetőül):
http://i44.tinypic.com/2ivnz0o.jpg