Egy új élet kezdete - 39. fejezet

Happy End

Sziasztok! Meghoztam nektek az utolsó előtti, vagyis a 39. fejezetet. És igen, ez már az egyik vége a történetnek! Mégpedig az, amelyikre a legtöbben szavaztatok… Kíváncsi leszek, kinek, mennyire tetszik majd. Szeretném, ha mindenki, aki elolvassa leírná a véleményét!
Jövő héten kedden olvashatjátok az alternatív véget is, mivel azt is megírtam nektek! Az kiscit hosszabb lett, kivel több magyarázatra szorul!
Jó olvasást: Lili

„Az a boldogság, ha éppen ott szeretnél lenni, ahol vagy.” – olvastam az idézetet a tegnap vett magazin címlapján. Talán jobban vonatkozik rám, mint bárki másra, főleg ezen a napon. Elmosolyodtam az emlékek hatására, amelyek a fejembe kúsztak, miközben az utolsó réteg csokikrémet is felkentem a tortára. Ügyeletem rá, hogy jó csokis legyen, mivel ez volt a kívánság. A másik torta már a hűtőben áll, szintén dupla adag krémmel a tetején, de az nem csoki, hanem eper. Lassan minden készen lesz a délutáni vendégsereg fogadására, mindenki itt lesz, akit szeretünk.

- Kicsim, minden kint van az udvaron! Hú, de jól néz ki! – karolta át a derekamat Rob, mikor bejött a konyhába.
- Ugye? Extra adag krém van, mind a kettőn! – mosolyogtam és beraktam a hűtőbe ezt a tortát is.
- Mikorra is ígérték, hogy visszaérnek? – kérdezte Rob, miközben helyet foglalt az asztalnál és elvett egy pogácsát.
- Jó lenne, ha nem ennéd meg az összeeset! – ütöttem a kezére mosolyogva – Amúgy meg anya azt mondta, három körül, hogy legyen időm megcsinálni mindent! – feleltem és a salátára öntöttem az öntet.
- És akkor apukád megfőzi bográcsban a halászlevet, igaz? – kérdezte reménykedve.
- Igen, már ahhoz is előkészítettem mindent! – nyugtattam meg és az ölébe ültem.

- Te el tudod hinni? – kérdezte kicsit szégyellősen, mire felnevettem.
- Nem, és minden nap azt kérdezem magamtól, hogy nem álmodtam-e az elmúlt két évet! – feleltem őszintén.
- Nekem is gyakran megfordul a fejemben! – csókolt meg, amitől már biztosan tudtam, hogy ez nem lehet álom.
- A többiek mikorra érkeznek? – érdeklődtem.
- Kristen azt mondta itt lesz háromra Nikkivel, hátha kell még egy kis segítség. Violáékkal és Lauráékkal pedig te beszéltél! – világosított fel.
- Igen, Violáék csak négyre jönnek, mert Lea későn aludt el és Laura pedig fél négyre ígérte magukat! – feleltem és felkeltem, hogy kiszedjem a csirkét a sütőből.
Rob elment átöltözni. Három negyed három volt az óra szerint, így azt gondoltam van még egy kis, de tévedtem!

- Anya! – hallottam két visító hangot a bejárat felől, majd megláttam a két kis tündért felém rohanni.
- Srácok! – öleltem meg őket. – Milyen volt a séta? – kérdeztem egy- egy puszit nyomva a fejük búbjára.
- Jó, a nagyi és a papi vett nekünk fagyit! – szólta el magát Rose. Mindig is ő volt a pletykásabb.
- Csak egy- egy gombócot kaptak! – védekezett rögtön anya.
- Rendben és amúgy is születésnapjuk van! – mosolyodtam el.

- Kinek van születésnapja? – jött be Rob mosolyogva.
- Apa! – kiáltották egyszerre.
- Hát nekünk! – húzta ki magát Rose büszkén és már az apja nyakában is volt. Imádattal nézte és simogatta Rob arcát, szinte meghatódtam, ahogy néztem őket. Rob felemelte a kicsi Robot is és őt is megpuszilgatta, miközben megint elmondta nekik mennyire szereti őket.
- Mennyit aludtak? – kérdeztem anyát, mert elvileg azért vitte őket sétálni, hogy aludjanak is.
- Hát fél egytől, aludtak kettőig. Aztán még voltunk egy kicsit a játszótéren is – mondta.
- Az jó! – nyugodtam meg.


- Kikészítetted a ruhájukat? – bólintottam a kérdésre. – Akkor átöltöztetem őket, addig te is el tudsz készülni! – javasolta anya.
- Köszönöm! – öleltem meg. Megcsókoltam a két gyerekemet és elindultam készülődni. Rob már kész volt, így segített apának a kinti főzésben.
Miközben készülődtem visszagondoltam az elmúlt évekre, a rengeteg dologra, ami történt velem, velünk.

Mikor elkezdtem a második évemet az egyetemen, megbeszéltük Robbal, hogy várunk még a család alapítással. Akkor volt, hogy Vancouverben voltam nála és azt hitte terhes vagyok. Majdnem egy évig sikerült is ezt tartani. De ez alatt az idő alatt egyre közelebb kerültünk egymáshoz, és még azon a nyáron hozzá mentem feleségül. Csodálatos esküvő volt, itt tartottuk Angliában egy óriási birtokon. Gyereket még midig nem terveztünk, csak halogattuk. De az égiek ezt nem így gondolták. Azzal együtt, hogy elkezdtem a harmadik évemet a főiskolán, teherbe is estem.

Nem terveztük a gyereket, de nem is bántuk. Megbeszéltük, hogy belevágunk. Boldog voltam, hogy így alakult. Nem kis meglepetésemre a legjobb barátnőm Viola és Laura is áldott állapotba kerültek. Együtt csináltuk végig a terhesség nyűgeit és szép pillanatait. Pont mint a mesékben és ahogy az ember gyerek korában elképzeli. A legjobb barátnőimmel lehettem terhes.

Rob végig mellettem állt. Addigra már le volt forgatva a Twilight negyedik része, ugyan a terhességem alatt két filmet is forgatott, de elmondása szerint pont azért, hogy ne akkor kelljen, mikor már megvannak a babák. Igen, babák, ugyanis kiderült, hogy ikreket várok. Ami, mint tudható dupla feladat elé állítja a kezdő szülőket.
Viola megszülte a kislányát, Leát május 12. –én. Boldogan menetem a korházba és segítettem neki mindenben.

Aztán következtem én, július 25.- én, ma pont két éve. Itthon elfolyta a magzatvíz és a korházban négy óra alatt megszültem, mind a két babát. Rose jött elsőként a világra, aztán rá öt percre Rob is megszületett. A fájdalmat és kínlódást leszámítva, életem legszebb napja volt, mikor először tarthattam a kezemben a gyermekeimet. Rob végig fogta a kezem a szülés alatt. Szerencsére semmi komplikáció nem volt.

Laura zárta a sort, aki július 3.-án adott életet kisfiának, aki Brian névre lett keresztelve.
Az első időszak nehéz volt, Clare nagyon sokat segített nekünk. A picik ugyan nyugodt babák voltak, de mindig egyszerre sírtak. Aztán, ahogy nőttek egyre könnyebb és könnyebb lett velük.

Olyannyira, hogy azt gondoltam nem halasztok az egyetemen, hiszen az volt az utolsó évem. Inkább átiratkoztam levelezőre, így szinte semmi időt sem vett el a gyerekektől. Így a következő nyáron, nem csak a srácok első születésnapját ünnepeltük, hanem az én diplomázásomat is.

Ez alatt a két éve alatt semmi panaszom nem lehet. Két csodás gyerekem van és egy tökéletes férjem. Igen, Rob nagyon jó apa, bár kicsit engedékenyebb- főleg Rossal-, mint én, de ez legyen a legnagyobb baj. Elmondhatom, hogy együtt neveljük a gyerekeket.
Robnak valóra vált a legnagyobb álma is. Tommal közösen nyitottak egy pubot, ahol többek közt nyitott esteket is tartanak és London egyik legkedveltebb bárja lett. Ez annyira sikeres lett hogy Los Angelesben és New Yorkban is van már egy pubjuk.

És igen, az őrület csillapodott körülötte, ahogy a negyedik film is kijött. Még mindig elhalmozzák szerep ajánlatokkal, de nagyon meggondolja, melyiket vállalja el. Mikor a gyerekek megszülettek az első fél évben egyetlen filmet sem csinált. Az elmúlt két évben összesen három filmet forgatott, ebből az egyiket Londonban. A másik kettő esetében, pedig szinte majdnem minden hétvégén itthon volt. Már tényleg a család az első neki.

Főleg, mert oda van a srácokért, ahogy én is. Talán, ahogy már mondtam ő kicsit engedékenyebb, ezt is főleg Rossal. A kislányunk bármikor le tudja venni a lábáról, egy cserfes mosolyával. Rose külsőre tiszta én, de belsőre tiszta Rob. Ugyan neki zöld szeme van és szőkésbarna haja, de az arcvonásai és minden más, mintha tükörbe néznék. Robbie, pedig külsőre kiköpött Rob. Kék szem, ugyan olyan hajszín, mint Robnak volt gyerekként és még a vonásai is tejesen olyanok. Ő pedig az én tulajdonságaimmal lett megáldva. Szóval, mind a két gyerekünk vegyesen kapott belőlünk.

Azért engem sem kell félteni, a szigorú anya szerep messze állt tőlem. Bár ezekkel a gyerekekkel sosincs semmi különösebb probléma. Talán a nevelésünknek is köszönhető ez és a gyerekeken az látszik, hogy jól csináljuk Robbal.

Az elmúlt években, nem csak Viola és Laura álltak mellettem. Nikki és Kristen is sokat vannak velünk, már mikor idejük engedi. Kristen csillaga nem hanyatlott le a Twilight végeztével. Egyre elismertebb lesz a szakmában, de még mindig ugyan az az ember, aki volt. Nikki kisebb szerepeket kap, de még mindig lelkesen dolgozik. Néha még Kellan is beesik hozzánk, bár ő ritkábban. Nikki és Kristen viszont továbbra is olyan jó barátaink.

Éppen, hogy csak felvettem a ruhámat kopogást hallottam!
- Gyere! – szóltam ki.
- Itt van a világ legszebb anyukája? – dugta be a fejét Kristen.
- Kris! – visítottam és a nyakába ugrottam. – Már nagyon vártalak! Jó volt az út? Nikki merre van? Jaj de boldog vagyok, hogy itt vagy! – ölelgettem tovább.
- Én is neked! Amúgy Nikki a kertben maradt Robbal és az apukáddal! Srácok? – érdeklődött.
- Még nincsenek lent? – kérdeztem meglepetten. – Anya öltözteti őket, menjünk le, szerintem mindjárt ott lesznek. Egész héten téged emlegettek, már nagyon hiányzol nekik! – mosolyogtam és a kertbe húztam.

Már anya is ott szobrozott Rossal és Robbieval. A várt hatás nem maradt el, mikor észrevették ki áll mellettem. Visítva rohantak Kris felé és ugrottak nyakába. Kris boldogan ölelgette őket. Ritkán találkoznak, de a gyerekek valósággal rajonganak érte, ahogy ő is értük. Ha napi négyszer legalább nem kerül szóba Kristen, akkor egyszer sem. És Kristen nagyon jól bánik velük. Nikkit is imádják, de valahogy Kris az elsőszámú náluk.

Nem sokkal később befutottak a keresztszülők is. Igen, mivel Rosenak, Viola és Mike a keresztszülei, ahogy Rob és én az ő Leájuknak. Robbienak pedig Laura és Tom és az Ő fiuknak, Briannek, pedig szintén Rob és én vagyunk. Szóval nem csak két gyerekkel, de két kereszt gyerekkel is gazdagabbak vagyunk.

Majd Calre és Richard, valamit a nagynénik, Viktoria és Lizzy is megérkeztek.
A gyerekek az összes ajándéknak nagyon örültek, kaptak bőven. Ahogy mondtam ez a születésnap szűk körű, csak a legfontosabb emberek vannak itt.

Elsőként megettük az ételeket, a torta az utolsó fogás lesz később. A gyerekek elmentek játszani a kertben, mi felnőttek pedig beszélgettünk egy kicsit végre.
Nem sokkal később Robbal kihoztuk a két tortát. Roseé volt az epres, Robbieé pedig a csokis. Letettük, hogy a srácok elfújhassák a két gyertyát, ami a tortájukon volt.

- Ne felejtsetek el kívánni! – mondta Rob mosolyogva, miközben összeölelkezve figyeltük, ahogy boldog mosollyal az arcukon készülnek elfújni a gyertyájukat.
- Nem fogjuk! – felelték szinkronban életünk értelmei és háromig számolva elfújták a gyertyákat. Megtapsoltuk őket és egy kis segítséggel, elkezdték vágni a tortát.
Rob mellől figyeltem, ahogy a Rose és Robbie nekilátnak az evésnek. Természetesen a díszpáholyból, ami jelen estben Kristen ölében volt. Még, jó, hogy két lába van, különben lázadás tört volna ki.

Boldog voltam, nagyon elégedett és boldog. Itt volt mindenki aki számunkra és a gyerekeinek számára fontos. Ez már hagyomány, az első születésnapjukon is így volt és a továbbiakon is így tervezzük. Büszke voltam a férjemre és büszke voltam, Rosera és Robbiera. Ez a három személy volt, az, akiért érdemes élnem. A legfontosabb részei az életemnek.

Biztos sok dolog vár még rám és Robra. De a kulcsszó a ránk. Együtt voltunk, vagyunk és remélhetőleg leszünk is.
- Igyunk a szülőkre, hiszen nélkülük most nem lennénk itt! Ezen a napon titeket is ünnepelünk! – emelte fel a pezsgős poharat Nikki. Robbal elmosolyodtunk és megfogtuk a saját poharunkat.
- Vikire és Robra! – mondták kórusban.
Robra, néztem, aki szintén engem nézett. A tekintetében ugyan azt az elégedettséget és boldogságot láttam, amit én éreztem ebben a pillanatban.

- Örökké! – suttogta és felém emelte a poharat.
- Örökké! – ismételtem és összekoccintottuk a poharunkat. Mosolyogva kortyoltunk a pezsgőbe, hogy aztán édes csókkal is megpecsételjük szavainkat. Örökké…


The End